"Eleget élni..."

Soundtrack




Telt már el feletted úgy nap, hogy csak úgy eltelt...?

Hogy kedvetlen voltál, hogy szomorú voltál...?

Hogy úgy érezted, minek is ez az egész...?



Amikor csak peregnek számolatlanul a pillanatok az ujjaink közül...



Fel sem fogjuk, fel sem ismerjük, mennyire szerencsések vagyunk minden pillanattal... Minden pillanatért...




Vajon "eleget élünk" az életünk alatt...?

Te eleget élsz...?

Én eleget élek...?




Betegek ezek a japánok...!

Egy japán regényen alapul a forgatókönyv...




Nem az időn múlik, szerintem.

De mégis, hogyha nem volna...

Hogyha nem volna "ennyi" időnk...?

Mennyi időnk van...?

Te sem tudod, én sem tudom...




Eleget élünk, hogy megtanuljunk szeretni...?

Hogy megéljük...?


Eleget élünk, hogy megtanuljunk élni...?




Élünk - Te meg én...?

Győzelmeim, avagy a szakmai elhívatás miértjeiről

"A vezetés lényege a Hatás." (J.C.Maxwell)




Ma egyik ügyfelemből lett barátom megtisztelt az őszinteségével, és megajándékozott a boldogság egy átégető pillanatával...


Felhívott, és beszélgettünk kicsit - dilemmázik, mert munkahelyet kénytelen váltani.

Persze Nála is igaz, hogy ez a váltás várhatóan sokkal inkább szolgálja az Ő érdekét, az Ő boldogságát, mintsem azt maga is gondolná...

Mégis azért okoz némi álmatlanságot, érthető módon (kétgyermekes anyaként)...

Elmondta, hogy az évekre visszatekintő "munkakapcsolatunk" mennyire segítette, formálta a látásmódját, önértékelését - mennyire tudott pozitív mintaként viszonyítani a munka közben megismert szemléletmódom, értékrendem, hozzáállásom segítségével.


Most, hogy ugyan külső segítséggel, mégis jelentős változtatásra határozta el magát az életében, ahelyett, hogy az alkalmazotti létre jellemző kiszolgáltatottság-érzés és pánik határozná meg a mindennapjait, képes az önbizalom zsenge hajtásaival nézni a jövőbe, képes bátorságot gyűjteni és a saját lábára állva, a saját útját keresni a jövő ezerszínű ismeretlenjében.


És azt mondja, részem van abban, hogy képes erre...



Hát ezért köteleztem el magam emellett a szakma mellett.

Ezért küzdök önmagammal nap-nap után, ezért nem adom fel bármilyen nehézséggel szembesítsen is az Út.
Ezért tartok ki számtalan magammal szemben elvesztett csata ellenére is.




Hálát adok Istennek ezért a beszélgetésért, ezért a tapasztalatért, és kérem, tartson meg a kegyben, hogy képes legyek kiteljesíteni mindezt, és minél többeknek segíteni az életemmel és a munkámmal!

Cél, út, erő, összefogás...

La musica



Sosem lehetünk elég tudatosak arról, miért tartozunk hálával. Miért lehetünk hálásak.



Én például mindenért.


Az anyámért, aki embert faragott belőlem.

A testért, amelyben leélhetem a nekem rendelt időt.

A lehetőségekért, amelyeket az életem kínál.

Az emberekért, akikkel volt szerencsém találkozni, akik tanítottak az úton - "ellenségként", barátként, lakótársként, munkatársként, párként, mentorként...



Az országért, amely olyan szép, amilyen, ahol annyi gyönyörű nő születik, amennyi.

A hallás adományáért és a zenéért, a táncért, a mozgás öröméért...


A munkámért, amelyhez "a véletlen vezetett el", és amely annyi lehetőséget nyit meg előttem, amely annyi érdekes és értékes emberrel hoz össze.

Amely új barátokkal gazdagít, amely élményeket hoz, és amely lehetővé teszi, hogy ezeket az élményeket bárkivel megoszthassam.


Hálás lehetek a hivatásért, amelyet felismerhettem és elfogadhattam, megint csak a cégért, amelynél ezzel összhangban cselekedhetek...


Hálás lehetek az emberekért, akikkel összehoz a munkám, és akik megtisztelnek a bizalmukkal, elfogadják az útmutatásom, akikkel együtt fejlődhetünk.


A munkatársakért, akikkel bár ezerfélék vagyunk, mégis van bennünk közös - mégis összetartunk, erőstjük egymást.




A világért, amely magába fogadott, amely nevel, amely épít...

Merre járok, mit csinálok...? Mért vagyok itt...?

Hangulat



Hol is tartok...?



Valaminek a végén, valaminek a küszöbén - valahol útközben.


Valamit lezártam, valamit újra elkezdek, valamit folytatok.





Valójában a kezdet és a vég csak illúzió. Hiszen a születés-halál sem "A Kezdet és A Vég", és minden, amit útközben "kezdünk" és "bevégzünk" "útközben" van...


Ha ma megkérdeznéd, mit is keresek itt, azt mondanám:

"Itt vagyok, hogy változtassak a világ(om)on, hogy pozitív nyomot hagyjak magam mögött úgy, hogy közben, míg dolgozom ezen, jól érzem magam."



Gyönyörű helyeken élhetünk - határokon belül.
Persze ehhez - hogy ezt tudjuk értékelni, boldoggá tegyen - szükséges, hogy a saját határainkon belül is rendben legyünk.


És jellemzően itt van dolgunk - Isten szeret annyira, hogy a külső világot körülöttünk alig kell alakítanunk (a természeti környezetről beszélek).

Magunkat nem csaphatjuk be...

Miért olyan nehéz cselekednem, ha ismerem a Válaszokat...?

Tudom, és mégis...


Értem, hogy önmagamban, egészként - mégis nehéz megélnem.

A vágyaim teszik nehézzé.



Igen. Könnyebb együtt lenni, mint egyedül. Könnyebb mással lenni, mint magammal.

Mással törődni, mint a saját feladatommal.

A saját boldogságommal. :)


Talán azért, mert mikor más boldogságát tűzzük ki célul, megvan az illúzió, hogy elérhetjük.

Az ő visszajelzéseit nem halljuk, nem érezzük minden pillanatban, mint a sajátunkat. Magunkat nem csaphatjuk be.

A más boldogsága kapcsán akár még azt is megtehetjük, hogy nem halljuk meg őt, mikor tiltakozik.

Hogy figyelmen kívül hagyjuk a jelzéseit.


Magunkat nem csaphatjuk be.

Minden pillanatban tisztában vagyunk a pillanataink tökéletlenségével. A "boldogságunk" hiányával.


Eh...

Ugye...?

Megint oda lyukadtam ki, hogy a boldogságunkat "odakint" keresni mennyire hiábavaló...


Tehát, ha boldogtalan vagyok valaki mellett, nem érek el eredményt azzal, hogy a "külső tényezőt" (a személyt) lecserélem...
Épp úgy, ahogy azzal sem, hogy a környezetet változtatom.


Hiszen a boldogtalanságom oka bennem van...


Vagyis a boldogságomé is...


Nincs szükségem külső személyre, hogy boldoggá váljak. :)


Nekem magamnak kell megváltoznom...


A kérdés tehát: hogyan...?