Villanás

Mit látok szemedben...?!
A csillanás, a pajkos villanás mi lehet...?!
Talán egy gyertya fénye...?
Mely meghitt óráink beragyogva az éjszakába olvad, s vége?
Mit lát e gyertya...?
Szép szavak ölelkező táncát?
A flörtök ezerszirmú, édes szóvirágát?
Vágyaink rezdülését? Forró csókokat?
Vagy jólneveltek egykor, s csak szolid bókokat...?
Mit rejt e szempár...?
Ó ezt vágyom tudni...!
Az ajtón túl mi vár...?
Oly jó lenne futni, rohanni!
Kitudni minden titkod, minden álmod, minden vágyad...!
S ha e bohó rohanásban kifulladunk, s a lélek lepkeszárnya bágyad,

Jó volna megpihenni,
Kezem kezedbe tenni,
S csak lenni.
Andalogva, öledben álmodni fényről, csillanásról,
Egy pajkos tekintet-villanásról,

És álmodni, mindent feledve -
Vakon szerelembe esve - tovább,
S hallgatni sóhajod, míg szívedből telik,
Míg álmodó ajkaim gyönyöröd ízlelik...

Fél-elem

"- Kicsit aggasztanak közben a folyamatok a világban...

Legalábbis az online média (és ezalatt részben az ellenzéki lapokat, és nagyobb részt a gazdasági szaksajtót értem) írásai arra mutatnak, hogy ismétlődik a második VHB előtti folyamat...

Azt pedig tudom, hogy "nehezen tanulunk"...

Még azt is, hogy ahol a figyelem, ott az energia...

Ezért próbálok "nem arra figyelni"....

De közben "ezek" újabb pofátlan lépéseket terveznek, ami már a magántulajdonhoz való jogot karcolja...

Mértéktelenek.

És valahol bennem van, hogy gyerekként forradalmárnak láttam magam.

És hogy mennyire térhetünk el szabadon a "fent választott" utunktól...

És békéért imádkozom "nap, mint nap"...

És közben aggaszt, hogy talán ezért nem jött még a lányom...

Sok kis kirakó így is összeilleszthető...

Eszembe jut a keresztény világkép szerinti "utolsó korszak"...

Tudom, hogy nem szabad félni...

Nem is akarok félni.

A film, amit küldtem, idevágó is...

Amilyen ostobák a fiatalok...

Mert nem ismerik a történelmi tapasztalatokat...

Sose éltem meg háborút, de mindig túlfejlett volt a beleérzőképességem...

Nekem elég volt annyi film. Annyi emlék.

Tudom, hogy ostoba, igazságtalan, sehova sem vezető.

És próbálom a figyelmem a jóra fordítani.

Miközben nem akar jönni az, aki végre az asztalra csap, és megálljt szab "ezeknek"... "Helyettem"...

Félek. Nem akarok, de azt hiszem, félek. Nem a haláltól. Sőt. Attól nem.

Csak attól, hogy amit megálmodtam, elvész a lehetőség, hogy megéljem.

Talán sosem születtek mégegyszer annak, aki most vagyok....

Ezekkel az álmokkal, ezekkel a célokkal...

Mi a helyes cselekvés, ha netán ezek az ostobák háborút kezdenek?

Ölni nem akarok, mert nem akarok annyi rossz karmát.

Akkor...?

Legyek menekült? Üldözött? Gyenge?

Vagy öngyilkos? Melyiknek van nagyobb karmikus terhe?

Feladni sem akarom.

De harcolni sem. Háborúban nem. Az életben - teszem. Azt hiszem.

S az idő fogy.

Az életemből.

"Szülnöm" kéne, de kivárni is, míg elmúlik az őrület... Ha elmúlik...

Ha lesz még miért élni utána...

Persze, az is eszembe jut, mennyire meghatározzák a valóságképünk a "hírek", amik eljutnak hozzánk.

Hogy akár országos manipuláció áldozata lehetek én is, mint a f...szhívők.

Vajon mennyire szabad még a tudatunk?

Vagy ez már rég a Mátrix, csak nem ismertük fel...?

Ha szemellenzőt húzok, és csak a pozitív dolgokra figyelek - az segít...?

Néha már várom, mikor ropognak bakancsok a kertben... (Tudom, súlyos...)

- Nem tudom, mi segít. Az alkalmazkodókészség biztos.

- Nem akarok alkalmazkodni "ezekhez".
A mértéktelenekhez, az ostobákhoz, a gerinctelenekhez...

..."

Mi hát a jó választás...?

Ha vállalhatatlanra fordul a helyzet, vonjam ki magam...? Vonuljak el Tibetbe, egy barlangba, az értelmesek közé...? És meditáljam ki magam ebből az elmebajból...?

 

Vagy fogadjam el, hogy "odafenn" ezt az utat választottam?

Békét akarok. És TUDOM, hogy a békét nem lehet fegyverekkel kivívni! Ostoba mind, aki azt hiszi, lehet!

 

"Boldogok a lelki szegények, mert övék a Mennyeknek Országa... "

Meggyőződésem, hogy ez hibás fordítás, és valójában az eredeti szöveg itt az "ostobákról", az együgyűekről beszél...

A "nem-gondolkodókról".