A halál előtti élet - avagy "hass, alkoss, gyarapíts..."

2018.08.18.

Nagybátyám meghalt.

Nem volna bajom ezzel. A halált régóta nem tartom valami tragikus "világvégének" - tudom, hogy csak egy kapu a folytatáshoz.

Csakhogy anyám nem így van ezzel...

Ikrek voltak. Idén (nemrég) töltötték a 63-at.


Fura, de nem az aggaszt, mi lesz, hogyha anyám is meghal.
Az aggaszt, mi lesz "addig"...

Hogy ő hogyan dolgozza ezt fel, feldolgozza-e...

Persze... Ha ő is útra kel, akkor eljön az az idő, mikor valóban egyedül maradok. Vérségi szempontból.

Igaz, hogy többnyire, mikor eddig szükségem volt rá, már eddig is a barátaim segítettek, s nem a családom.
Így ez az "egyedül" viszonylagos.

Mégis.

Nyilván szerettem volna mindig, hogy boldog legyen.
Akkor is, amikor úgy tűnt, ő nem.
Akkor is, mikor fel kellett ismernem, hogy nem tudok mit tenni a boldogságáért.

Messze élünk egymástól.
Engem ide köt az életem. Az energiáim pedig meghaladják most még, hogy fenn tudjam tartani őt is, külön, ámde közel magamhoz.
Segíteni tudom - de közel hozni...

Miközben azt is tudom, hogy a felelősségem a lányomhoz köt elsődlegesen, ahogy mindenkit a gyereke felé kötelez elsősorban. (Bár érdekes ellentét van ebben a keleti kultúrák megközelítését tekintve...)


Nem tudom, mi lesz vele...
És nem tudom, hogy vajon képes leszek-e akkor is így érezni. Ha élesben kell...

És közben tovább kell élni.
Tovább kell dolgozni, tovább kell törődni a kapcsolatokkal.



Furcsa élmény látni, mennyire nem áll meg a világ attól, hogy valaki kilép belőle...

Jó volna hinni, hogy egyszer eljön még, hogy akkora hatást gyakoroljak a világra, annyi ember életére legyek pozitív befolyással, hogy legalább az általam ismert része a világnak igenis megálljon egy percre, elbúcsúzni...

Jó volna, hogyha hiányoznék majd "valakinek"...

Jó volna, hogyha az elmúlásommal is hatni tudnék, egy jobb világ irányába...


Érdekes kérdés, miért van ez bennem...
Miért ez az ősi, gyökerektől fakadó késztetés, hogy javítsak, hogy jobbítsak magam körül...?

Egyszerű szeretethiány lenne...?

Vagy valami misztikus "lélek-tudat", valami magammal hozott "mennyei motiváció"...?


...

Siker

A statisztika fontos.
Egy vállalkozás szempontjából ez a "reális önértékelés" megfelelője.

Az alábbi képet azért örökítem meg, hogy emlékeztessen mindazokra, akik nem hittek bennem.
Mindazokra, akik mosolyogtak, akik összesúgtak a hátam mögött, akik beszólogattak, akik értetlenül kérdezgették, miért tartok ki, miért nem hagyom a fenébe, miért nem választok valami más szakmát (a hivatásom helyett).

Nos ma ráébredtem, hogy itt az ideje kimondanom:

Bekaphassa. Mindegyikük.

És itt az ideje, hogy hálát adjak mindazokért, akik pedig hittek bennem. 
Szakmán belül ők vannak kevesebben.
A barátaim között is ők vannak kevesebben.

A "civilek", a "leendő ügyfelek" között - azok között, akik elfogadták a vezetésem - viszont ők vannak többen.

Egyre többen.

És ez az - s persze a helyzetek, amikre közösen találtunk megoldást, amikből közösen sikerült kimászni -, ami igazol.


Értük - értetek vagyok hálás!
Az alábbi kép legyen, ami megerősíti a hiteteket a saját céljaitok elérésében!
Ahogy eddig, ezután is Mellettetek fogok állni az Úton!

Igen - még csak augusztus van... :P

...a Jobbik Részem...

"...

A negyedik kötetet olvasom Asimov Alapítvány-ciklusából.

Számos világ számos társadalma kialakul. Ezerszám.

Még az individualizmust annyira preferáló is, amiben hermafroditákká fejlődnek, és végletesen elszigetelik magukat egymástól az egyedek.

Eszembe jutottál róluk...

Az "önmagunkban boldognak lenni" elved.

Szemben az én dualitás-vágyammal...

Van valami, amit magamban nem kaphatok meg - és ez a külső interakció. Az adok-kapok. A lehetőség, hogy úgy csodáljak valamit, ahogy most a Nőt. A világgal, vagy Istennel sosem lehetek olyan viszonyban, mint Veletek.

Bár imádom a levegő hűvös érintését, és a napfelkelte romantikáját, nem tudok úgy viszonyulni velük, mint Veletek...

Nem tudok emberként szerelmes lenni beléjük...

És talán éppen ezért a legkedvesebb szépség számomra a Női Szépség, mert egy darab vagytok abból, ami vagyok. 

"A Jobbik Részem" látom Bennetek.

 

(Észbontóan formás fenekek és csípők formájában, de... )..."

Ért-ékválság

Megint egy fiatal csajszival beszélgettem.
Titka van.
Fájó sebeket rejteget.
Ő is.

Ez meghasonláshoz vezet a jelenjében, a felszínen.

Újra és újra gázos szituációkba sodorja magát.


Azt mondta, "másfél év alatt hozzászoktam a kinti életszínvonalhoz"...


A boldogságát pénzben méri.

Akárhogy forgatom, nem akarom elfogadni ezt a szemléletet.


"A boldogság nem úti cél, hanem utazóstílus."


Ha már használnám a robogóm, attól nem lennék boldogabb, max. segítene elterelni a figyelmem.
Csakhogy a figyelem elterelése nem segítség. Hiszen nem oldja meg a problémát, és akadályozza, hogy én megoldjam.


Tehát a pénz nem boldogabbá tesz, csak eltereli a figyelmünk -  elsődlegesen.

Tudatossá kell válnunk a felhasználásában ahhoz, hogy boldoguljunk az élmények által, amiket elérünk vele.