A "válság" az "új" vajúdása...

25 nap.

Ennyi telt el, és mintha nagytakarítás után volnék otthon - ismerős, valahogy mégis szebb minden.

Új szereplő a színen, ismerős tánclépések. Ismerős rivalda, ismerős izgalom.

Mégis más.

Mert más vagy, és én is más vagyok,
Mert Veled vagyok, hogyha hagyod.

Furcsa, mert érzem, hogy Ő más. Más, mint én, mások a szokásai, stb. - egy másik ember.

És eszembe jut, amit valakinél - Pál Ferinél - olvastam, hogy el kell engedni a születési családból hozott "igazságokat", és "közös igazságokat" kell elfogadni a helyükbe...

Más vagyok...?

Bölcsebb vagyok már...?


Remélem.


Furcsa élmény az elfogadás. Pedig már kaptam régen.

Furcsa élmény, hogy az számít különlegesnek, amit adok - ami én vagyok.




Nem úgy történt, ahogy vártam.
Sőt, még nem is tudom, hogy "ez az-e"...?

De furcsa...

Minden pillanatot áthat a várakozás feszültsége. És a jelenlét békessége. Hogy bármi jöjjön, most jó.
Így jó.
Hogy ennyi jó.

Újra élni a közelség élményét...

Kamaszos bohósággal megélni a pillanatokat, és nem sokkal gondolni előbbre...

Jelen lenni.


"...ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem..."

Holnapolisz

Válság van.
Nálam.

Válságban van a világképem. A jövőképem.

Azt hiszem, túl nagy dózisban kaptam a klímaváltozással foglalkozó cikkekből.


Nem érzem, hogy van értelme bárminek.

A hivatásom a jövőtervezés. A jövőépítés.

Mihez kezd egy jövőtervező, hogyha az folyik a csapból is, hogy "nem lesz jövő"...?



Pontosítsunk - jövő lesz. Csak nem happy end.

Vagyis...?

Hogy legyek optimista, pozitív, hogyha a várható jövő minden, csak nem pozitív...?



"- ...Melyik farkas győz...? - Amelyiket táplálod..."



Azt hiszem, változtatok.
Be fogom építeni az ügyfeleim költségvetésébe az adományozást, mint rendszeres elemet.
Olyan szervezeteknek, amelyek tesznek.
Ideje nem csak szóban közösséget építeni.