Szerep-osztás, avagy a kérők...

Sétálok végig a körúton, a jól végzett munka jutalmával a kezemben.

Szentendréről haza, ügyféltől. Tudom, hogy a megoldás, amit vittem többszörösét adta nekik, mint amennyit ki lehetett hozni a kereteikből. Jó volt.

Az sem számít már, hogy meglépik-e a javaslatom.

Én elvégeztem, amivel megbíztak.



Szóval a szép szentendrei utcákon fagyizva, majd itthon a körúton sétálva merengtem.

A körúton zsinórban hárman szólítottak le - köztük egy huszonkevés éves fiatal pár, és egy fiatal srác, hogy adjak pénzt...

Én meg elgondolkodtam, hogy vajon ennek a jelenségnek - hogy egyre több munkaképes korú fiatal kéreget - mi az oka...?


Az, hogy kényelmesebb adni, mint felvállalni, hogy "nem b.zmeg, ha én meg tudok dolgozni érte, akkor küzdjél te is!", azaz hogy bepróbálkoznak és kapnak annyit, amennyire szükségük van...?

Mert akkor mi - dolgozó eltartók vagyunk hülyék, hogy még pluszban az adókon túl is adunk... Hiszen az adókból kapják a segélyeket is, abból járnak/jártak/járhattak volna iskolába...

Esküszöm, innentől egy kérdéssel válaszolok:

"- Akarsz dolgozni...?"

És ha az első válasz nem az "Igen", vagy az "Akarok" lesz, akkor viszont nem látásra...

A"Mit...?" - "Rossz válasz. Ha valóban éhes lennél, ez a kérdés fel sem merülne."




Nézem őket, és nem értem.


Én egy magamhoz képest meglehetősen akaratgyenge embernek érzem magam. Ha nem lennék gyenge, már a világ császára lehetnék - híres tudós-feltaláló, vagy milliárdos vállalkozó.

Ha én még harminc év után is képes vagyok küzdeni, ahelyett, hogy másoktól várnám a megoldást - akkor egy huszonéves kis .../... ne jöjjön tarhálni...!

Rég elmúlt már Woodstock!



Egyszerűen rejtély, hogy hogyan vihet a lustaság rá egy egyébként egészséges, teljes értékű embert, hogy megalázkodva a szolga szerepét vegye magára, és irgalomért könyörögjön...?!



Hová lett a méltóság az emberekből...?!

Én hiszem, hogy elmúlnunk is méltósággal kell(ene)...