Írok.
Mert "kell".
Mert hiányzik.
Mert kiég az agyam a mindennapokban, ahol mások helyett kell(ene) gondolkodnom, mások munkáját végzem, hogy megint mások élete jobban/gyorsabban/simábban haladjon...
Hiányzik a lelassulás.
Más "együtt lassulni", és más visszatérni ön-mag-amba.
Ez is kell.
Nemrég olvastam Thomas Schäfer-nél - aki Hellinger gondolatait rendszerezi, emészti meg -, hogy sokak szerint (és ebben Hellinger is "egyetért") "Isten halott". "Nincs már ott, ahol korábban megtapasztalható volt - se a templomokban, se másutt".
Én ezt vitatom.
Szerintem nem "Istennel van a baj" - mi változunk meg. Egyszerűen engedjük, hogy fülünket eltömje a sok zaj, szemünket elvakítsa a sok villódzó fény, a sok kütyü, elménket lekössék a mindennapi rohanással (mit is mondott erről Popper...? "Ha én lennék az Ördög, pontosan azt tenném a világgal, ami történik - egyre jobban pörgetném..."), elhomályosítsák a mindennapi bódítószereinkkel (alkohol, füst, stb.)...
Én is érzem, hogy vesztettem az egykori szoros, eleven kapcsolaton. De érzem azt is, hogy igenis ott van az angyal, és vár ránk. Vigyáz.
Ha a materialista szemszögből nézzük, akkor is igaz, ha a hívők, isten-tudatosak szemszögéből, akkor is igaz: kihívást jelent, erőfeszítés kell hozzá, hogy igenis arra felé formáljunk a világon, amerre formálni szeretnénk.
De nem adhatjuk fel...
Vagyis - feladhatjuk. Persze.
"...csinálj belőle poklot mennyország helyett, óh szabad..."
Csakhogy, nem ezért jöttünk...
Nem azért indulsz el egy versenyen, hogy Te légy a "futottak még"...!
Nem azért veszel mozijegyet, hogy mások butasága miatt ne élvezd a filmet!
Ez sokszor előjön köztünk Mayával. Hogy a család fontosabb, vagy hogy "nyomot hagyjak" a világban...
Ám szerintem ez nem szükségszerűen vagylagos. Sőt.
Én attól vagyok az, aki, mert bennem van ez az indíttatás. Hatni.
Hogy valóban önmagam lehessek, kell, hogy e kettő "elférjen" egymás mellett az életemben.
(Vicces. Az első "kedvenc számom" a hatos volt. :) )
Megyek hatni. ;) :D
