Kapcsolat

2012.06.25.

Visszahallgattam a Maha Mantráról szóló előadást, és miközben hallgattam a végén, ahogy énekelték a mantrát, lehunyt szemmel hallottam, ahogy magamban is zeng.

Pont úgy, ahogy amikor hallgatsz egy zenét, egy dalt, Te is énekled magadban. Ha kikapcsolod, odabenn még folytatódik, míg el nem nyomja az elme zaja…

Hallgattam magamban, és közben „láttam”, hogy valójában nincs „távolság” Isten és közöttünk. Ahogy a multiverzum-elmélet szerint is minden párhuzamos valóság „ugyanott van a térben”, Én és Ő – Mi is mindig „egy helyen vagyunk”.

A mantra tulajdonképpen nem más, mint mederben tartott teremtő akarat.

Miközben énekeljük, a tudatunkat fokozatosan kitölti a kapcsolatkeresés akarata, az Istennel való kontaktus gondolata.

Vagyis a teljes tudatot – kizárva belőle a hétköznapok, az elme zaját – arra használjuk, hogy kapcsolatot Akarunk Teremteni.

Abban a keresztény vallás is egyetért, hogy „kérjétek, s megadatik néktek” – Isten csak annyit vár, hogy szabad akaratunkból nyúljunk ki felé. Ez valóban ennyi.

Azt hiszem, a rezgéseket a hit ruházza fel különleges jelentőséggel. Mert a kapcsolat nem a hallható-mérhető tartományban jön létre – nem a „kifelé végtelen Univerzumban”, hanem odabenn, a tudatunk, a lelkünk „befelé végtelenjében”.

Igaz, hogy a rezgés nem csak a dobhártyánkon rezeg – minden szövetünkben, és odabenn a tudatunkban is…

Volt egyszer egy rész a Csillagkapuban, amikor elképzelhetetlenül nagy távolságra, másik galaxisba egy faj olyan „technológiával” „utazott”, hogy az utazók tudatát plántálta egy az úticélban élő „ember” testébe.

Talán a mantra is értelmezhető ilyenformán, hogyan visz el a mindenséget megteremtő lényhez.