Mint régi úton újra járni,
Sok idő után odatalálni,
Otthonos a lépés, ismerős a kátyú,
Meghitt ez a kanyar, megtart a nyomvályú...
Képtelenek vagyunk kitörni a megszokott nyomorból...?
A láncok, amiket kapunk gyerekként, vagy előző életeinkben - örökké tartanak...?
Eltéphetetlenek?
Ez a karma?
Ez a sorsunk?
Vajon én voltam hitler?
Vagy valami egyéb, nagyon nagy bűnnel vétkeztem a világ, vagy más lélek/lelkek ellen...?
Ha igen, akkor jogom sincs lázadni mindazok ellen, amiket ebben az életben számomra kimértek...
De akkor... küzdjek-e...? Vagy fogadjam el, hogy "ez jár"...?
"Azokat a legnehezebb szeretni, akiknek a leginkább szükségük van a szeretetre."
Fel lehet tenni egy életet arra, hogy szeretek valakit?
Vagy ezt jelenti igazán szeretni...?
Lemondani önmagunkról?
(Az anyák is lemondanak önmagukról...)
De én nem vagyok anya...
Van olyan, hogy "az élet meghaladja a felfogóképességemet"...?
Lehet, hogy kb. 40 éves korunkig tudunk adaptálódni, utána pedig ez a képesség megdermed bennünk, és ami addig rugalmas volt, és képlékeny, onnantól lépten-nyomon nekiütődik mindennek, beleakad mindenbe...?
Vajon "jól szeretni" azt jelenti, hogy változtatok a saját "jeleimen", amikkel kifejezem a szeretetemet...?
Bármilyen nehéz is ez...?
Bármennyire is azzal jár, hogy úgy érzem, mindent feladok magamból közben...?
Vagy igazából meg kellene találnunk - a boldogsághoz - azt, akivel "egy hullámhosszon vagyunk" - aki érti a mi jeleinket, és aki úgy "sugároz", hogy azt mi is értjük...?
És minden ezzel ellentétes törekvés, valójában csak görcsös akarás...? "El-nem-engedés"....?
(...)
Sodródom a Semmiben.
Körülöttem Fantázia rögei, mint kisebb-nagyobb aszteroidák zúgnak el...
Az egyik nagyobb - egy ismerős darab... Rajta egy kőkereszt... Egykori sír emléke...
Lassan fordul, ahogy közeledik, majd lassanként elsodródik...
A keresztet nézem...
Emlékeztet valakire...
Emlékeznem kellene...
De csak a hiányt, a szomorúságot érzem.
Elvesztettem valakit.
Téged.
Hogy ki voltál...?
Mint ködfoszlány után, úgy kapok az emlék után, de... Nem tudom...
Mint egy tárgy nyoma a porban a polcon...
Tudom, hogy egy fontos tárgy volt ott valaha...
De nem tudom felidézni micsoda...
(...)
Ikervesztés...?
