3:56 AM
Ekkor ébredtem - megint.
Vajon az életben tényleg "azért állok egyhelyben", mert akkora traumát jelentett gyerekkoromban várni anyámat, mikor késett a munkából? (Vagy egyszerűen csak hosszú volt egy kölöknek, amíg eltelt az a 9-10 óra?)
Azt már legalább látom, miért lettem maximalista.
Apámnak "nem voltam elég jó", hogy kíváncsi legyen rám.
Anyám éjt-nappallá téve dolgozott, hogy életben maradjunk - vagyis ő sem volt velem. "Neki sem voltam elég jó" - mondta a gyerek magának.
Erre jött az általános iskolai évek kirekesztettsége - ami ismét csak "nem vagy elég jó"-élmény volt.
Ma mindenből ezt hallom ki - "nem vagy elég jó".
Pedig már nem is akarok maximalistának lenni. Nem csinálok mindent a tőlem telhető legjobban. Tudatosan beérem kevesebbel.
Nem akarok mindenkinek megfelelni.
Beértem volna Egy emberrel. Ha neki sikerül.
