Hangulat
Hiszem, hogy mindenki kétszer születhet meg egy-egy életében.
Egyszer, mikor a szemét először erre a világra nyitja.
S egyszer, mikor felismeri, megérti, és elhiszi, hogy tulajdonképpen miért is van itt...
Az elsőt többé-kevésbé mind jól be tudjuk határolni a saját életünkben.
A második - már keményebb dió.
Talán - csak talán! - felismerjük egyszer. Talán eljutunk eddig a pontig.
Ám, hogy kire mikor köszön rá ez a felismerés, hogy valaha ráköszön-e egyáltalán...
Hogyha rá is köszön, fel meri-e vállalni...?
Mer-e majd "kilógni a sorból"...?
Mer-e majd a társadalmi elvárások, a józan racionalitás, a szülői "szeretet" (szeretet, vagy zsarolás?) ellenében a maga útján járni...?
Akár megnyilvánulhat ez már a pályaválasztásban.
Vagy később, abban, milyen területen helyezkedik el.
Akár abban, hogy mikor, hogyan, kivel alapít - alapít-e? - saját családot.
Abban, mit helyez a fókuszba...?
Abban, elfogadja-e azt, amibe mások beletörődnek?!
Elfogadja-e, hogy valami "lehetetlen"? Hogy "őrültség"...
Vagy a szemét a felismert Útra, a Célra függeszti, és mit sem törődve a hitetlenkedő környezettel, a "jótanácsokkal", a bizonytalanságokkal, anyagi haszonnal, az elismeréssel - csak megy, megy előre, rendületlenül...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)