Hiába hívlak

Hangulat


Nem jössz, hiába hívlak,
Szavaim hiába sírnak,
Elvben hiába bírlak,
Magamból hiába írlak
ki én,
Ki nem vagyok se jó, se szép, se szerény,
"Tán szerelmes szegény?!"

Csak bolyongok szerte,
Sodorjon bármerre
Az élet, tenni ezt, vagy azt,
Ha kéne - elmémen köd ül,
Mindegyre ez gomolyog körül.
Mi végre bűvölt meg holmi tinis érzés?!
Mi ez a kínzó kísértés,
Mely Hozzád űz, gondolatban egyre?!
Hogy végül már remegve
sóvárgó bábbá aláz,
Előtted pőrén állok,
nincs már itt semmi máz,
Mi takarja gyengeségem,
az ostoba tébolyt,
Mit fogvacogva,
küzdve belémfojt
A kétely,
Hogy őszinteségem végül majd elriaszt,
S elvesztem, mi sosem volt enyém,
A vigaszt,
Mit megtalálni véltem - mi az?!
A remény...