Belle - avagy "soha még"...

Belle





Ide talán nem is kell több szó.


Az ágyon egy fiatal, fekete macska hever.

Puhasága, melegsége a Közelséget, a Szeretetet testesíti meg.


Ez a két dal és ez a zene valahogy... Mintha emlékeket idézne fel...


Az ölelés emlékét...

A közelségét...




Valakinek, aki ebben az életben soha meg nem ölelt még...

Szeml-Élet

Sound


Meredek időszak a mostani az életemben.

Változóban vagyok.


Felelősséget vállaltam.

Magamért, ügyfelekért, a munkámért - és nemrég új munkatársak képzésében is.

Persze magamért és a munkámért, az ügyfelek felé a vállalásom korábbi, ám talán most értékelődik át bennem, most strukturálódik át...

Mintha "belenőnék a felnőtt, a teljes, a valós szerepembe".


Ez részint a teljesítményem - az elvégzett munka - mennyiségében és hatékonyságában is meglátszik, részben fáradtságban is érzem, részben mint egy teljes belső átalakulásnak élem meg - mint mikor a hernyó felébred a gubóban, és a világra kapálózva csodálkozva tekint magára...


Kezd összeállni a fejemben a vízióm, saját magam szakmai- és emberi megítélése, a képességeim, a határaim újraértékelése, a hitem önmagamban, a szakmai elhívatásom megerősödése az előttem körvonalazódó út mind tisztább elemeivel...

A sok kis kusza, ezer darabban megálmodott részlet, a bizonytalanul kavargón megálmodott színek lassan kezdik megtalálni a helyüket; mind gyorsuló ütemben állnak össze egyetlen nagy egésszé, A Képpé, amilyennek az életem, a munkám, a világban elfoglalt helyem, és az előttem álló utat, és a megmászandó csúcsokat látni szeretném.


Kezdem látni azt a jövőt, amit meg szeretnék élni - Popper Péter szavaival, érzem, hogy most "vágyom meg" az eljövendőt.

És ez végre nem tudattalan, nem csapongó vágy - ez most tudatos cselekvéssel összekötött, egyre tisztuló vágyás - aktív cselekvés, "tevés".

Fejlődést érzek magamban és környezetemben is.


Érzem, hogy az energiáim teremtenek!


Harmóniát, súrlódást, feszültségeket - hatnak!

Hatást gyakorlok a környezetemre, amely hatás fejlődést, erjedést, érést eredményez...


Ezért születtem!

Ösztönözni, tükröt tartani, motiválni, cselekvésre serkenteni, felismerésre késztetni...



Alakítani a valóságon, alakítani a világon - az enyémen elsősorban, és mindazokén, akik nyitottak a fejlődésre, a változásra, a megbékélésre - önmagukkal, sérelmeikkel, a múlt tévedéseivel...

Utat mutatni, és példát - kitartásból, hitből, állhatatosságból, becsületből, erőből, elhívatásból...



Köszönöm mindazoknak, akiknek része van abban, hogy felébredhetek, kiteljesedhetek!


:)

Igéz-Ő, avagy hazavágyom...

Sounds



Álmok.


Kívülről jönnek-e, vagy belülről...?

Mélyen a bensőnkből, vagy épp az Ég magasából...?


Hangokkal, illatokkal, vagy csak képekkel...?


Mostanság csak az elalvás és ébredés-felkelés előtti időben van "elég csend" bennem.


Ahogy az alkonyati homály gomolyog fekvő testem körül.

Csend kívül, és belül.

Képek sorjáznak a szemem előtt, s e képeken mind gyakrabban tűnik fel az Ő arca...

Hívom Őt talán...?


Talán.


Ködös hegyoldal, zöld mező, hajnal, vagy alkony, üde szél, vagy bágyadt, őszi langymeleg...

Hívom Őt.


A lénye - a léte ad reményt...?

Otthon. Otthon érzem magam a közelében...


Hazavágyom.


(...)



Talán ezt a születést azért választottam, hogy megtanuljak várni...?

Rendületlenül, mint a szemlélődő sziklák, a hegyormok, vagy az erdők...?


Míg suhannak az évek, vagy évtizedek talán...?


Tudom, mert láttam, hogy eljön az a nap, mikor közelebb lesz mindenkinél.


Érezni, tudni - megnyugodni e tudásban, és várni...

Vagy csak önáltatás ez...?

Hiszen minden egyéb pedig arra mutat, hogy cselekedni kell - hogy amit szeretnénk, a miénk, ha nem vagyunk rest tenni érte...


S mit tehetek itt...?

Dúljam fel? Ziláljam össze az életét, hajítsak követ a barátságunk tavába...?




Mit is mondjak...?

Hogy "azt hiszem Te vagy, akiben látom mindazt, amire vágyom..."?


Hogy "oly sok helyen, oly sokszor és oly régóta kerestem már - s talán Benned megtaláltam, talán Te vagy a Válasz az életem Kérdésére..."?


Minden alkalommal őszinte hittel vágtam bele.

S most sem mondhatok mást, mint amit érzek...


De talán ez így van rendjén...


"Hiszen nincs más lehetőségünk, mint megpróbálni és legfeljebb tévedni..."






Milyen messze vagy, s mégis milyen közel...

Ő jöhet...

Ma, ahogy suhantam a Körúton, nézve az emberek arcait, bulizni induló, már mámorban lebegő társaságok ezernyi arcát, bevillant egy gondolat, ami megmosolyogtatott, és egyúttal felcsigázott szemlélődő magányomban:

"Sosem tudhatod, mikor, hol, és milyen arcban jön szembe veled Ő..."

Az az Ember, aki végül a Társad lesz...

Hogy először csak a lábaira figyelsz fel, ahogy előtted sétál, vagy a csípőjén akad meg a szemed...

Vagy épp szembe jön az utcán, és az álla vonalán, vagy a szemöldöke ívén feledkezel meg magadról...

Valószínűleg előbb érzed meg - összbenyomás szerint -, hogy Ő Az, mint hogy felismernéd a tekintetében a rég látott Lelket...




Mégis...


Már az első pillanatban is Ő Az...


Bármelyik Arc...
Bármelyik Vádli...

Bármelyik Csípő alakjában Ő jöhet feléd...

Tört-énelem

Hangulat



Olyan sok mindent elfelejtünk. Elfelejtünk érezni, odafigyelni az érzékeinkre...

Elfedi szemünk-szívünk a hétköznapok rohanó forgataga, ezernyi gond és gondolat.



Néha mégis át-átcsillan egy-egy szikra a szemünket-szívünket borító fátyolon.



Egy-egy rezdülés, mikor valamitől - magad sem tudod, mitől - megborzongat egy futó érzés, egy átsuhanó fél-emlék, inkább csak a zsigerek ködös emlékezete...

A Lélek számára mit sem számítanak az elsuhanó évek-évszázadok...
Pillanatok csupán, az örökkévalóság mellett.





Hajdankorok érzete kísért, libabőrös, törékeny borzongás csupán...


Ám vissza-vissza tér...