Egy hétfő reggel

06:42-kor néztem az órára. Addigra már feltettem a kávét, előkészültem a nap első feladatára - 10-től vár egy szimpatikus ügyfél, hogy együtt lépjünk ki a hétköznapok mókuskerekéből; megtesszük az első lépést a szabadsága felé - , szóval először pillantottam az órára, és belémnyilallt, hogy "jesszus, már benn vagyok az irodában...!!" :D :D :D

"Intézményfüggő".

Ezzel olt a vezetőm. :D

Tulajdonképpen igen... A vállalatom a második otthonom. Én a magánember, és én az elhivatott szakember (furán esik kimondani), nem vagyunk különválaszthatóak.
Nincs egy billenőkapcsoló, ami átkapcsol "munkaüzemmódba", műszak végén pedig elfelejtteti velem a gyárat.


Tegnap "átkapcsoltam". :) Nem magánemberbe, hanem - kertészbe. Pontosabban gyümölcskertészbe.
Barátom szőlőjét és fáit segítettem metszeni.
Miközben századszor átkoztam el sajgó derékkal az ostobaságom, görnyedve a szőlőtőkék között, rájöttem, hogy nemrég ácsingóztam utána, és kértem, hogy "ó, bárcsak metszhetnék"...

"Kérjétek, és megadatik", mi...?! ;)

Volt még egy kérésem - amit inkább most mellőzök -, mostmár kíváncsi vagyok, az mikorra és hogyan valósul majd meg... :D



Miközben tegnap metszettem, fülesben szólt véletlensorrendű lejátszás telefonról. És sorba jött - válogatás nélkül minden volt - egy jó másfél-két évvel ezelőtti oktatásunk felvétele (nagyon jó szakember tartotta, felvettem - hála érte Istennek).
Lám, mondom - még a kertben is, miközben már unod, amiért kezdetben lelkesedtél, miközben fáj, és már alig várod a nap végét, hogy visszatakarodhass a civilizáció unalmas, de kényelmes betondzsungelébe - még ezt az időt is tudod fejlődéssel tölteni.

Két éve leoktatott, de be nem épült - felismert és  elfelejtett igazságokat kaptam ott, a sáros sorok között... Megerősítést, visszajelzést, bátorítást.

Hiszel a véletlenekben?

Én nem.

Azt az előadást "véletlenül" vettem fel - nem tudtam, mi lesz pontosan. És véletlenül maradt rajta a telefonomon. És véletlenül jött a véletlensorrendű lejátszásban sorba.
És véletlenül válaszolt éppen azokra a kérdésekre, amik tudat alatt foglalkoztattak.

:)

Felidézték, hogy van még dolgom. :)

Hogy jó úton járok.



Érdekes, de mintha erősödne a hitem.

Amióta bátran, és mindenkinek kommunikálom a jövőképem. Amióta vállalom az idealizmusom. A hibáim.

Az őrültségem. ;)

"Az őrültekhez szólok, a különcökhöz, a lázadókhoz, a bajkeverőkhöz, akik nem követték a többieket. Akik másképpen látták a dolgokat.
Nem szerették a szabályokat, és nem törődtek bele a változatlanságba.
Idézheted őket, vitatkozhatsz velük, dicsőítheted őket, vagy gyalázhatod őket.
De egy dolog nem fog sikerülni: mellőzni őket.
Mert ők az újítók.
Ők viszik előre az emberiséget.
Egyesek őrültnek látják őket, mi viszont zseniknek.
Mert akik olyan őrültek, hogy azt hiszik, megválthatják a világot:
ŐK MEG IS TESZIK! "
(Steve Jobs)

 

 Szóval - reggel 6:42: kávé és elszántság betöltve... ;) :D

Kísértés

Mamárretró


Sűrű mostanában az élet. Persze a hatékonyság még javítható, de - a napok mégis ki vannak töltve. Effektív és elméleti munkával, vezetői feladatokkal, önképzéssel. Mondhatni kevés jut magamra. Ami talán szerencsés is valahol. Kevesebb agyalást jelent.

Azt is észrevettem, hogy az utóbbi napokban nem fókuszálok a női nemmel való kapcsolatra. Sem a vágy, sem a tervezgetés szintjén. Azt hiszem, ez tekinthető elengedésnek.

Ez a dal - valaha milyen jellemző hangulatom volt - most "véletlenül" jött szembe.

Nosztalgiázom. És írok.

Rég tettem.


Ma megtalált egy gondolat. Hogy bár csak kísértést egyszer már a Feladat jelentene végre az embernek...!
Nem az, hogy ne lopjon-csaljon, nem az, hogy megtartsa az értékrendi elveket - hanem hogy kihozza a maximumot, a helyzetből, magából, a környezetéből...

Hogy kiemelkedőt alkosson...



Ezen vagyok. :)

Kérj, higgy, fogadd el!

Impro




A zene.

Hihetetlen, hogy mindig meg tud szólítani. :D

Hogy mindig el tudja érni a lelket, bármennyire mélyen legyen is bezárkózva...



"Azt tanítod legjobban, amit magadnak kell leginkább megtanulnod..."




Bár olyan jól tudnék megvalósítani is, mint amennyire jó vagyok elméletben...! :D


Elfogadás.

Elfogadás...



"Kérj - higgy - fogadd el...!"



Kértem, hiszek...

Tanulom.

Teremtsd a sikered!

Így tanít Az Élet, Isten, A Véletlen...

Munkatársam révén kaptam.



"...
Vonzás helyett én inkább alkotást mondok. Törvény helyett pedig valószínűséget, mert a világegyetem nem törvények szerint működik. 

Az egyensúly nem törvény, nem merev szabályrendszer, hanem természetes és dinamikusan változó állapot.


A vesztes erős ember önmaga állít akadályokat saját maga elé. Nem olyan bonyolult ez, semmi misztikus nincs benne. Biztos volt már neked is olyan, hogy valakivel nagyon nem akartál beszélgetni, mert tudtad, hogy csak veszekedés lesz belőle. Az is lett. Nem azért, mert a másik ember seggfej (persze ettől még bőven lehet az), hanem azért, mert eleve így álltál hozzá. 




Így éli az életét a vesztes erős ember. Rákészül a bukásra, és mindennapi apró cselekedeteivel elősegíti azt. Erős, és ezt már a sok kudarc után tudja is magáról, de ettől még újra és újra elbukik. Mert erre kondicionálta magát – mint Pavlov a kutyáját. Berögzült szokásává vált az elbukás. Tudja, hogy képes megbirkózni bármilyen szarral, de abban a tudatban él, hogy úgyis jön megint valami...

...beletörődnek abba, hogy a múlt mintája a jelenre és a jövőre is feltétlenül igaz. Pedig nem. De pont azáltal lesz igaz, hogy mindent ugyanúgy csinálnak, mint eddig, ezért az eredmény is nyilván ugyanaz.

A győztes erős ember nem fél, hanem él. Ő is előveszi az ernyőjét, amikor elered az eső, de amikor újra sütni kezd a nap – mert a világegyetemben semmi nem állandó, így a vihar sem az –, akkor megszárítja, becsukja és elpakolja az ernyőt a táskájába. Oda, ahonnan újra előveheti, amikor szükséges, de ahol nincs szem előtt folyamatosan. Ez persze kockázatot is jelent, hiszen egy hirtelen érkező eső lehet, hogy egy kicsit eláztatja majd, de a szabadságért, a félelmek nélküli életért cserébe vállalja ezt a kockázatot. És míg a győztes erős ember tudja, hogy honnan veheti elő az ernyőjét, de nem szorongatja folyton azt, addig a vesztes erős ember fél bármilyen kockázatot vállalni. Csakhogy éppen a bátorság hiánya az, ami az újabb kudarcok felé sodorja.

Bertrand Russel szavai:

„A legtöbbet azok kockáztatják ezen a világon,

akik soha a legkisebb kockázatot sem vállalják.”

 

..."

Csak én, magam...

Dark Knight



"Ismét" "egyedül" vagyok.

Vicces - milyen hamis gondolat. :D


Ismét...?

Eddig is és eddig sem.

Most sem.


Egyedül?

Eddig is - és ...


Sohasem.



Inkább úgy mondom akkor, hogy egy újabb illúzióból ébredtem.

Azt hiszem, érzem, ahogyan Isten teljesíti, amit kértem.
Kértem, hogy lehessek az eszköze. Arra, amire Ő szán. Ha lehet, akkor arra, hogy jobbá tegyem a világot.

Nemrég ezért a kakukk szerepét vállaltam. A hódítóét. Hogy így, vagy úgy, de kimozdítsak két embert egy megkövesedett, elcseszett kapcsolatból. Azt hittem, magam miatt kaptam ezt a helyzetet. A magam boldogsága miatt. És néhány izgalmas hétig valóban hozzá is járult a boldogságomhoz.
Ám ennél - az önző boldogságnál sokkal többre szánt Isten. Ebben a találkozásban is. A megjelenésem talán - talán - segít Nekik újra egymás felé mozdulni.

Lehet, hogy csak ezzel mentem az egómat - mondhatod.

Én mégis hiszem, hogy ez - sem a találkozás, sem az, ahogyan alakítottuk - nem volt véletlen.

Hogy "ez volt a dolgom" az Ő életükben.


Hogy a valódi cél nem én voltam.

Ebben nem.


Vagy talán részben mégis.

Segített elszakítani a figyelmem Tőle.
Mert hiába minden rokonság, úgy tűnik, nincs dolgunk egymással - társakként - ebben az életben.


Megszabadulni saját vakságom fogságából - egy másik vakság által.

Most látok...?

Talán.



Mindenesetre itt állok ismét csupaszon - csak én, magam.

"Semmim sincs..."

Napfény a bőrömön, szél a hajam közt, föld a talpam alatt.

S a horizont a tekintetemben.



Tovább...!