A szeretetről

 

A JÓ EMBERT NEM SZERETIK – HANEM KIHASZNÁLJÁK

"A fenti mondat első olvasásra keserű, sőt talán túlzó. De ha nem a cinizmus hangján, hanem pszichospirituális mélységből vizsgáljuk meg, kiderül: nem puszta panaszkodás, hanem egy társadalmi árnyékdinamika feltárása, amelyről ritkán beszélünk – pontosan azért, mert fáj.

Társadalmi szinten a „jó ember” gyakran nem mást jelent, mint:

alkalmazkodó,

túlzottan empatikus,

önmagát háttérbe szorító,

mindig segítőkész,

önfeláldozó,

és – sajnos gyakran – önmagát elfelejtő.

Ez a „jóság” nem tudatosságból, hanem félelemből fakad.

Nem valódi együttérzésből, hanem önértékelési deficitből: ha nem vagyok „hasznos”, nem vagyok szerethető.

Ha nemet mondok, elveszítem a másikat.

Ha nem adok, értéktelen vagyok.

A jó ember, mint belső gyermek túlélése

A „jó ember” sokszor a korai családi minták áldozata:

– ahol a szeretet feltételes volt,

– ahol a figyelmet csak teljesítménnyel lehetett elnyerni,

– ahol a gyerek megtanulta, hogy „ha adok, kapok – ha nem adok, elhagynak.”

Ebből lesz a felnőtt, aki:

másokért él,

mindent megtesz,

soha nem kér igazán,

és ha kihasználják – mosolyog, mert „legalább ott lehet”.

De ez nem szeretet – hanem kötődési függőség.

És nem jóság – hanem szerep.

Spirituálisan: a hamis erény csapdája

Sokan a spiritualitásban is ugyanazt a játszmát folytatják, csak más köntösben:

– „feltétel nélküli szeretet”,

– „légy alázatos”,

– „ne várj vissza semmit, csak adj”,

– „a jó karma megjutalmaz”.

De valójában ez gyakran spirituális önkizsákmányolás.

Mert aki nem tud határt húzni, az nem tud valóban szeretni sem – mert önmaga sincs jelen a kapcsolataiban.

Csak ad. És elfogy.

Ezért mondja ki olyan fájdalmasan pontosan ez a mondat: „A jó embert nem szeretik – hanem kihasználják.”

Mert amíg a jóság önfeladás, addig nem lehet kapcsolódni hozzád – csak használni téged.

És nem az emberek rosszindulata miatt –hanem mert a határok hiánya mindig csábítja a manipulációt.

És miért nem veszi ezt észre a „jó ember”?

Mert a tudattalan meggyőződése:

„Ez az én sorsom. Az én erősségem az, hogy kibírom.”

„Nekem ez a dolgom – mások segítése.”

„Majd egyszer meghálálják.”

„Legalább hasznos vagyok.”

De közben:

– mély harag gyűlik,

– testben feszültségek, betegségek,

– lélekben fáradtság, kiégés, néma düh.

És legbelül: a vágy, hogy végre valaki engem is lásson. De tényleg.

A tantrában a szeretet nem önfeladás – hanem önazonosság

A tantrikus tanítás szerint a Tudat nem szolgál, hanem jelen van.

Nem cserél, nem „használható” – hanem fénylik, mert önmagában teljes.

Aki valóban jó – nem akar jónak látszani.

Nem engedi, hogy kihasználják –mert a határai a szeretet belső ívei.

Nem fél nemet mondani –mert tudja, hogy a „nem” is lehet a szeretet formája.

A szeretet nem akkor igaz, ha kihasználható – hanem akkor, ha jelen vagy benne, határokkal együtt.
A „jó ember” nem akkor válik valódivá, ha elvisel – hanem ha felismeri: önmaga nélkül semmit nem tud adni.

És igen: sokan csak addig maradnak körülötte,amíg használható.

De aki már nem fél elveszíteni a másik szeretetét, mert végre megtalálta a sajátját –azt már nem lehet kihasználni.

Mert aki valóban önmaga – az már nem szolgál,hanem emlékeztet arra, hogy a szeretet nem kihasználható.

Csak jelen lehet benne.

Tiszta határokkal, nyitott szívvel, csendes méltósággal."

(Kumara Kapila)