...Mert a lényeg így is benne van...

"Mi tesz igazán boldoggá...?"


Azt hiszem, szokás szerint túlspiláztam a kérdést!

 Kerestem a Kozmikus Választ, miközben csak annyi volt a kérdés, hogy minek tudok szívből örülni...?!

Sokadik nekifutásra erre jutottam:

0. Amit szabad akaratomból, azért tehetek, mert kedvem van hozzá.

1. Találkozni a barátaimmal, és jót beszélgetni egy séta, vagy egy ebéd közben.

2. A főzés, ha valami finomat csinálhatok - pláne, ha valakinek csinálhatom.

3. A kertészkedés.

4. Olvasás - mert fejlődöm általa.

5. Egy macska dédelgetése. Ez a legegyszerűbb, őszinte szeretet és elfogadás.

6. Egy elgondolkodtató történet filmen, könyvben, elbeszélésben - elmélkedni, megemészteni a mondanivalóját. Felismerni a nekem szóló üzeneteit.

7. Tánc! :)

8. Az erdőket-hegyeket járni a barátaimmal.

9. Utazás ismeretlen emberek közé, ismeretlen, felfedezésre váró tájakon.

10. A munkám - újabb és újabb időpontokat, elemzéseket csinálni, újabb és újabb szerződéseket leadni,  mert ilyenkor érzem, hogy van értelme is, meg "látszatja is" annak, hogy cselekszem, hogy értéket teremtek a világban.

11. A lágy, hűvös szellő a bőrömön, a napsütésben.

12. Egy finom étel, egy finom bor elfogyasztása meghitt, bensőséges társaságban.

13. Korábbi fizikai és szellemi korlátaim legyőzése.

14. Amikor képes vagyok Adni.

15. "A kezem nyomán születő Rend."




Harminc év alatt most először halványan úgy érzem, nincs baj azzal, ha "csak ennyiről szól" az életem...


Mert a lényeg így is benne van.

"...Miért élsz...?"

"...Mert benned még ég az a tűz

De ha nincs miért meghalnod úgy, miért élsz
Engedd el, ami nem kell..."

Keresem egy ideje, de innen még nem közelítettem meg...

Miért volnék képes meghalni...?

"...Ami volt, marad a múlt..."

Mai üzenetem...



"Te visszamennél szívesen
De már nem tudod hová
Minden emlék idegen
Sok régi kép, ami nem hasonlít rád
Egy álmos szerető
Egy majdnem szenvedély
S te nem hiszed már,lehet elég időd
Hogy a pillanatnak élj
Az ami volt, egy szomorú emlék

Hát szabadítsd fel a szíved és szállj
Érezd, hogy újra égni kell
A szavakon túl más szemmel látsz
Hogy nem gyengít félelem
Mert benned még ég az a tűz
De ha nincs miért meghalnod úgy, miért élsz
Engedd el, ami nem kell

Néha visszatér még ugyanúgy
Egy régi félelem
Semmi nem hajt igazán
Ha elhiszed, hogy túl vagy mindenen
Rég nem volt szélvihar a néma tengeren
Mert összetörhet, s te félsz nem élnéd túl
Ha a szíved védtelen
De félig él, az aki nem mer (nem mer, nem mer)

Hát szabadítsd fel a szíved és szállj
Érezd, hogy újra égni kell
A szavakon túl más szemmel látsz
Hogy nem gyengít félelem
Mert benned még ég az a tűz
De ha nincs miért meghalnod úgy, miért élsz
Engedd el, ami nem kell, nem kell, nem kell

Én sem látom, hogy mit tennék másként, ha újra kezdhetném
Eltévedtem párszor, de nem bánom már, lehet, újra megtenném
Ami volt, marad a múlt, egy régi emlék

A szívedben érzed
Hogy van még mért élned
A tűz újra éled
És újból megéget
De nem kell, hogy félj
Nem kell, több szó
Engedd, hogy fájjon
Engedd, így jó
A szíved újra érzed, hogy szabadon száll..."

https://www.youtube.com/watch?v=wdQzDZb4byY&feature=youtu.be

Pszichó-terá-pia

Többször felmerült az elmúlt egy év során.

Másnak javasoltam - biztos voltam benne, hogy szüksége lenne rá, segítene neki.

Magamnak fontolgattam, hogy talán segítene.


Most biztos vagyok benne, hogy elmegyek egyre.

Hogy más mit tesz, mit nem...

Testvéri-ség

Hang-ulat




Hogyan lehetnek néhányan olyan váratlanul, olyan nagyon közel...?

Olyan közel, hogy nem is értem...

Olyan falakon belül, ahol már - azt gondoltam - csak én lehetek...



Beleborzongok...

Üres úton

Hangulat


Üres úton


Alkony jő, a homály leszáll,
Árok szélén mindegyre vár,
Sötét alak, csak didergőn
Bolyong fagyos téli erdőn.

Álldogál, tétova, árva,
Mintha valakire várna,
Toporog - pillantása réved,
Múlt ködében járó lélek.

Éj is itt van, vár ő egyre,
Tán hiányzik a Szerelme.
Mindegyre vár, fel nem adja,
Hiába van csonttá fagyva.

"...Fejfámra sötét lobogóul..."

"...

Princess

Az ember életében időről-időre jönnek jelentősebb periódusok...
Persze ez a kiemeltség csak illúzió, hiszen nincsenek átlagos pillanatok, csupán olykor jobban tudunk figyelni, jobban tudjuk értékelni...

Én most ezért vagyok hálás...

Mert segítesz jobban figyelni... :)


Vagy épp lehet, hogy elvonod a figyelmem...?
Hiszen elkalandozom befelé... Elkalandozom Feléd...

Valami más...

Mintha egy csónak ringatna a vízen...

Mintha színes köd gomolyogna körülöttem...

Milyen más így a világ...

Bejegyezte: M.I.  Idő: 2012. AUGUSZTUS 12., VASÁRNAP
..."

Gyász - mondta egy Barátom nemrég.

Tehát most gyászolok.


Nem értem.

Hogyan lehet oly különböző a hétköznapok valósága és az, amit belül megélünk...?
Hogyan sikkadhat el ennyire...?

"...csak történik..."

Süvölt a szél, flőte fütyül,
Alkony-homály szívemen ül.


Vajon mikor tanulom meg már végre annyira megbecsülni a pillanatot, hogy mikor elszáll, ne érezzem magam ilyen szarul...?!


Halálos Tavasz

Napra-nap jő  hajnal,
S bennem mindegyre szomorú dallal
Ébred egy madár,
Kalickája rácsa már
Rozsdállik, ámde nem ereszt,
Csak éneke száll messze, búsan,
Apró lelke rab a húsban.







Itt élek, az éterben, e sorokban. Éjszakáim, nappalaim - minden pillanat, mikor gondolataimban magam vagyok. Mikor igazán én vagyok. Csendben, vagy halk zenében, szemlélődő magányban.

Máskor, mikor épp loholok a hétköznapjaimban, teszem, amit kell, hogy éljek, hogy egyek, mint Te magad is - mikor az agyam sebesen forog, feladatokat old meg, kihívásokra felel...

Az is én vagyok...?

Olyan mechanikusnak hat...


Mintha csak itt lennék magam...


A többi...

Csak történik velem...

Álmodó

Hangulat


Miért olyan nehéz a mában élnünk...?

Mert szembe kéne nézni minden hibájával, minden hiányával...?

Mert szembe kell néznem minden tökéletlenségemmel...?

Mert mások előtt is vállalnom kell ezeket...?



Ezért kalandozik előre folyton az elmém...?

Ezért álmodok hamar otthont, családot, sikert - mindenkivel...?

Függetlenül attól - úri nemtörődömséggel röppenve át azon mellékkörülmény felett, hogy esetleg a Másiknak más elképzelései vannak...

Színesebbet, mozgalmasabbat remélek álmodni - s közben elsiklok a ma felett, a ma történései, és nem-történései felett...




S elveszítem a Jelent...

Ébredéseink

"...Gondolkodom... Nagyon mélyek a verseid, örülök, hogy ennyit írsz. Én zenélek, így gyászolok.
Tegnap jöttem rá, hogy ez is gyász. Minden egyes pillanatában, minden egyes rítusában ugyanúgy működik, mint mikor valaki biológiailag is meghal a közeledben. Hiszen gyakorlatilag ez történik. Polcz Alaine-t olvasok - részben kell a doktorimhoz, részben nem is jöhetett volna jobbkor.
Mindig segít, ha egy kicsit távolról tudom figyelni magamat. Analizálni, mint az etológus az üveg mögött eszegető kísérleti majmot.
Talán ezért is tudok túlélni. Ezért is könnyebb, nyugodtabb most. Nem tudom. De az biztos, hogy a párkapcsolattal - és főleg a szerelemmel - szemben nincsenek többé olyan elvárásaim, mint régebben voltak. A generációnk gyerek- és tinédzserkori rózsaszín buborékáért nagyon haragos vagyok. Nagyanyáink valahogy sokkal korábban megtanulták a keserű igazságot. De mi csak kergetjük az ábrándokat, az illúziókat - hogy akit "választunk", az majd tökéletes lesz, az majd kiegészít, az majd felemel, majd együtt teljesedünk csak ki igazán, stb.
Mennyi-mennyi elvárás! Csoda, ha ennek a másik egy idő után nem tud, nem akar megfelelni? Vagy mi magunk?
Embernek kell lenni. Össze kell dolgozni. Szeretni kell egymást, lassú, langymeleg szeretettel. Tisztelni kell egymást - őszinteséggel és elhallgatással egyaránt. De tisztán és egyenesen. Csak így lehet túlélni..."

 (részlet egy Barátom leveléből)

Köszönöm Neked...! :)

Becsüld meg jól

Ajándék a pillanat - tudod?

Mikor kezedbe kéz simul,
mikor egy mosolytól felvidul
a szíved.
Áldás.

Ha van, kit ölelj, szorítsd erősen, s minden pillanatban mormolj fohászt, s vésd szívedbe jól - mit kaptál engedned kell hamar.

Újra úton

Lágyan süvölt - ölel körül
a szél, jöttömnek, lám, hogy örül...
Négy fal közül kiszakadtam,
az Útra, látod, kiszaladtam.
Magam járok, magam útján.
Magányom, ha vet is bút rám,
Megszokom -  tán megkedvelem,
Csak ő marad mindig velem...

Ha fényben járok a Nap alatt,
Ha vezetőm csillag marad,
Hogyha várnak vacsorával,
Vagy csak kazal oldalával,
Egyre megy, mind megköszönöm,
Lelkemből fakad az öröm.
Onnan fakad a szeretet,
Ami mindig ott lesz Veled.

...

http://www.youtube.com/watch?v=fk8323r577w


Hiányzol...


Nem hiszem, hogy nem mondtam elégszer!


Nem hiszem, hogy nem voltam elég őszinte...!


Nem hiszem, hogy "nem szerettelek eléggé"...!!!!

Üres-ség

Ha érezni félek


Gép zúg kint, de bent csend honol
Éji utcán kóbor árny lohol
Bent magányba dermedt az űr, s a restség,
Nincs már hová a nagy sietség,
Nincs ki meghallja csöndes szavam,
Lehet őszinte, hazug vagy hangtalan.

Éjfél kondul, mély, vaksötét
Csillaghomályba dermedt a Lét,
Didereg fáradtan, reszketőn,
Fagyos holdfényben fürdő tetőn.
S míg bennem üresen, némán vacog
A szívem,
Egy sírboltba koppanva hullnak
Ezüstíven
E sorok -
Mint falon elcsúszó karomnyomok
Nyomán a hant
rögök,
S alant
rajtam a Sátán
röhög,

Hisz nem tanul e kárhozott,
Szerelemtől kiátkozott,
Ezredéve nem változott
Ostoba szív, balga lélek -
Csak tudnám, így
ugyan miért is élek -
Ha érezni félek...

Fókuszok

Milyen furcsa mennyire nem tudunk tudatosan fókuszálni...


Mennyire másként látunk embereket, helyzeteket egy adott távolságból - és mennyire másként látjuk, ha már belülről szemléljük...

Pedig nyilván csak a nézőpont változott...

"Mielőtt", avagy alkatrésznek lenni...

Ma az Akasztott Embert húztam.

Most pedig az alábbi üzenetet kapom:

"Késznek kell lenned, hogy elbukj, mielőtt sikerrel jársz."



Borzongok.

Olyan, mintha egy örvény közepében állnék, bármerre billenek is ki, elsodor...

És tehetetlennek érzem magam, nem látom, merre mozduljak és hogyan - pedig a fülemben cseng: "nincs lehetetlen, csak tehetetlen..."

Pedig alig pár napja azt mondtam valakinek, hogy "szabadságodban áll a boldogságot választani..."


És itt állok, és nem tudom, hogyan válasszam a boldogságot...


Pillanatokra magához ölel, majd újra szabadon zuhanok.

A jövő, amelyet ismét felépítettem, egyik percről a másikra foszlott újra semmivé...

Hiába vagyok végletekig kitartó, hiába erős a hitem, hiába...


Talán azt kéne végre megtanulnom, hogy feleslegesen építek jövőt - csak a jelenben érdemes élnem, mert senki nem képes arra, amire én...

Felesleges várnom bárkitől...



Hiába - csak önmagam számára vagyok pótolhatatlan, hiába tudom, hogy amit én adhatok, azt csak tőlem kaphatod meg.

Biztonságról, hűségről beszél a világon mindenki - és mutass egyetlent, aki megvalósítja...!


Nem tudsz.


Mert Te magad vesztetted el - velem.



Lecserélnek, mint egy közönséges alkatrészt...


A helyemen már egy másik csavar forog - sokadik a sorban és ki tudja, talán nem az utolsó...


Engem pedig visz tovább az út...


Elragad a sodrás.

Kapcsol-at - ok?

„Azt tanítod legjobban, amit magadnak kell leginkább megtanulnod.” (R.Bach)







Volt egy beszélgetésem egy barátommal a hétvégén, ahol a tapasztalatainkat elevenítettük fel „az élet folyásáról”.

Ez is továbbgörgette a napok óta rágott témát – a „mit rontottam el megint?”-témán filózgattam.


Aztán ma egy ismerősömmel is találkoztunk – csak pár percre – és megjegyeztem, hogy az év végi-év eleji története (elváltak az akkori barátnőjével) most az én életemben is itt kísért.

Aztán ahogy emésztettem az élményeket, az eddig körbejárt gondolatokat, az emlékeimet, rádöbbentem egy összefüggésre.

Az ismerősömnek idéztem a mondást, „vigyázz mit kívánsz, mert megkapod!”

Aztán most beugrott, hogy Isten /a Sors, az Élet, stb./ semmit nem ad „készen” - ha kérünk valamit, ad megfelelő, alkalmas feladatokat, hogy megvalósítsuk magunknak, amit kértünk...

Ezt a kettő kapcsolódott össze most bennem.

Mit is kértem egy évvel ezelőtt pontosan? Hogy „segíts megtanulnom önzetlenül szeretni”...


És mit kaptam?
Egy helyzetet, amelyben lehetőségem van megtanulni önzetlenül szeretni.

Tudtam, hogy még nem tudom jól, még nem tudok igazán önzetlen lenni. De azért hittem, hogy valamennyire megy.

Kaptam hát egy helyzetet, egy Embert, aki mellett megtapasztalhattam, mennyire is megy – illetve még mennyire nem megy...

És úgy kaptam Őt, hogy mellette nap, mint nap ott kell lennem tudatosságban, és kontrollálni az egóm, elvonni a figyelmemet, ami kényelmesen persze a saját elvárásaimon, a saját boldogságom kellékein pihen... Elvonni a fókuszt, és a másik Emberre helyezni.


És mert (ahogy talán Teréz anya mondta, '”néha azt kívánom, bár ne bízna ennyire bennem az Úr”) a távlatok fontosak – nem egyszerűen önzetlennek kell lennem, hanem emellett tanulhatok türelmet is.

Ezt egy másik barátom fogalmazta meg (ezúton is köszönöm neki), hogy talán türelmetlen vagyok a Társamhoz, talán nem engedem a saját ütemében fejlődni...


És lám, „talán igaza van”...




Vajon a folytatás rajtam múlik...?




Vagy ezt a leckét – ezt az alkalmat elrontottam visszavonhatatlanul...?






(Emellett a ma reggeli beszélgetésbenkaptam egy könyvajánlást, amelyből az ismerősöm ezt emelte ki:

"Nem a lemezjátszót kell cserélgetni, hanem a lemezt..."

Visszacseng a korábbi megértésemmel, miszerint belül, nekünk kell változnunk, a környezeten változtatni nem elég.)

Valahogy jobban.

Feeling


Azt hiszem, kijelenthetem, hogy leszoktam az alkoholról...

Nem, nem voltam alkoholista. De már egy sör sem esik jól. Vagyis már egy ideje egyszer sem volt olyan jóleső, mint régen. Töményebbet mégannyira sem esik jól - még rágondolni se -, ami azért vicces, mert amúgy talán jólesne berúgni.



Kicsit leereszteni.

Kicsit leszarni mindent.


Kicsit visszatekerni a filmet, és másképp csinálni, amit elszúrtam.

Valahogy jobban.

Tango

Tango


Az egyik kedvenc filmem.

Ez a zene végig vezet az életen.



Lassan indul, mint ahogy egy újszülött néz körül kíváncsian...




Ismerkedve a Világgal, maga körül.




Majd serdülőkorba lép, és kirobban belőle az életöröm, a fiatalos láz, a szenvedély...!




Magával ragad, mint egy villámcsapás,  egy forró éj után lágyan ébredve a kedves karjaiban...



Majd újra meghódolva a szerelem előtt...





:D

Konfliktus-kezelés

"...Pedig a gyakori konfliktus és megalkuvás a valódi "szerelem" ismérve, hiszen akit szeretek, annak minden hülyeségét el tudom fogadni (elfogadás), ha valamit rosszul csinál, akkor meg tudom neki mondani (konfliktushelyzet)..."

Hiszem, hogy az "igazi szerelem" nem a "készen kapott" szinonimája.

Hiszem, hogy egy kapcsolat közös fejlődés - és éppen a közös fejlődés igénye miatt fejleszti az egyént. Mert motivál, hogy vállaljuk a nehézséget, ami a másikkal való kapcsolódás, az együtt élés velejárója.

A változás elutasítása, a fáradalmak vállalása nélkül esélytelen.

Ahogy bizalom nélkül is.

Út a bizalomig...

Férfi és Nő között valaha feloldható lesz-e az ellentét...?

Vajon mikor jutunk el addig a feltételezésig, hogy "érted haragszom, dehogy is ellened"...?

Hogy a másik, ha mond valamit, azt nem azért mondja - bárhogyan is -, hogy bántson...?

Mikor jutunk el a bizalomig?