2015. december 31., csütörtök
Szerel-em
Hangulat
"A szerelemért tenni kell."
Sosem fogom megtanulni. Csak érzem. Megszületik, felizzik, pislákol, majd kihuny...
Teszek - ami szívből jön. Csak ez nem elég.
Szeretni nem elég.
Szavakba önteni - nem elég.
Átölelni - nem elég.
Közösen álmodni nem elég.
2015. december 30., szerda
"...de az olyan is lesz..."
"Ami megfogható, annak ára van. Csak annak van ára. Egy új gondolatnak pénzben nem egészen kifejezhető az értéke, az ember értéke pedig pénzben egyáltalán nem fejezhető ki.
Ha mégis, azt hívom én rabszolgaságnak.
A pénz a világ közvetítő nyelve, a tárgyi létezés angolja, az uralkodó világnyelv. Az ember akkor válaik haszontalanná, és nem csak másoknak, de magának is ellenségévé, mikor árunak tekinti azt is, ami nem pusztán tárgy. (...)
Újabban egy gén szerkezeti leírását is levédetik találmányként, akik a birtokába jutnak. Őrült hiba. Messzeható következményei lesznek. A tudásnak és a költőnek ára nincs. Meg lehet szabni az árukat természetesen, de az olyan tudás is lesz, és olyan költő. (...)
Megoldhatatlannak tetsző találós kérdés, amelyet a tőzsde szfinxe ad fel a tőzsde héroszának, aki különben mind a mai napig adós a válasszal:
Hogyan fejezhetném ki pénzben, hogy vannak dolgok, amiket nem volna jó kifejeznem pénzben?
Az ember ezt még nem tudja. Talán már ő is pénzzé lett.
De talán még nem mindannyian."
(Kornis Mihály, Lehetőségek könyve)
Magyar valóság - Új jövő
"
Kaptam egy nagy KIOSZTÁST tegnap.
És ha valaha el akarsz érni valamit az életben, akkor ülj le, figyelj ide, mert olyat írok Neked, ami szétrobbantja a valóságodat és átröpít egy másik világba, de vigyázat: nem lesz se könnyű, se élvezetes, se csokimázas...
Szóval egy hozzászóló kiosztott, mert azt mertem írni egy rendezvényre,
hogy a belépőjegy ára csak egy jelképes összeg. A hozzászóló indoka?
"hiszem, hogy nem én élek egyedül a magyar valóságban, ahol 50.000 Ft igen is pénz."
Tudod, mit? Teljesen igaza van!
A magyar valóságban 50e Ft nagy pénz. Nem csak civileknek, de a vállalkozók többségének is kiadni 50e Ft-ot meggondolandó lépés, sőt, nehézség. Ennyit a többség nem szed csak úgy elő. Ennyit össze kell szednie. Össze kell takarékoskodnia. Egy ötveneshez idő kell, áldozat, megszorítás, és kicsit várni, míg összejön.
Ennyit elkölteni a többségnek fáj, és megérzi a kassza. IGEN, ez a magyar valóság a TÖBBSÉG számára.
DE VÁRJ, mert ez még nem minden!
A magyar valóság ennél sokkal rosszabb.
Létbizonytalanság.
Elenyésző nyugdíj.
Borzalmas állapotban lévő, túlterhelt egészségügy.
Sorban kell állnod a traumatológián ha nyílt törésed van.
A tv-ben kacat műsorok vannak csak.
A buszod tele van, nem tudsz leülni, nyáron izzadsz mint egy ló, télen reszketsz.
A haverjaid is panaszkodnak.
Összeültök, hogy jól érezzétek magatokat, és 3 perc múlva már megy a kritizálás. Orbán. Bevándorlók. Vasárnap zárva. Melegfelvonulás. Összeültök beszélgetni egy jót - és sértődött kivonulás a vége, régi barátságok mennek tönkre!
Ez a magyar valóság.
Ez az, amit kapsz... alanyi jogon.
Ez JÁR Neked ingyen.
Igen, Dubaiban fizetést kapsz az államtól, mert jó helyre születtél.
Alaszkában és Izraelben csak azért a kezedbe nyomnak egy kisebb vagyont, mert oda költözöl.
Bezzeg itthon! Itthon csak a magyar valóságot kapod.
Illetve kapja a többség.
Oké, készen állsz?
Akkor figyelj, mert csak most gyűröm fel az ingujjamat!
Milyen lehetett, amikor az ősember először látott tüzet?
Mert egészen addig, az ő magyar valósága a hideg volt és a sötétség.
Készen állsz?
Van egy másik magyar valóság is.
Ahol egy 50 000 forintos kiadást meg sem érzel. Meglátsz valamit, ami tetszik, és csak egy ötvenes, SUPP, már meg is vetted. Másnap már nem is hiányzik a költségvetésedből. Sőt, százezreket, akár milliókat költesz, és csak amikor a könyvelőd megmutatja egy hónappal később, akkor emlékszel vissza, hogy ja tényleg, elköltötted.
Van egy másik magyar valóság, ahol ha bajod van, besétálsz egy magánrendelőbe, ahol udvariasak Veled, foglalkoznak a lelkeddel, és megkapod a legjobb bánásmódot türelmesen, profin, korszerű eszközökkel, tiszta és guszta környezetben. Te is, a családod is.
Aztán délután találkozol pár barátoddal. Nem is azt kérdezik, hogy hogy vagy, hanem azt mondják: "de jól nézel ki!", meg azt kérdezik, "na, mit tudsz, amit még nem tudtál, amikor legutoljára találkoztunk?" És Te tudsz válaszolni valamit, amit páran egyből le is jegyzetelnek. Politikáról szó sem esik.
Az élet értelméről beszélgettek. Vagy ha szóba kerül egy vitatéma, amiben eltérnek a vélemények, akkor nem ordibálás van, hanem értelmes vita. Sőt, tudod, min lepődsz meg a legjobban? Hogy kijelentő, megmondós mondatok helyett, kérdések (wow!) hangzanak el, mert nem lenyomni akarod a másikat (akit tisztelsz!), hanem meg akarod érteni az álláspontját. Hiszen ha egy okos ember teljesen máshogy gondolkodik valamiről mint én, akkor azt meg kell értenem, meg kell ismernem, és végig kell gondolnom! Aztán utána fantasztikus felfedezésekről és hatalmas lehetőségekről beszélgettek, amik várnak rátok. Bőségről, amit a világ kínál.
Aztán a közös vacsora után beülsz a kényelmes kocsidba, és hazafelé elsuhansz pár buszmegálló mellett, ahol görnyedt embereket látsz, és arra gondolsz: úristen, vannak emberek, akik így élik le az életüket. Te jó ég, egykor én is közéjük tartoztam.
A történelem folyamán a jobb élet csak a kiváltságosoké volt. Ha beleszülettél az arisztokráciába. Ha közel tudtál férkőzni az uralkodó osztályhoz. Egy átlagembernek ilyen életre csak akkor volt kilátása, ha csalt, lopott, hazudott. Gyilkolt.
De ebben, hölgyeim és utaim, a világ megváltozott.
IGEN, Magyarországon az "alapcsomag" egy nyomorult élet, sok nehézséggel, sok konfliktussal, rossz kilátásokkal.
DE a prémium csomag ma
végre,
VÉGRE,
V-É-G-R-E !!!
elérhető
BÁRKINEK.
BÁR-KI-NEK!
Ha valami forradalmit elért a világ, hát akkor az ez.
Nem az okostelefon.
Nem az internet.
Nem a könyvnyomtatás.
Nem a demokrácia.
Nem a kapitalizmus.
Hanem amit mindez a sok innováció lehetővé tesz:
hogy
végre
becsületesen
meg
tudj
gazdagodni.
(ez a legfontosabb mondat, olvasd el még egyszer)
A szemem előtt nőttek fel vállalkozások becsületesen, tiszta lelkiismerettel, sok tanulással, kitartással, sok munkával. Földönfutóból jómódúvá. Kilátástalanból gondtalanná.
De figyelmeztetnem kell Téged:
ez nem könnyű.
Nem kapod meg alapból.
Nem JÁR.
Ehhez kurva sokat kell dolgozni.
Bocs a "kurva" miatt, de ezen nincs mit szépíteni. Érezd csak kényelmetlenül magad. A kényelmetlen mostantól a norma. Szóval kurva sokat kell dolgozni.
Akkor is, amikor épp nem látszik az eredménye, amikor nagyon nehéz kitartani. Éjjel nappal. Hétközben és hétvégén.
Kurva sokat kell tanulni.
Olyankor, amikor mások játszanak. Amikor a haverjaid pihennek. Otthon maradni és tanulni, néha akkor is, amikor a családod moziba megy, és Te a fogadat fogod csikorgatni emiatt. Amikor mások másra költik a pénzüket. A szomszéd család nyaralni megy belőle, Te meg egy konferenciára. És meg kell magyaráznod a családodnak, hogy ez miért kell.
És ami legalább olyan nehéz, de senki sem beszél róla: kurva sokat kell változni.
Feladni begyöpösödött gondolatokat.
Feladni merev világnézeteket.
És ami néha nagyon fáj, feladni barátokat, akik a magyar valóságban AKARNAK élni, és visszahúznak Téged, mert ha Neked sikerül, az fájdalmas bizonyíték számukra, hogy ők valamit nem jól csinálnak. Úgy hogy inkább visszahúznak.
De tudod, melyik gondolatot a legnehezebb feladni?
- Azt, hogy a világ a hibás.
- Hogy az oktatás a hibás, mert hülyeségeket tanítottak nekem az iskolában, ami csak egy szar álláshoz elég. Az iskola hibája!
- Hogy a főnököm a hibás, mert nem motivál eléggé.
- Hogy a feleségem a hibás, hogy nem elég jó a kapcsolatunk.
- Hogy menne a cégem, de az ember nem talál egy normális alkalmazottat. Normális alvállalkozót.
- A kormány hibája, mert nem ad munkát, nem ad nyugdíjat, nem kapok elég juttatást.
Hát normális vagy? Hát gondolj bele: kész csoda, hogy százezer évnyi törzsi harcok, ezer évnyi feudalizmus meg diktatúra után már van egy kormányunk, ami legalább nyomokban demokráciát tartalmaz!
Inkább gondolj arra, hogy már vannak útjaink, tehát tudunk szállítani és utazni. Vannak autóink, tehát szabadok vagyunk a mozgásban. Van internet, tehát szabadon kommunikálhatunk. Lehet céget alapítani, tehát szabadon saját lábra állhatunk.
Ha engem kérdezel, akkor minden hibájával együtt, ez egy CSODÁS világ, messze túlnyomóan több jóval mint rosszal. És ha szerinted máshogy van, akkor túl sok híreket olvasol, akik tudják, hogy a rossz hírre több az átkattintás.
Szóval a legnehezebb, legfájdalmasabb, és amiről nem beszél senki, az átállni arra a gondolkodásmódra, hogy -
Minden, ami körülöttem rossz, az az én hibám.
A cégem roskadt állapota csak az én hibám.
A házasságom rossz állapota csak az én hibám.
A rossz egészségem az én hibám.
A szófogadatlan gyerekeim az én hibám.
MEA FUCKING CULPA!
Miért?
Mert egyedül ez a gondolkodásmód tesz szabaddá.
Egyedül ez a gondolkodásmód nyit ki lehetőségeket.
Ez az egyetlen gondolkodásmód, ami nem mások korlátai, mások hibái közé zár Téged.
Hanem azt mondja:
Az én hibám
T-E-H-Á-T
Az én HATALMAMBAN áll változtatni rajta!
És akkor megtörténik a csoda.
Változni kezdesz.
Változik körülötted minden.
Minden jobb lesz.
Minden bőségesebb lesz.
A világ egyre több kincsét helyezi a lábad elé.
Még nem mindet, de egyre többet.
És bizony, néha szégyellni fogod magad amiatt, hogy Neked annyira jól megy, miközben a magyar valóság szenved. Szégyellni fogod, hogy Neked összejött, miközben annyi másnak nem. És őrlődni fogsz a gondolataiddal, hogy egy ilyen rövid élet alatt hogyan lehetne minél több embert felhúzni, kiemelni.
És aztán jön a pofon: annyi áldozat, annyi kitartás, annyi munka, annyi akadály, annyi elkeseredés, annyi kétség és félelem után beérsz, megérkezel - és mit mondanak?
"A rohadt mázlista:
jókor volt jó helyen.
Könnyű neki!"
De addigra már nem vagy mérges rájuk. Nem akadsz ki. Hanem megérted őket. Megérted, hogy feladni a nagy magyar valóságot bizony nem könnyű. Elhagyni azt a betonmenhelyet, hogy mások hibája miatt szar az életem, nem könnyű. Elengedni az örömöt, hogy a gimivel végre soha többé nem kell tanulni, nem könnyű. Feladni azt a hátradőlést, hogy a munkából hazaesve végre ledögölj a tévé elé, és bámulással cseszd el a drága idődet, nem könnyű.
Ugye most már megérted, hogy olyan rengeteg ember nem is vállalja?
Megértem, hogy a magyar valóságban 50.000 forint, az bizony nagy pénz.
Megértem, hogy könnyebb ezt kárálni, szapulni, kritizálni és panaszkodni.
Fényévekkel könnyebb, mint nekiállni felépíteni magad köré egy másik valóságot.
Egy új valóságot.
Amibe a belépő egyetlen döntés:
"Nekem ez így nem elég, és lesz, ami lesz, belevágok és végigcsinálom!" "
"hiszem, hogy nem én élek egyedül a magyar valóságban, ahol 50.000 Ft igen is pénz."
Tudod, mit? Teljesen igaza van!
A magyar valóságban 50e Ft nagy pénz. Nem csak civileknek, de a vállalkozók többségének is kiadni 50e Ft-ot meggondolandó lépés, sőt, nehézség. Ennyit a többség nem szed csak úgy elő. Ennyit össze kell szednie. Össze kell takarékoskodnia. Egy ötveneshez idő kell, áldozat, megszorítás, és kicsit várni, míg összejön.
Ennyit elkölteni a többségnek fáj, és megérzi a kassza. IGEN, ez a magyar valóság a TÖBBSÉG számára.
DE VÁRJ, mert ez még nem minden!
A magyar valóság ennél sokkal rosszabb.
Létbizonytalanság.
Elenyésző nyugdíj.
Borzalmas állapotban lévő, túlterhelt egészségügy.
Sorban kell állnod a traumatológián ha nyílt törésed van.
A tv-ben kacat műsorok vannak csak.
A buszod tele van, nem tudsz leülni, nyáron izzadsz mint egy ló, télen reszketsz.
A haverjaid is panaszkodnak.
Összeültök, hogy jól érezzétek magatokat, és 3 perc múlva már megy a kritizálás. Orbán. Bevándorlók. Vasárnap zárva. Melegfelvonulás. Összeültök beszélgetni egy jót - és sértődött kivonulás a vége, régi barátságok mennek tönkre!
Ez a magyar valóság.
Ez az, amit kapsz... alanyi jogon.
Ez JÁR Neked ingyen.
Igen, Dubaiban fizetést kapsz az államtól, mert jó helyre születtél.
Alaszkában és Izraelben csak azért a kezedbe nyomnak egy kisebb vagyont, mert oda költözöl.
Bezzeg itthon! Itthon csak a magyar valóságot kapod.
Illetve kapja a többség.
Oké, készen állsz?
Akkor figyelj, mert csak most gyűröm fel az ingujjamat!
Milyen lehetett, amikor az ősember először látott tüzet?
Mert egészen addig, az ő magyar valósága a hideg volt és a sötétség.
Készen állsz?
Van egy másik magyar valóság is.
Ahol egy 50 000 forintos kiadást meg sem érzel. Meglátsz valamit, ami tetszik, és csak egy ötvenes, SUPP, már meg is vetted. Másnap már nem is hiányzik a költségvetésedből. Sőt, százezreket, akár milliókat költesz, és csak amikor a könyvelőd megmutatja egy hónappal később, akkor emlékszel vissza, hogy ja tényleg, elköltötted.
Van egy másik magyar valóság, ahol ha bajod van, besétálsz egy magánrendelőbe, ahol udvariasak Veled, foglalkoznak a lelkeddel, és megkapod a legjobb bánásmódot türelmesen, profin, korszerű eszközökkel, tiszta és guszta környezetben. Te is, a családod is.
Aztán délután találkozol pár barátoddal. Nem is azt kérdezik, hogy hogy vagy, hanem azt mondják: "de jól nézel ki!", meg azt kérdezik, "na, mit tudsz, amit még nem tudtál, amikor legutoljára találkoztunk?" És Te tudsz válaszolni valamit, amit páran egyből le is jegyzetelnek. Politikáról szó sem esik.
Az élet értelméről beszélgettek. Vagy ha szóba kerül egy vitatéma, amiben eltérnek a vélemények, akkor nem ordibálás van, hanem értelmes vita. Sőt, tudod, min lepődsz meg a legjobban? Hogy kijelentő, megmondós mondatok helyett, kérdések (wow!) hangzanak el, mert nem lenyomni akarod a másikat (akit tisztelsz!), hanem meg akarod érteni az álláspontját. Hiszen ha egy okos ember teljesen máshogy gondolkodik valamiről mint én, akkor azt meg kell értenem, meg kell ismernem, és végig kell gondolnom! Aztán utána fantasztikus felfedezésekről és hatalmas lehetőségekről beszélgettek, amik várnak rátok. Bőségről, amit a világ kínál.
Aztán a közös vacsora után beülsz a kényelmes kocsidba, és hazafelé elsuhansz pár buszmegálló mellett, ahol görnyedt embereket látsz, és arra gondolsz: úristen, vannak emberek, akik így élik le az életüket. Te jó ég, egykor én is közéjük tartoztam.
A történelem folyamán a jobb élet csak a kiváltságosoké volt. Ha beleszülettél az arisztokráciába. Ha közel tudtál férkőzni az uralkodó osztályhoz. Egy átlagembernek ilyen életre csak akkor volt kilátása, ha csalt, lopott, hazudott. Gyilkolt.
De ebben, hölgyeim és utaim, a világ megváltozott.
IGEN, Magyarországon az "alapcsomag" egy nyomorult élet, sok nehézséggel, sok konfliktussal, rossz kilátásokkal.
DE a prémium csomag ma
végre,
VÉGRE,
V-É-G-R-E !!!
elérhető
BÁRKINEK.
BÁR-KI-NEK!
Ha valami forradalmit elért a világ, hát akkor az ez.
Nem az okostelefon.
Nem az internet.
Nem a könyvnyomtatás.
Nem a demokrácia.
Nem a kapitalizmus.
Hanem amit mindez a sok innováció lehetővé tesz:
hogy
végre
becsületesen
meg
tudj
gazdagodni.
(ez a legfontosabb mondat, olvasd el még egyszer)
A szemem előtt nőttek fel vállalkozások becsületesen, tiszta lelkiismerettel, sok tanulással, kitartással, sok munkával. Földönfutóból jómódúvá. Kilátástalanból gondtalanná.
De figyelmeztetnem kell Téged:
ez nem könnyű.
Nem kapod meg alapból.
Nem JÁR.
Ehhez kurva sokat kell dolgozni.
Bocs a "kurva" miatt, de ezen nincs mit szépíteni. Érezd csak kényelmetlenül magad. A kényelmetlen mostantól a norma. Szóval kurva sokat kell dolgozni.
Akkor is, amikor épp nem látszik az eredménye, amikor nagyon nehéz kitartani. Éjjel nappal. Hétközben és hétvégén.
Kurva sokat kell tanulni.
Olyankor, amikor mások játszanak. Amikor a haverjaid pihennek. Otthon maradni és tanulni, néha akkor is, amikor a családod moziba megy, és Te a fogadat fogod csikorgatni emiatt. Amikor mások másra költik a pénzüket. A szomszéd család nyaralni megy belőle, Te meg egy konferenciára. És meg kell magyaráznod a családodnak, hogy ez miért kell.
És ami legalább olyan nehéz, de senki sem beszél róla: kurva sokat kell változni.
Feladni begyöpösödött gondolatokat.
Feladni merev világnézeteket.
És ami néha nagyon fáj, feladni barátokat, akik a magyar valóságban AKARNAK élni, és visszahúznak Téged, mert ha Neked sikerül, az fájdalmas bizonyíték számukra, hogy ők valamit nem jól csinálnak. Úgy hogy inkább visszahúznak.
De tudod, melyik gondolatot a legnehezebb feladni?
- Azt, hogy a világ a hibás.
- Hogy az oktatás a hibás, mert hülyeségeket tanítottak nekem az iskolában, ami csak egy szar álláshoz elég. Az iskola hibája!
- Hogy a főnököm a hibás, mert nem motivál eléggé.
- Hogy a feleségem a hibás, hogy nem elég jó a kapcsolatunk.
- Hogy menne a cégem, de az ember nem talál egy normális alkalmazottat. Normális alvállalkozót.
- A kormány hibája, mert nem ad munkát, nem ad nyugdíjat, nem kapok elég juttatást.
Hát normális vagy? Hát gondolj bele: kész csoda, hogy százezer évnyi törzsi harcok, ezer évnyi feudalizmus meg diktatúra után már van egy kormányunk, ami legalább nyomokban demokráciát tartalmaz!
Inkább gondolj arra, hogy már vannak útjaink, tehát tudunk szállítani és utazni. Vannak autóink, tehát szabadok vagyunk a mozgásban. Van internet, tehát szabadon kommunikálhatunk. Lehet céget alapítani, tehát szabadon saját lábra állhatunk.
Ha engem kérdezel, akkor minden hibájával együtt, ez egy CSODÁS világ, messze túlnyomóan több jóval mint rosszal. És ha szerinted máshogy van, akkor túl sok híreket olvasol, akik tudják, hogy a rossz hírre több az átkattintás.
Szóval a legnehezebb, legfájdalmasabb, és amiről nem beszél senki, az átállni arra a gondolkodásmódra, hogy -
Minden, ami körülöttem rossz, az az én hibám.
A cégem roskadt állapota csak az én hibám.
A házasságom rossz állapota csak az én hibám.
A rossz egészségem az én hibám.
A szófogadatlan gyerekeim az én hibám.
MEA FUCKING CULPA!
Miért?
Mert egyedül ez a gondolkodásmód tesz szabaddá.
Egyedül ez a gondolkodásmód nyit ki lehetőségeket.
Ez az egyetlen gondolkodásmód, ami nem mások korlátai, mások hibái közé zár Téged.
Hanem azt mondja:
Az én hibám
T-E-H-Á-T
Az én HATALMAMBAN áll változtatni rajta!
És akkor megtörténik a csoda.
Változni kezdesz.
Változik körülötted minden.
Minden jobb lesz.
Minden bőségesebb lesz.
A világ egyre több kincsét helyezi a lábad elé.
Még nem mindet, de egyre többet.
És bizony, néha szégyellni fogod magad amiatt, hogy Neked annyira jól megy, miközben a magyar valóság szenved. Szégyellni fogod, hogy Neked összejött, miközben annyi másnak nem. És őrlődni fogsz a gondolataiddal, hogy egy ilyen rövid élet alatt hogyan lehetne minél több embert felhúzni, kiemelni.
És aztán jön a pofon: annyi áldozat, annyi kitartás, annyi munka, annyi akadály, annyi elkeseredés, annyi kétség és félelem után beérsz, megérkezel - és mit mondanak?
"A rohadt mázlista:
jókor volt jó helyen.
Könnyű neki!"
De addigra már nem vagy mérges rájuk. Nem akadsz ki. Hanem megérted őket. Megérted, hogy feladni a nagy magyar valóságot bizony nem könnyű. Elhagyni azt a betonmenhelyet, hogy mások hibája miatt szar az életem, nem könnyű. Elengedni az örömöt, hogy a gimivel végre soha többé nem kell tanulni, nem könnyű. Feladni azt a hátradőlést, hogy a munkából hazaesve végre ledögölj a tévé elé, és bámulással cseszd el a drága idődet, nem könnyű.
Ugye most már megérted, hogy olyan rengeteg ember nem is vállalja?
Megértem, hogy a magyar valóságban 50.000 forint, az bizony nagy pénz.
Megértem, hogy könnyebb ezt kárálni, szapulni, kritizálni és panaszkodni.
Fényévekkel könnyebb, mint nekiállni felépíteni magad köré egy másik valóságot.
Egy új valóságot.
Amibe a belépő egyetlen döntés:
"Nekem ez így nem elég, és lesz, ami lesz, belevágok és végigcsinálom!" "
(Forrás: MarketingCommando)
Pénz után lihegők
"Csak annak ad a kezébe nagy lehetőségeket a pénz, aki akkor is tudná, hogy mit kezdjen vele, ha egyáltalán nem volna neki. Akinek mindegy, van-e pénze, vagy nincs. Nem azért foglalkozik vele, mert imádja, hanem azért, mert ért hozzá.
Akár a forrótenyerű fiúk a lányokhoz.
Aki tudja, mi a pénz, az nem kapar, és nem törekedik feléje mohón, habár rettegve, mint hajdan, a kivilágított kuplerájok hölgyei felé sereglettek sóváran a butább kamaszok. A pénz után lihegők és tekerők és nyomulók szép álmaikat sorban elhajítva, mind rosszabb hangulatban tülekednek át az életen, akár üres tekintetű lúzerek a szemétbe borult ügetőn. Aki minden erejével arra törekszik, hogy annyi pénze legyen, amennyivel már uralkodhat - és csupán tehetséges, de nem lángész - ha meg is szerzi magának az áhított hatalmat, nagyot csalódik. Mert lehet bármije végül - tekintélye, befolyásos emberei, smaragd-bibircsókos szexepilje és láthatatlan ostora, amivel az ellenfeleit bünteti - csak nyugalma nem lesz. Holott amikor nekilátott a pénzkeresésnek, azt remélte, a vagyona biztonságot nyújt majd. Későn érti csak meg, hogy az igazi hatalom nem politikai vagy gazdasági természetű."
(Kornis Mihály, Lehetőségek könyve)
Ember nélkül
"Az ember nélkül megvolna az állat.
Lehet, hogy cicából, kutyából, lóból, disznóból, baromfiból, és még néhány állatból nem élne olyan sok a Földön, ha az ember nem tenyésztené őket. Az is kétséges, hogy ők helyeselnék a tenyésztésüket, ha tudnának róla. De a többi állat, akit nem tenyésztenek, hanem mióta világ a világ, csak irtanak, biztosan nem hiányolná az embert a létezők közül. Egyik sem írna panaszos olvasói levelet a Dzsungelszabadságba:
Hol az ember, hogy megszelídítsen minket?
Emberésszel tűnődve a dolgon, még örülhetnek is azok a fajok, melyeket nem tenyésztenek, sokszor felelőtlenül: nagyrészüket megszületésük után szemétdombra hajítva.
Vagy éppenséggel gyártják őket, akár a szappant, csak minél több és minél gyorsabban jusson az anyjából a kés alá, onnan a csomagolóba, egyes atomjaik pedig esszenciaként elegáns parfümös fiolákba. Még szerencsésnek mondhatják magukat a dzsungel vadjai, akik nem kénytelenek elszenvedni mindezt, csak olykor lepuffantják őket úgynevezett bátor férfiak. Lesből.
Ám ez a felháborodás az ember magatartásán nem az állat álláspontja.
Az állat nem tágít az ember mellől."
(Kornis Mihály, Lehetőségek könyve)
Tegezés
"A tegezés a végső őszintetség tartós szándékának kinyilvánítása, akár tisztában vagy ezzel, akár nem. A lelked így értékeli a dolgot."
(Kornis Mihály, Lehetőségek könyve)
"Meglepetés"
Tegnap találkoztam egy biztosító értékesítőjével, akivel a tapasztalatainkról beszélgettünk. 4-5 éve dolgozik a pénzpiacon, kezdetben "alkusznál" (idézőjelbe tettem, mert gyakorlatilag a totális ügynöki hozzáállást tapasztalta), féléve pedig az egyik A-betűsnél, függőügynökként.
Ötven feletti, alapjában értelmes, korrekt ember - remény és valódi motiváció nélkül (sajnos).
Amivel meglepett, hogy feltette és megválaszolta magának a kérdést:
"Hogyha nyernék egymilliárdot, akkor is ezt csinálnám-e? Nem! Ezt határozottan mondhatom."
Hallottam már korábban, hogy így teszteld a jelenlegi irányod - de rég volt, el is feledkeztem már róla, nem hogy feltegyem magamnak a kérdést...
Most viszont, ahogy beszélt, mosolyognom kellett, mert csodálkozva vettem észre, hogy az én válaszom IGEN... :D :D
Volna, amit másképp csinálnék - hamarabb létrehoznám az alapítványunkat, megalapítanám a tervezett sulit -, de erőfeszítésbe nem kerülne, hogy kitartsak a hivatásunk mellett!
És ez a váratlan pozitív visszaigazolás olyan jól esett, mintha csak így év végi/szülinapi ajándéknak kapnám "odaföntről"! :)
(Persze nem ez volt az egyetlen - több megerősítést is kaptam, hogy csak "tartsam az irányt", azoknál azonban kérdeztem. Én kértem segítséget. Ez most meg "csak úgy jött"...)
2015. december 29., kedd
2015. november 28., szombat
Mert Te hibáztál...
Hangulatom
Éltél már meg olyat, hogy legszívesebben vissza rohantál volna az idő szalagja mellett, és a valaha melletted voltaknak mind megmondtad volna, mennyire hálás vagy azért, hogy találkoztatok, és tanítottak valamire...?
Amit olyan érzés kísért, mintha fájna a tudat, hogy ők mind azért kerültek ki az életedből, mert Te hibáztál...
Szerelembe esni
Hangulat
Szerelembe esni.
Lehet félreismerhetetlen, mint egy földrengés.
Vagy egy tornádó.
De lehet lassú, néma változás - ahogy a repkény kúszik fel a vár falán...
Felkel a Nap, újra, és újra - nap, mint nap, míg egyszer csak rádöbbensz, hogy szereted Őt...
Hogy a Világon csak Ő, csak Ő az egyetlen - az Egyetlen, ami igazán fontos az életedben...
Szereted, és szeretni akarod - jobban, erősebben, hosszabban, mint valaha szerettél eddig.
Mintha egyszerre nagyon közelről néznéd - látod a haját, minden egyes hajszálat, a barnaságát, a fényét...
Látnád a szemét, az írisz minden redőjét, minden árnyalatnyi változását...
Mint mikor egy mélyet sóhajtasz - mikor igazán a legvégsőkig magadba szívod az éltető levegőt...
Mert már ez Ő Teneked - az Élet maga...
Szinte szétrobbant a tudatosság, amely elönt...
(Ahogy a tüdőd reped meg szinte a legvégső sóhajnál...)
A tudatosság, hogy amit mindig kerestél, mindig hiányoltál - sosem volt igazán a helyén minden - hogy az az apró hiba az Ő hiánya volt...
És most felismered, beléd nyilall, hogy a tökéletes boldogság ott van - ott - ugyanazon bolygón, talán még ugyanazon földrészen is, ugyanazon városban akár...
Csak lépned kell...
Csak ki kell nyújtanod a kezed...
Érintened, merned megérinteni...
És a Tiéd lehet...
Minden csók...
Minden cirógatás...
Semmi más nem számít...
Véletlen, végtelen találkozás....
Az Űr óceánja sodort, Isten szent fuvalma, egymás felé...
S csak merned kell...
Csak élned, szeretned...
2015. november 14., szombat
...
Pár napig olyan volt, mint ahogyan a földön halkan pattogva kúszó parázsszőnyeg elér valami száraz fűcsomót, és hirtelen lobot vet.
Jól irányítasz - ha nem tudatosan, akkor is.
Pár nap intenzív kapcsolat után, most halott némaság. Mint mikor várod a reggelt, ami nem akar eljönni.
Ülsz a sötétségben, hallgatod az éjszaka némaságát.
És vársz.
Mióta? Nem tudod.
Meddig? Nem tudod.
Mire...?
Tudod...?
Van mire?
Van miért?
Megrázom a fejem.
Tudom, hogy miért vagyok itt.
Nem ezért a hangulatért...
"...Az utolsó előtti háború után..."
Üzenet
Feleslegesnek tűnik minden szó.
Még mindig élnek emberek, akik nem értik, hogy az erőszak nem út, nem alternatíva.
Akik még mindig nem fejlődtek annyit, hogy másképp fejezzék ki magukat.
Akik még mindig a könnyebb utat választják, mikor a valódi felelősök helyett ártatlanok ártalmára vannak, mikor a felelősségvállalás helyett a halált választják.
Mikor építés és a kevéssé szimpatikus elemektől/emberektől/helyzetektől való elhatárolódás helyett, azok meghaladása helyett elvesznek, rombolnak.
Rombolni, ölni könnyű.
Teremteni, építeni, élni - ez a valódi kihívás.
Ez az emberhez méltó kihívás.
Ha azért élnénk, hogy meghaljunk - minek születtünk volna meg?
Ha azért élnénk, hogy elvegyünk másoktól - miért kapunk annyit az anyagi életünk elején?
(Kapunk életet, szeretet a szüleinktől, barátainktól, szerelmeinktől, estébé.)
Ha az erőszak volna a "megoldás" bármire - miért törődésre, szeretetre vágyik minden teremtett lény?
Ha a hatalom, a gazdagság, az "én vallásom kizárólagossága" volna a legmagasabbrendű célja az életnek - miért magányosak (gyk. "vágynak valami többre") a hatalmasok, miért magányosak a gazdagok is, miért kapcsolta Isten (bármelyik) a boldogság érzését a szeretethez, az önzetlen adáshoz, az öleléshez, stb...?
Aki hatalmat hajszol, aki a pénzt teszi életes istenévé, aki másoktól elvesz (lop, öl, hazudik, stb.) ahelyett, hogy a létezésével adna a világnak - valójában egyetlen dolgot cselekszik:
Aláírja a magáról - impotenciájáról, szellemi szegénységéről - kiállított elismerő oklevelét, "bizonyítványát".
Nyisd ki végre a szemed!
Nyisd ki végre a füled!
Tárd ki a szíved, hogy meglásd, meghalld végre az isteni útmutatást, és megtaláld a születésed valódi célját!
2015. november 8., vasárnap
Angyal
Angyal
Milyen könnyen szíven tudsz szúrni...
Vagy én magam...
A múlt keserű illatát idézi.
Összeszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy valahol ott vagy, ezzel a hangulattal...
Tudom, hogy egyek vagyunk - hogy valójában sosem szakadunk el... Most mégis mit nem adnék, ha fizikailag is átölelhetnélek...
Megtanultam - évekkel fizettem meg e tudás árát -, hogy bizonyos dalokat nem szabad hallgatnunk, bizonyos képeket nem leplezünk le a múltból...
Az érzelmeink könnyen megkísértenek. Hozzátapadnak a hangok ismerős futamaihoz, beleivódnak a képek vásznába. És úgy tapadnak ránk, mintha bogáncs, vagy holmi vérszívó piócák...
Hagyd el őket!
Csak előre nézz!
"...Minden most kezdődik el...!"
Tudom. El kell gyászolnunk elhaló, kifakuló - csalfa várakozásainkat.
Tedd csak meg!
Igyekezz, légy tudatos - aztán lépj tovább, erős, Örök Lélekként!
Megtapasztaltad, amit meg akartál tapasztalni...
Jöjjön hát az új nap...!
2015. november 6., péntek
Viszonzás
Spirit bird
Ma a munkát a Duna partján kezdtem...
 |
| Szerelmen, elengedésen, akaráson, motiváción tűnődtem... |
"Én az álmom adom a Világnak. Az Álmommal köszönöm meg Istennek ezt az életet! Azzal, hogy leszek a legkisebb, lelkes kis fogaskerék az Ő Nagy Tervében.
Ez a Világ, ez az élet gyönyörű! Viszonzásul, hálából önmagam adom, egészen, a legjobb önmagam e Világnak - ahogy szerelmes a szerelmesének is a legjobbat szánja magából...!"
2015. október 30., péntek
Mibe kapaszkodom...?
Ki mibe kapaszkodik?
Életünket értelmezhetjük úgy is, mint az utat, amely Istenhez elvezet. Minden élet egy-egy útszakasz, ezen a hosszú utazáson. Út Istenhez, azaz ön-mag-unkhoz, vissza az eredendő egységbe, az Unio Mysticába, a Fénybe. Éppen ezért, értelemszerűen, a puszta tapasztalás kalandjátékaként, megéljük a szétesettséget, a külső, anyagi, kézzel fogható dolgokba való kapaszkodást. Az ember, természetéből eredendően keresi a biztonságot, úgy gondolja, hogy ha vágyai tárgyául kiválaszt valami rajta kívül álló dolgot, akkor annak elérése által lesz stabil és teljes. Ám mindaddig, amíg ezeket a kapaszkodókat keresi, a keze valójában a légüres térben csapkod, vagy a semmit markolja. A végső megérkezés állapota valahogyan mégsem akar eljönni. Ha ezt a kiteljesedett állapotot keressük, amelyben már nem kap részt a függőség, a féltés, vagy bármely lehúzó minőség, akkor alaposan és mélyen meg kell vizsgálnunk önmagunkat. Én mibe kapaszkodom? - ez itt a kérdés.
Az anyagias ember az anyagiakba, pénzbe, tárgyakba kapaszkodik. Kapaszkodhatunk a hatalom káprázatába, a pozíció elérésébe, vagy megtartásába is. Az önmagát spirituálisnak valló ember ugyanakkor a másik oldalra teszi a kapaszkodókat: kapaszkodhat a szerelme tárgyába, azokba az emberekbe és dolgokba, amelyek számára lelki töltéssel bírnak. Az egyik oldal ragaszkodhat ahhoz, hogy a boldogulás anyagi téren, vagy a testiségben van, a testi vágyak megélésében, míg a másik oldal ragaszkodhat ahhoz, hogy a boldogulás a lelkiségben van, az érzelmi vágyak megélésében. Mindkét oldalon a kapaszkodás jelenik meg és mindkét oldal csapdahelyzet, mert önmagán kívülre teszi a teljesség reményét. Az, aki az érzelmei kiteljesedését várja el valaki mástól, semmiben nincs kevésbé eltévedve, mint aki a tárgyaktól várja a boldogságot. Ezek a kapaszkodások jól érzékelhetők, akár rögeszmévé is válhatnak, ha észrevesszük, hogy beszélgetéseink során folyamatosan ugyanarra a témakörre térünk vissza, önmagunknak bizonygatva, hogy ott vagyunk jó helyen és az égiek is ezt akarják, nem lehet másképpen. Mivel a vágyak megvalósulásában, a teremtésben az akarás és a vágyak kergetése ugyanekkor visszatartó erő is, ezért észre sem vesszük, hogy mi magunk tesszük magunk elé az akadályt ezek elérésében.
A teremtés utolsó szakasza a teljes elengedés. Amikor már valamit nem „akarunk”, akkor megszűnik a távolság a vágyak tárgya és önmagunk között, a kívánt dolog megérkezhet. Ám ezt követően ébredhetünk rá igazán, hogy még mindig nem értük el az „igazi célt” - mert az igazi cél egyedül az Istenben való feloldódás lehet.
(Zentai Anna)
Nos...?
Mibe kapaszkodom én...?
A nem olyan rég megismert "lelkészünk", András megfogalmazása szerint nem hiba bármilyen cél felé törekedni, ha hiszünk az adott célban (és persze nem öncélú, önző célról van szó). Bíznunk kell benne, hogy az elhívatásunk, a mi "privát" víziónk, melynek megvalósításán fáradozunk, összhangban áll Isten Nagy Tervével.
Ezzel együtt kapaszkodom a víziómba. Abba a jövőképbe, amely megvalósulása sok száz, sok ezer ember, család életét tenné pozitívabbá. Sok ezer ember számára adná vissza a reményt, a hitet önmagukban, vagy akár a gondviselésben. Amely távlatokat nyitna előttük.
Kapaszkodom a képbe, amely bennem él arról, mi mindenre vagyok képes a hitem ereje és a felismeréseim bizonyossága által. "Mi mindenre" anyagiakban, lelkiekben.
Ugyanakkor boldognak tartom magam. Vagyis nem "várom" attól a boldogságom, hogy a fentiek megvalósuljanak - sokkal inkább köszönhetem a boldogságom annak, hogy tehetek a megvalósulásukért. Hogy járhatom az arrafelé vezető utat.
Az elengedés, amelyről Zentai is ír, és amelyet "személyes coach-om", mentorom, "őrangyalom" is olyan sokat emleget, lassanként beleivódik a tudatomba, a mindennapjaimba. Egyre kevésbé görcsölök bizonyos dolgok megvalósulásán, úgy szakmai-, mint magánéleti vonatkozásokban.
És talán ez lassan tetten is érhető a változásomban.
2015. október 19., hétfő
Elengedni
Hallelujah
Hogyan ne szeresselek...?
Hogyan ne vágyjam megérinteni az arcod?
Hogyan ne vágyjak egyé lenni Veled?
Hogyan...?
2015. október 8., csütörtök
Hála, irigység, könny, érzés, végtelen, szeretet...
Hangulat
Egyik énem buddhista lesz...
Az elengedést vallja. Az elengedés önzetlenségét, az elengedés szabadságát, az elengedés szeretetét, az elengedés...
És, ha én nem akarok elengedni?!
Ha én úgy akarok kapaszkodni belé, mintha az életembe kapaszkodnék?! Vagy valamibe, és az életem múlna rajta...?!
Ha én szeretni akarom úgy, hogy a szívem belefacsarodjon?!
Hogy szinte belehaljak, annyira...?!
Tegnap, vagy ma valahol bevillant, hogy a zátonyra futott kapcsolataim - bizonyára nyilvánvaló - oka, hogy nem azt kaptam (és így nem azt adtam), amire igazán vágytam...
Ennek mentén érdekes belegondolnom, hogy akkor mire is vágyom valójában...
2015. szeptember 24., csütörtök
Tanítasz?
Hangulat
Érdekes élmény találkozni emberekkel, akik "ritkaságszámba mennek" számodra, és akik kevésbé értékelnek annál, minthogy az életük részének akarjanak látni. (Barátként, vagy akár levelezőpartnerként, vagy akár társként.)
Mitől féloldalas egy-egy ilyen felismerés?
Elvállaljuk, hogy én leszek az életedben az, aki elhozza az érzést, a felismerést - de kivonom magam az életedből, és így a lemondásra, elengedésre tanítalak...?
2015. szeptember 20., vasárnap
Freedom
Hangulat
Dido... Nosztalgikussá tesz a hangja.
Sok minden zajlik most körülöttem.
Összedől, ami a múltból megmaradt.
Új útra kényszerít a jövő.
Elengedés.
Tényleg ez az életem főmotívuma?
És az elfogadás...?
Egyedül sodródom a térben, ilyen érzés most.
Isten megelégelte a nyűglődésemet. Rám csukta az ajtót, aminek a kilincsébe kapaszkodtam, nem mervén elengedni azt.
Mindkettőt.
2015. augusztus 22., szombat
Egy-ség?
Szeretők lázadása #11:30
Vágyom Rád. Ahogy Isten is vágyik minden egyes lélek visszatérésére. Vágyom rá, hogy Egyek legyünk.Bár egy vagyok Istennel. S ha én egy vagyok Vele, s Ő egy Veled - akkor Veled is Egy vagyok...
Mégis...
Érinteni, érezni vágylak.
Csak ringatnak a hangok hullámai, csak lehunyt szemmel látlak.
Csak tűnődöm.
Talán olyasmin, amin már rég nem kéne gondolkodnom.
2015. augusztus 12., szerda
"Tudom"
Hangulat
"Tudom, hogy így van, régóta. És jó, hogy most meg is fogalmaztad, nagyon ráéreztél."
Mintha...
Egy új világegyetem.
Egy újonnan feltáruló múlt. Egy másik élet múltja.
Régebbi, sokkal régebbi.
Folytatás?
Beleborzongok.
Máglyahalált vállalni újra...
Hiszen mindig... ez a vége?
De hát a meg nem élt élet nem élet...!
És a bizonytalanság.
Ó, átkozott szavak!
Átkozott vakság!
Mindig csak az önfeláldozás marad...?
Mindig áldozatot kell hozni.
Ahogy az Ős a Biblia szerint a fiát áldozta fel Istennek.
Nekünk mindig - ha a boldogságot akarjuk választani - fel kell áldoznunk a szívünk...?
Vajon tudod?
Vagy csak tudsz valamit, amiről azt hiszed, hogy Az...?
"Tudod."
Igen, őszinte voltam.
Elmondtam, hogy nincs más, akit annyira közel éreznék.
Elmondhatom, hogy azóta sem.
"...Ugyanúgy akarom...
A két karomba zárlak -
Jobb, ha hagyjuk a szavakat..."
Jólesik ringatózni...
Megváltozik a valóságészlelésem...
Megváltoznak az értékrendi sorrendek.
Súlytalanná válnak a hétköznapi feladatok - feloldódnak a távolságok, megváltozik a fény...
Nehezemre esik elengedni a kezed - pedig csak gondolatban kapaszkodhatom Beléd.
Mennyi kérdőjel sorakozik valójában közöttünk...?
Mit értesz Te, mit értek én...?
Bár ne volnánk "párhuzamosok"...!
Vajon mi is kiábrándulnánk egymásból?
Vajon jobb a tudat, hogy a válasz "Nem" - hogy nem Te vagy, s Neked nem én vagyok -, vagy jobb az illúzió, hogy talán...?
"Örülök, hogy vagy.
Hazavezet a fényed."
Ez vagy nekem.
2015. augusztus 9., vasárnap
Keresztutak
The magic of belle isle #soundtrack#
Hová illan el a szerelem...?
Hová szökik a varázs a mindennapjainkból...?
Egy vádli, egy csípő, egy áll, egy ajak csábító íve, egy igéző tekintet...
Hogyan veszti el azt a fényt...?
Vagy csupán a mi szemünk vakul meg a látására...?
S ha igen, miért...?
Emlékszem, az ajkaiba szerettem bele - bármeddig elnéztem, ahogy aludt...
S ma...?
Újra két világ vagyunk...
Még csak nem is határosak....
Érdekes visszaolvasni a Neki szánt gondolataim 2012 végéről...
(Furcsa, hogy 2012 végén volt - nem tűnik olyan távolinak...)
A gondolatokat, amelyeket sohasem mondtam ki (?) - amiket inkább leírtam, és hozzáférhetővé tettem a számára - és amiket Ő sohasem olvasott el.
Hová lesznek a zene hangjai, miután feloldódnak a levegőben...?
Azt hiszem, járok egyet...
2015. július 3., péntek
Vall(om-m)ás?
Előrebocsátom, hogy az alábbi cikk nem híreket, nem tudományos jelenségeket, eredményeket, nem szuper recept-tippeket, vagy aktuálpolitikai kérdéseket feszeget. Sőt, még csak az univerzum válaszaival sem szolgál majd az élet nagy kérdéseire, ha végig olvasod. És nem leszel 77 évig balszerencsés sem, ha nem osztod meg legalább 7 barátoddal. Csupán kiragadja a figyelmed a hétköznapok zsongásából. Ráébreszt, hogy “milyen régen volt utoljára időd” olyasmin gondolkodni, ami meghatározza a boldogságodat, az önképedet, a belső harmóniádon keresztül a sikereidet, végeredményben – az életed.
Nemrégiben a Magyarországra érkező menekültek kapcsán, illetve az ukrán incidens nyomán kiéleződő nemzetközi konfliktusról szóló híradások táptalaján ismét szóba került, hogy a menekültáradatot vallási meggyőződésből harcoló csoportoknak (is / IS) köszönhetjük.
Érdeklődve a témában elkezdtem olvasni az iszlámról. Félreértések elkerülése végett, még semmit nem tudok róla. Pontosabban ahhoz, hogy megalapozott véleményt formáljak, ahhoz képest “semmit”. Az első benyomásom – az első három, az iszlámmal foglalkozó kiadvány elolvasása után ugyanakkor az, hogy – legalábbis a kiadványok szerzői tolmácsolásában – az iszlám egy “tiltó vallás”. Oldalakon keresztül olvashatunk ezekben állításokat, melyek alapja körülbelül ez: “higgyétek, mert a Koránban ez van írva”, majd még hosszú-hosszú felsorolás arról, mit tilt meg Isten, mi az amit “tenni kell”.
Érdeklődve a témában elkezdtem olvasni az iszlámról. Félreértések elkerülése végett, még semmit nem tudok róla. Pontosabban ahhoz, hogy megalapozott véleményt formáljak, ahhoz képest “semmit”. Az első benyomásom – az első három, az iszlámmal foglalkozó kiadvány elolvasása után ugyanakkor az, hogy – legalábbis a kiadványok szerzői tolmácsolásában – az iszlám egy “tiltó vallás”. Oldalakon keresztül olvashatunk ezekben állításokat, melyek alapja körülbelül ez: “higgyétek, mert a Koránban ez van írva”, majd még hosszú-hosszú felsorolás arról, mit tilt meg Isten, mi az amit “tenni kell”.
Ahogy a kereszténységben is, itt is menny, vagy pokol jut a “jóknak” és a “bűnösöknek”.
Írásunk témája azonban nem egyik, vagy másik vallás (ahhoz alaposabb tanulmányozásuk szükséges, amihez pedig időre van szükség). Ezek csak a magvait hintették el a gondolatoknak, amelyekről olvashatsz, Kedves Olvasó.
E cikk témája a modern értékrend. Pontosabban Az Értékrend. Bizonyára jókora irodalma van a jó-rossz fogalmaink kialakulásának. Bizonyára leírták már pszichológusok, társadalomtudósok, hogyan jön létre a fejlődő emberi tudatunkban annak megkülönböztetése, hogy mit “szabad”, mit “nem szabad”.
Vajon hogyan jön létre a szeretet? Szándékosan választottam ennyire alapérzést, hogy földrajzi-, kulturális-, vallási különbözőségektől függetlenül, az emberre érvényes alaptézishez nyúljunk vissza. Hiszen mind emberek vagyunk, mindannyiunkat anya szült, mindannyiunk földi léte véges, és mindannyian ugyanarra vágyunk – szeretni és szeretve lenni.
Vajon hogyan jön létre a szeretet? Szándékosan választottam ennyire alapérzést, hogy földrajzi-, kulturális-, vallási különbözőségektől függetlenül, az emberre érvényes alaptézishez nyúljunk vissza. Hiszen mind emberek vagyunk, mindannyiunkat anya szült, mindannyiunk földi léte véges, és mindannyian ugyanarra vágyunk – szeretni és szeretve lenni.
Vajon a Bibliában “hallottunk először” arról, hogy “akképp cselekedj másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled cselekedjenek”? Vagy ez a mentalitás mélyebbről, korábbról ered? Te, Kedves Olvasó, úgy érzed, számodra magyarázatra szorul ez az elv? Nem? Pedig talán nem is vagy keresztény. Talán nem is vagy vallásos. Vagy épp hindu vagy, vagy muzulmán. Talán nem is olvastad a Bibliát.
Akkor?
Honnan ered az értékrend eme alapköve? Igazi axiómának is nevezhetjük – logikailag megcáfolhatatlan alaptézisnek. Ha viszont ezt elfogadjuk, hová tegyük az “uralkodó isten” képét? Aki megmondja, hogy csak Ő van, és minden más hazugság (bármelyik vallásnak legyen igaza, “mind ezt mondja”), aki megmondja, hogy mit “kell tenned”, és “megtilt” dolgokat. (Hogy előbb kijelenti, hogy az embert ne hasonlítgassuk Istenhez, azt tekintsük retorikai fogásnak.) Hová tegyük a korrupt politikusainkat?
Akkor?
Honnan ered az értékrend eme alapköve? Igazi axiómának is nevezhetjük – logikailag megcáfolhatatlan alaptézisnek. Ha viszont ezt elfogadjuk, hová tegyük az “uralkodó isten” képét? Aki megmondja, hogy csak Ő van, és minden más hazugság (bármelyik vallásnak legyen igaza, “mind ezt mondja”), aki megmondja, hogy mit “kell tenned”, és “megtilt” dolgokat. (Hogy előbb kijelenti, hogy az embert ne hasonlítgassuk Istenhez, azt tekintsük retorikai fogásnak.) Hová tegyük a korrupt politikusainkat?
…Ott egy csikk –
Vedd fel,
Csúszópénz –
vedd el,
Félrelép –
kend el,
Tisztesség –
Nem kell.
Ha nem kell
kéri más,
Legyél vak –
Ne is lásd,
Ha kínos,
mélyre ásd,
Ha kérdik,
Szádat tátsd!
Vond a vállad,
Nincs nálad,
Hazudj,
Hogy csak párat –
Elvarrtál
minden szálat –
Az ember
Belefáradt…
Alvin és a mókusok – Mi ilyenkor szoktunk sírni
Ha magadba nézel, és azt találod, e tézis (“akképp cselekedj másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled cselekedjenek”) rád is igaz, Kedves Olvasó – akkor mi az oka annak, hogy mégsem eszerint élsz? (Ha eszerint élnénk, akkor világbéke lenne, szeretet és testvériség a világban.) Vajon hol fészkelte be magát az értékrendünkbe a felelősséghárítás? Tudod – hogy másra mutogatunk! Azok a mondatok, amik úgy kezdődnek, hogy “Igen, de…”
“Igen, de a Másik sem úgy él…”
“Igen, de velem is úgy bántak…”
“Igen, de az én valakim előbbre való…”
“Igen, de ez idealizmus…”
“Igen, de velem is úgy bántak…”
“Igen, de az én valakim előbbre való…”
“Igen, de ez idealizmus…”
Satöbbi.
Tehát? Mi a szeretet? Te, amikor valakit szeretsz, vajon azt érzed, hogy irányítanod kell? Megtiltani ezt-azt? Meghatározni, mit tegyen, mit ne tegyen…? Vagy csupán örömet okoz a létezése? Vagy csupán élvezed a társaságát, a mosolyát, az örömét – netán, hogy viszontszeret? Én még sosem éreztem úgy (pedig azt hiszem, szerettem néhány embert életemben), hogy “Úgy szeretlek – ne edd meg az almás pitét!” Vagy “Úgy szeretlek, hogy mosogass már el!” Ez az érték valahogy a kezdetektől a részünk. Születésünktől fogva képesek vagyunk a szeretetre. Mégis ártunk egymásnak magunk körül. Bár valahol mélyen tudjuk, hogy amit mi adunk, azt kapjuk vissza, és bár mélyen mind szeretve lenni vágyunk – mégsem szeretetet adunk egymásnak. Miért? A modern értékrendben helyet kapott a felelősséghárítás.
“Én csak azért csináltam, mert ő is…”
“Én csak a parancsot teljesítettem…”
“Én csak Isten szavát követtem…”
“Én csak a parancsot teljesítettem…”
“Én csak Isten szavát követtem…”
Megszabadultunk a gondolkodás felelősségétől. Levetettük a mérlegelés felelősségét. Miért? Valóban levethetjük-e ezeket? Vagy valóban lesz egy “Ítélet napja”? Te, Kedves Olvasó viseled-e a felelősségeidet? És még csak az alapértékekből származó felelősségeinknél tartok. Persze ezekből vezethető le a szülői felelősség, az állampolgári felelősség, a hivatali felelősség is.
Átlépünk a földön fekvőkön? Elfordulunk a koldulók láttán? Fintorgunk a hajléktalanok miatt? Félünk a menekültektől? Elítéljük a kisebbséghez tartozókat?
Csoda-e mindezek mellett, ha nem találjuk a harmóniát magunkban, az életünkben, bármennyire keressük is? Hiszen bennünk ott az a fránya axióma – és ellenére cselekszünk nap, mint nap. Belső feszültségeink villámhárítói pedig szükségszerűen a külső (emberi) kapcsolataink lesznek. És már fújhatjuk is a vágyat, hogy “szeressenek minket”.
Akkor…? A boldogság valójában a felelősségvállalással kezdődik? Alapja a szeretet? A bizalom?
Csoda-e mindezek mellett, ha nem találjuk a harmóniát magunkban, az életünkben, bármennyire keressük is? Hiszen bennünk ott az a fránya axióma – és ellenére cselekszünk nap, mint nap. Belső feszültségeink villámhárítói pedig szükségszerűen a külső (emberi) kapcsolataink lesznek. És már fújhatjuk is a vágyat, hogy “szeressenek minket”.
Akkor…? A boldogság valójában a felelősségvállalással kezdődik? Alapja a szeretet? A bizalom?
A modern ember értékrendjében mintha a kényelem fogalmát összekeverné a boldogsággal. Pedig – minden “hobbi”, a “fitt élet ideálja”, a “világlátás divatja”, a trendi stílus mind-mind keresés, és “keserves küzdelem”, hogy mások elfogadjanak minket. Külsőségekbe menekülünk ahelyett, hogy szembe néznénk a belső kérdéseinkkel. A felelősségeinkkel. Ahelyett, hogy megteremtenénk a belső harmóniánkat.
Vajon Isten, aki tökéletes (fogadjuk el, mint hipotetikus tényt), emberi korlátokkal küzdene? Aligha. Így hát aligha gyakorolná a hatalmát olyan kicsinyes megnyilvánulásokkal, mint hogy bizonygassa, hogy Ő az egyetlen. Pláne akkor, ha valóban Ő az Egyetlen.
Vajon Isten, aki tökéletes (fogadjuk el, mint hipotetikus tényt), emberi korlátokkal küzdene? Aligha. Így hát aligha gyakorolná a hatalmát olyan kicsinyes megnyilvánulásokkal, mint hogy bizonygassa, hogy Ő az egyetlen. Pláne akkor, ha valóban Ő az Egyetlen.
Felkészültél? Pedig szóltam. Itt a vége. Nem azért, mert “végére értünk”, nem azért, mert “kész van”, nem azért, mert “ne lehetne továbbfűzni”. De talán így is szolgáltunk elég továbbgondolni-valóval?
Iránymutatással?
Iránymutatással?
2015. június 25., csütörtök
Üzenet SzTR-től
Hangulatom
"Fogadd el, hogy szükséged van társ-a(s)ságra... Hogy egyedül nem lehetsz teljes, hiába vágysz rá..."
"Engedd el a meggyőződéseidet, "nyiss egy rést az ajtódon", és vizsgáld a dolgokat abból a szemszögből, "mi van, ha..."!"
"...Emlékezz: Isten először próbára tesz, hogy valóban akarod-e..."
"Talán az zavar, hogy egyedül vagyok a víziómmal, a hivatásommal... Vágyom rá, hogy másokban is fel tudjam lobbantani, de még nem sikerült eddig..."
"Amíg magányos harcnak fogod fel, nem kerülnek melléd társak... Hiszen azt kapod, amit kérsz..."
2015. június 23., kedd
Vallás, vagy politika?
Olyan ostoba az ember...
Olvasom ezeket a cikkeket, és - nevezzetek paranoiásnak - szinte látom a mögöttes erőket.
A Korán 3.11 szerint a muszlimok, azaz Mohammed próféta követői a legjobbak a népek közül. A Korán 98.6 szerint azok, akik nem hisznek az iszlámban, a Koránban és Mohamed prófétában, ide értve még a Könyv népeit is (azaz a zsidókat és a keresztényeket is), a pokol tüzére jutnak.
(...)
A muszlimok szerint, egy zsidó vagy egy keresztény az alábbi három lehetőség közül választhat:
1. áttér az iszlámra
2. fizeti a dzsizját, és alávetett, másodrendű állampolgárként él
3. meghal
Ha valaki azonban nem a Könyv népei közül való (azaz nem zsidó és nem keresztény), akkor csak két választása van:
1. felveszi az iszlám vallást
2. meghal
Értem. Tehát vagy muszlim vagy, vagy mindegy kicsoda. Mégis - ha "a Könyv népei közé tartozol", akkor Te fizethetsz az életedért, és a vallásodért.
Akkor tehát mégsem igaz, hogy mindegy, ki vagy, ha nem vagy muszlim.
Miért...?
Csak nem azért, mert a keresztények már akkor is sokan voltak?
Csak nem azért, mert ők már akkor képesek voltak egységesen fellépni, és kiállni magukért...?
Hagyjuk már! Fizethető hit...?
Süketelés az egész!
Csak az iszlám igaz vallás, és csak az iszlám élhet - HA nem tudod megvédeni magad.
HA meg tudod, akkor beszélhetünk róla, hogy másodsorban, de Neked is lehet jogod létezni...
Ez a gondolkodás aligha egy próféta gondolkodása. Sokkal inkább egy politikusra vall.
Innentől számomra hiteltelen minden, amit a Koránról, és az iszlámról ír.
Manipulatív süketelés szaga van!
Inkább fogom magam, és elolvasom magam!
2015. június 21., vasárnap
"Bőröm börtönében"
Sounds
Éjfél múlt.
Sötét van.
Hamarosan megint minden megváltozik.
"Csak én nem változom."
Csak az üresség nem változik.
Hogyan is változna...?
Hiszen nem tartom szerethetőnek magam.
Hiszen hiába szerettem szívem legjobb tudása szerint, mindig kevés volt.
Nem igaz.
Kriszti szeretett.
Hanna szeretett.
Viki szeretett.
Létezik, hogy Isten három esélyt ad...?
Létezik, hogy azok a valódi esélyek, amelyeket nem érzünk annak...?
Létezik, hogy mikor annak érezzük, szükségszerűen megtéveszt az érzés?
S veszni hagyjuk, mikor kapaszkodnunk kellene, mintha az életünkbe kapaszkodnánk...?
Mi jön ezután?
Mi jön most?
Új utcák, új falak. Új utcasarkok, új lépcsők.
Ismerős sötétség.
Hajnal. Újra.
Két éve nem volt igazán enyém egyetlen hajnal sem.
2015. június 14., vasárnap
Sorsaink
"...De a sorsok lassan alakulnak, és senki sem tudja, hogy véletlenül elvetett cselekedeteink közül melyek csíráznak ki, hogy aztán szárba szökkenve kibomoljanak, akár a fák..."
(Maurice Druon - Az elátkozott királyok)
2015. június 7., vasárnap
Szerepeink, avagy ősiség a mindennapokban
A Vasas Művészegyütt
Arra pedig, amit a két órás programtól kaptunk nézőként, végképp nem voltam felkészülve.
Az est megálmodója egy... Igen. Már itt bajban vagyok. A kora alapján először azt mondanád, "tini".
Az alapján, ahogy egy ilyen komoly programot összehozott, koordinálva mintegy 70-80 fős fellépőgárdát (akik az ország több pontjáról érkeztek) és mindazokat, akik szervezői oldalról segédkeztek - bármit mondanál, csak azt nem, hogy ezt egy "tini" szervezte.
Ha pedig a fellépése alapján alkotnál véleményt - nos akkor egyértelműen Nő. Nagy N-nel.
 | |
| Tóth Réka Anna - Dionüsszosz szerepében |
Boszorkányok és reménytelen, megcsalt szerelmesek.
 |
| Boszorkányok... |
 |
| Talhakimt Tribal Dance - "Pán, és a Nimfák" |
A "tibal", azaz törzsi tánc egy szűkebb irányzat, amelynek mind zenei rutmuskészlete, mind mozdulat- és gesztusvilága megkülönbözteti a keleti hastánc stílusán belül. A Nő és a Földanya kapcsolatán alapszik, a termékenység, a születés misztériuma - ezekhez a fogalmakhoz kapcsolják leggyakrabban. A rengeteg izolációs technikával - mikor a test mozdulatlan, vagy egészen eltérő irányban mozog, mint egy adott testrész - dolgozó stílusban számomra A Nő legbelsőbb misztériuma szólal meg. Az igéző, a csábító, az elemi szépség - az a fajta varázslat, amely karambollal fenyeget az utakon, amely törli a rövidtávú emlékezetet, amelytől a Férfi elveszti a józan eszét. Több is, kevesebb is ez, mint a szerelem.
"Több", mert sokkal mélyebben gyökerezik az időben, mint ahol a gondolkodó ember, aki fogalmakat alkot, felismeri önnön lényének spirituális aspektusait, és megéli, megfogalmazza, leírja a szerelem élményét.
"Kevesebb", mert a zsigereket szólítja meg. Olyan elemi szinten szól az Emberhez, ahol a "tudatos én", vagy a "lélek" még meg sem rezdül. A lélekig már a test jelzései érnek el, mintegy felriasztva azt, s rádöbbentve a szemlélőt, hogy valami közös ős nyelvén szólnak hozzá, és bár legyen a nyelv a lélek számára "ismeretlen", a test mégis érti az üzeneteit.
Lehetünk bármilyen hiúak, lehetünk Erósz földi helytartói, egy ilyen élmény után kénytelen belátni minden férfi, hogy a Nő sokkal több annál, amit a hétköznapokban észreveszünk belőle, s hatalma abban áll, hogy nem akarjuk kivonni magunkat bűvköréből.
2015. június 2., kedd
Kimondatlanul
Wassiyé
"Hang fennakad, szó bennszakad..."
Hallgatok. Mag-amba fojtom, mert tudom - félem? -, hogy csak illúzió lehet...
Hiszen nem ismerlek.
Csak egy képet dédelgetek magamban, s e képbe szerelmes lettem...
Hogyan is lehetne egy az életünk - hangzik fel a tétova kérdés...
A kétely így mérgezi álmom édes ízét...
Reményt adsz, életet nap-nap után - mint egy emléket, őrizlek magamban, bár nem emlékezhetem Rád.
Hiszen mire emlékezhetnék...?
Nem volt közös időnk.
Életeink, mint az út szalagjai, egymás mellett futnak, messze távolba ragadva...
...
Változtatnom kell.
Ez az üzenet.
Eddig mindig rejtettem, őrizgettem - bár a parázs is hiába való vaksötét üregben.
2015. május 31., vasárnap
"Nem is kívánhatnék többet..."
Búcsúztatómra
Éltem...?
Úgy hiszem, igen!
Megéltem Szerelmet - a Végtelen Mindenséggel Egyesülés csodáját - megéltem a veszteség fájdalmát, ugyancsak a Végtelent tapasztalva meg benne.
Öleltem, csókoltam - adtam és kaptam.
Voltam kiszolgáltatott, és voltam szabad, kacagtam hasfájásig önfeledten, és zokogtam a lelkem legmélyéről feltörő könnyekkel.
Teremtettem - és a rombolás illúziójából is kijutott.
Tanultam, és tanítottam.
Tapasztaltam az Egységet, és a Magányt, bejártam ezernyi világot, megtapasztaltam milliónyi szépség csodáját...
A Lányom...
Őt még nem öleltem - pontosabban talán öleltem Őt, csak nem tudtam, hogy a testben Őt ölelem. :)
És igen - az életem műve még csak a tervezőasztalon fekszik!
De már megmutattam...!
Már vannak, akikben elvetettem a magokat, amelyek szárba szökvén, elhozzák a változást!
Számos életre gyakoroltam hitem szerint pozitív hatást... :)
Ennél többet, mit adhatnék ennek a Világnak...?
2015. május 30., szombat
A két iksz és a vonal sivataga - avagy "semmit cserébe"
Adni.
Ez a szó, mintha az utóbbi évtizedekben kikopott volna, kiüresedett volna.
A médiából, önjelölt és megcsinált újkori jólmegmondóemberek tollából ömlenek a szállóigék, idézetek, sommás életelvek.
Közösségi oldalakon, tizen-huszonévesek megosztásaiban, posztjaiban, beszélgetéseikben futok bele rendszeresen ilyen, és ehhez hasonló gondolatokba:
Trendi, szexi körítéssel eladják az önzés direktíváit a fiatalabb generációknak, ezzel is csak a magányosok, az "egyedülállók" táborát (értsd: ideális fogyasztó - aki unalmában/bánatában/agépelőtt csokit/chips-et/kólát/energiaitalt zabál/iszik, estébé) gyarapítva.
Trendivé, divatossá teszik a karrierista, "én akarom" gondolkodást, ami a munkahelyek nagy százalékában egyet jelent a másokon való keresztülgázolással, a mások kárára elért eredményekkel. Adnak neki jól eladható nevet is: "szingli".
A hagyományos értékrendet szemétre hajítjuk, a család, mint olyan lekerül az alapértékek palettájáról - noha a szeretetet és boldogságot első körben mindenkinek a családi körben van/volt esélye megtapasztalni (ma divat a "jó/izgalmas/extrém szex", a "megvásárolható boldogság" (menőkocsi/frankókégli/szupibuli/estébé) - ha ez megvan = "boldogság"), a szinglinek "nem pálya" a gyerekvállalás - "hangos, meg büdös, folyton vinnyog"...
A modern nő/pasi nem hagyja "kihasználni" magát!
A kapcsolataink alkalmazkodnak a gyorsan változó világunkhoz - gyorsan váltogatjuk őket...
Emlékszem, mikor bejöttek az "eldobható PET-palackok" - b.meg, komolyan vették, és eldobják! - volt egy agyonnyomatott szlogenje... Valami... "pam-pam-pam-pam, használat után eldobandó"... Na az emberekre is elkezdtük ezt a "kényelmesebb" megoldást alkalmazni, mint a palackokra. Meg a pelenkára. Meg a műanyag pohárra-tányérra...
És ha most, 10-15 évvel később körülnézünk a világban, mit látunk?
Vajon, ha az emberi kapcsolatainkban is ezt az elvet követjük - ha kidobjuk azokat az értékeket, amelyek közt a korábbi generációk nevelkedtek-éltek, ha megesszük a XXI. század modern, trendi ideológiáját a szingli létről, arról, hogy "adj, de csak, ha kapsz is", "szeress, de csak, ha kapsz is", "bízz, de csak ha kapsz is" - arról, hogy az első mindig ÉN vagyok...
Hogy tenni valamiért, ha nem működik, "megjavítani", akarni jobbá tenni - nem éri meg, nem kényelmes...
Akkor a "lelki életünk" nem lesz-e épp ilyen hulladéklerakóhoz hasonló, mint ma a környezetünk?
Vajon az életünk nem telik-e el üresen, mindig újabb reményeket kergetve újabb kapcsolatokba kezdve, majd újabb zökkenőkön újra feladva-eldobva, újrakezdve előröl...?
Mint egy megakadt dvd...
Feldmár Andrást idézem: "Szeretni valakit annyit tesz, mint jobbá, könnyebbé, szabadabbá tenni az életét. És persze nem várni érte semmit cserébe."
A boldogsághoz vezető út - adni.
És pont.
Szerintem.
2015. május 27., szerda
Tükröm-tükröm
Afriki
Valahogy nagyon átestem a ló másik oldalára.
Erősítettem az elfogadást - már-már erőltettem. Mostanában pedig türelmetlen vagyok. Minden idegesít, minden gesztusa, minden megnyilvánulása.
Megint megkaptam, hogy Ő is csak egy tükör, ami arra próbál rávezetni, mi nincs rendben magamban...
Valami nagyon nincs rendben akkor... :/
2015. május 25., hétfő
Agyameldobom, avagy ne láss túl az orrodnál!
Nemrég megjelent egy cikk a HVG.hu-n, hogy a Google az Androidba gyárilag ujjlenyomat-olvasó funkciót épít...
A cikk címe: "Erre vártunk rég..."
Na most, tisztában vagyok vele, hogy velem van a baj!
Paranoiás vagyok! Ezt előre leszögezem!
Mégis sírva tudnék fakadni!
Értem én, hogy amit a marketingesek harsognak, hogy "nem kell majd bajlódnod a jelszavaiddal", meg "ha ellopják a telefonod", és ehhez hasonló egyéb remek érvek mennyire szuperek tényleg!
Hiszen olyan nagy vesződség a jelszó begépelése...
Kérdem én azonban, az senkinek nem jut eszébe, hogy egy mobilrendszeren futó alkalmazásba - gyárilag, azaz kötelezően - telepített ujjlenyomat-olvasó mit jelent a személyiségi jogainkra nézve...?
Eddig az ujjlenyomataink csak akkor kerültek hivatalos szervek rendszereibe, adatbázisaiba, ha valami rossz fát tettünk a tűzre.
Ha azonban a mobiljaink alapeleme lesz az ujjlenyomatunk digitalizálása, akkor telefonálni kénytelen lényként önként járulunk hozzá, hogy világméretű nyilvántartásba vegyenek.
Tételezzük fel, megtudok valamit, amit A Nagytestvér szerint nem kellett volna!
És menekülök, mert nem hiszik el, hogy "kisdobosbecsületszavamranemmondomelsenkinek"...
Úgy vannak vele, hogy az embereknek ritkán jut eszükbe hat láb mélyen csevegni egy kávé mellett, lennék kedves ezért ennyivel a talajszint alá költözni... Mondjuk, örökre.
Tehát futok az életemért.
A térfigyelő kamerák elől bujkálni még csak-csak sikerül - még nincsenek mindenhol.
Nem ma néztem meg életem első kémes filmjét, persze, hogy a mobilom már rég eldobtam...
Vennék is helyette másikat - csakhogy mindegyik alapszoftvere bírja a fent dicsért remek funkciókönnyítő alkalmazást - amely az első alkalommal, hogy megérintem a képernyőt - Jól van na! Csak anyámnak, vagy a szerelmemnek akartam szólni, hogy élek, és jól vagyok (még)! -, azonnal szkenneli az ujjlenyomatom, és már küldi is a jelet az Ech elon rendszerébe.
Vagyis végképp egy üvegfalú labirintus szánalmas patkányaként futkoshatunk majd - és csak abban bízhatunk, hogy "a jófiúk" mindig jófiúk maradnak - vagy mi maradunk mindig jófiúk a szemükben...
Hurrá! Ünnepeljünk!
Nem kell többé vacakolnunk a jelszavaink begépelésével!
2015. május 1., péntek
Május egy...
Hangulat
Hosszú-hosszú idő óta most újra csöndben vagyok. Idebenn.
"Élem az álmom."
Hogy átértelmeződött ez a "szlogen"...
"...Mert annyit érek én, amennyit ér a szó..."
Nem szeretek sodródni.
Talán túl sokat is hagytam magam sodródni korábban!
Ma a tétlenség idegesít.
Mégis...
A választásaimmal van a hiba - vagy velem...?
Őszintén akarok szeretni.
Hűséges vagyok.
Ahhoz is, akit választok - és önmagamhoz, az elveimhez, az adott szavamhoz is.
Számon tartok minden tévedést, és törekszem rá, hogy helyrehozzam őket.
Mégis.
Vajon akaratos voltam...?
Az utóbbi két alkalommal igen.
Az utóbbi két alkalommal igen.
Előtte...?
Előtte is...?
Előtte is...?
Itt hibázom...?
Nem engedem történni a dolgokat?
A Védák szerint az egó akar mindenáron irányítani.
Mert csak ebben az illúzióban tudja értelmezni önmagát.
Mert csak ebben az illúzióban tudja értelmezni önmagát.
Mindenáron irányítani akarok...?
Továbbra sem figyelek a véletlenekre eléggé?
Nem hallgatok a megérzéseimre eléggé?
Nem hallgatok a megérzéseimre eléggé?
2015. április 21., kedd
Vonzások és állatságok...
Nomen est omen
Megkísértve.
Ez is lehetett volna a címem most.
Kértem, és megadatott - "már megint".
És nem kértem elég pontosan - már megint.
Vágyom a női közelségre, az intimitásra, a játékok izgalmára.
De egy olyan emberrel játszani ezt a játékot, aki a személyiségével, mindazokkal az értékekkel, amiket képvisel, olyan ideális munkatárs is lehetne...
Nem akarom elrontani a lehetőségét, hogy együtt dolgozzunk. Márpedig, ha engedek a csábításnak, és személyesebbre hangoljuk a kommunikációt, abból óhatatlanul ez lesz.
Egy izgalmas pár hét, aztán újabb elsodródás.
De semmiképp sem közös munka.
A kérdés tehát, mit is szeretnék jobban...?
Játszani, vagy építeni a jövőképem...?!
Hogyanyavajatörjeki! :D
2015. április 13., hétfő
Az Univerzum válaszol...
Hangulat
A másik címötletem: "És Isten válaszol..."
Szombaton egy ellébecolt nap elégedetlen érzésével úgy döntöttem, este legalább elmegyek futni. Kétszer nem mentem a héten, pedig megígértem magamnak.
Rám fért.
Közben felhívott egyik haverom, hogy üljünk ki a Szigetre, egy finom borral, csinos hölgyek inspiráló jelenlétével. :)
A vége az lett, hogy a harmadik üveg bor elfogytával táncolhatnékom lett, Ő pedig feldobta, hogy menjünk valahová - így hajnal kettőkor elindultunk "bulizni".
Eddig nincs ebben semmi "szokatlan".
Valamikor másnap délelőtt felébredtünk nála, Ő izmos fejfájással, én a futás és a reggelig tartó táncos őrület fájdalmaival az izmaimban.
A délelőttöt nyűglődéssel töltöttük, neki nem volt kedve megmozdulni, nekem nem volt maradásom, ezért valamikor egy óra felé hazaindultam.
A napsütés, a nyugalom olyan jól esett, hogy végül sétáltam a Blaha és a Corvin között.
Csendesen mosolyogva magamban hálát adtam azokért a pillanatokért, amikor nem fáj semmi, meg mindenért, amiért hálás lehetek, és ami csak eszembe jutott.
Jókedvű voltam, szabadnak éreztem magam.
Egy hiányzó dolog jutott csak eszembe - mindezidáig nem találtam meg azt a nőt, akivel ki tudtunk volna tartani egymás mellett, aki a társam volna.
Meg is fogalmazódott bennem a kérdés, hogy vajon miért van ez? Mért nem találok rá - mért nem tudok "elég jó" lenni?
A Körút vasárnap dél lévén, üres volt - csak két fiatal, vézna srác jöttek szemközt velem - nem is figyeltem rájuk, csak mikor megszólított az egyik, lehetett vagy 20 éves forma.
Valamelyik keresztény irányzat szóróanyaga volt a kezében, és ezt kérdezte:
"- Feltehetek Neked három rövid kérdést?
- Persze.
- Mi határozza meg a jövőnket, a boldogságunkat szerinted?
- Röviden...? Mi magunk - feleltem.
- I-i-igen... És szerinted ebben Isten tud segíteni nekünk?
- ... Hát... Ha a "kérjétek, s megadatik néktek"-re gondolok, egyértelműen.
- És segíthetünk Neked ebben...?
- Azt hiszem, nem, ezzel legalábbis biztosan nem - mutattam a szóróanyagra. - De köszönöm a kérdést! :D "
Elköszöntünk, én ballagtam tovább, és ringatóztam a békés, kontrollálatlan gondolataim hullámain.
Azután egyszercsak belémnyilallt a felismerés:
- Te ökör!
:D
- Hiszen azt kérdezted épp, mielőtt találkoztatok, hogy miért nem sikerült eddig rátalálnom, vagy olyanná fejlődnöm, aki képes azt adni egy nőnek, ami őt boldoggá teszi!
És a srácoknak meg azt mondtad, nem tudnak segíteni, pedig csak ezzel, hogy megállítottak, felidéztették veled a "kérjétek, s megadatik" gondolatát...!
- Ez a Válasz, Te Marha! A céljaid között felsoroltad-e?!
- ... Nem...
- A meditációs imáidban felidézed-e?!
- Nem...
-AKKOR?!
"Ezzel biztosan nem tudtok segíteni..."
Milyen gőgös, öntelt válasz...!
Megint elfelejtkeztem az alázatról! :)
Vicces - a kérdés, és a választ meghozó találkozás közt nem volt 10 perc sem szerintem!
:)
Szóval - merjetek kérdezni és kérni az Univerzumtól! ;)
Én megyek, és kiegészítem a célfüzetem. :D :) ;)
2015. március 14., szombat
Tükör-képem
Milyen ... Sorsszerű.
Pár perce úgy éreztem, üres vagyok.
Rég írtam ,s mégsincs semmi, amit őszintén kívánnék leírni.
S most...?
"Véletlenül" erre akadtam.
2012 vége.
Újabb két év.
Olvasom a sorokat, amiket az akkori önmagam írt, és közben kicsit szégyellem magam.
Egyrészt, mert "ugyanott tartok" - csak most még a Kapcsolatot is elvesztettnek érzem. A szinkronicitás, mintha "nem működne" körülöttem mostanság.
Év vége óta igazából.
A sorok, amiket leírtam, gőgös szavakból állnak. Vagy csak "visszaestem" az akkori tudatossági szintemről...? Vagy akkor voltam vak...
Amit leírtam, magamnak is írhattam-mondhattam volna...
Vagy ezt is tettem...? Üzenet a múltból...?
Vagy épp a jövőbeni énem íratta le ezt akkor a múltbeli magammal, hogy ma megkaphassam az üzenetet...?
Vagy esetleg hívjak orvost..? :P
Pedig...
"...Mert a körülöttem lévőkben látom, hogy a félelmeik uralkodnak felettük, látom, hogy a szemeiket szorosan összezárják, és inkább a saját belső képük alapján ítélnek a világ és a többi ember felett, ahelyett, hogy ki mernék nyitni a szemüket...
Vállalva a kockázatot, hogy por, vagy bogár repülhet bele, és az fájhat is..."
Vajon mit teszek én - kívülről nézve...?
"...Pedig hiszem, hogy azért kaptuk meg pont azokat az embereket, akik szerepelnek az életünkben - Téged is Bubu, és Te pedig pl. engem is -, mert segítségünkre lehetnek.
Az életben, a fejlődésben, a tanulásban, vagy épp a félelmeink legyőzésében...
És mit csinálunk mi...?!
Elutasítunk.
Kritizálunk.
..."
Mit teszek én...?
Hová illan el az értelem, a tudatosság, az energia...?
Az életben, a fejlődésben, a tanulásban, vagy épp a félelmeink legyőzésében...
És mit csinálunk mi...?!
Elutasítunk.
Kritizálunk.
..."
Mit teszek én...?
Hová illan el az értelem, a tudatosság, az energia...?
2015. március 1., vasárnap
Búcsú
Ma azzal keltettek, hogy anyám gyomorfekélye bevérzett.
Nem fiatal már, de...
Még annyi mindent kellene adnom.
Hogy viszonozzam...
Nem a halállal van bajom.
Az élettel.
Önmagammal.
Olyan keveset tettem valójában...
Ahhoz képest, amennyit tehettem volna.
2015. január 28., szerda
Misszió
Személyes misszió, küldetésnyilatkozat
A cég
alapfilozófiája: „Öngondoskodásra tanítani Ügyfeleinket értékálló pénzzel.”
Lefordítva – az eladósodott társadalmunk fejlődésre nyitott
tagjait segíteni megtakarítókká válni.
Jómagam hiszem, hogy mindannyiunk személyre szabott
feladattal született erre a világra. Mindig is elhivatást éreztem aziránt, hogy
pozitív változások formájában hagyjak nyomot a világban. 2008-ban találkoztam a
Vállalattal, és ismerkedtem meg az alapítók és az itt dolgozók víziójával.
Hetedik éve dolgozom a szakmában, az MPK ZRT-nél. Hét év
alatt a magyar családoknál tapasztaltak, a szakmai konferenciákon, oktatásokon
elhangzott gazdasági, társadalmi témájú előadások hatására fokozatosan ismertem
fel, milyen sokrétű, és milyen átfogó, nagyléptékű változások megvalósítására
nyílik lehetőségünk a munkánk révén – amennyiben felvesszük a kesztyűt,
felvállaljuk a társadalmi szerepet és a vele járó felelősséget is.
- Pozitív hatás a munkaerőpiacra,
munkahelyek teremtése, meglévő munkahelyek megőrzése révén
Mind az MPK ZRT-hez felvételt nyerő új munkatársak elhelyezkedése révén, mind vállalati ügyfeleink versenyképességének javítása, így alkalmazottaik munkahelyei megerősítése révén.
Lehetőséget biztosítunk mindazok számára munkatársaink soraiban, akik nyitottak a fejlődésre, képesek és hajlandóak saját korlátaik felismerésére és meghaladásukért tanulni, dolgozni is hajlandóak.
Kitűzött célunk átlépni a 10 000 fős munkatársi létszámot, ezáltal az ország meghatározó - társadalomformáló - nagyvállalatává fejlődni.
- Szemléletformálás, pénzügyi kultúra
terjesztése
Mindenki tudja, hogy a „most kapd meg” filozófiáját követve – hitelből vásárolva fogyasztási cikkeket – két-háromszoros áron vesszük meg vágyunk tárgyát.
Mégis a legtöbben még a luxusfogyasztásukat (TV, autó, utazás, stb.) is hitelből finanszírozzák – miközben pozitív kamatáramlást eredményező megtakarításokkal, befektetésekkel nem rendelkeznek.
Lassan a csapból is az folyik, hogy a gyerekeink oktatásától a nyugdíjunkig mindenben csak magunkra számíthatunk a lakosság rendszeres megtakarítási állománya mégis jelentősen elmarad az EU átlagától, és a meglévő megtakarításoknak is a jelentős része banki pár százalékos lekötésekben pihen.
Kitűzött célunk elérni ügyfeleinknél, hogy átgondolt cash-flow-val, megfontoltan felépített pénzügyi háttérrel rendelkezzenek, így képesek legyenek alkalmazkodni egy váratlan munkahelyváltáshoz, a költségeik-, hiteltörlesztőik megnövekedéséhez anélkül, hogy adósságspirálba kényszerülnének, vagy fel kellene adniuk a céljaikat.
- A jövő értelmiségi rétege – a szabad
választás lehetősége
Kitűzött célunk a munkánk révén megteremtett anyagi biztonság segítségével nyugodtabb családi környezetet teremteni ügyfeleink gyermekei számára. Ezáltal hozzájárulni, hogy szüleik több időt tudjanak velük tölteni, sikerrel adják át értékrendjüket, neveljenek kiegyensúlyozott, magabiztos emberpalántákat belőlük.
Törekvésünk, hogy minden gyermek számára a születését követő első évben induljon dedikált megtakarítás, amelyből majdani tanulmányai finanszírozhatóak lesznek, hogy azon a ponton, ahol a világnak ki kellene tárulnia egy gyermek előtt (szakma-, főiskola-, egyetemválasztás), valóban választása legyen, és ne a család anyagi korlátai határozzák meg a jövő generáció munkában töltött 50-60 évét.
Ezáltal szélesebb látókörhöz, több tapasztalathoz, versenyképesebb tudáshoz, jobb munkaerő-piaci helyzethez – összességében boldogabb élethez kívánjuk segíteni ügyfeleink gyermekeit, a jövő letéteményeseit.
- Öngondoskodás – nyugdíj
Egyre inkább tisztul a kép, már ami az időskori ellátások kérdését, az állami szerepvállalás korlátait illeti. Határozott törekvésünk hozzásegíteni ügyfeleinket, hogy elinduljanak az anyagi függetlenség felé vezető úton, hogy elkezdjék megteremteni visszavonulásuk anyagi alapjait.
A nyugati világ több-kevesebb eredménnyel működő modelljei tanúsága szerint idő kérdése csupán, hogy a munkáltatói nyugdíj-megtakarítások rendszerét hazánk is kiépítse valamilyen formában. Célunk ezen munkában meghatározó, mondhatni úttörő szerepet vállalni.
- Az egészségügyi rendszer
finanszírozása, a teljes összeomlás elkerülése
Ugyancsak köztudomású ma már, hogy az állami egészségügy finanszírozási oldalról gyakorlatilag csődben van. A várólisták, az orvos-elvándorlás, a botrányos kórházi elhelyezések, kórházösszevonások mind ennek jelei.
Hisszük, hogy ha megteremtjük az ellátások költségeit megfizetni képes széles társadalmi réteget, az megoldást jelent majd a rendszer alapproblémáira.
Ezért jelentős energiákat fektetünk ügyfeleink munkaerő-védelmének átgondolt, testre szabott megteremtésébe, valamint a vállalati egészségbiztosítások elterjesztésébe, azok előnyeinek megismertetésébe céges ügyfeleink körében.
- Gazdaságélénkítés
A világválság negatív hatásaként értelmezhető, hogy az ész nélküli eladósodás után átestünk a ló túloldalára, és olyan mértékben kerültük a hiteleket, amely már inkább a gazdaság kárára vált, sem mint hasznos lett volna.
Hiszünk abban, hogy a megfontolt hitelezés eredményes eszköz egy kiegyensúlyozott gazdasági növekedési pálya eléréséhez, és az azon való megmaradáshoz. A tudatos pénzügyi tervezés, a banki szolgáltatók és Ügyfeleink közti világos kommunikáció járható utat teremt, hogy mindkét fél számára előnyös együttműködést jelentsenek a jövőben a hitelszerződések.
- Demográfia, gyermekvállalás
Az előbbiekben felsoroltak révén határozott célunk olyan társadalmi-, szociális- és gazdasági feltételek megteremtéséhez hozzájárulni, amelyekre pozitív várakozásokkal nézhetnek a családot alapító fiatalok. Törekvésünk elérni, hogy tudatos tervezéssel, racionális döntések mentén merjenek két-három gyermeket is vállalni akár, így fordítva vissza – évtizedes kitartó munkával – a népességfogyás trendjét, biztosítva a magyar nemzet fennmaradását, a magyar szellemi-, genetikai értékek megőrzését a jövő számára.
Hiszünk egy fejlődő, gyarapodó Magyar Köztársaság újraépítésében, a
win-win („győztes-győztes”, „fair trade”) típusú gazdasági kapcsolatok
sikerességében, a közösségért, a közös jövőért való kitartó, áldozatos
munkában.
Kitűzött céljaink mellett kitartunk, azokat sikerre visszük, s közben így valódi társadalomformáló
vállalattá fejlődünk.
Pocsai
Imre
Szakmai konzulens, MPK Zrt
Budapest, 2015.01.20.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)