Farkasbab

Valahol a Kárpátok ködös ölén él egy leány.
Ködbe rejtve él, maga választotta köd takarja,
csak hangja száll szabadon - ki hall, az hallja
Őt.

Hallgatom már egy ideje -
éneke sziréndal fülemnek,
ám ha szólongatni kezdem,
nem felel,
s őzként szökellve
elszelel.

Letettem már róla,
hogy kényszerrel akarjak másokat.
Nem üldözöm hát -
bár sajnálom, hogy testetlen hang marad
csupán nekem,
hogy nem kíváncsi rám,
mégis tisztelem.

Hangját hallgatom csak néha,
szirtek magasába bújva,
ködtakaróját ízlelgetve, léha
örömömet lelve mosolyfakasztó szarkazmusain,
s elrévedve, mi lett volna még, ha...

Megismerhetem.

Okos leány ő, tudásőrző,
az Életre kacagni sem rest - Ő a győző
Őszinte, mint a hajnal első napsugarai,
s épp oly szilárdan hisz, mint a bércek,
melyek a felhőkig törnek, merészek.

Kedvelem, pedig meg sem ismerhettem.
Pedig nem hagyta, hogy megismerjem őt...

A Nőt
Közös Jövőt
Magát
A Lányt
Talányt...



M.I.