2012. március 31., szombat

Csillagösvényen

Csak Te vagy




"Csalódtam bennük és mindenben,
Csalódtam bennük csak benned nem,
Új lángok égnek a szívemben.

Sokat tanultam tőled,
Tanultam hinni és várni,
Erőt merítek belőled,
Ezt nem is értheti bárki.

Titok vagy, nekem megfejthetetlen,
Taníts a szavakra, emelj fel engem!
Tiéd vagyok, őrizd a lelkem.

Amit nekem adtál, azt én elfogadtam,
És hittem benned, pedig nem is tudtam,
Hogy hitem örökre megmarad,
Semmim sincs, csak Te vagy,
Csak Te vagy.

Utadat álmok szegélyezik,
Benned a békesség uralkodik,
Hívnálak én is, maradj ma itt.

Táncoló árnyék szobám falán,
Oltalmazz engem, vigyázz ma rám,
Velem vagy mindig, ha szóra nyílik a szám.

Amit nekem adtál, azt én elfogadtam,
És hittem benned, pedig nem is tudtam,
Hogy hitem örökre megmarad,
Semmim sincs, csak Te vagy,
Csak Te vagy."




Valaha ezt a dalt a számomra legfontosabb embertől kaptam...

Attól, aki a létezésem középpontja, eredője volt akkor.



Lassan évtizedes emlékek visszfénye lobban fel a nyomán.




Hm...

- Nem azt mondtuk épp, hogy próbáljak meg nem gondolkodni...?

- De hát nem gondolkodom...! Csak emlékezem...!


Mintha csillagösvényen jártunk volna az éjszakai égen...

Körül minden sötét, csak az út ragyogott a lábunk alatt - és csak mi voltunk ott, támpontként egymásnak...
Mintha mi lettünk volna az egész világ egymásnak.



Bármilyen méreg legyen is a szerelem, mégiscsak a szív legnagyobb csodája - a fene essen bele...! :/ :D ;)

Az értelem nem vezet előbbre...

Hogy ne felejtsem el, amit adsz...


"Talán nem veszíthetsz semmit, ha egyszer kipróbálod. Talán bármikor visszatérhetsz a kérdéseidhez.

A "szeretlek"-en már én is sokat gondolkodtam. Sok mindent elveszítettem ezzel a szóval kapcsolatban, amit mindezidáig a lényegének tartottam, és újabb árnyalatok társultak hozzá. Nem is tudom, "merre van az arra", csak azt, hogy nem akarok gondolkodni.
Nem arról van szó, hogy csak felelőtlenül sodródomi a világban, de valahogy úgy érzem, az értelem nem vezet előbbre.
Mi van a vonzalom mögött? Mi történik, amikor a láng nem lángol - és miért van, hogy hosszabb, máskor pedig csak rövidebb ideig ég? Fontos-e ez egyáltalán? Ha nem, akkor mi az? Miért és hogyan alakul ki a kötődés? Azonos-e ez a szeretettel?
Látod, vannak kérdések. Nincsenek válaszaim. Csupán egy furcsa érzés, szabadság a kapcsolatomban. Néha, a napi rutin miatt elszürkülünk, de ha lassítunk és kilépünk a világból - be a MI világába - újra ott vagyunk együtt. Egyek.

Ugyanígy munka közben is. És közben annyi inspirációt kapunk mindketten, olyan szenvedélyt a közös munka irányába, amely mindig is hiányzott a "korábbi életemből". Most, hogy megtapasztaltam, tudom, hogy ez (is) volt a történet legfőbb tanítása. Hogy rájöjjek, hogy meg tudom valósítani azt az álmomat, amihez gyermekkorom óta ragaszkodom: élvezni akarom a munkám. (A vágyam célommá lett.)

Édesapám mindig azt mondta, nézzem meg, mi az a munka, amivel a lehető legkevesebb energiabefektetéssel a lehető legtöbb pénzt tudom keresni. Mert a munkaidőt így is, úgy is le kell dolgozni, jó fizetéssel pedig több lehetőségem marad a "hobbijaimra". Én ez ellen ösztönösen lázadtam, mióta az eszemet tudom.

És lám: most, K. mellett tudom először kijelenteni: a munkám a szenvedélyem, a hivatásom, az életem. És ebben van egy társam, akivel annyira egyszerű Egynek lenni. Nem azért, mert egyformák vagyunk, hanem mert mindketten önmagunk. És elég nyitottak a befogadáshoz.

Hatalmas ajándék, amelyet talán még nem tudok kellőképpen értékelni. Remélem, idővel megtanulom.


Remélem, hamarosan Te is megtalálod a választ arra, hogy miért is vagy itt."

A mennyek kapujánál

"- Mi van, ha én többé akarok válni? - kérdeztem.
- Többé? - kérdezte mosolyogva. - Hogyan lehetnél több? Hiszen már most is határtalan vagy, végtelen! Amikor meghalsz, Vándor, nem azt fogják kérdezni tőled a mennyek kapujánál, szent voltál-e; azt fogják kérdezni, önmagad voltál-e."
(Dan Millman)

Köszönöm Neked.

2012. március 30., péntek

Emberek változnak, avagy: szubjektív illúzió? (Alcím: "Mi marad?")

Rise 'n' fall




Szinte hihetetlen tapasztalatokkal akar "gazdagítani" az Élet.

Vagy csak ez a világ-vége dolog, ez a "továbblépés egy magasabb szintre" - lehet, csak ez csavar be mindenkit.



Első lakótársamat egy normális, csupa-szív srácnak ismertem meg. Vidéki roma srác, műegyetemi hallgató - hihetetlen koponya. Testvéremként szerettem.

Kisvezetői pozíciót kapott - van valamennyi befolyása mások életére. Évek óta nem találkoztunk.

Többfelől hallottam, hogy megváltozott, hogy visszaél a "hatalmával", hogy kirúgatott olyan embereket, kicseszett szándékosan olyan emberekkel, akiket az emlékeimben azonos megbecsülésben őrzök. :(

Hihetetlen, de többen, egymástól függetlenül állítják ugyanazt...


Melóhelyen felnőtt, komoly emberek esnek egymásnak, mutogatnak egymásra és állítanak hárman háromfélét - hazudtolják meg oda-vissza egymást.
Olyan emberek, akiknek a szavahihetősége - nem hogy a tisztessége - nem is lehet(ne) kérdéses a szememben...

Tíz éves kapcsolatokat dobnak sutba...






Nem értem.

Ennyire elrugaszkodtam - ekkorát tévedek a valóságtól...?!

Vagy a "teremtés" a valóság helyett csak annak "meglátott, szubjektív rétegére" vonatkozik...?

A szubjektív illúzióra?

Amellyel ilyen keményen átcsesszük magunkat...?






Ha ezek az emberek - "barátaim" és "példaképeim" lehullnak a piedesztálról, amelyre állítottam őket...

Mi marad...?



Hogyan lehet bármiben - bárkiben hinnem ezek után...?

Hogy mondhatom, hogy "ezekről az emberekről" (bárkiről) példát szeretnék venni...?

"Követni akarom őket"...?

Hogy "ők a barátaim"...?




Az, hogy kozmikus találkozásokkal kapcsolatban csalódtam, betudható annak, hogy nem tartunk ugyanott az Úton, hogy nem voltam elég felkészült/én vagy ő, mindegy/.

De ezek az emberek - volt lakótársam kivételével - már több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek...

Igaz csak egy-kettővel járnak előttem (kiv. egyvalakit)...



Vicces.



Én mondom mindig, hogy nem a születés dátuma határozza meg a korunk...

De basszus, ha évek munkakapcsolata alapján kialakult képek félrevezetőek, akkor megint oda lyukadok ki, hogy nincs bizalom...

Hogy nincs barátság - csak évtizednyi idő és tartós, aktív kapcsolat után...?



Vagy, hogy mindig is egyedül vagyunk/leszünk...



Melyiknek örüljek?


Vagy sírjak...?

2012. március 29., csütörtök

Amikor senki vagy

Pure Love


Vagy - de minek...?

Épp olyan, mintha nem is léteznél...

Átnéznek rajtad.

Semmibe vesznek.

Rád taposnak a nemtörődömségükkel.



Ronin

Így érzem magam...


Persze... Védhetetlen válaszok vannak, bármit is mondjak.

Az érzés most mégsem lesz jobb...

2012. március 25., vasárnap

Őket nem érdekli

"...Létezik igaz és örök..."


A bizonyíték, hogy itt a Tavasz...







Milyen furcsa néha belegondolni, hogy mennyi bajunk van...

És mégis - a virágok ugyanúgy kinyílnak, a Nap ugyanúgy felkel - és gyönyörűen nyugszik - a madarak ugyanúgy násztáncolnak...


Vajon, mert őket nem érdekli...?


Vagy azért, mert ezek nem is valódi gondok...?

2012. március 24., szombat

Sasszemek

Tudom, hogy paranoiás vagyok, de...

Persze.
Az "afgán" valószínűleg ingerszó.
Lehet is - mert olyan szép csaj nem terem az USA-ban, az tuti...

Hiába verik a nyáluk annyira... :P

Jó kérdések, avagy a fejlődés útja

"...
- Kicsoda maga, hogy reményt ad nekik...?!
- Maguk mit adnak nekik?
- Mi boldoggá tesszük őket - ők pedig hatalmat adnak nekünk.
- Hogy a demokrácia leple alatt megfosszák őket a szabadságuktól...
- Az ember sosem lehet szabad, mert eredendően gyenge. Korrupt, gyarló, nyughatatlan.
Az emberek a hatalomban hisznek - belefáradtak már, hogy várják a csodát, a Nagy Titkot.
A Tudomány lett az istenük. Elvontabb magyarázatot nem fogadnak el. És nem fognak másban hinni, míg tőlünk kapják a jövőjüket...
- De milyen árat fizetnek érte?
(...)
Milyen árat fizetnek az önző mohóságukért?
Még hány ember életét oltják ki, csak hogy biztosítsák a saját hasznukat...?!
... "
(X-akták, 3.évad 24. rész)



Vajon erre vezet a fejlődés útja...?

Amit a buddhizmus is hirdet - a JelenLét, a szemlélődés....? Az Élet tisztelete...?

Szabad csak az lehet, aki elég erős, hogy Jó legyen...?

Vajon a "tudomány", amit egykor a látásunkat javító lencsének hittünk, valójában csak torzítja a valóság képét...?
Vajon azok tartják a szemünk elé, akik a hatalomban hisznek...?
Azért, hogy ne legyen közünk a valósághoz...?
Hogy ne tegyünk fel jó kérdéseket...?

Vajon hihetünk-e bárminek, amit látunk, érzékelünk, tapasztalunk...?
Bárminek, amit valaha tanítottak?
Amit valaha elmeséltek...?

Talán azért ennyire elveszett az ember, mert elvágták minden kapcsolatát a valóságtól...?

Teljes izoláció...?

A tér-, az Idő-, a valóságérzékelés teljes megvonásával tökéletesen manipulálhatóakká válunk...?

Talán az, amit önmagunknak hiszünk - nem is mi vagyunk valójában...?



"Bio-clock"

Érintő



Hetek óta 6-7 órakor ébredek.

Aki ismer tudja, hogy álomszuszék vagyok. Sokáig alvó.

Lehet, hogy a "hasadra süt a Nap"-mondásnak van valami alapja...? :)
Az egész-falas ablakom ugyanis széles vásznon, nagytotálban néz minden nap a napfelkeltére - vele szemközti falnál pedig ott az ágyam... :D



Még az is eszembe jutott, hogy a testem "tudja", hogy fogy az időm...(?)


Valamelyik nap azt álmodtam, hogy kristálytiszta vizű tengerben tempóztam - ruhástul. Ki akartam jönni, de lehúzott valami...


Nem tudom, valahogy furcsán érzem magam...

Konzulensem távozása - talán ez forgatta fel a világom...


Élj  mában


Nem tudom.


Altató



"...A bűnöket mindet bánom..."

"...Mert tettem, amit hittem..."






"...Elbukni így többet ér..."


Tegnap, hosszú-hosszú idő után újra találkoztunk Justinnal... Szétröhögtük magunkat, mint régen..


Visszakacsint a múlt...





Tegnap láttam egy lányt.
Nem tudom eldönteni, hogy csak brutálisan szép volt - vagy volt benne valami...
Egy hat éve Magyarországon élő afgán csaj...

Afgán.
Semmit sem tudok az országáról, csak amit a hírekből - egy kősivatagos vidéknek képzelem, és csodálkozom, hogy a sivatag ilyen csodaszép virágot teremhet...

Persze - nem ismerem a sivatagokat... Régen volt. Elfelejtettem...





És még inkább nem ismerem Afganisztánt  valóságban...

Talán nem is sivatag, ahogy elképzeltem...

















2012. március 19., hétfő

Pofonok, avagy feladataink

Egy átlagos, mondhatni "szokásos" munka-megbeszélésre számítottam.

Ehelyett kaptam egy hetet, hogy eldöntsem "kit árulok el".


Tudom, hülye vagyok.

Számomra, akkor is ilyen érzés.

Négy éve azért dolgozom, arról beszélek, azért tanulok és változtatok a gondolkodásomon, hogy hitelesen tudjam továbbadni a gondolatot, az üzenetet, amit a cég képvisel.

Nem arról van szó, hogy itt minden 100% happy lenne - vagy hogy ezt hittem volna.

De akkor is!



Sem a szerelemben, sem a nemzeti érzésben, sem barátságban, sem semmiben nem tudok könnyen visszakozni!

Nem tudom meg-nem-történtté tenni, nem tudom felrúgni, meghazudtolni mindazt, amit évek alatt tettem magamévá, és adtam tovább emberek százainak!

És nem is akarom.


Mégis - a cég semmi az emberek nélkül.

Az emberek jelentik a céget - a cég csak egy szín, egy embléma, de olyan jelkép, amely kifejezi az összetartozást, az azonosságot. Gondolatban, hitben, útirányban.

Négy éve vagyok egy közegben - négy éve dolgozom egy társaságért, emberek egy csoportjáért.

Nem tudom és nem akarom azt mondani, hogy akkor holnaptól nem érdekeltek tovább.

És akkor csak a munkatársaimról beszéltem, nem azokról az emberekről, akiknek teljes, őszinte hittel mondtam, hogy páratlan lehetőséget használhatnak ki, ha ezt a céget választják.

Tény - az évek során magam is felismertem, hogy 70%-ban az üzletkötő korrektsége a meghatározó az ügyfél érdekeinek teljesülésében. Maradék 30% a pénzintézet. Ezt nézve igaz, hogy mindegy, milyen logo van a névjegykártyán, mert az ember számít.

Ez ugyanakkor visszafelé is igaz.

A pénz számomra kevés motiváció. "Nem vagyok eladó."

Tény, hogy van olyan szegmens, amelyben gyengébbek vagyunk - nem hiszünk a hitelezésben, ezért kisebb hangsúlyt fektetünk erre a piacra.
Ennek olykor lehetnek - elsősorban számunkra - hátrányos vonatkozásai.

És ezért nyitott vagyok rá, hogy a gyengébb területeken működjünk együtt olyanokkal, akik adott kérdésben jobbak.



Ugyanakkor nem értek egyet azzal, hogy ne volna másolható a szakmánk.

Ez - szerintem - csupán kifogás arra, ha nem elég jól adjuk át az információt az újaknak.
A hibát magunkban kell először keresnünk - mert a felelősség mindig a miénk.

Én ezt tanultam 30 év alatt.

Én ebben vagyok / leszek jó. Az oktatásban.

És azt viszont elfogadom, hogy az egyéni értékesítőknek meghatározó, hogy egységnyi energiájuk megtérülése mekkora.

Nekem a struktúrált értékesítésben van komoly lehetőség - emiatt.



Ezért olyan megoldást, olyan kompromisszumot kell találnom, amellyel feloldható ez a végletes döntési helyzet...


Olyan alternatívát, amely közelít a win-winhez.


Amellyel nem kell megtagadnom senkit a fontos emberek közül.


Olyat, amely megfelel a személyiségemnek. Amely nem jelent meghátrálást.

Amelyből egy jobb, az ügyfelek számára is előnyösebb jövő születik.



"Mindent tudsz, amire egy sikeres munkatársnak szüksége van."

Ezt mondta.


"Az Élet akkor állít újabb feladat elé, amikor megértünk rá, hogy megoldjuk azt."

"Nem kél  olyan vágy benned, melyhez  ne kelne erő is benned valóra váltani."



Talán most jött el az ideje, hogy végleg a saját lábamra álljak.


Hogy elengedjem végre a vezető kezet - melybe csak a félelem kapaszkodik egyre csak görcsösen...





2012. március 18., vasárnap

Élvezd! ;)


Mottó: Élvezd

"...Hogyha rontottál tanulhatsz belőle,
ilyenkor nincs más hátra, mint előre.
A rosszat jó követ, nem lesz folyton nehézség.
Nembaj ha nem sportolsz, lehet félegészség
élvezd az életnek minden egyes percét.
Megérdemled az időt, hogy tartalmasan teljék
Élvezd a napsütést, hogy éppen nem esik..
Élvezd a munkát, tudod, hogy az nemesít..."





Jó hosszú idő eltelt, mire ismét sikerült összekaparnom magamban annyi lelkesedést és elszánást, hogy ismét nekivágjak a csapattal. :)

Fotó by Thomas


 Célunk a Börzsöny volt - ez a vulkanikus, fiatal (~ 18millió éves) hegység, amelyben a legmagasabb hazai csúcsok közül kilenc is megtalálható. E vidékre jellemző az országos szinten jelentős erdőborítottság, és a mintegy 350 ismert forrás, amelyek közül mi kettőt láttunk utunk során. (Meg ne kérdezzétek, melyik kettőt... ;) )

Az erdő összetétele bükk-, gyertyán- és legnagyobb arányban tölgy - sajnos növekvő fenyő-fertőzéssel.
Számos védett faj előfordulásáról beszámolnak a térségben - olyanokról is, mint az uhu, vagy a parlagi sas.






 A terv Szobtól - Nagyirtáspusztán át -  Szobig szólt - a meghívás pedig sokaknak.

Végül hatan mertünk odaállni a rajthoz. 







 


Fotó by Dóri 





Szeretem ezeket a túrákat, mert totál ismeretlen emberekkel hoznak össze - és ettől függetlenül olyan baráti hangot tudunk megütni, ami egy új, - napi - ismeretségben csak nagyon lassan alakul ki. Az egyszeri alkalmak varázsa ez, azt hiszem. :)







 
 



A reggel azzal indult, hogy tűpontosan megérkeztem a Nyugatiba 7:00-kor, és kényelmesen elsétáltam az 5-ös vágányhoz, automatából jegyet venni - "úgyis onnan indul". Cél bepötyög, kártya betol, pin beüt - pofa megnyúl: "Nincs fedezet"...
"Mivvvan?!" (Utóbb, a vonaton agyalva rájöttem, hogy a hosszú hétvége a bankoknak is hosszú hétvége - a csütörtöki utalást hétfőn látom viszont...)
7:05, vonat 7:07-kor indul - "vaaazzz" -, apró kotor... "Király - félútra elég lesz..."
Lesz, ami lesz alapon - én már vissza nem fordulok, felültem, és pötyögtem egy sos-sms-t Dórinak - egyetlenként ismerősnek a csapatból. Hála neki, ma itthon írom e sorokat - egyébként valahol félúton lennék, gyalog vissza Pestre... ;)





Szob-alsón leszálltam a vonatról nyolckor, és egy gyors bemutatkozást - na meg annak tisztázását, várunk-e még valakit - követően elindultunk a csendes utcákon. Fővárosi fül számára hosszú hétvégéhez méltó csendet sikerült egy perc alatt vad ricsajjá törnünk, mivel négylábú szurkolótábort mozgósított Tappancs - a haveroknak Tapi -, duracell-üzemű lelkes kísérőnk.
















 Fotó by Dóri

 

Lassan baktattunk kifelé a civilizációból, közben csendesen elevenítve fel a régi sztorikat.
Utunk egy jókora gyümölcsös mellett vezetett el - először azt hittem, felhagyott állomány, mert a szélén elég elhanyagoltnak tűnő fák voltak, de összességében mégis műveltnek tűnt, nem volt még begazosodva -, ahol elkapott a nosztalgia Kassai Tamás hajdani kertészet- és művelés-metszésmódok tantárgyai kapcsán... :)
Felidézte az érzést, hogy az egyik életem bizonyára ilyen lehet - növények és ember szó szerint "gyümölcsöző kapcsolata"...





A táj még a Tél "kopárságát" őrizte, látni csak itt-ott láttuk a Tavasz első lábnyomait (másutt meg a Tél utolsóit)...












  

 Fotó by Balázs
 
De a levegő igen-gyorsan elfeledtette a hajnal hűvösét, úgyhogy rövid úton pólóban folytattuk - mármint a többség, mert Dóriról nem lehetett leimádkozni a kabátot még egy darabig... :D :P

 
Fotó by Balázs



Tapek, négylábú kísérőnk elemében volt - fel-alá szaladgált, hol előttünk, hol jóval lemaradva mögöttünk szaglászott és jelölt meg mindent. Jó kis kaland lehetett ez kutyaszemmel is...! :)

 Utunk első állomása Márianosztra volt - ismét súroltuk a civilizációt.


Ez az egykor a pálosok által művelt terület Nagy Lajos király kedvenc vadászterülete volt, de a leírások szerint Mátyás király is többször megfordult itt.














A pálos kolostort 1352-ben építették, ebben működik a 1848-as forradalom leverése óta börtön.
Az épületek a 2. világháborúban majdnem elpusztultak - 1948 után, a helyreállítást követően politikai foglyokat hozott ide az ÁVH - a 900 férőhelyen, átlag 2000 rabot zsúfoltak össze.









Ahogy lassan magunk mögött hagytuk a kijárt földutakat, és rátértünk a valódi túraösvényekre, apránként ébredt fel bennem újra az "erdő hangulata". Ahogy az itt-ott még olvadástól felázott talajon ügyetlenkedtünk, tölgyavarban gázolva azon derültünk, ha most csak úgy idecsöppenne valaki, nem tudná megmondani, hogy ősz van-é, avagy tavasz... :)

Ami egyszer bosszantó volt, máskor az hozott lázba - a sár előnye a rengeteg vadnyom volt, amikkel találkoztunk.
Tamás elbeszélései alapján érdekes kontrasztot jelentett a városhoz szokott szemem számára "kihaltnak" tűnő vidék.

 Pedig ilyen is van... :)
Fotó by Thomas

 
Fotó by Dóri

Nekünk csak egy rókához volt szerencsénk - sajnos hozzá is csak búcsúzni ugorhattunk be, "későn érkeztünk".



Fotó by Dóri

Nagyirtáspuszta volt volt utunk sarokpontja. A tűzrakás és sütögetés nekem mindig kedvenc foglalatosságom volt - most virslit, hagymát, szalonnát pirítottunk, és az eredmény... Hm... ;)

Nagyirtáspuszta a börzsönyi kisvasút egyik jelenlegi végállomása. Ez kezdetben az Esztergomi érsekség erdőinek könnyebb bejárhatóságáért épült - még az 1900-as évek elején - akkor még lovas vontatással. Trianon elvágta a nagyvasúti kapcsolatát - Ipolypásztó Csehszlovákiához került (Vámosmikola mellett) -, de az Érsekség Márianosztra felé új nyomvonalat hozott létre a kapcsolat felújításáért.






Ez a vasút kezdetben ipari-teherszállítási célokat szolgált - fát és fejtett követ szállítottak rajta - ezek leépülésével 1992-ben a vasútnak is bealkonyult. Csak 1998-ban kezdődött felújítás - és indult meg ismét az immár személyforgalom. Azóta szabad- és munkaszüneti napokon menetrendszerűen közlekedik (április és november között).



Volt szerencsénk találkozni az éppen érkező szerelvénnyel, míg vártuk a nyárson sülő húsokra.






Az már nem volt egyértelműen pozitív élmény, mikor az érkező "turisták" közt egy tízéves-forma kislány a pálya végén halomba halmozott kőzúzalékra nézve megkérdezte az apját, hogy "ezzel megy-e a vonat?"...












Fotó by Dóri


Miután belaktunk a bőven tervezett ebéddel, lassan felszedelőzködtünk, és nekiindultunk utunk meredekebb szakaszának - a Só-hegy 580 méteres csúcsa felé.


Fotó by Dóri



Talán ez volt az a pont, ott fenn a csúcson, mikor Thomas először nyugtatott meg minket, hogy "innen már csak lefelé megyünk..." ;) :D :D


(Először, de nem utoljára... :P )


Egy biztos: mind a társaság, mind a hangulat és az élmények kedvéért érdemes volt korán kelni, és érdemes lesz visszatérni is akár - mikor kizöldül a vidék! :)



Fotó by Thomas






2012. március 16., péntek

Hihetetlen, színes kavalkád

Visszanézek, és szinte hihetetlen, hogy mi minden elmúlt már körülöttem...

Emberek - jöttek-mentek -, történések, történetek...



És közben látom a képeket mások életéből, és látom, hogy még mennyi mindent bele lehetne zsúfolni...



Mégis felmerül bennem a kérdés, hogy akik még ennyi mindent belezsúfolnak - vajon mennyire élik meg valóban az élményeiket...?

Mennyire tudják valóban feldolgozni...?

Vagy csak átrohannak az életen, mint egy színes kavalkádon...

2012. március 15., csütörtök

"...de nincs, aki meghallgassa..."

"...- Hisz ön a csodákban, Atyám?
- Mindennap megtapasztalom...
- Én a megmagyarázhatatlan eseményekre gondolok.
Láttam, de már magam sem vagyok biztos abban, amit láttam.
- Miért?
- Mert a társam semmit sem látott. Ő nem hiszi, hogy megtörténtek.
- Ha Isten velünk, minden megtörténhet.
- De miért csak én láttam...?
- Talán mert neked volt szükséged rá, hogy lásd.
- Megijesztett, atyám.
- Miért?
- Félek, hogy... Isten beszél hozzánk - de nincs, aki meghallgassa..."





2012. március 13., kedd

Veszettség

Buried soundtrack 1#



Emberek, akiket sarokba szorítanak.

Emberek, akiktől elveszik a reményt.

Akiktől elveszik a jövőt.

...


Emberek, akikben összezúzzák a gátakat.

Eltörlik a határvonalat, amely emberré teszi őket.



Emberek, akiket elvakít a szívük.


Emberek, akiket a fényből a sötétségbe taszítanak.




Az Ember angyal.

A Démon is angyal volt valamikor.

Bukott angyal...





A film iraki történetet dolgoz fel.
Egy kamionsofőr életének utolsó óráit mutatja be.

Elmeséli, hogy emberek fegyverként az elnyomóiknak tartottak szívének ártatlan emberek életét szegezték.
Többen is voltak. Elfelejtették őket. Otthagyták őket.
"Milyen alak az, akit még a szerettei életével sem lehet megzsarolni...?!"





Éreztem...


Ahogy ömlik befelé a homok...


Hová lesz a levegő...? Persze... A levegő helyet cserél a homokkal... Ha én is helyet tudnék cserélni... Ha átférnék a homokszemek között...
Menj hát levegő... Te legalább szabad vagy...
Jól van...
Én maradok...
Semmi baj.
Szeretlek.
Szeretlek...


2012. március 12., hétfő

Áldás

Krúdy egy idézete szerint "kevesen ismerik az igaz szerelmet, ezért olyan kevés a boldog házasság."

Eszembe jutott a két eddigi tapasztalatom, mikor éreztem a találkozás mögött meghúzódó "kozmikus erőket".

Ezek közül egyszer évekkel később Szabad Akaratból megerősítettem az "esküm".

Hol van ma bármelyik...?

Sehol.


Persze mondhatnád, hogy "akkor ez nem volt igazi".

Mondhatnád, de az érzést meghazudtolni nem lehet. Az egyiknél pedig a szeretet definíciója teljesül (és a Szeretet > szerelem relációt tartom érvényesnek).



Szóval oké, hogy áldás - mindig is hálás voltam és vagyok és leszek érte, hogy megtapasztalhattam -, de cáfolom, hogy a boldog házasság az "igaziságon" múlna.

2012. március 11., vasárnap

Mutatkozz be! :)

Kedves Rendszeres Olvasó!

Egyfelől szeretném megköszönni az érdeklődést! Megtisztel a figyelmed!

Másfelől bevallom, roppant kíváncsivá teszel azzal, hogy vissza-visszatérsz. :)
Szeretnélek arra kérni, hogy egy kétsoros megjegyzés erejéig írj magadról pár gondolatot! Hogy tudjam, ki is, akit érdekelnek a gondolataim. :)
(Erre hivatalos mód amúgy a jobboldali menüsávban a "feliratkozás a blogra", de megértem, ha nem akarsz macerát egy profil létrehozásával.)




Ne gondolj semmi bonyolultra - "Szia! M.I. vagyok, Budapestről, Magyarországról. 29 éves, pénzpiaci szolgáltatóként dolgozom, még nincs családom. Én is írok blogot itt: ..."


Előre is köszönöm! :)

Remélem, a jövőben sikerül olyan témákat felvetnem, amelyekkel kapcsolatban szívesen elgondolkodsz, akár foglalsz állást egy megjegyzésben! ;)


Szép tavaszt, és jó olvasgatást!


Üdv, M.I.

2012. március 10., szombat

Hinni

Élhetsz-e úgy, hogyha nem hiszel?
Ha mindent, mi vagy, egyként vet el
Szíved, s lelkedre esküszöl,
Hogy menekvés számodra nincs?


Hinned kell magadban. Csak ekként lehet,
Hogy utadat győztesen fejezd
Be, s elérd, mi célod és végzeted -
Teljes és Boldog csak így lesz az életed.

Csak önfeláldozó?

Olvastam egy régi bloggertársam írását.

Arról, hogy a párjával bár szeretik egymást, a srácnak idő és egy kis egyedüllét kéne - míg a csaj úgy érzi, ő sokkal jobban tisztában van magával, és frusztrálja, hogy "nem haladunk"...


Nekem pedig eszembe jutott, hogy vajon tényleg tisztában vagyunk-e önmagunkkal, amíg elfogadás helyett elvárásaink vannak...?

Meg persze az, hogy egyáltalán létezik-e olyan, hogy "elvárások nélkül"...?

Hiszen én sem tudtam teljes elfogadással közeledni a legutóbbi alkalommal sem...

Vajon az a gondolat, hogy "de én sem áldozhatom fel magam ennek az oltárán, akármennyire szeretem is" nem arra mutat-e, hogy nem vagyok még képes az önzetlen szeretetre...?




Egyáltalán létezik vajon önzetlen szeretet, vagy nem - csak önfeláldozó...?



Üzenet

"A bölcsesség művészete abból áll, hogy tudjuk mit ne vegyünk figyelembe."(William  James)

Érdekes, hogy ezt épp egy fájó üzenet után kaptam... :)

2012. március 9., péntek

Arra van szükségünk

"Nem az a legalapvetőbb érzelmi szükségletünk, hogy szerelmesek legyünk, hanem az, hogy társunk őszintén szeressen, olyan szeretettel, mely nem az ösztönökből fakad, hanem értelmi és akarati világában gyökerezik.
Arra van szükségünk, hogy olyasvalaki szeressen, aki szabadon döntött mellettünk, s aki meglátja bennünk a szeretetreméltót.
Az ilyen szeretet erőfeszítést és önfegyelmet kíván.
Azzal a döntéssel jár, hogy energiáinkat befektetve a másik javát igyekezzük szolgálni, s ha erőfeszítéseink nyomán gazdagodik az élete, az minket is megelégedéssel tölt el, hiszen őszintén szeretünk valakit.
Ehhez nincs szükségünk a szerelmi mámorra.
Valójában az igazi szeretet a szerelmi állapot elmúltával lép életbe." 

Thx, KZs

fb - nem fészbúk

"Ismerek" egy embert.

Számomra az Ellentmondások Élő Szobra ő.

Humoros, van stílusa, csinos, talpraesett.

És emellett olyan pesszimista, annyira negatív és kiábrándult, depressziós és hitetlen - hogy az hihetetlen.


Én tényleg nem értem, hogyan alakulhat valakinek az énképe ennyire másként, mint ahogy pl. én látom kívülről...!

Évek óta olvasom a blogját. Ismerkedem a gondolataival - arról már letettem, hogy társalogjak vele -, mert szeretem a stílusát, és szórakoztat a humora. Kedvelem.

Ma már csak mosolyogni tudok a negativizmusán is. Korábban bántott. Szerettem volna kimozdítani, visszaadni a hitét.
Nem ment.

Aztán elfogadtam, hogy nem kell mindenkit nekem "megmenteni".

De örök lecke lesz arról, hogy minden kép mennyire relatív... Mennyire szubjektíven alakul...



És felveti, hogy akkor vajon mihez viszonyíthatunk...?

Mit tekinthetünk mérvadónak?

A saját képünk - önkényesen?
Tudva azt, hogy a mi képünk lehet éppen a negatív véglet is...? Elfogadva ezesetben, hogy mindent szarnak fogunk látni ehhez képest?



Olyan szívesen megosztanám valamelyik írását - haláli a humora - de tudom, hogy kiakadna rajta.


A kérdés tehát, hogy a bárki által rólunk kialakított képet bármilyen mértékben érdemes-e figyelembe venni?
Érdemes-e foglalkozni minimálisan is azzal, ugyan mit gondolnak mások rólunk...?


Érdemes-e ez alapján változásra törekednünk...?



2012. március 8., csütörtök

2012 március 8.

Egy évvel ezelőtt megfogalmaztam az akkori érzéseimet.

Változott-e ez azóta...?

Nem.

Ha csak nem mélyült.

Azóta megismertem több újabb Embert - részint régi ismerőseimnek, részint a munkámnak köszönhetően.


Általuk újabb világokba nyertem bepillantást.
Általuk újabb tüzek lobbantak fel bennem - az Élet szeretetének újabb lángjai.

Az elmúlt év azért változtatott is azt hiszem, a bennem élő képen.

Beláttam, hogy van még mit tanulnom. Átértékeltem, mit jelent adni. Mit jelent a türelem.


Átértékeltem a múltban kapott élményeket.



Csodának ma az embert tartom.




S az emberi csoda virágának Őt - A Nőt. :)




2012. március 7., szerda

Szorongás

Shame soundtrack #1





Ez a film rávilágít, mennyire eltávolodunk a valóságtól...

Mennyire saját világunk felé fordulunk - s mennyire kirekesztünk másokat, a valóságot...

Mennyire bezárkózunk saját világunk falai közé.


Míg végül már nem találjuk a hangot a külvilággal...

Míg végül totál becsavarodunk...



Míg végül mindenkit - mindent elveszítünk...



Önmagunkat is.



...


Na és arra, hogy...




Ideje felébrednünk.





---


Ebben a témában még:

The beaver soundtrack #1

2012. március 6., kedd

Hiábavaló gondolatok Isten természetéről

Voltál már olyan "állapotban" - éreztél már olyat, mintha hirtelen elöntött volna a szeretet...? Ahogyan egy hullám borít el - egészen...?

"Isten szeret téged" - mondják. Szembeállítják a Gonosszal - a Teremtő Ő, a Szeretet, a Jóság.

Mégis kicsoda Isten...?


Nem olyan kérdés ez, melyre reális választ adhatnánk, érzékszervileg igazolható észlelésekre alapozva.

Tény, hogy sok mindent nem tudunk tudományos alapon magyarázni. Tény, hogy a "törvények", melyek mentén leírjuk a "valóságnak" nevezett környezetünket, egyre kevésbé tűnnek állandónak - >törvénynek<.

Tény, hogy létezés végső miértjére nem adható - vagy inkább nem elfogadható válasz a "csak", meg hogy "véletlenül", hogy "cél nélkül létezünk".

Egyesek szerint a végső kérdésre nem létezik felfogható válasz.

A fentiek alapján ugyanakkor erőfeszítés nélkül belátható, hogy a "valóság" nem csak az öt érzékszervünk birodalmáig terjed, és hogy létezik egy Ok, mely mögött szükségszerű egy Létező feltételezése.

Hogy hol, vagy mi is ez a létező - voltaképp mindegy.

Ezt nevezem én Istennek.

Megszemélyesítem, feltételezem, hogy ha olyan végtelen bonyolult rendszert volt képes létrehozni, mint a világunk, akkor intelligensnek, sőt intelligenciában a mi szintünk felett állónak kell tartanom.

Megfigyelve a világunk eseményeit, összevetve az emberi világ eseményeivel, az emberi sajátságokkal, feltételezem, hogy valóban azonosítható a Jó fogalmával - indirekt bizonyítás alapján, melynek alapja, hogy a Természetben nem létezik jó és rossz - csupán az emberi világban.

S mivel az embernek van döntési lehetősége a jó és rossz lehetőség között választani, így szükségszerűen a nála magasabb rendűnek tekinthető teremtőjének is rendelkeznie kell ilyen döntési lehetőséggel - a "rossz" mégis csak az emberi világban értelmezhető -, elfogadom, hogy a feltételezés helytálló.

Ha azonban igaz, hogy Ő szeret - Ő a Szeretet -, akkor feltételeznem kell, hogy a teremtményei számára minden lehetőséget megad(/ott) arra, hogy szabadok legyenek, teljesek, mondhatni boldogok.
Elfogadom továbbá a feltevést, hogy magához hasonlatosnak teremtett - amit nem külső, de belső hasonlatosságként értelmezek.

Ugyancsak a korábbi megfigyelésekre, valamint elméleti következtetésekre alapozva elfogadom, hogy a döntéseink, érzéseink, gondolataink nyomán alakul a valóságunk. Ennek kapcsán lehet helye annak a feltevésnek, hogy megfelelően erős tudati-érzelmi impulzus a "valóság" dinamikus - "természet feletti" - változását idézheti, idézi elő.

Ilyeténképpen "Istenhez vagyunk hasonlatosak" - s képesek vagyunk a teremtésre bizonyos értelemben.
Vagyis Isten keresése egyik módjául önmagunk megismerése, Isten önmagunkban való felkutatása kínálkozik.

Mivel korábbi megállapításaink szerint a létezés érzékszerveken túli tartományaiban is jelen vagyunk, illetve képesek lehetünk belépni ide, felmerül a keresés "külső világmindenségbe" való kihelyezése. Ennek módjai azonban kevésbé tűnnek kézenfekvő lehetőségnek, mint a "belső utazásaink". Feltehetőleg ugyanakkor e kettő paradox módon mégis összefügg - "minden Egy".

"Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával..."

 "Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó."

 "Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben."

 "Ne győzzön le a Gonosz, de jóval győzz a Gonosz felett."















Nullah, the White coffe

Australia soundtrack #1

Australia soundtrack #2

Australia soundtrack #3

Australia soundtrack #4

Australia soundtrack #5

Australia soundtrack #6

Australia soundtrack #7

 Egy film a valódi lényegünkről. Arról, hogy igenis megéri küzdeni.

Arról, hogy többek, sokkal többek vagyunk hétköznapi önmagunknál, csak mernünk kell megélni a valódi, bennünk élő érzéseinket.

2012. március 5., hétfő

Keresztek, avagy akivel házasságot kellene

Én annyira jó barinő lennék, de komolyan...!!

Csak azt nem tudom, hogy ...

Illetve az jutott eszembe, hogy talán el kéne fogadnom a tényt - és akkor feloldódna valami korlát, hogy az összes emberrel barátságot kötök - azzal is, akivel házasságot kellene...

Persze ki tudja...

Isten valószínűleg jobban...

Álom 12.03.04.

Nehezen ébredtem. Mintha valami nem engedett volna el - mintha valamit mindenképpen meg kellett volna álmodnom...

Több töredék volt, de gyorsan halványulnak. Az utolsó, amire emlékszem, hogy az irodában - a sajátomban? - az irodavezető számolja össze a leadott szerződések összértékét, és átlépi a 90ezres határt. Annyit mondott - "na, kezdek elégedett lenni veletek :)". Olyan érzés volt, mintha valami verseny volna.

...

2012. március 4., vasárnap

A legnehezebb - elutasítás

Az életben talán a legnehezebb lecke, megélni a mindenséggel való egységet.

Ez az élmény egy életre meghatározza a személyiségünket. Elementáris - talán ez a jó szó rá.

És a tény, hogy miután egyszer megtapasztaltuk, a lényünk részévé válik...

Onnantól mi magunk vagyunk a Világ, az Egy-ség.

És ezt zsigerből szeretnénk "megosztani" - Egy-ütt átélni ezt az élményt mindazokkal, akikben megérezzük az affinitást, a rokonlelket...

És bizony szembesülnünk kell vele, hogy nem mindenki akarja velünk átélni ezt a kozmikus egységet...




Ezt pedig sokszor nem könnyű feldolgozni...

Esti Imádság

Uram, köszönöm, hogy szemeket adtál a látáshoz!

Köszönöm, hogy megszülettem, ebbe a világba, melybe annyi szépséget suvasztottál bele...!

Köszönöm, hogy megteremtetted a Nőt - e férfiszemnek legszebb, legszentebb szépséget! :)

És köszönöm, hogy magyarnak születhettem, s hogy a magyarok közt alkottad a legtöbb, s legszebbeket a világon!

Add Uram, hogy mindig tudjam értékelni a Te végtelen szereteted, mindig lássam a kezed nyomát, s mindig tudjak alázattal, s hálával tekinteni munkád legszebb gyümölcseire!

Ámen. :)


http://www.youtube.com/watch?v=vpJuF0obbHg


2012. március 3., szombat

A vadállat


Agyarakat és karmokat növeszt bennem az a féktelen, vad - megveszekedett energia... Az az őrület...

A Téboly...




A véred... Talán a véred csillapíthatná...


De nem vagy itt...


Csak tombol bennem...

Rázza a rácsokat...


Tör és zúz...



Téged akar....



Morog, hörög...

Nyála sisteregve cseppen a betonra...




Téged akar...


...


It's a new day... It's a new life....



... :(

http://www.youtube.com/watch?v=ClBLxY29rOk 


 

Anything

Anything

You want...?! ;)


A sör őszintévé tesz...



Micsoda nagy felfedezés, mi...?!

Talán többet - és nem kevesebbet kellene irnom... ööö... innom... :D



Csúnya poén az Istentől, hogy a világaink - kinek-kinek a magáé - nincsenek szinkronban egymással...


Egyikben tragédia, másikban épp komédia zajlik...



Egyszerre sírunk, és nevetünk...




"...Új színt adtál, az amúgy szürke világnak,
Ahol nem csak ismerlek, érzem rezdülésed, ingered,
Hogy tényleg boldog vagy, vagy éppen csak színleled...."



Fireproof

Mindenkinek mást mond...
Nekem az igazi szeretetről beszélt. A lélek szabad akaratáról. A döntésről, kitartásról, önzetlenségről... Arról, mit is jelent szeretetből adni.

Ajánlom ezt a filmet mindenkinek, aki szeretett már életében - és annak, aki még szeretni akar.


http://www.youtube.com/watch?v=cZ9xkT8syW4
 
 
Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy egészen különleges módon kaptam - teljesen váratlanul-kéretlenül...

Kopók

Someday Baby


Felriaszt a lihegésük - nyáluk a bőrömre csöpög, érzem a leheletük hevét...

A véremre szomjazó, félőrült falka szűköl, csahol, vonít...

Acsargó agyarakkal fenyegetnek - a szívem kell nekik...



Riadtan lesek a hátam mögé, rettegve várom, mikor marnak belém...



A szerelem kopói...






---


Féken tartom magam.

Mi mást tehetnék? :)

De érzem...

Valahol a rácsok mögött...

2012. március 1., csütörtök

Ugyanaz a lemez...

Sweet


"Hangulatom jelenleg..."

Néha undorodom az emberektől.

Magamtól is.

Olyan kisszerűek... Olyan szánalmasak...



Mindig ugyanaz a lemez...


Kefélni és agyalni - mindig ez a kettő van terítéken...

És ez kibaszott unalmas tud lenni már...



Ostobaság...?

Miért akarunk újra és újra szerelmesek lenni...?

Válaszaikat az alábbi "Megjegyzés" rovatban tudják eljuttatni szerkesztőségünk címére.

Auth


Kapcsolat-ok?

Waldeck

Mit várunk egymástól...?

Mit várunk magunktól...?


"...Ábrándozás, az élet megrontója
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? Hír? Gyönyör?..."



Ha a kulcs az elfogadás...

Akkor...?

Ha itt rontottam el korábban, akkor most...?