Nagy egyéniség, önmegvalósítás, kéj...

"...

19. vers

Ezért kellene az embernek a kötelesség
kedvéért cselekednie állandóan, anélkül,
hogy ragaszkodna tettei gyümölcseihez.
Aki így, vonzódás nélkül cselekszik,
eléri a Legfelsőbbet.

(...)

21. vers

Bármit is tegyen egy nagy egyéniség,
a közönséges emberek nyomdokába lépnek;
és bármilyen irányadó mértéket is szabjon meg
saját példájával, az egész világ követi őt.



(...)

25. vers

Óh, Bharata leszármazottja,
a tudatlanok eredményre vágyva
hajtják végre kötelességeiket.
Hogy az embereket a helyes úton vezesse,
a bölcs is cselekszik, de a tetteihez
való ragaszkodás nélkül.

26. vers

A bölcs ne zavarja meg a gyümölcsöző
tettekhez ragaszkodó tudatlanok elméjét.
Nem a tétlenségre kell buzdítani őket,
hanem az odaadó szellemben végzett munkára.

(...)

31. vers

Akik kötelességeiket az Én utasításaim szerint teljesítik,
és hűségesen, irigység nélkül követik ezt a tanítást,
azok felszabadulnak a karma rabságából.


(...)

34. vers

A megtestesült lények vonzalmat,
és irtózatot éreznek az érzéktárgyak iránt,
de nem szabad ily módon az érzékek és tárgyaik
hatalma alá kerülni, mert ezek csak akadályok
az önmegvalósítás útján.

(...)

36. vers

Arjuna szólt:
Óh, Vrsni leszármazottja, mi az, 

ami az embert akarata ellenére, 

szinte erőszakkal bűnös tettekre kényszeríti?

37. vers

A Magasztos Úr így válaszolt:
Csupán a kéj az, óh, Arjuna. 

Ez a szenvedély kötőerejével
való társulásból születik, és 

később haraggá alakul át: 

ez a világ mindent felemésztő, 

bűnös ellensége.

38. vers

Mint tüzet a füst, mint tükröt a por, 

mint magzatot anyja méhe, 

úgy burkolják be az élőlényt 

a kéj különböző fokai.

39. vers

Óh, Kunti fia, így fedi be az ember tiszta tudatát 

örök ellensége, a kéj, mely sohasem elégedett, 

és lángol, mint a tűz.

40. vers

Az érzékek, az elme és az értelem 

a székhelye a kéjnek, amely beborítja 

az élőlény igazi tudását, és tévútra vezeti őt.

..."