Virágillat

Sounds


Monának ültettem virágokat - petúniát is.

Nemrég elkezdték ontani a bimbókat, aztán meg nyílni egymás után.

Ma csak úgy felvillant bennem az emlék, odahajoltam, és magamba szippantottam azt a jellegzetes illatot.


Egy pillanat alatt megjelent előttem egy 20 évvel korábbi utcakép, egy távoli, falusi nyárból.


Nagyanyám egyik kedvenc virága volt. Nagyon szerette a virágokat. Csodaszép harmóniát teremtett kertjében ez a szeretet.
Pirkadatkor már megfogta a munka végét, emlékszem, kint az utcán neszező kapával hányszor ébredtünk mi gyerekek...



A hétvégén otthon voltam.


Nagyanyámat tán még 2001-ben búcsúztattuk - anyámat szintén nagyon rég láttam, és most szinte Mama arca köszönt vissza rám, mikor találkoztunk.


Elvben valahogy tisztában vagyok az Idővel, és a végességével.

Mégis megindító volt őt látni megöregedni...


Ahogy hallgattam a békétlenségét, az ingerültséget, máskor fáradtságot, lemondást a hangjában...

Csak azt érzem, bárcsak legalább az élete végén megtalálná a boldogságát...!


Sokat tépelődtem a magamén.

Hogy csak áltatom magam, vagy valóban békére és boldogságra leltem - így a feleúton...?


Sok minden köt még az anyagi világba, de kevés dolog az, amihez ragaszkodom is...

Ez azért mégis csak haladás, nem...?



Drága Nagyanyám...!

Hogy szerette a virágokat...

Bárhol légy is most, áldás kísérjen utadon!




És Téged, Anyám...!

Bár megóvhatna a szeretetem! Bár elég erős volnék hozzá, hogy óvjalak!