Őskor, kőbunkó, fröccsenő agyvelő...

Kemény néha belegondolni, hogy a kényelmes, civilizáltnak álcázott modern világunk mögött mind a mai napig ősemberek maradtunk, az erősebb törvényével...


Persze fölmerül bennem, hogy talán csak éppen az a demagóg rendszer nevelte belém a világbéke iránti megfoghatatlan, álszent sóvárgást, amely megpróbálja elrejteni a szemem elől a valóságot.

A valóságot, melyben egy demokratikus főváros utcáin éhen halnak emberek, összevernek többek egyeket, elvesznek sokaktól még többet...

Leélünk egy életet úgy, hogy próbálunk hinni a képben, amely talán soha sem volt igaz...


Vajon mondhatja-e az ember önhatalmúlag, hogy "márpedig én nem"...?!

Kivonhatjuk-e magunkat ebből, és teremthetünk-e etikus mikrokozmoszt magunknak?

Talán ha a globalizáció elutasításával élünk. Ha nem vagyunk hajlandóak olyat enni-venni, amiről nem tudjuk, hogy nem ártott valahol, valakinek...


Nem venni más kontinensről...?

Vagy lehetőleg mindent kistérségi szinten beszerezni?

...