"Drágám, mit is akarok...?"

Igazából azt sem tudom, mit van értelme leírnom.

Azt hiszem, tanácstalan vagyok.


Mindig azt hittem, hogy a teljes őszinteség a tökéletes, támadhatatlan út és eszköz a kommunikációban.


És most itt állok megfürödve.


Semmi különös nem történt, csak épp semmibe vettek. Egyszerűen eldöntötte a kommunikáló másik fél, hogy nem hiszi el, hogy őszinte vagyok.

Ennyi az egész.


Innentől pedig cseszhetem az őszinteséget, éppen ugyanúgy egy helyben toporgunk, napok, sőt hetek múltán térünk vissza a kezdetekhez újra, meg újra - mintha tényleg hazudoznánk egymásnak, és bele buknánk újra, meg újra.



Mit tennél azzal, akinek szent meggyőződése lenne, hogy hülyének nézed, és nem hinne neked, mikor ezt cáfolod?



Változtatnál a viselkedéseden.



Oké.

És ha olyan viselkedéselemek váltanák ki a "hülyének-nézel-reflexet", amelyekről nem is vagy tudatos, mert számodra semmi hasonló tartalmat nem hordoznak...?




Kezdem átértékelni vezérigazgatónk tréfás-komoly mondatát és megközelítését:

"Drágám, mit is akarok...?"


Talán akik ezt választják, felismerték, hogy végeredményben a másik fél által hozott döntések többé-kevésbé megfelelnek nekik, ezért a béke érdekében hajlandóak feladni a saját álláspontjaikat, és felhasználni a másik fél döntéseit...?



Talán még túl magas ez nekem...