Miközben hazafelé sétáltam a pótsöreimmel, rájöttem valamire.
Azt hiszem, az emberek a céljaikat azért tűzik ki, mert feladják a valódi, végső Válasz keresését.
Ugyanakkor az igény megvan bennük, hogy valamiért éljenek, mivel azonban nem találják meg a Végső Választ, keresnek valamit annak pótlására. Hogy amikor tükörbe néznek, mondhassák - "én ezért élek".
Ez lehet egy választott hivatás, vagy épp egy gyermek felnevelése...
Illetve lehet, hogy nem a keresést adják fel, hanem nem tudnak kibékülni azzal, amire rátalálnak.
Hogy nem lehet minden választ ismernünk.
Lehet, hogy úgy érzik magukat, mint akit kisemmiztek. Egy életen át keressük A Választ, és a végén kiderül, hogy "Bocs, azt Neked nem lehet..."
Elég bosszantó.
Épp ma gondoltam rá, hogy anyám fia maholnap 30 éves.
Vajon mikor "győzünk"..?
Mikor mondhatjuk azt a halálos ágyunkon, hogy "Győztem."...?
Ha elértük a céljainkat...?
Vagy akkor csak szembesülünk vele, hogy mind tévedés volt - mert elmarad a nagy megnyugvás...?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)