Milyen nehéz ellenállni, mikor újra megcsap a hideg szél...
Milyen könnyű volna visszamenekülni a meleg ölelésbe...
Milyen nehéz szembe nézni azzal, ha a hitem, az akaratom, a kitartásom kevésnek bizonyult.
Milyen nehéz eldönteni, hogyan választok helyesen...
Milyen nehéz beismerni, hogyha valami nem megy...
De amíg nem tudunk egyensúlyba kerülni, amíg nem tudjuk tiszteletben tartani egymást, mert a sémáink, a tudattalan mintáink, sérüléseink irányítanak - addig...
Addig csak a fájdalom marad, időről-időre.
Az erőfeszítés - és a kudarc.
Nem megoldás, ha visszavonulunk.
Vagy bizonyos értelemben mégis...?
Lehet, hogy valakivel nem ennyire komplementerek a sérülések - és ezért kevesebb fájdalommal jutunk el a saját szabadulásunkig (a sémáktól)...?
Fel kell nőnünk. Ez mindannyiunk feladata.
Meg kell tanulnunk talpon maradni.
Képessé válni rá, hogy válaszoljunk a kihívásokra - és ezen túl idővel képessé váljunk a boldogságra is.
Boldoggá válni - nem várni arra, hogy majd valaki (más) boldoggá tesz...
Hiszen "Isten selejtet nem teremt".
