Gályázik, ha mondják, bambul, ha hagyják...?

Asimov neve sokaknak mond valamit.

Sokaknak meg talán nem.

Író volt. Sci-fi műfajban írt a robottechnológia fejlődését vizsgálva. Egyik könyvét követte a másik - míg végül évezredes fejlődést követett le a fantázia világában.

Ebben a tudósoknak sikerült megalkotniuk az emberi agy mesterséges megfelelőjét - a pozitron agyat, amely platina-irídium ötvözete volt. Mint minden kísérleti tudományban, itt is a fejlődés úttörői szinte vakon tapogatóztak az ismeretlenben, és sokszor a véletlen műve volt, hogy meglepetésszerű fejlődéseknek lehettek tanúi.

Így, vagy úgy, de egy idő után már az a kérdés állt a történetei hátterében, hogy vajon magasabb rendű létforma-e az ember, szemben egy robottal, amely képes elvonatkoztatásokra, művészi megnyilvánulásokra, folyamatos fejlődésre, képes megfogalmazni a szabadság vágyát, stb.

Valóban elgondolkodtató, mi is teszi emberré az embert (túl a szervezeti felépítés és a faj-azonosság kérdésein)...?!

Érezhető, hogy itt inkább az individuumról, a személyiségről, a tudatról, az Énről és ezek jogairól, megítéléséről van szó.



Ismerek egy embert.

24 év körül jár.

Ez a bejegyzés az ő megjegyzése nyomán születik - ugyanis azt mondta, hogy képes huzamosabb ideig (szélsőséges esetben órákig) semmire sem gondolni.


Persze csodálhatnám is, ha ez akaratlagos, célzott törekvés volna a részéről - ld. meditáció -, ám az ő megfogalmazása alapján ("csak bambulok ki a fejemből, halkan hallgatom a zenét...") inkább az agyi folyamatok leállásának, céltalan "elhalásának" értelmezem.

A bejegyzés ösztönzője az értetlenség.
Számomra a létezés - nem a biológiai, hanem a tudati létezés "definíciója", magától adódó axiómája a gondolkodás.

Olyan, mint az életnek a légzés. Légzés nélkül nincs élet. Gondolkodás nélkül...

Van Tudat...? Illetve "intelligens élet"...?

Magától adódó a következtetés: az eredendő általánosítás ("mindenki magából indul ki"), mely alapjaiban mindenkit hozzám hasonlónak fogad el, hibás.

Szükségszerű a kérdés: vajon a kétféle működés közül melyik a "normális"...? Illetve melyik a normálisnak elfogadható?

Vagy ha a normális kategóriájába mindkettő belefér, melyik tekinthető korábbinak, melyik tekinthető fejlettebbnek...?

A hiúság szinte itt duruzsolja a maga válaszát a fülembe, csakhogy az egó gyengesége éppen az örökké hangos elmében nyilvánul meg. Az örökké kattogó, mindenen agyaló elme gyengeség. Mert eltereli a figyelmet - erre találták ki a meditációt is.

Tehát kijelenthető-e, hogy az időről-időre "leálló agy" kevésbé fejlett, mint a folyamatosan dolgozó...?

(...)

Másik adódó kérdés, hogy vajon a kétféle agyműködés feltételez-e, jelezhet-e fajon belüli eltérést - egyéb biológiai-, fiziológiai különbséget...?

A Vonzás, a tudatos teremtés hatékonyságának növekedését joggal várjuk a tudat fejlődésével. (A hithez nem kell fejlett tudat, ezt tapasztaltuk, ám a tudatos hithez igen.)

Ha ez a fejlődés iránya, akkor ez jelentkezhet a természetben megfigyelhető fajátalakulásnak megfelelő változásokban - egy fajon belüli új fajta formájában...?


Léteznek-e a tudatnak is fajai-fajtái...? Lehet-e rendszerezni a tudatot...?

(...)

Számomra felfoghatatlan.
Időről-időre csend van, ahogy egy nyugodt beszélgetés közben is ott vannak a hallgatás szünetei.
De órákon át semmire sem gondolni...

Hihetetlen. Nem tudom elhinni, hogy nem félreértés! Pedig visszakérdeztem!

Vagy velem van a baj, vagy értetlenül állok a lehetőség előtt, hogy a Földön élő hétmilliárd agy akár számottevő része képes aktív periódusban gyakorlatilag leállni.

Leállni, kiürülni, lefagyni - egy értéktelen(-nek tűnő), hasznavehetetlen sejttömeggé válni.


És ha ez is egy "fejlődés"...?

Ha a tömegpszichózis, amellyel butításunkra törekszenek egyre nagyobb számban termeli ki az ilyen agyakat...?
Nem kérdez, nem lázad - gályázik, ha mondják, bambul, ha hagyják...


Asimov világában a robotika célja a gépeket az ember szolgálatába állítani. 2025-re már a pozitronagyak feltalálását jósolta. Talán a tudomány nem hozta a várt eredményeket, ezért "biológiai robotok" megalkotása felé fordult a hatalom...? Egyszerűbbnek tűnt így elérni, hogy legyen sok rabszolgájuk...?


(...)



Félreértés ne essék. Nem pusztán ez a tény az, ami azt az érzést sugalmazza bennem, hogy valami gáz van.
Próbáltam beszélgetni vele. Hogy megismerjem. Barátok-közt-rajongó. És mindenre gyógyszert szed.
Nem hisz semmiben. Sem a tudat hatalmában, sem Istenben, sem önmagában. A felelősséget kifelé hárítja, bánkódik a múlton, de nem törődik vele, hogy mit tanulhatna a történtekből. A boldogságát anyagi dolgoktól - külső tényezőktől teszi függővé.

Ez megijeszt, mert befolyásolhatóságot feltételez...

Legalábbis számomra.


És ezek után mondta, hogy olykor leáll az agya...