2016. október 21., péntek

50 kérdés, 50 válasz


Kíváncsiságból. :) ;)


1. Hány éves lennél, ha nem tudnád, hogy hány éves vagy?

25-27. Ha magamba nézek, nem érzem többnek magam. "Ugyanolyan" vagyok, mint akkor voltam. Érzésre. :D

2. Melyik a rosszabb: kudarcot vallani, vagy sosem próbálni?

Sosem próbálni.
Egyértelműen!
"Próbáltam eleget" - azaz volt bőséggel, amit nem próbáltam meg, pedig utólag látom, hogy kellett volna, mert csak nyerhettem volna vele. Akkor is, ha "kudarcot vallok".


3. Ha az élet olyan rövid, akkor miért csinálunk sok olyan dolgot, amit nem szeretünk – és miért nem csinálunk sok mindent, amit szeretünk?
Mert elfelejtünk odafigyelni, és mert sok mindent, amit szeretünk/szeretnénk, nem merünk megtenni.


4. Amikor már mindent elmondtál és mindent megcsináltál, mondtál volna többet, mint amit csináltál?
Nem. Csináltam volna többet, mint amit mondtam.


5. Mi az az egy dolog, amit leginkább szeretnél megváltoztatni a világon?
Minden ember ismerje fel, hogy adni jobb, mint elvenni, szeretni jobb, mint birtokolni!


6. Ha a boldogság lenne a nemzeti valuta, akkor milyen munka tenne gazdaggá?
A "munkám" (hivatásom) ma az, hogy segítsek másoknak elérni a céljaikat. Ezzel segítek visszakapniuk a reményt, a hitet önmagukban és az emberekben, abban, hogy igenis lehet jobban csinálni, korrektül, összefogással. Ezáltal végeredményben boldogabbá válni.
Tehát ha a "munkámért boldogsággal fizetnének" - most is boldoggá tesz a munkám. A sikerek - amik közös sikerek. :)

Akkor is ugyanezt csinálnám. :)


7. Azt csinálod amiben hiszel, vagy megelégszel azzal, amit csinálsz?
Azt bizony! ;) :D


8. Ha az ember átlag életkora 40 év lenne, akkor miként élnéd másképp az életed?
Akkor én volnék, aki felfelé húzza az átlagot. :P
Hatékonyabban és feszesebben használnám ki a hátralévő "átlag hat évemet", hogy minél nagyobb részét lássam egyben az álmomnak már 40 éves koromra is. 


9. Milyen mértékig irányítottad az életed eddig, ahol most tartasz?
Volt benne sodródás bőven, mikor az érzelmeim irányítottak. Ám az utóbbi évtizedben folyamatosan egyre tudatosabbá válok, folyamatosan egyre tudatosabban alakítom a világom magam körül. Ha ki kéne fejezni, azt mondanám, kb. az eddig eltelt időm 30%-ában voltam tudatosabb.


10. Mitől tartasz jobban? A dolgokat jól csinálni, vagy jó dolgokat tenni?
"Jót, s jól." Nem tartok ezektől.
Tudom, hogy bármit képes vagyok jól csinálni, és tudom, hogy amit választottam, azt jól csinálom. :)


11. Három olyan emberrel ebédelsz, akit tisztelsz és csodálsz. Mindannyian elkezdenek kritizálni egy közeli barátodat, de nem tudják, hogy ő a közeli barátod. A kritika rossz ízű és igazságtalan. Mit csinálsz?
Elmondom, hogy látom én, és a kritikákból, amit tudok, megcáfolok.


12. Ha egy újszülöttnek tanácsolhatnál valamit, mi lenne az?
"Ne agyalj! Tedd, amit a perc kíván - mindig úgy, ahogy szeretnéd, hogy veled is cselekedjenek!"


13. Megszegnéd a törvényt, ha egy szerettedet kellene megmenteni?
Attól függ. Átmennék a piroson, lopnék érte, csalnék.
Őt választanám, hogyha két ember közül csak egyet menthetek meg. De mások életét nem áldoznám fel sem magamért, sem a szerettemért, ha pl. zsarolnának vele.


14. Láttál már olyan őrültséget, amelyet később kreativitásként értelmeztél?
Passz. Rengeteg mindent láttam, nem tudom mindet felidézni. 


15. Mi az a valami, amit tudsz, hogy máshogy csinálod, mint mások?
Nyíltság, őszinteség, a jó feltételezése. Hit. Az írás. Meggy/cseresznyeevés.


16. Hogy lehet az, hogy azok a dolgok, amik téged boldoggá tesznek, másokat nem tesznek azzá?

Nem vagyunk egyformák, hála Istennek. ;) :P


17. Mi az az egy dolog, amit nem csináltál még, és nagyon szeretnél? Mi tart vissza?
Ejtőernyőzés.
Önbizalomhiány. :P


18. Ragaszkodsz-e valamihez, amit el kellene engedned?
Igen. A ragaszkodáshoz.


19. Ha egy másik államba vagy országba kellene költöznöd, akkor hová költöznél és miért?
Kanada. Nem tudom, vonz! Talán a végtelen erdők miatt, talán Robert Franklin Leslie "A medvék, és én" c. regénye miatt, amit ezerszer olvastam, takaró alatt, zseblámpával gyerekkoromban... :D


20. Többször is megnyomod a lift gombját? Tényleg azt hiszed, hogy akkor gyorsabb lesz?
Igen, de nem.


21. Inkább egy aggódó zseni lennél vagy egy vidám együgyű?

Vidám együgyű.

22. Miért Te vagy TE?

Mert Isten annak szánt, aki vagyok. Mert az Óceán egyik cseppje sem haszontalan, s egyik sem lehet egy másik csepp, mert akkor ő hiányozna az Óceánból.


23. Olyan barát vagy, akit te is akarnál, mint barátot?

Remélem, hogy igen.


24. Mi a rosszabb? Ha egy jó barátod elköltözik, vagy amikor egy jó baráttal megszakad a barátság, aki közel lakik hozzád?

Az utóbbi. A távolság relatív.


25. Miért vagy a leghálásabb?

Azért, aki, és amilyen vagyok.


26. Inkább elfelejtenéd az összes régi emlékedet vagy inkább nem akarnál újakat?
A múlt múlt. A szív ragaszkodik az emlékekhez, de attól még csak a jelen valóság. Inkább élném meg a jelent, és legyenek "új emlékeim", mint hogy örökké a múlt illúzióinak fogságában éljek.


27. Van-e esély az igazságot megtudni, kérdezés nélkül?
A Másik igazságát nem.


28. Valóra vált már a legnagyobb félelmed?
Végeredményben igen, többször is. És túléltem. Ezért már nem tekintem "legnagyobbnak" egyiket sem.


29. Emlékszel arra, hogy 5 évvel ezelőtt nagyon mérges voltál? Most is van jelentősége?
Nem emlékszem, és nincs. :)


30. Mi a legboldogabb gyerekkori emléked? Mitől olyan különleges az?
Biztos volt /"van"/, de nem tudok most felidézni "leg-"-et.
Illetve - talán. Mikor anyám hazajött a munkából, és már nagyon vártam, mert nagyon egyedül voltam. Sokszor álltam az ablakban, lesve kifelé, jön-e már.

31. A közelmúltadban mikor érezted magad szenvedélyesnek és életrevalónak?
:D Salsa közben, flörtölés közben, sikeres munkanap közben...


32. Ha nem most, akkor mikor?
Ki mondta, hogy nem most?! ;) :D


33. Ha eddig nem érted el, akkor mit veszítesz vele?
Azzal veszítek, ha nem érem el - ezért teszek érte. ;) 


34. Voltál-e már valakivel úgy, hogy semmi különöset sem mondtál, és mikor elsétáltál, akkor úgy érezted, hogy életed legjobb beszélgetése volt?
Igen. Hála Istennek, többször is. :)


35. A vallások, amelyek a szeretetet hirdetik, miért okoznak annyi háborút?
Mert sokszor ostobák vagyunk, hogy megértsük a tanításukat.


36. Kétség nélkül, van mód arra, hogy megtudjuk mi a jó és mi a rossz?
A jó és rossz relatív.
Hogy valakinek mi jó, mi rossz, megtudhatjuk, ha mindketten őszintén akarjuk.


37. Ha nyernél száz millió forintot, felmondanál a munkahelyeden?
Nem. Csak hamarabb valósítanám meg a céljaim azon részét, amihez pénz kell.


38. Kevesebbet dolgoznál, vagy inkább dolgoznál többet, amit szeretsz csinálni?
Többet igyekszem tenni most is. Nem a "munkám" milyensége befolyásol, hanem az érzelmeim. 


39. Szoktad úgy érezni, hogy ezt a napot már százszor megélted?

Nem.


40. Mikor volt olyan utoljára, hogy belevágtál valamibe, amiben nagyon hittél?
:D Nem tudom mikor vágtam bele "igazán" abba, amit most csinálok. 2008-ban találkoztam a választott szakmámmal.


41. Ha előre tudnád, hogy minden ismerősöd holnap meg fog halni, akkor kit látogatnál meg ma?
Sengát. :) És közben felhívnék mindenkit, hogy elmondjam, szeretem, és örülök a közös perceknek.


42. Hajlandó lennél lecsökkenteni a várható élettartamodat tíz évvel, ha tudnád, hogy elképesztően vonzó és híres leszel?
Nem.


43. Mi a különbség aközött, hogy valaki életben van és aközött, hogy igazán él?
A cselekvés.
Az, ahogyan megéli a pillanatait.

44. Mikor van itt az ideje annak, hogy leálljunk a kockázatok és a nyereségek számontartásával és csak haladni előre, a helyes úton?
Most.


45. Ha tanulunk a hibáinkból, akkor miért tartunk attól, hogy hibázunk?
Egó.
Az egónk a tökéletesség dicsfényére vágyik.


46. Mit csinálnál másképp, ha tudnád, hogy senki sem ítélkezne?
Engedelmetekkel, ezt a választ megtartom magamnak. :P


47. Mikor volt utoljára, hogy felfigyeltél a légzésedre?
Mikor utoljára futottam.


48. Mit szeretsz? A mostani cselekedeteidben, megnyilvánul ez a szeretet?
Adni. Igen.


49. 5 év múlva, emlékezni fogsz arra, hogy mit csináltál tegnap? És mi a helyzet a tegnapelőttel? Vagy az azelőttel?
Pontosan talán nem. Csak nagy vonalakban.


50. A döntéseket mi hozzunk.
A kérdés az: Hogy ezeket magadnak hozod vagy másoknak megengeded, hogy meghozzák neked?



Minden döntést mi hozunk. Azt is, mikor engedjük, hogy mások befolyásolják az életünket azzal, hogy látszólag nélkülünk/helyettünk döntenek.









































2016. október 17., hétfő

Szilánkok



Ami elmúlik, az elmúlik.

Ami nem, az nem.


Mindig marad egy aprócska szilánk.


Minden szerelemből.

Minden történetből.





2016. október 12., szerda

Lost on you ;)



Hangulat


Azt mondod, félsz közel engedni magadhoz.

Én pedig azt mondom, igyekszem nem agyalni.


És folyton ide lyukadok ki. Agyalok, hogy "miért?".



És közben néha megtalál a gondolat, és megmosolyogtat, hogy "én már mindenképpen nyertem Veled"... :)

Igaz. ;)

Hiszen felráztál, számos okot adtál rá, hogy mosolyogjak - most is csak vigyorgok bele a világba, miközben salsát hallgatok, amit szintén Te idéztél megint eszembe.

Miattad tudtam újra írni, miattad láttam a világot a naposabbik feléről az utóbbi hetekben.


És ez jó!

Emlékeztettél rá, hogy túlagyalom a dolgokat - hogy bárkiben ott lapulhat az a "plusz", ami ilyen hatást vált ki az ember életében, szintekkel emeli fel, feldobja, felpezsdíti, stb.


:D




Szóval - tét nélkül várom a folytatást. :)

Bár volna ötletem még bőven, amivel érdemes volna folytatni... ;) :P



Talán erre gondolt Senga, mikor azt mondta, "önmagunkban teljesnek és boldogságra képesnek lenni..."

:)


Jó nekem, hogy vagytok! ;)

Annyi mindenre tanítotok...! :D







2016. október 10., hétfő

Hiába hívlak



Hangulat


Nem jössz, hiába hívlak,
Szavaim hiába sírnak,
Elvben hiába bírlak,
Magamból hiába írlak
ki én,
Ki nem vagyok se jó, se szép, se szerény,
"Tán szerelmes szegény?!"

Csak bolyongok szerte,
Sodorjon bármerre
Az élet, tenni ezt, vagy azt,
Ha kéne - elmémen köd ül,
Mindegyre ez gomolyog körül.
Mi végre bűvölt meg holmi tinis érzés?!
Mi ez a kínzó kísértés,
Mely Hozzád űz, gondolatban egyre?!
Hogy végül már remegve
sóvárgó bábbá aláz,
Előtted pőrén állok,
nincs már itt semmi máz,
Mi takarja gyengeségem,
az ostoba tébolyt,
Mit fogvacogva,
küzdve belémfojt
A kétely,
Hogy őszinteségem végül majd elriaszt,
S elvesztem, mi sosem volt enyém,
A vigaszt,
Mit megtalálni véltem - mi az?!
A remény...



2016. október 7., péntek

Érz-elem




"Hihetetlen", hogy még mindig mennyire meghatároznak az érzelmek. Az ember azt hinné, hogy az idő előrehaladtával, ahogy egyre tudatosabbá válunk, egyre kevésbé leszünk csapongók.

Eh... Nem így tapasztalom magamon.


Persze, az érzelmeink lehetnek a hajtómotorok - illetve azok, persze... De lehetnek motivátorok is, adhatnak komolyabb lendületet, mint az "alap".

Van értelme valaha is arra törekedni, hogy én irányítsam (nagyrészt) az érzéseimet, és ne fordítva...?


Itt állok az első harmad fordulóján, és még mindg ilyeneken töprengek...

"Sose növök fel...?!"

Vagy ez nem felnőttség kérdése?


2016. október 2., vasárnap

Ki vagy?





"Ki vagy?" - visszhangzik a kérdés, 
Olyan intim, már-már sértés! 
De mégsem! Csak kérem, 
Hogy mutasd Magad - aki vagy, 
Aki néha kicsi, néha nagy, 
Aki néha fél, vagy sokat beszél... :)

Érdekel, mert hiába látlak! 
Amit látok, csak a test, csak kívülről a falak, 
Melyek mögött, mint akváriumban a halak, 
Úgy úszkálsz odabenn Te - 
Kíváncsiságom tárgya, 
Ki képzeletem felcsigázza, 
Mert olyan más vagy, mint a többség, 
S ez úgy hiszem, lényegi különbség!


Érdekel az Élő, a Lélek, 
Tudom, a testedben él Ő, és nem félek, 
Hogyha ismerni vágylak, 
Hozzád, hogy a megszokottnál közelebb álljak, 
S úgy figyeljek Rád, ahogy más nem, 
Akkor is, ha ez itt szokás - 
Ja, nem...


Mesélsz, s előttem peregnek a képek, 
De lehetnek oly sokan, s részletesek, szépek, 
Én mégis mohóbb vagyok, s vágyam, 
Hogy a fotóst, a kamerát, s a környezetet lássam, 
Szinte ott lenni, mikor készült a sok kép, 
Nem csak látni, s érteni - de érezni, ahogy épp! 
Együtt Veled - így élni meg, milyen lehet 
Neked...

:)

Hasonló vagy, s mégsem. 
Hogy miért, én sem értem! 
Itt ülök, és tessék - elkerül az álom! 
Azt a nyavalyás csütörtököt várom, 
Hogy itt légy újra - újra itt légy, 
S én kérdezhessek - újra! 
Ha azt kérdeznéd, "mit még?!" 
A válaszom egyszerű: csak mindent! :) 
Mindent ami elmondja, ki/mi lakik ott bent...

Hisz nem tudok még semmit! 
Csak csodálkozom, látod! 
Meg se mertem kérdezni, hogy van-e barátod, 
Vagy hogy ez a "mámor", a zsongás ami szédít, 
Hogy nem sért-e?! Bár inkább talán épít... 
Tagadni kár - zsong-bong bennem minden, 
Kérdések, érzések - felborult a "rend"...

Bizonytalanság. Undok egy szó - nincs mi rímelne rá... :P 
De így van! Ez van bennem most! 
(Rímet mímelne egy igazi költő, 
De én írok, valahol máshol költ most ő...)

Egyszerre zizzen minden, mi gondolat, 
És zsong, ami érzés - így lesz úrrá rajtam 
Káosz és bódulat - ha sértés, 
Hogy ezzel lerohanlak szinte, 
Bocsáss meg érte - kérte 
Egy tiszta pillanatban az Agy. 
De én...?

Én? Mit tagadjam?! 
Igen, mohó vagyok! 
Minden alkalommal kicsit közelebb - ha hagyod...
Mert nem elég a szó, és kevés a látás, 
Tudni akarlak! Nem csak, mint a leckét, 
bemagoltan szavalni! Érteni! 
Oda-vissza tudni, elmerülni Benned, 
Érezni, ha reszketsz, ha kacagsz, 
Vagy, ha könnyekre fakadsz!

Mert kevés a Szó...









2016. szeptember 29., csütörtök

A(k)-kor


Hangulat #1


Megtréfál Veled az Élet...!

Mikor találkoztunk, a kép, amit kaptam Rólad összhangban volt Veled. :D Azzal, aki vagy.
És az a 20perc beszélgetés elég volt, hogy felismerjem az összhangot kettőnk közt. A rokonságot. Amint ezt megéreztem, semmi nem számított már. Nem is figyeltem tovább, csak befelé. A rezdüléseidre és a hullámokra, amiket bennem vetettél.


Hangulat #2


És egy ilyen kezdést fűszerez meg azzal, hogy jó egy évtized "késéssel" jöttél utánam.
Ne értsd félre - nem kifogásolom, csak különös véletlen. Érdekes volna felismerni a miértjét. Nem tulajdonítok nagy jelentőséget a biológiai kornak, hiszen tudom, hogy a léleknek nem sok köze van a test korához. Ugyanakkor tény, hogy a "szerepünkbe", az adott születéssel felvett test és személyiség valójába idővel "növünk bele". És az egyes életszakaszoknak mindennel együtt megvannak a maguk sajátságai. Szemléletmódbeli különbözőségek, megvannak a maguk érdeklődési fókuszai, stb.

Ekkora távolság születésen belül, és olyan közelség lélekben - olyan kettősség ez, mint a Föld két pólusa, vagy a tűz és jég birodalmai...
Vajon lesz-e olyan egyensúly köztük, ahogy a Yin és Yang öleli egymást...?




Megborzongatsz.





"...bárhol is tartok..."





"...Már nem gondolom magamról, hogy selejtes és tökéletlen vagyok, mert bárhol is tartok az életben, tudom, hogy úgy tökéletes, ahogy van..."



Érdekes, a minap ekörül forgolódtam én is.

Egyik mentorom az elengedésre int mindig - hát az életemmel kapcsolatos ideáimat igyekszem tán épp elengedni.
Új embereket ismerek meg - olyanokat, akik fontosakká lehetnek nekem. És találkozom régenlátottakkal, akik fontosakká lettek.

És óhatatlanul is megfogalmazta az egóm, hogy milyennek láthatnak kívülről ők...?

A válaszom e kérdésre önmagam vagyok. Önmagam felvállalása, az azonosulás önmagammal. Azzal, aki vagyok. Itt, most.

Eddig még sosem gondoltam erre, de...
A keleti bölcsek jellemzően tartózkodnak az anyagi javak birtoklásától. Figyelmüket a belső fejlődésüknek, a körülöttük lévő világ mind teljesebb megértésének szentelik.
Nekem pedig van egy képem, ami egy ideje mindig feldereng előttem, mikor meditálok. Egy barlang falát látom, a földön ülök, előttem mécses, vagy gyertya. Meditálok.

És ha jobban megnézem azt, aki ma vagyok, azt mondom - vándor vagyok az Élet Útján, minden vagyonom a gúnyám, tarisznyámban csak a mai napra való élelem lapul. A holnapot ma formálom, a holnapi ebédért ma dolgozom meg, fedelem a csillagos égbolt, tükröm a patak vize... :)

"Sapkám a Hold, fésűm a Szél..."

Sokat gondolkodtam rajta, miért lógok ki a környezetemből, a modern világból, ahol emberek súlyos pénzeket áldoznak, hogy márkás tárgyakat birtokoljanak, ahol a társadalmi státuszt tárgyakkal és tárgyak stílusával fejezik ki.
Miért nem érdekeltek sosem az anyagiak. Miért kell külön energiát szentelnem, hogy figyelmes legyek a külsőségekre, és igyekezzek megfelelni holmi elvárásoknak, ha már olyan területen találtam meg a hivatásom eszközeit, amelyen bizony erre is figyelnem kell.

Talán az a kép a barlanggal, egy korábbi életből dereng át...?

Talán az értékrendem már elbillent a lelki dolgok felé - és ebben a születésben a választott út bejárásához némileg visszalépést jelent a külsőségekkel kapcsolatos megfelelési vágy?






2016. szeptember 27., kedd

Kép-mutatás



Nem tudom meghazudtolni magam... :P
Egy ifjú hölgy ismerősöm ébresztett rá ismét, mennyire hiábavaló energiapazarlás, hogyha nem vállaljuk fel önmagunk a világ előtt.
A napok rohannak, a hetek, a hónapok, az évek tovaszállnak, és nem értjük, miért nem leljük meg a helyünket. Pedig a válasz ilyen végtelenül egyszerű.
Odafigyelés, valódi keresés helyett a keresésre csak mellékesen szánunk energiát. Mert mindig előbbre való a kép, amit magunkról kifelé mutatunk. Először mindig erre fordítunk energiát.
A kérdés, hogy miért?
"Mert így érzem jól magam"...?
Ugyan!

Talán igen, jobban érzem így magam, mert kielégítem az illúzióm, miszerint így van esélyem mások elfogadására.
Egy stresszel kevesebb - mondanám, de tudom, hogy nem igaz. A stressz ugyanúgy megvan, csak a felelősséget tudom másra hárítani, "hiszen én megtettem, amit kellett", hogy elfogadjanak. Ha nem tetszem, akkor ez az ő hibájuk, nem az enyém.

Vajon hol a határ...?
Hol a határa,aközött, hogy "ez vagyok", és az "igénytelenség" között...? Vagy ez csak egy a modern világ, a fogyasztói média által kreált billog, amivel manipulálható a tömeg?
Ha nem gyúrsz, ha nem jársz kozmetikushoz, ha nem jársz havonta fodrászhoz - igénytelen vagy! (?)
Testeket keresünk, vagy lelkeket...?
Vajon a test nem a lélek kivetülése-e...?
Ha a lélek rendben van, akkor a testnek is rendben kell lennie...?
Ha kép-mutató vagyok, nyilván nincs rendben a lelkem. Ha rendben volna, nem aggódnék mások véleménye miatt.
Ha teszek magamért, azt, akkor és annyit teszek, hogy jól érezzem tőle magam - meglegyen a harmónia "testben és lélekben". Ha ehhez kell gyúrni, gyúrok, ha nem kell, nem gyúrok...

Ideál akarok-e lenni...?!
Vagy önmagam?
Azért szeress, amilyennek látszom, vagy azért, aki vagyok?
Olyan legyek, amilyennek látni akarsz, vagy legyek önmagam?




Vajon van vége a kérdéseknek valahol?
Léteznek abszolút válaszok?

2016. szeptember 17., szombat

Vezetővé válás




Time machine


Kapok visszajelzéseket.

Pozitívakat is.

A közelmúltban hármat is. Teljesen különböző fórumokon - ez tűnt fel.

Úgy tűnik, változom. Fejlődöm.

Hálás vagyok ezért.


Bár még akad ragaszkodásom épp elég... :D


És talán ezt a fejlődést csak én látom. Innen, belülről. Én, aki a legjobban ismerem magam, ezért a változást könnyebben észreveszem.

Nagyok a távlatok, amiket még befuthatok.




2016. szeptember 13., kedd

TalálkozásOK





Time machine soundtrack




Lám.
Vajon hányszor kell még emlékeztessen a Jóisten, mire megtanulok bízni Benne...?!

Őszinteséget (kommunikációt) kértem - sokáig hiába, s most megkaptam.

Elfelejtettem, hogy az őszinteség nem csak a súlytalan, pillanatokba zárt "kapcsolatok" könnyed-játékos őszintesége lehet, de az önátadó, "megszentelt", "szív-feltáró" megnyílás súlyos-felelős őszintesége is...

Úgy tűnik, ez a születésem még véletlenül sem az egyszerű történeteiről lesz híres.

Vagy - tulajdonképpen ez is választás kérdése?
Mondhatnám, hogy "kösz, de én nem akarok most felelősséget"...?

Mondhatnám.

Mért nem teszem...?

Tisztelem az Embert. Tudom, hogy épp ez az az érték, amiért érdemes.



Nap, mint nap emberek sorsát alakítom. Ez a hivatásom - megváltoztatni az útjukat, szélbe fordítani velük a hajót, megóvni őket az élet viharaitól...
S most...? Furcsa érzés a gyomrom táján. Belépni egy Ember életébe - kettőjébe -, tudván, hogy mindenképp hagyok valamilyen nyomot. Tudván, hogy ha óvatlan vagyok, fájdalom lesz a vége.



Kockázat nélkül nincs győzelem...





2016. szeptember 12., hétfő

Sectio caesarea



Sectio caesarea

Íme Ő. :)

Életem Első Legfontosabbja - tizenpárévvel később.

Büszke vagyok, mintha rajtam múlt volna - hülyeség, tudom...


Milliomosok




"Egyik legnagyobb illúziónk, hogy ráérünk. 
Ráérünk felhívni a szüleinket, ráérünk majd este mondani, hogy szeretlek, ráérünk majd jövőhéten összefutni a barátainkkal.
Ráérünk holnap megcsinálni a feladatot, amit mára terveztünk, ráérünk jövőre megvalósítani az álmunk.

 Egyik régi, itteni ismerősömmel-barátommal beszélgettünk tegnap - és leoltott, hogy "ideje rákapcsolnom".
Bár másként értelmezem az életet, mint a többség, ezért kevésbé frusztrál az idő - abban azért igazat kell adjak neki, hogy ha már itt vagyunk, ha már megszülettünk, ha már lehetőséget kaptunk rá, hogy Éljünk...

 Akkor illene élnünk a lehetőséggel...

 Többesszámban beszélek, mert a jelenlévőkről is hasonló kép ("halogatók", "naivak" - kortól függetlenül) alakult ki bennem, mint aminek a jeleit sokszor veszem észre magamon utólag...

Várunk.

Várunk a megfelelő pillanatra.
Várunk a jó lehetőségre.
Várunk arra, hogy megfelelő passzban legyünk.
Várunk, hogy elmúljon a depink.
Várjuk, hogy jöjjön a hétvége, a szabadság.
Várjuk a sültgalambot.
Pedig ez az élet a cselekvésről szól. Arról, hogy alakítsuk a körülményeinket, és éljük meg maximálisan olyannak ezt az életet, amilyennek szeretnénk. Amilyen boldoggá tenne.
Mi mégis várunk.
Majd holnap írok neki, majd holnap válaszolok, majd holnap...

 Pedig valójában nincs holnap!

 Az előttünk álló pillanatot a Jelen pillanat döntései-gondolatai alakítják ki - ahogyan a szobrász a kőre csap, majd annak megfelelően csap rá újból, hogy az első csapás milyen szilánkot pattintott le a kőből... Nem létezik a második csapás, míg az első ki nem alakította a felületet maga után.

(Ezt kiírom valahová a falamra, hogy szem előtt legyen...)

 Nincs holnap.

 Nem csak azért, mert nincs garancia, hogy felkelünk holnap. Fizikailag sincs.
A legtöbben itt mégis várunk.

 Mire...

 Minek...

 Én ezennel megfogadom magamnak, hogy fejlesztem a tudatosságom ezen a téren - észben tartom, hogy nincs holnap, és csökkentem a várakozással töltött időt.
...
Ha nem teszünk érte, hogy aktívabbak legyünk, alakítsuk a környezetünket, a lehetőségeinket, akkor évek múlva is csak várjuk majd, hogy "jól alakuljon".

Pedig nem vagyunk időmilliomosok.
Szerintem."


2016. szeptember 4., vasárnap

Ateista



"Istentagadó."

Félreértések elkerüléseképp, ez nem vitaindító bejegyzés. Nem vágyom vitára - ebben a témában sem.
Ebben a hangulatban nem lehet vitázni. :D

Inkább csak vélemény. Még inkább a hála kifejezése. Amolyan köszönetnyilvánítás.

Mindazért, amit egy valódi istentagadó nem tud mással magyarázni, mint "véletlenek végtelen sorával", elektromos impulzusok "felfoghatatlanul bonyolult biológiai kábeleken való cikázásával", szerves és szervetlen vegyületek reakcióival.

Hálás vagyok:

- Ezért az érzésért-élményért,
- a zene csodájáért,
- a táncban megélhető csodáért,
- a női szépségben megnyilvánuló csodáért,
- a mindezekbe való "belefeledkezés" élményéért,
- a szerelem élményéért,
- a Természetben megélhető harmóniáért,
- Fantázia határtalanságáért, és a képességért, hogy bejárhatom keresztbe-kasul,
- a képességért, hogy művészi módokon képesek vagyunk kifejezni önmagunk, és ezáltal lélekben közelebb kerülhetünk egy Másik Létezőhöz,
- a hit (a bármibe vetett hit) erejéért,
- a szeretet gyöngédségéért,
- az élményért, ami könnyeket csal a szemembe, amikor Valaki fontosnak valami fontosat adhatok,
- az élményért, ami könnyeket csal a szemembe, amikor Valaki hiányzik, elbúcsúzik, vagy épp újra megölel,
- a Lehetőségért, amit ezzel az élettel kaptam,
- a Lehetőségért, amit az ébredésemmel kaptam,
- a lehetőségek végtelenjéért, a teremtés és a fejlődés képességéért,
- azért, hogy olyan csodálatos emberekkel volt szerencsém találkozni, mint amilyenekkel találkoztam az életemben...




:)

Még sorolhatnám, de...

Hiszem, hogy nem sorolnom kell - csak felismernem és kimondanom.
Azt is elsősorban magam miatt.




Szeretni, s szeretve lenni



Szeretni aktív cselekvés.

Müller Péternél olvastam, ha jól emlékszem, hogy szeretni annyi, mint újra és újra tenni azért, hogy a másik élete könnyebb, szebb legyen attól, mert vele vagyok.

Szeretni annyi, mint adni. Adok, mert boldoggá tesz az öröme. Hogy látom örülni.

Elhitették, hogy a szeretet mértéke a kifejezéséhez használt tárgy /pl. egy "maci"/.

Ha egy macit kapok, szeretnek. Ha kettőt, jobban szeretnek.

Hol érhető tetten az átverés?

Csupaszítsd le a cselekvést!

Kapsz egy ékszert. Haza érsz, dobozka az asztalon vár. Szép, finom, igényes.

Megvan az érzés?

Ő épp máshol van, másokkal, mert fontos dolga van.

Kifejezte, hogy szeret? Igen, hisz adott.

Vagy...?

Haza érsz, ő épp rendet rak, vagy főz, stb. Belépsz, megölel, megcirógat, megcsókol, megdicsér.

Megvan az érzés?

Kifejezte, hogy szeret? Adott?

Érintést, időt, figyelmet, törődést...




Melyiket választanád az Ő szeretetnyelvéül...?

Ha csak így, vagy csak úgy fejezné ki a szeretetét, melyik legyen inkább...?




Valójában azok a módok tesznek jobban boldoggá, melyek módot adnak a kapcsolatteremtésre - fizikai érintésre, kommunikációra /"lelki érintés"/.

Vagyis, ha szeretni annyi, mint adni, akkor adni annyi, mint időt, figyelmet, megértést, simogatást, csókot, gyönyört, energiát adni.

Szerintem.

2016. szeptember 2., péntek

Remélem, elégszer.



12 év.

Ha jól számolom, 12 év múlt el, mióta elkövettük a magunk hibáit, és kellően sebződtünk miattuk.

Furcsa szembesülni vele - élesen látni, hogy néhány nap kommunikációja milyen gyökeresen más irányba vitte volna az ember életét...


A pillanat jelentőségét érezteti.


...



De - elmúlt.

Ezt kell szem előtt tartanom. Erre kell emlékeztetnem magam - illetve arra, amit tanultam általa. Nem foglalkozni a "mi lett volna, ha"-típusú kérdéskörrel, hiszen totálisan felesleges.

Csak megköti a figyelmem, viszi az energiát a jelenemtől, s ezzel a jövőmtől.

Elmúlt.


Ő két gyereket nevel az ország másik végében, és én már nem az a fiú vagyok, aki akkor.
Ő nem az a lány, akit az a fiú szeretett.


Csak a megtanultak számítanak.

Hogy a szenvedésünk ne legyen hiábavaló.



Elkelne valaki, akinek a karjaiban könnyebb felejteni. Elvonni magam a múlt érzéseitől.

Illetve - az emlékek felett érzett szomorúságtól.

Hiszen azok az érzések sehol sincsenek már.



Fiatal voltam, és ostoba.

Felróható?

Aligha.

Azóta beszélek. Többet. Konkrétabban.
Azóta ismétlek. Többször.

Remélem, elégszer.



2016. augusztus 30., kedd

Sodródó falevelek



:)

Eszembe jutottál. 2011-ből. :)


Milyen rég volt - milyen rég voltál...


Vajon hogy telnek feletted a napok...? Megbékéltél magaddal? Tudtál-e ablakot nyitni a világra?

Van-e szerencsés, aki szerethet?

S akitől el tudod fogadni?

Meglelted-e az Utad? Járod-e?


Látlak még vajon valaha...? Mármint itt, ebben az életben...


A mosolygó tekinteted, a mohó szád, ahogy eszel... :D ;)


Hiányzol. :)



Dina.



2016. augusztus 22., hétfő

"...Ne várd senkitől..."






„Szomorú vagy, és azt várod, hogy fölvidítsanak. Ideges, és azt, hogy megnyugtassanak. Gyenge vagy, s a másiktól várod az erőt. Reménytelen, s várod a reményt. Igaz, hogy mások hatnak ránk, de ne várd senkitől, hogy helyetted teremtsen benned harmóniát. S kimondom végül: ne várd senkitől, hogy ’boldoggá tegyen’. Olyan korba születtél, mely külvilágfüggő, és nem tanított meg arra, hogyan kell önmagadat megismerni és uralni. Hogyan kell magadat naponta fölhangolni, s belül megteremteni azt, amit kívülről várnál. Nem tudom, tapasztaltad-e, de egy barátságos embernek sok barátja van. Egy erőshöz sokan akarnak tartozni. Akiből sugárzik a harmónia, azt sokan szeretik. Sugárzol, és a sugárzásod vonz és taszít. Foglalkozz egy kicsit többet magaddal - a lelkeddel, testeddel is. Ne csodálkozz, hogy a testedet is mondom. Szepes Mária még a száz évéhez közel is szép ember és vonzó Nő volt. Mint egy nemes, egyiptomi királynő, olyan. Fantasztikus vonzása volt, és ereje. Mert – ahogy manapság mondják – ’megcsinálta magát’, a szó legnemesebb értelmében. Légy te is önmagad mestere, tanulj meg örömmel dolgozni a lelkeden!”
 (Müller Péter)

"...Mert nem tudják..."



"...
- A múlt héten olvastam valahol: "Ha kopogtatsz, de nem nyílik, akkor az nem a te ajtód."


- :)

Ha kopogtatsz, de nem nyílik, odabent nem tudják, hogy Te állsz az ajtó előtt.

:P
Mert köztetek ott az ajtó..."

2016. augusztus 21., vasárnap

Évtizednyi távolból



Hangulat


Hihetetlen, hogy évtizednyi rárakódott por alatt nyugvó emlékek még meg tudnak borzongatni...

Csak némi elfogadás, egy csepp közösség-vállalás - és furcsán-ismerős érzések hullámai cirógatnak.

Mások vagyunk már. Mindketten.
Mégis.


Őrültség, tudom.

Talán félreértés - és csak a magányom húrját zendítette meg, most éppen Ő.




Vagy talán az emberből sosem múlik el igazán egy olyan kozmikus döntés, mint hogy "vele élem le az életem", "Ő lesz a gyermekeim anyja"...


Nem vagyok az eleve elrendelés híve.

A megírt sorsoké.

Valahogy mégis úgy vagyok vele, hogy ok nélkül aligha alakulhatott így velünk...

"Véletlenül" nem lehet így elszúrni valamit, ami olyan átégetően több, mint...




Nagyon együtt voltunk, aztán nagyon eltávolodtunk.


Most - túl egy "fél életen" - újra beszélünk.



Furcsa csoda a szerelem.



2016. augusztus 16., kedd

Génhiba, vagy amit akartok



"Megint padlón..."

Milyen könnyű lenne letudni ennyivel, és máris sajnálhatnám magam. Vártam egy kiemelkedően eredményes hónapot - aztán igencsak elmaradt a kiemelkedés. Persze nem esik jól, de...

De.

Ruzsa Dóra könyvét véletlenül vettem a kezembe sok héttel ezelőtt. Haladtam vele egy darabig, aztán sokat állt az asztalomon, vagy a táskámban. Tegnap ismét elővettem, és az alábbi intelem érkezett vele a mai napra:






"Megtanítja, hogy szorongás és kishitűség helyett csak tegye a dolgát, kezdjen bele, menjen utána, beszéljen másokkal, s ha így tesz, semmi sem menti meg attól, hogy elérje a célját."


(G. Németh György-ről írja)


Elgondolkodtam.
Magamról. Arról, hogy mennyire kiborultam a minap, mondván, iszonyúan elegem van belőle, hogy sosem lehetek elégedett, hogy sohasem lehetek "elég jó". Mindegy, hogy szakmai teljesítményben, mindegy, hogy anyagiakban, emberi kapcsolatokban, sportban (táncban), stb. "Mindegy", hogy elsősorban magamnak nem tudok megfelelni.

"Semmiben."

Hajtok, fejlődök, és még tovább fejlődök - mégsem elég. Sohasem elég.

Valójában egyetlen dologban vagyok jó - és az a kitartás.

Illetve most még ezt is megkérdőjeleztem. Hiszen mikor M. elment - hagytam.
Mikor B. elment - hagytam.
Mikor eldőlt, hogy nem a diplomámból fogok élni - hagytam.
Mikor a szakkolit elkúrták - hagytam.
Mikor MM. ment el - őt is hagytam.

Nos akkor kitartó vagyok-e...?

Igen, az vagyok.

Évekig küzdöttem minden nő kapcsán - vagy magammal, vagy velük.
Megküzdöttem minden tárgyammal, minden vizsgámmal, a diplomamunkámmal, az államvizsgával és a védéssel is.
Felépítettem, dolgoztam több szervezetért (szakkoli, vendéglátós csapatok, vállalkozás, jelenlegi team).

Éveken - vagy egy bő évtizeden?! - át kerestem a célt, az utat, ami nekem való. Megtaláltam.
Megtaláltam, de nem egyszerűen csak megtalálni kellett - megtalálni, megtartani, újra/jobban felismerni és kitartani mellette.

Olyankor - tucatszor is -, mikor a többség mellettem feladta (vagy még többen bele se vágtak).
Olyankor is, amikor kőkemény leckékkel kellett (kell még ma is) megfizetni az árát egy álomnak, egy hitnek, a szabadságnak, a határtalanságnak...

Lemondások - nem csak anyagi lemondások, de egóbeli, büszkeséget próbára tévő lemondások formájában.
Akkor is, ha a közvetlen barátok sem hittek bennem, akkor is, mikor a legfontosabb vonta meg a bizalmát, rommá alázva ezzel.


Itt vagyok.

Még mindig itt vagyok.

Kitartás volt-e?!

Igen, kitartás volt!


"Ha kérsz valamit, mielőtt megkapod, Isten mindig próbára tesz, valóban akarod-e..."


Hát, Uram...
Valóban akarom! Igen, valóban akarom!


Talán a géneken múlik?

Neveltetésen aligha. Nem én vagyok az egyetlen egyke a világon, akit az anyja nevelt, nem az egyetlen szegény családból, nem az egyetlen, akinek eredt el az orra vére anyai pofontól.

"Nem küzdeni mindig, mindenáron, de soha nem hátrálni meg..."


Nem
Adom
Fel.




Nem érdekel, hogyha nem értik, hogyha nem értenek meg.



Nem érdekel, ha nem hisznek, ha hülyének néznek.



"Megtanítja, hogy szorongás és kishitűség helyett csak tegye a dolgát, kezdjen bele, menjen utána, beszéljen másokkal, s ha így tesz, semmi sem menti meg attól, hogy elérje a célját."



Menni tovább.

Tenni nap, mint nap.
Felszegett fejjel.


Mert "az akadályokat akkor látod, hogyha leveszed a szemed a célról."
















2016. augusztus 7., vasárnap

Rika





Az Utolsó Határ

Bőröm börtönéből csak nézlek. Titok, ki vagy.
Csak nézlek, és vágyom ismerni Őt,
A Nőt, ki odaátról visszanéz. Téged.
S e vágy mindegyre éget-kínoz.
Míg végül fellázad bennem a férfi;
Ezt ésszel tán fel sem lehet érni –,
Végül kijátszok minden szabályt, s így,
Most 
Érintelek. 
Ó nem Téged – csak határod,
Az őrt álló bőrt –, s ha bánod,
Esdeklem, bocsásd meg gyengeségem!
Ember vagyok csak – egy érem
Egyik oldala. Egész – s mégsem.
Csaltam – szégyen, vagy sem, így van!
Ostoba dolog!
Tudom, más feleennyit sem forog a témán,
Tovább lép – bénán csak bennem forr az a perc,
Mikor sisteregve szünt meg a távol,
Korábban lehettünk bárhol a skálán -
Jó ismerős”, „barát” - ki számolna
Értéket rá?! Ám érzésre ennyire mégsem közel tán,
S Lám...

Kértelek, s Te adtál.
Gyenge voltam, és mohó.
A rácshoz léptem, s egy percre elfeledtem,
Rab vagyok.
S hogy hagyod – elveszni a Távolt –,
Percnyi ajándék csupán.
Én kinyúltam Feléd, ügyetlenül, sután.
Megriasztott a rég várt pillanat,
Mikor nincs álarc, nincs szerep – csak a szereplő marad,
Megriasztott – nincs már több maszk, se smink,
Se jótékony homály.
Csak Te vagy ott, és én.
Bőrünk a kettős határ,
Az Utolsó,
A Végső.
És Ő,
A Rab,
Ki bennem óvatos-óvatlanul
A rácsok közt Feléd kinyúl –
E rab reszket, mert rácsodhoz ér ő,
Keze alatt a bőröd – s az érintés értő,
Hisz érzéke éles, mint egy csupasz ideg.
Egy percet kapott – hogy forró, vagy hideg...!?
Megmondaná, de nem tudja.
A rácsok mögött viharként tombolva
Rázza, tépi láncát,
Míg bőrödön két keze lejti finom táncát.
Hisz nem elveszek, csak adok! –
Még ha szavaim csak dadogva is szólnak,
E néma tánc ékesen beszél
E rabról.
S vágyáról, hogy értsen,
Hogy lásson – érezzen egészen.
Mert hiába távolság, mert hiába e rácsok –
A Nőt látja rezdülni Benned – Aki Vagy,
S ki előtt A Férfi hódol, 
Legyen bár csak holmi rab...












2016. július 20., szerda

Embernek lenni



Újabb film, ami bemutatja a háborúk eszementségét. Azt, hová süllyed az ember, ha lemond a gondolkodás és mérlegelés képességéről. /Milyen érdekes, hogy a sereg épp ezt várja el.../

Azt hiszem, egyetlen esélyünk van csak elkerülni a következő háborút, bármikor is következne.

Ha Emberek maradunk.

Ember, aki az Életet értéknek tekinti
Ember, aki vallja, hogy az élet és a Világ ajándék, amit ő is kapott - "is", nem "csak".
Ember, aki nem mond le kényszer, külső nyomás hatására a szabad akaratáról, az emberségéről. Soha.
Ember, aki él és élni hagy.
Ember, aki szeret gyűlölet helyett.
Ember, aki nemet mond az erőszakra, az erőszak eszközeire.

Ha egyszer, majd elvárják, hogy öljek - megtagadom.
Senkit, senkiért, semmiért.

A háború agyatlan, csak nyomorhoz, bánathoz vezet.
Ám nem létezik háború parancsteljesítő katona nélkül.

A bűnösök mindig döntéshozók, akik először menekülnek el a tűzvonalból, és mindig túlélik.
Akik "parancsolják" a háborút
Ha azonban nincs, aki ugorjon a parancsra, legfeljebb maguk püfölhetik egymást.

Ezért, ha egyszer háborút akarnak, emlékezzek erre, üljek le a földre, és maradjak Ember.

Az életem árán is.


Budapest, 2016.07.20.








2016. július 18., hétfő

Felhangolva



Hangulat


... Hhhhhh....


Ismered azt az érzést - olyan, mintha valami meleg víz töltene ki belülről... Nincs melletted senki, mégis érzed a forróságot, ahogy összetapadva ringatóztok a ritmus hullámain...

Táncolsz, pedig nincs is Veled senki...

Vagyis...

Nincs, és mégis...

Ő ott van. Mégis.

Érzed.


Minden porcikád érzi, mintha magába ölelne, s mintha magadba ölelnéd...


Minden hajszála, minden apró lüktetés a bőre alatti erekben... Minden rándulás az izmaiban, ahogy lép, ahogy moccan, ahogy a bőrödbe markol...


Szinte izzaszt az élmény...



Grrr... :D :D


Azt hiszem, szerelmes vagyok... :D



Messze vagy - s mégis közel,
Illatoddal lágy szellő ölel,
Érzem lüktetni a véred,
Bennem lángra gyúl a Világ Érted!
Ég, forrong - szinte robban
E szív - Téged néma sikollyal hív,
Mert Nélküled megszakad e Lélek,
Megszakad e szív, s véget ér az Élet...

Bennem táncot jár, Aki Vagyok,
Mert Lát - valahol Ott Vagy! - ha hagyod,
ha nem,
Bennem akkor is itt tombol a Felismerés,
Hogy Te Az vagy, Aki - Egy Velem!
Akkor is, ha most épp nem nekem!

Csalóka tán!
Illúzió!
Meglehet!
Engem mégis éltet,
vagy eltemet!
Valami Több,
valami Más
Vagy!
Vagy én vagyok csak ostoba?!
S ez az élet mostoha, mert
Elém sodort, s lángra gyújtott,
S itt hagyott - mint kivert
Kutyát, az út szélén, esőben -
Ki mégis lelkes, szomjas tekintettel
Csüng a horizonton - Gazdájára vár,
Benne a hűség meg se rebben.

Ez vagyok...?

Mi ez a katyvasz?!
Ez a szókupac...
Se értelem, se rím -
Csak rém-
es, esztelen gubanc,
kínos tartalommal...
Mit kutatsz benne?!
Bennem.
Ki vagy?!
Ki engedte kitenni e halmot?
Még ilyet!?
Ki hallott már ilyen csacska,
ballga, suta hangsort?!
Harsog
a fülembe egyre,
Míg kínos mosollyal oldalgok csak erre,
vagy arra...
Mint meztelenségem, takargatva rejteném,
Legalább rímelve lenne vicces,
Vagy verses, de nem!
Még ennyi sem.
Nem vicces,
Nem verses,
Nem rímes,
Nem szép.

Csak igaz.
Csak ennyi.
Nem több, s
Nem kevesebb.




2016. július 13., szerda

Bubunak



Ha már így belejöttem a levelezésbe, gondoltam Neked is írok két sort.

Hiányzol. :)

Hiányoznak az "eszme-cseréink".

Hiányzik a kezdet mögül a "vég" - a bemutatkozás után a megismerés. :)

Remélem, jól vagy. :)

Vagy nekem... :D


Hangulat



Lám...


Milyen régóta itt vagy bennem...
Véletlenül találtam csak ráklikkelni erre a régi pillanatra... És Téged találtalak alatta... :D

Esik eső, szél fú, vagy a Nap süt - nemet mondasz, vagy semmit épp...

Mindegy. :)

Itt vagy, vagy ott, netán még messzebb épp - egyedül nézed a csillagos eget, vagy valaki szerencsés ölel épp...


Mindegy.

Bennem akkor is itt vagy. Ki tudja, mióta már...

Mindegy, mi is ez az érzés, hogy milyen a címke.

Mindegy, hogy az Univerzum tágul, vagy szűkül...

:D :P


Akkor is itt vagy nekem...



2016. július 2., szombat

Levél tőlem, Nekem


Szia!

Próbálok visszamenni az időben, és emlékezni, milyen volt nekem akkor - ami Neked a "most". 
Tizenkilenc vagy. Éppen túl az érettségin, egyetem első évfolyam. Azt hiszed, a világ a hetes előadó megtalálásából, a tanárok nevének, csoporttársak neveinek megjegyzéséből áll.
Szerelmes vagy - most még nem tudod, mennyire -, melletted egy nő, akiről nem tudod még, hogy "A Nő". Biztonságot ad, segít elvonni a fókuszt a félelmeidről, erősíti az önbizalmad. Gondolkodásra késztet.
Vele kapcsolatban - és általában azokkal kapcsolatban, akik hosszabb-rövidebb ideig a társaid lesznek az Úton:

Te vagy a főszereplő - mindenki más szükségszerűen vendég az életedben. Hogy marasztalod-e, és ha igen, Ő meddig marad - ez múlik rajtad. Fontos tudnod, és elfogadnod, hogy aminek van eleje, annak van vége is.
Ha ezt észben tartod, segít megbecsülni a közös pillanatokat!
Szeresd őt! Merd szeretni teljes szívedből, határtalanul és őszintén! Szeresd őt igazán mától! Ne halogass, mert a percek kifolynak az ujjaitok közül, és nem kapjátok vissza őket többé! Szeresd, és adj minél többet - hiszen nem az a kérdés valójában, Ő-e az Igazi - hanem hogy Neki Te vagy-e az... Szeret - és nem kell félned ettől! Ő döntött úgy, hogy veled van - csak az őszinteségedért vagy felelős, és azért, hogy akarattal ne bántsd! 

Ne aggódj a barátok miatt! Légy nyitott, és kíváncsi az emberekre! Ismerj meg minél több embert - és ismerj meg jól minél többeket! Légy nyitott - csak így találhatod meg azokat, akik valóban fontos szereplői lesznek az életednek! 

Engedd el a múltat! :)
Tudom, hogy nem könnyű. És nyugodj meg, még sokáig nehéz lesz elengedned azokat, akikhez kötődsz! De törekedj tudatosan a továbblépésre, hogy időt spórolj meg magadnak! Ne sajnáld, hogyha valaki úgy dönt, tovább áll! Legyen "barát", vagy "társ" - engedd el! Minden, amivel maradásra bírnád, akarás, megkötés.
Csak a szeretet az, amit önzetlenül adhatsz - ha ez kevés, hogy maradásra bírja őket, többet úgysem tudnál tenni ezért!
Ha menni akarnak, nem biztos, hogy a Te hibád! Lehet, hogy ennyi volt a dolgotok ebben az életben egymással. Lehet, hogy fejlődnöd kell még őszinteségben, odafigyelésben! Törekedj rá! ;) 

Higgy magadban! Okkal születtél meg - és nagy dolgokra vagy hivatott! Benned szunnyadnak, és csak Rajtad áll, mennyit ébresztesz fel magadban belőlük! 
Tudd - és fogadd el, hogy lesz dolgod velük! Nem mondom, hogy nehéz lesz - azt sem, hogy könnyű! Olyan lesz, amilyenné teszed! De TEDD! Cselekedj! Agyalj kevesebbet! Nem a tökéletes megoldást kell megtalálnod, megelégedhetsz a megvalósthatóval! Hidd el, többet ér az idő, amit nem vesztegetsz el a maximalizmusod miatt! ;)

Tudom, hogy utálsz magolni, de... Akkor is tanluj szavakat! ;) :D Szerezz valakit, akivel beszélgethetsz! Egyszer hálás leszel nekem, hogyha most nem adod fel!

Ne ijedj meg attól, hogyha úgy érzed, valahogy "nem vagy sínen" Gödöllőn! Hidd el, sínen vagy! ;) 
Éld meg a pillanatokat, légy benne amiben csak lehet! Ha esélyed adódik külföldre menni, menj! Bár később is láthatsz világot, a bulikorszak azért pótolhatatlan! ;)

Dolgozz keményen, de tarts egyensúlyt munka és magánélet között! ;) Ő azért van veled, mert épp annyira támaszt jelentesz Neki, mint Ő neked. Szüksége van rád!
Tudom, hogy riasztó, és így is frusztrál, hogy "túl gyorsan nőttök fel", meg köteleződtök el, de... Jobb volna addig elköltöznötök, amíg ezt közös döntéssel, önszántatokból teszitek! Ha ezt halogatod, az könnyen komoly feszültségeket szülhet!

Ne csak álmodj! Tervezz! Amit komolyan szeretnél, azt tervezd meg lépésről lépésre, és válaszd azokat az alternatív utakat, amik közelebb visznek hozzájuk! 


Hidd el, azokat a veszteségeket, amelyeket végzetesnek élsz majd meg, épp úgy át kell élned ahhoz, hogy ma az légy, aki vagyok! Éld túl! Nem baj, ha fáj - segít értékelni! Megtanít a hálára és alázatra, aminélkül sosem lennél igazán önfeledten boldog!

Tudd, hogy semmit sem bántam meg! ;) Te tetted, vagy mi tettük, mindegy! Örülök, hogy ma itt vagyunk! Nem kérem, hogy bármit is "jobban csinálj", vagy másképp! Pár évvel ezelőtt még kértem volna - ma azt kérem, járd be ezt az utat, mégha pokolian nehéz is lesz néha, hogy megérkezz ide, a mába!

Mert innen olyan kapu tárul ki előttünk, amilyenről nem is álmodtunk eddig...! :)


Tarts ki, hogy egyszer megírhassam ezt a levelet, és megköszönhessem Neked, hogy nem adtad fel!
Tudom - ott voltam -, hogy volt jópár alkalom, mikor megkísértettek. Mikor meghátrálhattál volna - lesz ilyen helyzet bőven! :)

De tudd azt is, hogy erős vagy! Erősebb, mint gondolnád! Nézz szembe bátran a nehézségekkel, tudd, hogy képes vagy megoldani, felülkerekedni, fejlődni - mindenben, mindenen, amiben/amit csak akarsz!


Én is szeretlek, te Hülye! ;)

Légy boldog a mában, és higgy Magadban és a Holnapban!


Üdv,


Te - 14 év múlva














2016. június 28., kedd

Szakmai Ön-becsülés - avagy fejlődésünk 8 stációja



Folyamatosan igyekszem foglalkozni az önfejlesztéssel, azokkal a területekkel, amiken felismert hiányosságaim vannak. Olvasok, és az olvasottakat több-kevesebb tudatossággal igyekszem beépíteni. Szabó Péter könyvét olvasva (Állj félre a saját utadból!) elmerengtem, mivel tudom a magam számára elfogadtatni, hogy "megérdemlem" a munkám gyümölcseit - megérdemlem a magasabb bevételt, a jobb életet.
(Szegény családban születtem, így masszív szegénységtudatot kell leépítenem-elengednem.)

Ezen a gondolaton indultam el, és egy érdekes felismerésre jutottam.

Azt már korábban felismertem, hogy az idealizmusom, a többek közt anyámnak köszönhető stabil értékrendem, a sokszor elátkozott maximalizmusom a választott hivatásomban erősségként is felfoghatóak, és ezek együttes jelenléte olyan elhivatott és felkészült pénzpiaci szakemberré tesznek, amilyenből nem sok szaladgál itthon. (Ennyi volt az "önfényezés".)

Az átlagos "pénzügyi tanácsadókból" (mindazokból, akiket tévesen egy kalap alá vesz a köznyelv) vagy a profizmus hiányzik, vagy az etika karcsú, vagy korlátozottak a szakmai lehetőségek, esetleg a kellő alázatnak/motivációnak/lelkesedésnek vannak szűkében ("leszarják", "csak a pénzért csinálják", stb.).

Úgy döntöttem, összeszedem azokat a szempontokat, amiért egy elhivatott, profi szakember megérdemli az "átlagon felüli fizetést" - a mi területünkön*.

(*Hogy mit értek ezalatt, hogy szerintem mit jelent valójában pénzügyi tanácsadónak lenni, arról képet kaphatsz - itt a valódi feladatrólitt a hozzáállásról, itt a mai magyar valóságról az "ún. tanácsadók" világában, itt a gondolkodásmódról,  és itt a társadalmi felelősségvállalásról is.)


1. Az elindulás kihívása


Mikor valaki elindul a szakmánkban (itt szűken az allfinanz-tanácsadásra értem), mit tagadjuk, egy eléggé leharcolt, lejáratott szakmát kezd megtanulni - mert a köztudatban minket is összekevernek az ügynökökkel. Kimondva, vagy kimondatlanul, de ezt (mindenki) a legtöbben így gondolják.
Hogy milyen indíttatásból vágnak bele, gyakorlatilag mindegy is - a lényeg, hogy "árral szemben" indulnak el. A kezdőket a legritkább esetben várja otthon bátorító, bíztató, pozitív közeg - hiszen ritka, hogy a családban bárki korábban sikerre vitt volna egy hasonló próbálkozást, vagy éppen negatív tapasztalatokat szereztek korábban "tanácsadókkal". Arról, hogy most éppen az ő párjuk/csemetéjük az, aki próbálkozik - aki saját magát adja bele a dologba, és talán éppen emiatt érhetne el sikert - hogy most a saját szerettüket értékelik le... Hát ezt valahogy a többség ilyenkor elfelejti.
Nem kis teljesítmény kitartani az első év végéig egy ilyen környezetben (a legtöbben nem is teszik) - amikorra már lesz annyi siker és tapasztalat a hátuk mögött, hogy ne mások véleményére alapozzák a döntést, maradnak-e, és megtalálják-e a helyüket.


2. A feladat


Adott tehát egy jobb esetben semleges környezet, és adott a szakma, ami - lévén a gazdasághoz kötődik - szükségszerűen folyamatosan változó információhalmazzal dolgozik. Mintha beugranál egy folyóba, és az volna a dolgod, hogy ússz kicsit gyorsabban a sodrásnál. Aki úszott már folyóvízben, az tudja, hogy nehezebb, mint egy medencében.

Ahogy az iskolai oktatás célja sem a lexikális tudásanyag (vagy nem ennek kéne, hogy legyen), hanem a tanulás készségének elsajátítása, itt sem az a cél, hogy mindenről tudj adatokat, hanem hogy megtanuld hol találsz válaszokat, és megtanuld kiszűrni a releváns információt.
Ennyi a "szakmai" része - a 10%.

A sikerességhez azonban 90%-ban arra van szükség, hogy megtanulj jól kommunikálni. Megtanulj aktív hallgatóvá válni, a lehető legtöbb féle mentalitású, legkülönbözőbb területeken dolgozó-élő, legkülönbözőbb végzettségű emberekkel megtalálni a közös hangot. Megértsd őket, és megtanulj mindenkivel a "saját nyelvén" beszélni, hogy ő is megértsen Téged.
Megtanuld érezni, hol az a vékony mezsgye az információátadásban, ahol eleget mondasz ahhoz, hogy megalapozottan tudjon választani, de nem mondasz túl sokat, felesleges adatokat, információkat, amikkel inkább csak összezavarnád a másikat.


3. Az etikai kihívás


Jól érzed - ez a "kommunikációs mezsgye" egyben etikai határvonal is. A közvetítői szakma mai megítélését éppen olyanok vívták ki, akik a saját anyagi érdekük szerint döntötték el, mit mondanak és mit hallgatnak el az ügyfeleik előtt.
Nálunk a mentorok egyik legkomolyabb feladata annak lekövetése, hogy a kezdő munkatársak értékrendje mennyire szilárd - hiszen nem engedhetjük meg magunknak, hogy a közösségünkre, a cég valamennyi munkatársára rossz fényt vessen egy kifogásolható hozzáállású "újonc".

Ez talán a legnehezebb - már-már azt mondom, "mivel ez vagy van, vagy nincs". Bár a környezet - a munkatársi környezet, a vállalat - minden bizonnyal ad valamiféle tartást, nevel ezen a téren is.


4. A szociális- és emberi kihívás


Aki elkezdi megtanulni a szakmát nálunk, bekerül egy vállalati kultúrába. Egy olyan kultúrába, amiről azt hiszem megalapozottan mondhatom, hogy ritkaságszámba megy a hazai piacon. Egyszerre rugalmas és támogató, mégis önállóságra nevelő, és szigorú rendszereket működtető.
Szabadságot ad, amivel ugyancsak meg kell tanulni élni (és nem visszaélni - hiszen végeredményben csak saját magaddal tolhatsz ki). Beilleszkedni egy közösségbe, befogadni egy csomó új információt, megismerkedni filozófiai elvekkel, szakmai-etikai elvárásokkal, a rendszerekkel, az egyénekkel... Persze gondolhatod, hogy "ilyen minden cégnél van" - és tulajdonképpen igazad van. Csak az átlagos cégeknél (és pl. a pénzpiaci ügynök-cégeknél) olyan szigorú korlátokat határoznak meg, amelyek egyértelműen megszabáják, mit tehetsz, mit nem - ami egyfelől egyszerűsíti a helyzeted.
A kezdő, aki hozzánk jön szabadságot kap - ami lefordítható "kevesebb korlát/kevesebb támpontként" is. (Persze ezért kap személyes mentort, hogy legyen aki eligazítja.)
Az emberek többsége fél a szabadságtól, mert egyet jelent azzal, hogy nincs kit/mit okolni. Te vagy a felelős - a felelősségvállalás pedig szintén megtanulandó, kezdetben bizony talán riasztó lecke!


5. A folyamatos tanulás


Itt a lusták nem maradnak meg. A világ változik, és az egyik vállalásunk, hogy mi időben fogunk tudni a változásokról, és akit az ügyfeleink közül érint, annak időben szólunk, sőt javaslunk reakciót. Ez elképzelhetetlen anélkül, hogy akár a tevékenységünkre vonatkozó jogszabályok változásait, akár a piac (a termékek és kondíciók) változásait, vagy a gazdasági változásokat ne követnénk le azonnal. Elgondolkodtam, hogy vajon, ha összemérnénk egy egyetemi képzés anyagmennyiségét, és mindazon oktatások és önképzés anyagát, amit egy teljes jogú kiképzett munkatársunk kellett, hogy magáévá tegyen - vajon milyen eredményre jutnánk...?



6. A személyiségfejlődés szükségessége


Talán a legnehezebb feladat mind közül. Soha véget nem érő, szerteágazó, és elengedhetetlen. Önismeretet tanulni-fejleszteni, tudatosságban fejlődni, önkritikában és énképben fejlődni, elfogadásban és alázatban, kitartásban, értékrendben, hozzáállásban és világszemléletben pozitívan változni...

Ez az út egy tükörrengeteghez hasonlít. Vagy tükörlabirintushoz. Csupa olyan tükörből felépítve, amelyekbe egyenként sem feltétlenül könnyű belenéznünk. 
A sikeressé váláshoz azonban elkerülhetetlen.
Szembenézni a gyengeségeinkkel, a félelmeinkkel, az ostobaságainkkal, a tévedéseinkel. Belátni és elfogadni őket - elfogadni a tényt, hogy ezzekkel együtt vagyunk mi Mi, és elfogadni a kihívást, hogy sorban fejlesztünk, javítunk rajtuk.
Egyenként is elég feladatot jelentenek egy életre is akár - itt azonban nem úszod meg eggyel...

A legtöbben ez elől hátrálnak meg.
Legyőzni a kishitűségüket és megtanulni hinni (önmagukban, a kollégáikban, az emberekben, stb.)...
Legyőzni a lustaságukat...
Változtatni a megszokásaikon - nem csak érteni, de élni az "amíg azt teszed, amit eddig, azt kapod, amit eddig" gondolatát...
Kiállni a saját döntéseik, saját hitük, saját álmuk mellett - akár a szeretteik kishitűségével szemben...
És még sorolhatnám.


7. A hosszabbtávú előretekintés - tervezés, célok, cselekvési terv


Ezen a téren a magyar társadalom nyugati szomszédainkkal való összevetésben jelentősen deficites. Így hát a kezdőink is újabb megtanulandó leckével gazdagodnak - egy újabb olyan leckével, amely visszatrat minden területen addig, míg fel nem ismered, el nem fogadod, és el nem kezded csinálni-élni.

Meg kell tanulni, mi is az, hogy "cél". Meg kell tanulni, hogyan különböztetheted meg a "hamis célokat" (külső elvárásból, vagy egóból fakadó "célok") a valódiaktól. Meg kell tanulni jól megfogalmazni a célokat, tervezni a hozzájuk vezető utat. Meg kell tanulni rendszeresen, tudatosan foglalkozni a célokkal.
Meg kell tanulni minél objektívebben mérni a fejlődést, az elvégzett munkamennyiséget (ennek eszköze pl. a statisztika, amit szintén meg kell tanulni elkészíteni, vezetni, használni). Meg kell tanulni a következetes cselekvést.

Meg kell tanulni együtt dolgozni a mentorokkal, konstruktívan, valóban jól felhasználva a támogatást, amit tőlük kaphat egy kezdő.



8. A vezetővé válás kihívásai


"Vezető az, akinek vannak követői." (J.C. Maxwell)

Egy újabb feladat, amit valójában egyikünk sem úszhat meg. Egyfelől, mert legalább egy embert biztosan vezetnünk kell - saját magunkat.
Másfelől, mert ha maradunk a pályán, rá kell döbbennünk, hogy tulajdonképpen az ügyfelek, akiknél dolgozunk szintén ezt várják tőlünk. Utat mutatunk nekik a döntéseikben - tehát vezetjük őket. Kezdetben még kevésbé tudatosan, ám ebbe is bele kell nőnünk, ehhez is fel kell nőnünk. Mind szakmailag, mind felelősségvállalás szempontjából, emberileg.

Nálunk, akiben van ambíció erre, lehetőséget kap idővel, hogy amit ő megtanult, amiért megvívta a maga harcait - azokkal a tapasztalatokkal, azzal a tudással segítse mások fejlődését.
És ha valakit ez a kihívás vonz, ha valaki ilyenformán is nyomot szeretne hagyni a világban maga után, akkor újabb mélységeiben, újabb szögből nézhet bele a saját tükreibe a munkatársain keresztül...







Jogos a kérdés, "megéri-e"...?! 
Megéri-e mindezt a kihívást, nehézséget felvállalni...?

Gondolj csak bele! Valójában azokon a fejlődési folyamatokon, amiket felsoroltam, különböző ütemben és sebességgel, különböző sorrendben és helyzeteken keresztül, különböző áldozatok árán, de...
Mind végig megyünk az életünk során.
Személyes kapcsolatok, állások, barátságok és munkakapcsolatok, pénz és illúziók feláldozása révén, de - végeredményben erről szól az élet.

Ez a szakma - nevezzük értékesítésnek, vagy vegyük konkrétan az allfinanz-közvetítést - valójában csupán besűríti a feladatokat, tudatosságot követel a tanulásban, és végeredményben időt spórol meg azoknak, akik hosszabb-rövidebb időt eltöltenek benne. Igen, jól hallod - nem csak azoknak, akik tényleg megtalálják a hivatásukat nálunk, de azoknak is, akik "csak próbát tesznek", és egy-két év után rátalálnak a számukra "igazira".

Nem mellesleg még mindig igaz, hogy az egyik legjobban fizetett szakterület a pénzügyi - vagyis ha valaki komolyan veszi a tanulást, és meg akarja tanulni a szakmát, anyagi szempontból sem fog csalódni a választásában.

A valódi érték azonban, amit profitál - szerintem - az a személyiségfejlődés, az az út, amit bejár ezalatt. Ami kiegyensúlyozottabb, magabiztosabb, tudatosabb emberré teszi - olyanná, aki mind az üzleti kapcsolataiban, mind a magánéletben sikeresebbé, nyíltabbá válik.



2016. június 20., hétfő

Ön-értékelés, avagy "úton hazafelé"




Valóban csodálatos a Világ...

"Kérjétek, s megadatik néktek!"


Van dolgom azzal, hogy kiálljak magamért - kértem ehhez erőt, és tudatosságot, hogy fejlődjek ebben.

És ma lehelletfinoman, de igen - kiálltam azért, amiben hiszek!

Nem indulattal, nem heves érzelmekkel, de szelíd ám rendíthetetlen hittel.
Egy barátomnak írt válaszlevélben.




Újabb lépés az Úton, hazafelé.


2016. június 15., szerda

Kattanás




Halk kattanás, valahol a csönd végtelen mélységében.
Egy rövid nyikkanás - egy ajtó résnyire nyílt valahol.
A sötétség egy árnyalatnyit mintha szürkült volna.
A padlóra vékonyka fénysáv vetül.

Már bejöhetsz.

Szeretlek?


Zorán



Szeretlek, s nem mondtam el jól sosem...
Szeretlek, s úgy tűnt néhanap, hogy nem
Szeretlek másban is
Szeretlek végleg s ártatlanul
Szeretlek annyi szerelmen túl

Szeretlek akkor is, ha mást hiszek
Szeretlek akkor is, ha más szeret
Szeretlek szótlanul
Ahogy a béke hozzám simul
S mikor a reggel a szívembe szúr

Szeretlek, bárhogy nem lehet
Szeretlek önmagam helyett
Örökös változásban is
Örökös halkulásban is
Örökös távolságban is

Szeretlek, már csak ezt adom, kevés
Szeretlek, s várok rád nagyon, ne késs
Ha másképp nem lehet
Az álmok festenek új mosolyt
Ami néha nekem szólt

Szeretlek, bárhogy nem lehet
Szeretlek önmagam helyett
Szeretlek változóban is
Szeretlek halkulóban is
Szeretlek búcsúzóban is



**************************************



Szeretlek - mikor hiányoddal ébredek,
Szeretlek - mikor üresen-tétován a parton lépkedek,
Szeretlek - mikor elsodor az álmom,
Szeretlek - mikor a helyem nem találom,
Szeretlek - éberen és alva,
Szeretlek - mikor erős vagyok, vagy épp meg vagyok halva,
Szeretlek...

Szeretlek, mert Benned magamra ismerek,
Szeretlek, mert "Veled", "Együtt" - mint egy kisgyerek,
Szeretlek, mert az vagy, Aki,
Szeretlek, mert több vagy, mint Ami.

Szeretlek, bár tudom álmodok,
Szeretlek, bár közben csak távolok
jutnak - én bűnöm, tudom.
Megtörni átkom miért oly nehéz...?
Közeledni Hozzád, mért fog el a félsz...?

Szavam némán sikoltom e térbe -
Ki tudja, meddig terjed virtuális éjbe',
S hogy mért nem hangzó,
mért nem harsány e szó...?!
Az álmom ugyan miért nem való?


Álmodni merek, de tenni kéne már.
Tudom, de nem teszem - ugyan mire vár
E botor, ostoba elme?!
A tudással is csak feleselne -
"Feles-elme"...





















Szeretlek - avagy "mondod elégszer...?"





„Meggyőződésem, hogy a pozitív változás kulcsa mindannyiunk életében a felelősség vállalása, önmagunk elfogadása, és feltétel nélküli szeretete.” 
(Szabó Péter)


Dolgok, amikért szeretem magam – 2016 nyarán


  1. Szeretlek, mert Te vagy az egyetlen, aki nem csak lélekben voltál velem mindig, hanem valóban.
  2. Szeretlek a közösen megélt élményekért, a közös titkainkért, amiket cinkosan összenevetve csak mi ketten ismerünk, mert csak mi ketten voltunk ott, hogy megéljük őket - vagy csak nekünk voltak olyan fontosak, hogy emlékezzünk rájuk.
  3. Szeretlek, mert otthon érzem magam a gondolataid között.
  4. Szeretlek azért a végtelenért, és tisztaságért, amellyel szeretni tudsz.
  5. Szeretlek a naivitásodért, amellyel meg tudsz tisztelni bárkit, akit először látsz.
  6. Szeretlek a pozitív hozzáállásod miatt, amivel az életedhez, a jövődhöz, más emberekhez viszonyulsz.
  7. Szeretlek a kitartásodért, azért, ahogy hű maradsz magadhoz, az életelveidhez.
  8. Szeretlek a gyengeségeidért, amelyek emberré tesznek, és szeretlek az állhatatosságodért, amellyel igyekszel jobbá válni bennük.
  9. Szeretlek az idealizmusodért, amely erősíti az értékrended.
  10. Szeretlek a látásmódodért, amellyel észreveszed a Világban a Szépséget és a Jót.
  11. Szeretlek a hitedért, amely megszilárdít elveidben, és cselekvéseidben.
  12. Szeretlek a fantáziádért, amely oly sok más világot, oly sok más személyt hozott megfogható-megismerhető közelségbe.
  13. Szeretlek a feledékenységedért, ami hozzásegít a boldogsághoz.
  14. Szeretlek, amiért öltözködésben „kuka” vagy, ami megóv attól, hogy olyanok figyeljenek fel rád, akikre kár volna az időnket vesztegetni.
  15. Szeretlek, amiért mersz segítséget kérni azokon a területeken, amikkel nem akarsz mélyebben foglalkozni – így a szükséges mértékben képes vagy kipótolni a hiányosságaidat.
  16. Szeretlek az őszinteségedért, és a képességedért, hogy másokat valóban közelengedj magunkhoz.
  17. Szeretlek, amiért akarsz fejlődni.
  18. Szeretlek, amiért felismerted az élet értelmét, de mégis tudod értékelni, örömmel megélni a pillanatai adta élményeket!
  19. Szeretlek, amiért egyszerre vagy egyszerű, és végtelenül összetett.
  20. Szeretelek, mindazokért a pillanatokért, amelyekben képes voltál legyőzni a félelmeidet, gyengeségedet!
  21. Szeretlek a tánc és a zene élményéért.
  22. Szeretlek, amiért képes vagy az alázatra és csodálatra, a Szépség, Harmónia, a Nőiség iránti rajongásra.
  23. Szeretlek a törekvéseidért, amelyekkel jobbá teszed ezt a világot.
  24. Szeretlek azért, ahogyan hálát tudsz érezni a kapott ajándékokért.
  25. Szeretlek az agyadért, azért hogy használod, és ahogyan használod.
  26. Szeretlek a játékosságodért, a humorodért és humorérzékedért.
  27. Szeretlek az önzetlen jószándékodért, amellyel más emberek felé fordulsz.

  28. Végül, de nem utolsósorban szeretlek ezért az életért – hogy eldöntötted, elvállaltad, elfogadtad, és becsülettel törekszel a legtöbbet kihozni belőle!




2016. június 6., hétfő

Fájsz kicsit



HangulatON




No, lám...!
Szerelmes vagyok tán...?!
Szerelmes újra?!
Ráléptem volna a pusztító útra ismét...?!

Hát ilyen ostoba, léha, balga,
ilyen őrült, szenvedő-szenvedélyes?!
Ilyen botor?!
Hát ekkora marha?!
Ó, én istenbarma...!
Kegyelmezz nekem,
Brahman!

Óvatlan voltam,
s magamba szívtam,
ostoba voltam,
s én magam is hívtam,
s most itt állok újra megfürödve,
Szerelmes lettem - átkom ez, örökre!

Vagy csak egy rossz, kóborgó álom?!
A végzetemet - valóban?! - könyörögve várom?!
Csalfa a szívem, játszik képzetekkel,
hozzám bűvöl édes mérge, színes képzelettel.
S míg mélán merengek, s Téged nézlek (álom),
belém ivódsz lassan, megváltó halálom lesz
egyetlen menekvésem immár.
Odaát nyugalmat remélhet e szív már?!






2016. június 4., szombat

Ki vagy Te...?



Hangulat






Mintha a múltból lépnél elő,
Kit még sosem látott ez a szem,
S ki mégis ismerős-ismeretlen.
Otthonos mozdulattal társz ajtót
Nekem szívemen...

Vendégként fogadsz magamaban,
Házigazdám, vendéglátóm vagy,
S mim még, nem tudom...
Te vagy - voltál, s tán leszel -
Hanyadik táncunk?! - bennem így felesel
Egy csúfolódó, pökhendi hang,
Ostobaságomról kétséget se hagy.
Ki vagy...?

Ki vagy, ki itt táncolsz valóságom peremén?
Kísértesz éjeken, s nappalokon át,
S én nem értem az okát,
Hogy miért e sajgás itt belül?!
Hisz sosem volt közelségünk, s ha elül
E háborgó hullámzás, tudom,
Hogy utunk oly messze fut - épp csak látlak.
Elragadnak egyre-másra,
A hétköznapok rohanása közben
Elkerül az álom,
Bár éjjelente mindegyre csak várom,
Választ tán álmomban adsz Te,
Mért vagy itt - és mégse?
A bizonytalanság átka mivégre?!

Mit vétettem?!
Vak, mondd, miért vagyok?!
Hisz Rólad még csak nem is álmodhatok,
S hogy ki vagy, meg tán sosem tudom...
Szeretőm vagy? Nőm? Vagy a húgom?
Elmosódó arcél, egy szemöldökív - talán...
Ismerlek, s mégsem.
Csak nevet a Halál,
S araszol felém, kárörvendő arccal,
Reszket a szívem, mindegyre marasztal.

De nem maradsz...?
Gomolygó ködként sodor el a reggel,
Az ébredés hajnalán, s mire a test felkel,
Egyedül maradt már maga a Lélek is...
Egyedül maradok...?
Hm...
Talán félek is.






2016. május 22., vasárnap

2016. május 20., péntek

Egy minősített pillanat...


Hangulat (7:00-tól)




Ringatózom.

Nem sokra haladtam ma. Bár a fene tudja... Talán csak nem kézzelfogható formában...


Ma is kaptam pár felismerést.


Ma este lesz a "hivatalos" projektindító találkozó életem első olyan "projektjében", ahol felkértek külső szakmai tanácsadónak egy adósságcsapdába került család menekítésében...

Hetek óta dolgozunk az ügyön - már szereztem jogi segítséget, felépítettem a cselekvési tervet, igyekeztem kezelni a felmerülő aggályokat-akadályokat...


Remélem, sikerrel járunk.

A saját bőrömön érzem a demokrácia-autokrácia közti hatásfokbeli különbséget...

:)

Mennyivel könnyebb lenne csak kijelenteni, hogy így csináljuk, és kész...!

Ehelyett igyekszem nem belegyalogolni senki önérzetébe, nem engedni teret az egómnak, a türelmetlenségemnek... S egyben kiállni magam mellett, a szakmai meggyőződéseim és a racionális ész érvei mellett...


Ez sokkal nehezebb.

És az eredmény sokkal inkább bizonytalan így.




Azt hiszem, lazításként iszom egy hideg (búza)sört, és sétálok egyet...

Hogy tiszta fejjel legyek ott - feszültség és indulatok nélkül.



Kísérjen az Ő áldása...





2016. május 10., kedd



"Miért múlik el minden,
És Veled is - érzem az idő puszta fogaskerekét..."

"...Kinek mondjam el,
Ha már senki nem felel;
Bilincselj magadhoz,
Ha újra elmennék..."


2016. május 4., szerda

Teremtési útmutató - avagy "curriculum vitae 2.0"




Sound


Hit.


Teremtés.


Az a jövő, amiért ma dolgozom, még csak számomra létezik.

Számomra létezik, mert élem.

Azok, akiket vezetek, szintén élik a hozzá vezető utat, csak nem tudnak még róla. :) Annyira, mint én.


Nap, mint nap tenni érte - így teremtünk.

És ha elég embernél teremtjük, ha elegen teremtjük, akkor a megálmodott valóság (ami kezdetben csak az egyének valósága)  megszületik, mint kollektív valóság is elkezd létezni.



Amikor egyetemista ismerőseim megjegyzik, "basszus, te elég sokat melózól..." - én pedig el tudok mosolyodni, és őszintén mondani, hogy "igaz - ilyen az, mikor az embernek nem melója van, hanem hivatása..."


Ne felejtsek el tudatosnak lenni róla, és hálát adni érte, hogy ezt elmondhatom magamról...!

Hiszen ez is ajándék.


Hit.


Hiszem, hogy mindannyiunknak megvan a lehetősége felismerni azt, miért született meg! És tenni azért, hogy ennek élhessen. Hogy eljusson a lehetőségig!



:)


Én ebben ismertem fel a magam küldetését.


Ezért mondom, hogy a szakmánk nem egyszerűen "pénzügyi tanácsadás" - sőt, ez nem is megfelelő szó rá!
Lehetne "csak ennyi".
De sokkal - sokkal több annál. 

Megmutatni az embereknek, hogy képesek fejlődni.
Képesek megtanulni teremteni. 
Nem "megteremteni azt, ami boldoggá teszi őket", mert az a boldogságukat egy még nem létező, jövőbeli időponthoz kötné (sokan a boldogságot összetévesztik az elégedettséggel) - hanem megtanítani teremteni. 
Magát a folyamatot - mert tudjuk, hogy "a boldogság nem úticél, hanem utazóstílus".

Megmutatni, hogy létezik "földi mennyország" - "...azt is megteheted, mert szabad..."

Megküzdeni, megvágyni, hinni benne és megteremteni - és megmutatni az utat mindehhez...


Hinni egy jobb jövőben, egy boldog mában, áldozatot vállalni érte, és megvalósítani.


Átadni mindazt, ami már a miénk, megosztani azt, amink már van. Segíteni.


Mert adni jó... :)













Álom vagy csak...






Álom vagy - mint éber álmot
Látom arcod. Itt lebeg
Felettem ez édes álom,
Várom,
Lelkem szendereg.


Szende lélek, szép szemedtől
Bódulatban szenveleg,
Szívem dobban,
Görcsbe robban,
Hiányodtól szenvedek.

Kim vagy, kim nem?! Senkim immár,
Jól tudom, nem az, ki vár.
Sóhajod, ha szárnya rezdül,
Nem énhozzám navigál.

Sorra sorban sorjáznak csak
egyre a buta szavak,
Nincs rá szó, mi elmondhassa,
Ami bennem itt ragadt.
Kusza minden - fény és árnyék,
Csend és hang, a fent és lent,
Itt vagy, s mégsem - egyre várok...
Mit is jelent kint és bent?!