Folyamatosan igyekszem foglalkozni az önfejlesztéssel, azokkal a területekkel, amiken felismert hiányosságaim vannak. Olvasok, és az olvasottakat több-kevesebb tudatossággal igyekszem beépíteni. Szabó Péter könyvét olvasva (Állj félre a saját utadból!) elmerengtem, mivel tudom a magam számára elfogadtatni, hogy "megérdemlem" a munkám gyümölcseit - megérdemlem a magasabb bevételt, a jobb életet.
(Szegény családban születtem, így masszív szegénységtudatot kell leépítenem-elengednem.)
Ezen a gondolaton indultam el, és egy érdekes felismerésre jutottam.
Azt már korábban felismertem, hogy az idealizmusom, a többek közt anyámnak köszönhető stabil értékrendem, a sokszor elátkozott maximalizmusom a választott hivatásomban erősségként is felfoghatóak, és ezek együttes jelenléte olyan elhivatott és felkészült pénzpiaci szakemberré tesznek, amilyenből nem sok szaladgál itthon. (Ennyi volt az "önfényezés".)
Az átlagos "pénzügyi tanácsadókból" (mindazokból, akiket tévesen egy kalap alá vesz a köznyelv) vagy a profizmus hiányzik, vagy az etika karcsú, vagy korlátozottak a szakmai lehetőségek, esetleg a kellő alázatnak/motivációnak/lelkesedésnek vannak szűkében ("leszarják", "csak a pénzért csinálják", stb.).
Úgy döntöttem, összeszedem azokat a szempontokat, amiért egy elhivatott, profi szakember megérdemli az "átlagon felüli fizetést" - a mi területünkön*.
(*Hogy mit értek ezalatt, hogy szerintem mit jelent valójában pénzügyi tanácsadónak lenni, arról képet kaphatsz - itt a valódi feladatról, itt a hozzáállásról, itt a mai magyar valóságról az "ún. tanácsadók" világában, itt a gondolkodásmódról, és itt a társadalmi felelősségvállalásról is.)
1. Az elindulás kihívása
Mikor valaki elindul a szakmánkban (itt szűken az allfinanz-tanácsadásra értem), mit tagadjuk, egy eléggé leharcolt, lejáratott szakmát kezd megtanulni - mert a köztudatban minket is összekevernek az ügynökökkel. Kimondva, vagy kimondatlanul, de ezt (mindenki) a legtöbben így gondolják.
Hogy milyen indíttatásból vágnak bele, gyakorlatilag mindegy is - a lényeg, hogy "árral szemben" indulnak el. A kezdőket a legritkább esetben várja otthon bátorító, bíztató, pozitív közeg - hiszen ritka, hogy a családban bárki korábban sikerre vitt volna egy hasonló próbálkozást, vagy éppen negatív tapasztalatokat szereztek korábban "tanácsadókkal". Arról, hogy most éppen az ő párjuk/csemetéjük az, aki próbálkozik - aki saját magát adja bele a dologba, és talán éppen emiatt érhetne el sikert - hogy most a saját szerettüket értékelik le... Hát ezt valahogy a többség ilyenkor elfelejti.
Nem kis teljesítmény kitartani az első év végéig egy ilyen környezetben (a legtöbben nem is teszik) - amikorra már lesz annyi siker és tapasztalat a hátuk mögött, hogy ne mások véleményére alapozzák a döntést, maradnak-e, és megtalálják-e a helyüket.
2. A feladat
Adott tehát egy jobb esetben semleges környezet, és adott a szakma, ami - lévén a gazdasághoz kötődik - szükségszerűen folyamatosan változó információhalmazzal dolgozik. Mintha beugranál egy folyóba, és az volna a dolgod, hogy ússz kicsit gyorsabban a sodrásnál. Aki úszott már folyóvízben, az tudja, hogy nehezebb, mint egy medencében.
Ahogy az iskolai oktatás célja sem a lexikális tudásanyag (vagy nem ennek kéne, hogy legyen), hanem a tanulás készségének elsajátítása, itt sem az a cél, hogy mindenről tudj adatokat, hanem hogy megtanuld hol találsz válaszokat, és megtanuld kiszűrni a releváns információt.
Ennyi a "szakmai" része - a 10%.
A sikerességhez azonban 90%-ban arra van szükség, hogy megtanulj jól kommunikálni. Megtanulj aktív hallgatóvá válni, a lehető legtöbb féle mentalitású, legkülönbözőbb területeken dolgozó-élő, legkülönbözőbb végzettségű emberekkel megtalálni a közös hangot. Megértsd őket, és megtanulj mindenkivel a "saját nyelvén" beszélni, hogy ő is megértsen Téged.
Megtanuld érezni, hol az a vékony mezsgye az információátadásban, ahol eleget mondasz ahhoz, hogy megalapozottan tudjon választani, de nem mondasz túl sokat, felesleges adatokat, információkat, amikkel inkább csak összezavarnád a másikat.
3. Az etikai kihívás
Jól érzed - ez a "kommunikációs mezsgye" egyben etikai határvonal is. A közvetítői szakma mai megítélését éppen olyanok vívták ki, akik a saját anyagi érdekük szerint döntötték el, mit mondanak és mit hallgatnak el az ügyfeleik előtt.
Nálunk a mentorok egyik legkomolyabb feladata annak lekövetése, hogy a kezdő munkatársak értékrendje mennyire szilárd - hiszen nem engedhetjük meg magunknak, hogy a közösségünkre, a cég valamennyi munkatársára rossz fényt vessen egy kifogásolható hozzáállású "újonc".
Ez talán a legnehezebb - már-már azt mondom, "mivel ez vagy van, vagy nincs". Bár a környezet - a munkatársi környezet, a vállalat - minden bizonnyal ad valamiféle tartást, nevel ezen a téren is.
4. A szociális- és emberi kihívás
Aki elkezdi megtanulni a szakmát nálunk, bekerül egy vállalati kultúrába. Egy olyan kultúrába, amiről azt hiszem megalapozottan mondhatom, hogy ritkaságszámba megy a hazai piacon. Egyszerre rugalmas és támogató, mégis önállóságra nevelő, és szigorú rendszereket működtető.
Szabadságot ad, amivel ugyancsak meg kell tanulni élni (és nem visszaélni - hiszen végeredményben csak saját magaddal tolhatsz ki). Beilleszkedni egy közösségbe, befogadni egy csomó új információt, megismerkedni filozófiai elvekkel, szakmai-etikai elvárásokkal, a rendszerekkel, az egyénekkel... Persze gondolhatod, hogy "ilyen minden cégnél van" - és tulajdonképpen igazad van. Csak az átlagos cégeknél (és pl. a pénzpiaci ügynök-cégeknél) olyan szigorú korlátokat határoznak meg, amelyek egyértelműen megszabáják, mit tehetsz, mit nem - ami egyfelől egyszerűsíti a helyzeted.
A kezdő, aki hozzánk jön szabadságot kap - ami lefordítható "kevesebb korlát/kevesebb támpontként" is. (Persze ezért kap személyes mentort, hogy legyen aki eligazítja.)
Az emberek többsége fél a szabadságtól, mert egyet jelent azzal, hogy nincs kit/mit okolni. Te vagy a felelős - a felelősségvállalás pedig szintén megtanulandó, kezdetben bizony talán riasztó lecke!
5. A folyamatos tanulás
Itt a lusták nem maradnak meg. A világ változik, és az egyik vállalásunk, hogy mi időben fogunk tudni a változásokról, és akit az ügyfeleink közül érint, annak időben szólunk, sőt javaslunk reakciót. Ez elképzelhetetlen anélkül, hogy akár a tevékenységünkre vonatkozó jogszabályok változásait, akár a piac (a termékek és kondíciók) változásait, vagy a gazdasági változásokat ne követnénk le azonnal. Elgondolkodtam, hogy vajon, ha összemérnénk egy egyetemi képzés anyagmennyiségét, és mindazon oktatások és önképzés anyagát, amit egy teljes jogú kiképzett munkatársunk kellett, hogy magáévá tegyen - vajon milyen eredményre jutnánk...?
6. A személyiségfejlődés szükségessége
Talán a legnehezebb feladat mind közül. Soha véget nem érő, szerteágazó, és elengedhetetlen. Önismeretet tanulni-fejleszteni, tudatosságban fejlődni, önkritikában és énképben fejlődni, elfogadásban és alázatban, kitartásban, értékrendben, hozzáállásban és világszemléletben pozitívan változni...
Ez az út egy tükörrengeteghez hasonlít. Vagy tükörlabirintushoz. Csupa olyan tükörből felépítve, amelyekbe egyenként sem feltétlenül könnyű belenéznünk.
A sikeressé váláshoz azonban elkerülhetetlen.
Szembenézni a gyengeségeinkkel, a félelmeinkkel, az ostobaságainkkal, a tévedéseinkel. Belátni és elfogadni őket - elfogadni a tényt, hogy ezzekkel együtt vagyunk mi Mi, és elfogadni a kihívást, hogy sorban fejlesztünk, javítunk rajtuk.
Egyenként is elég feladatot jelentenek egy életre is akár - itt azonban nem úszod meg eggyel...
A legtöbben ez elől hátrálnak meg.
Legyőzni a kishitűségüket és megtanulni hinni (önmagukban, a kollégáikban, az emberekben, stb.)...
Legyőzni a lustaságukat...
Változtatni a megszokásaikon - nem csak érteni, de élni az "amíg azt teszed, amit eddig, azt kapod, amit eddig" gondolatát...
Kiállni a saját döntéseik, saját hitük, saját álmuk mellett - akár a szeretteik kishitűségével szemben...
És még sorolhatnám.
7. A hosszabbtávú előretekintés - tervezés, célok, cselekvési terv
Ezen a téren a magyar társadalom nyugati szomszédainkkal való összevetésben jelentősen deficites. Így hát a kezdőink is újabb megtanulandó leckével gazdagodnak - egy újabb olyan leckével, amely visszatrat minden területen addig, míg fel nem ismered, el nem fogadod, és el nem kezded csinálni-élni.
Meg kell tanulni, mi is az, hogy "cél". Meg kell tanulni, hogyan különböztetheted meg a "hamis célokat" (külső elvárásból, vagy egóból fakadó "célok") a valódiaktól. Meg kell tanulni jól megfogalmazni a célokat, tervezni a hozzájuk vezető utat. Meg kell tanulni rendszeresen, tudatosan foglalkozni a célokkal.
Meg kell tanulni minél objektívebben mérni a fejlődést, az elvégzett munkamennyiséget (ennek eszköze pl. a statisztika, amit szintén meg kell tanulni elkészíteni, vezetni, használni). Meg kell tanulni a következetes cselekvést.
Meg kell tanulni együtt dolgozni a mentorokkal, konstruktívan, valóban jól felhasználva a támogatást, amit tőlük kaphat egy kezdő.
8. A vezetővé válás kihívásai
"Vezető az, akinek vannak követői." (J.C. Maxwell)
Egy újabb feladat, amit valójában egyikünk sem úszhat meg. Egyfelől, mert legalább egy embert biztosan vezetnünk kell - saját magunkat.
Másfelől, mert ha maradunk a pályán, rá kell döbbennünk, hogy tulajdonképpen az ügyfelek, akiknél dolgozunk szintén ezt várják tőlünk. Utat mutatunk nekik a döntéseikben - tehát vezetjük őket. Kezdetben még kevésbé tudatosan, ám ebbe is bele kell nőnünk, ehhez is fel kell nőnünk. Mind szakmailag, mind felelősségvállalás szempontjából, emberileg.
Nálunk, akiben van ambíció erre, lehetőséget kap idővel, hogy amit ő megtanult, amiért megvívta a maga harcait - azokkal a tapasztalatokkal, azzal a tudással segítse mások fejlődését.
És ha valakit ez a kihívás vonz, ha valaki ilyenformán is nyomot szeretne hagyni a világban maga után, akkor újabb mélységeiben, újabb szögből nézhet bele a saját tükreibe a munkatársain keresztül...
Jogos a kérdés, "megéri-e"...?!
Megéri-e mindezt a kihívást, nehézséget felvállalni...?
Gondolj csak bele! Valójában azokon a fejlődési folyamatokon, amiket felsoroltam, különböző ütemben és sebességgel, különböző sorrendben és helyzeteken keresztül, különböző áldozatok árán, de...
Mind végig megyünk az életünk során.
Személyes kapcsolatok, állások, barátságok és munkakapcsolatok, pénz és illúziók feláldozása révén, de - végeredményben erről szól az élet.
Ez a szakma - nevezzük értékesítésnek, vagy vegyük konkrétan az allfinanz-közvetítést - valójában csupán besűríti a feladatokat, tudatosságot követel a tanulásban, és végeredményben időt spórol meg azoknak, akik hosszabb-rövidebb időt eltöltenek benne. Igen, jól hallod - nem csak azoknak, akik tényleg megtalálják a hivatásukat nálunk, de azoknak is, akik "csak próbát tesznek", és egy-két év után rátalálnak a számukra "igazira".
Nem mellesleg még mindig igaz, hogy az egyik legjobban fizetett szakterület a pénzügyi - vagyis ha valaki komolyan veszi a tanulást, és meg akarja tanulni a szakmát, anyagi szempontból sem fog csalódni a választásában.
A valódi érték azonban, amit profitál - szerintem - az a személyiségfejlődés, az az út, amit bejár ezalatt. Ami kiegyensúlyozottabb, magabiztosabb, tudatosabb emberré teszi - olyanná, aki mind az üzleti kapcsolataiban, mind a magánéletben sikeresebbé, nyíltabbá válik.
