Nincs nagyobb áldás...

Angyali




Mennyire furcsa, hogy a gondolataink - annak ellenére, hogy szinte testvérként hasonlítónak érzem olykor - annyira eltérőek tudnak lenni...


Néha, mintha fogalmunk sem volna egymás valóságáról...




Nem meri vállalni önmagát.

Nem meri vállalni önmagát, mert a vágyaival nem azonosul...


Nem mer hinni a másikban.


Abban, akit elviekben kitüntet a szerelmével...





Én akkor éreztem magam így - akkor féltem tőle, hogy "rátelepedek", mikor tudtam, biztosan éreztem, hogy nem szaratam annyira, mint ő engem - mikor éreztem, hogy valójában nem szeretem őt...



De Ő most - elmondása szerint kiegyensúlyozott, "tudatos" kapcsolatban van Vele...



Bár tudná, mekkora érték is valójában, amit ad...! :)



Bár érezné, hogy valóban Ő a középpont...!

Sérthetetlen - pontosabban elpusztíthatatlan...


Nincs hát miért félnie...



Bár érezné a Csodát... És ne félne adni....




Nincs nagyobb áldás...



Szerintem.