Remélem, elégszer.

12 év.

Ha jól számolom, 12 év múlt el, mióta elkövettük a magunk hibáit, és kellően sebződtünk miattuk.

Furcsa szembesülni vele - élesen látni, hogy néhány nap kommunikációja milyen gyökeresen más irányba vitte volna az ember életét...


A pillanat jelentőségét érezteti.


...



De - elmúlt.

Ezt kell szem előtt tartanom. Erre kell emlékeztetnem magam - illetve arra, amit tanultam általa. Nem foglalkozni a "mi lett volna, ha"-típusú kérdéskörrel, hiszen totálisan felesleges.

Csak megköti a figyelmem, viszi az energiát a jelenemtől, s ezzel a jövőmtől.

Elmúlt.


Ő két gyereket nevel az ország másik végében, és én már nem az a fiú vagyok, aki akkor.
Ő nem az a lány, akit az a fiú szeretett.


Csak a megtanultak számítanak.

Hogy a szenvedésünk ne legyen hiábavaló.



Elkelne valaki, akinek a karjaiban könnyebb felejteni. Elvonni magam a múlt érzéseitől.

Illetve - az emlékek felett érzett szomorúságtól.

Hiszen azok az érzések sehol sincsenek már.



Fiatal voltam, és ostoba.

Felróható?

Aligha.

Azóta beszélek. Többet. Konkrétabban.
Azóta ismétlek. Többször.

Remélem, elégszer.