"...csak történik..."

Süvölt a szél, flőte fütyül,
Alkony-homály szívemen ül.


Vajon mikor tanulom meg már végre annyira megbecsülni a pillanatot, hogy mikor elszáll, ne érezzem magam ilyen szarul...?!


Halálos Tavasz

Napra-nap jő  hajnal,
S bennem mindegyre szomorú dallal
Ébred egy madár,
Kalickája rácsa már
Rozsdállik, ámde nem ereszt,
Csak éneke száll messze, búsan,
Apró lelke rab a húsban.







Itt élek, az éterben, e sorokban. Éjszakáim, nappalaim - minden pillanat, mikor gondolataimban magam vagyok. Mikor igazán én vagyok. Csendben, vagy halk zenében, szemlélődő magányban.

Máskor, mikor épp loholok a hétköznapjaimban, teszem, amit kell, hogy éljek, hogy egyek, mint Te magad is - mikor az agyam sebesen forog, feladatokat old meg, kihívásokra felel...

Az is én vagyok...?

Olyan mechanikusnak hat...


Mintha csak itt lennék magam...


A többi...

Csak történik velem...