Előre szólok, megint idézni fogok...! Ezúttal (ismét?) Csernust.
"...Egy jól működő kapcsolat mindig csak egy napból áll. Minden nap meg kell dolgozni érte, alapja a kölcsönös tisztelet, a közös életvitel, a szexualitás és a pénzhez való viszony. Mindaddig, amíg önmagam felé nem vagyok őszinte, struccpolitikát folytatok, vagyis homokba dugom a fejem. Egy párkapcsolaton belül a szerelem akkor marad meg, ha a felek fel tudnak nézni egymásra, miközben egymástól függetlenül is képesek arra, hogy életük összes szerepét éljék.
Ha egy férfi nem tud felnézni a vele élő nőre, akkor mit keres mellette?..."
Igen, nagyrészt megint magamnak.
Az utóbbi időben Bubuval folytatott párbeszédeink nyomán forgolódik bennem a pénz, a pénzhez való viszony, a boldogság, a boldogsághoz vezető út, a sikerhez vezető út és a siker fogalma - jó kis kattogós gulasch-suppe...
S mint olyan, jó testes is - nem az a könnyedén emészthető...
Tetszik-nem-tetszik, el kell fogadnom, hogy egy párkapcsolatban (minden emberi kapcsolatban) van egy "idegen", aki másképp gondolkodik dolgokról, mint én - és ha elfelejtek tekintettel lenni rá, ha elfelejtem elfogadni, és tiszteletben tartani e tényt...
Akkor nem csoda, hogy rövid úton ágyesz-bugyesz a vége.
Megint ide lyukadok ki - hogy elfogadás...
Ma ismét a Govindában voltam - vagy három hét kihagyás után.
Késtem, pedig ma csak "bekofisz"-melót csináltam. Rohanás közben rá kellett jönnöm, hogy nincs bennem harmónia. Ezért kapkodok. Ezért nem voltam hatékony ma.
Talán "Bubu hibája"... ;) :P
Mert felkavarta az "álló"-vizet.
Az előző bejegyzésben hivatkozott idézet szerint "nincs igazság". Objektív igazság. Tehát minden kattogás kudarcra ítélt - olyan értelemben, hogy nem fog elvezetni az igazsághoz.
Furcsa volt ma.
Többször arra emlékeztetett egy hang a fejemben, míg hallgattam az előadót - a társadalmi rendszerekről, és a fogyasztói társadalmi szemlélet szükségszerű bukásáról beszélgettünk -, hogy "mindenki számára az van, amit hisz".
Disszonanciát éreztem köztem és a hallottak között.
Beszélt a történelmi kronológiában felfedezett, gyanús némaságba burkolt ellentmondásokról, a tudóstársadalom gyengeségeiről, a hatalom nyomásgyakorlásáról - Darwintól napjainkig...
Beszélt a társadalmi berendezkedések "evolúciójáról", és arról, hogyan változott az ember isten-képe, illetve hogyan szakították el a mindennapok emberét a természetfelettitől eredeztetett erkölcsi normáktól.
Hogyan lépett a pénz Isten helyére.
Beszélt arról, hogy a boldogsághoz a valóságban sokkal kézenfekvőbb, alapvető dolgok szükségesek, mint amit a fogyasztói minta kisgyermekkortól belénk sulykol.
Nekem valahogy úgy tűnt, hogy olyan általánosításokat vont le, amelyek nem helytállóak. Olyan kérdések megvitatásával példálózott - a modern tudományos gondolkodás, és a védikus iratokon alapuló filozófia közti ellentmondásokat ecsetelve -, amelyek a szememben szinte részletkérdéseknek tűntek...
Ítéleteket fogalmazott meg a szavaival, s mikor rákérdeztem, jogunk van-e ítélni, tagadta, hogy ítélt volna. (Persze lehet, hogy mást értünk ítélet alatt...)
És eszembe juttatta Bubu szavait.
Illetve a nyomukban megfogalmazódó gondolataim.
Méghozzá, mert felvetődött bennem a felismerés, hogy bizony valóban - sokkal inkább befelé fordulok, mint ...
(Nem is tudom. Állítólag régebben is befelé forduló típus voltam, de most azt mondom én magam is, hogy valóban...)
Szóval "befelé élek".
Az imáim sokkal inkább a belső űr felé zengenek - ha Istenhez szólok, magamban, "magamhoz" szólok. Mert Minden Egy - hiszem, s amit hiszek, az van -, és mert Isten ezért bennem van...
Minden életút helyzeteit előző életeink döntései határozzák meg, s a hozzájuk való mostani viszonyulásunk javít, vagy ront a helyzeteinken következő életünkben. Egyszerűen megfogalmazva ez a karma
Vagyis, ha valakire nézek magam mellett, végeredményben önmagam látom egy másik élet más helyzeteiben, melyekhez a maga módján viszonyulva teremti a maga következő - az én egyik következő életem...
Nem szabad ítélnem felette ezért. Hiszen ő én vagyok. (Ha úgy tetszik, "én is lehetnék" - s minden bizonnyal vannak pillanatok, mikor valaki más áll az én (ítélkező) helyemen, s én az ő helyén...)
Mag-amban keresem az Utat, a Megvilágosodást, a Válaszokat, a Boldogságot, sőt Istent is.
Mert felismertem, hogy amennyire magamon kívül kereshetem mindezt, épp úgy magamban meg is találhatom...
Hiszen Minden Egy....
"Fuss! Rohanj! Csak így menekülsz.
Árnyékod követ.
Fölötted elfogy az út.
Alattad elfogy az ég.
Szembe szaladsz magaddal.
S ha kiállod pillantásod –
megmaradsz!”
(Fűri Anna)"...Káma-loka, a „vágyak helye”. A leélt élet visszafelé pereg, de gyorsabb ütemben. Ez a periódus annyi ideig tart, amennyit az ember aludt élete során. Tehát durván egy földi nap alatt három napot él át, egyre hátrálva az időben a kezdetek felé. Egyre fiatalodva. A káma-loka első szakasza szenvedésteli. Ez a megszokott testi vágyak kielégíthetetlensége miatt van. A távozó vágyik még érintésre, az evés-ivás, lélegzés élményére, de nincs már teste, amivel mindehhez hozzájuthatna. Éhezés, szomjazás, fulladás félelme kínozhatják ebben a keleti „tisztítótűzben”, amíg e földi-testi igények ki nem égnek belőle. Az aszkéták sorsa e vonatkozásban érthetően könnyebb. Az aszkézis tehát a halálra való előkészületnek is tekinthető. Ám semmiképpen sem az, a vágyakat elnyomó-elfojtó, önmagán erőszakot tevő formája. Magát a testi vágyat kell szellemivé alakítani, szublimálni. Amíg jelen van az életünkben, ki kell élni őket. Mert az elfojtott vágy sokszoros erővel lobban fel a halál után és még gyötrelmesebbé teszi a káma-lokát. A káma-loka e mellett az emberi személyes kapcsolatok újraélésének a színhelye.
Tehát a nagy lelki örömök és kínok világa, attól függően, hogy megoldott, vagy elrontott, tovább rontott karmikus kapcsolatokat él-e újra át. Ám a kialakult helyzet mozdulatlan és változtathatatlan, kvázi úgy dermedt meg, amilyen a halál pillanatában volt. A köztes létben csak szemlélet van.
A változáshoz újra meg kell születni és az életben találkozni..."
A vágyakat szellemivé alakítani... S amíg ez nem megy, kiélni - mert az anyaghoz kötnek.
BT-vel beszélgettünk a vezetésről. Mármint a vezetői hozzáállásról. Arról, hogy megengedő-támogató vezetéssel szerinte messzebb lehet jutni, mint a korlátok-közt-terelgető, hagyományos irányítással.
Talán ez a szemlélet - "mindenkinek az van, amit hisz" - a megfelelő út önmagunkhoz is.
, akkor lenne pontosan úgy, ahogy mondod, ha a gyermekek nem kapnának ezzel ellentétes jelzéseket a világból. A környező világ jelei alapján materialista. Ezért felejtünk el úgy látni, mint gyermekként. És ezért "kell" "tanítani"... Ha úgytetszik, kezdettől tudatosítani, hogy az a valóság, amit gyermekként megélnek - és nem az, amit a világ - a szemmel látható - sugall...