Emlék-rács, avagy a következő megérzés

La finestra di fronte





"...Viszont Ön - Ön még választhat! Még változtathat, Giovanna! Ne érje be a túléléssel! 
Törekednie kell, hogy egy jobb világban éljen, és ne csak álmodjon róla!..."




Hosszú-hosszú évek is eltelnek közben, míg idebenn bolyongok. Ismerős képek a falakon. Egy-egy rövidfilm, egy-egy bejátszás, egy jelenet az életeimből...

Egykorvolt életeimből...


Egy pillanat, ahogy kézen fogva sétálunk a Pannónia utca elején...
Ahogy századszor is a hóba írom a nevét...

Egy kép, amelyen egy sárga házfal előtt áll mosolyogva, mikor hazafelé tartunk Tápiószeléről...

Egy csöndes naplemente Mezőfalván...

Egy hideg őszi nap, amikor fázott, és ráerőszakoltam a pulcsim.



Tíz év is eltelt már a kinti világban.


Egy másik filmen egy kamasz fiú görkorival a lábán a Székely Bertalan utca felé veszi az irányt, hogy percekig bámulja egy ház homlokzatát..

Ismét vált a kép, és egy fiatalember egy boltíves, fehérre meszelt falú pincében táncol egy lánnyal...

Egy reggel, egy hosszúra nyúlt pillanat - olyan hihetetlenül közel hozzá...



Három, vagy négy tavaszt is számoltak odakinn...




Mint egy korlát rácsának árnyékai.

Sávokat festenek a lelkemre, a szívemre...


Elfeledhetném...?


S mi maradna akkor belőlem...?!

Így is félek, túl keveset őrzök...




Érdekes. Belegondolni, hogy a szerelem kevés... Hogy ez az érzés valahol a szerelem mögött született...

Talán hamarabb is, mint a szerelem...


S csupán kétszer...

Talán... Talán most ismét...?


Hol járhat vajon a következő, közülük való...?