Ahattyúhalála, avagy "fáj-dalom"...?

Forrás: http://adraaa.blogspot.hu/2012/11/eloadom-hattyuk-halalat.html




Mivel elhagyott a munkakedv, kicsit lekapcsolom az agyam.

Pontosabban ezt terveztem.

Barangoltam itt-ott, és a fenti bejegyzés elgondolkodtatott...




Emlékszem hasonló élményekre (na nem a szalagavatóval, inkább az életérzéssel kapcsolatban), és azt veszem észre, ahogy magamba nézek, hogy köszönőviszonyban sem vagyok egykori önmagammal, ami az érzelmeket, a hozzájuk és az élethez való viszonyulást illeti...



Valaha én is voltam "vígasztalhatatlan".

Valaha számomra is volt olyan személy, akin állt, vagy bukott a létezés értelme.

Valaha én is éreztem, hogy "az Élet szétizél és agyongyötör"...




Ma azt az érzelmi mélységet-válságot nem tudom elképzelni magamról.

Valahogy a dolgok már nem tűnnek annyira végletesnek.

Mintha kissé "súlyukat vesztették" volna...



Nincs megoldhatatlan probléma, nincs világvége-katasztrófa, sőt az sem gond, ha mégis.


Két lehetséges magyarázat:

a) baromi kényelmes az életem anélkül, hogy tudatában volnék

b) megtanultam kezelni a helyzeteket, többé-kevésbé tudatosnak maradni az érzelmeim "felett"...



Persze fájnak dolgok.

De a fájdalmat már nem minősítem egyértelműen negatívnak.

Ahogy valamely elvárás be-nem-teljesülését sem kudarcnak...



Ha kevés az energiám, akkor huzamosabban tudok padlóra kerülni - de mindig felkelek...


"Ebben az anyagi világban minden átmeneti..."

Majdnem...


A lélek nem az.