2012. április 30., hétfő

Tekintet nélkül - avagy: pedig tudom...

Miért kínzom magam a múlttal...?

Nem tudom...

Meglesem egy-egy pillanatát.

Mintha bármi közöm lenne, lehetne még hozzá...


Wait



Egy részem egyszerűen szeretné tudni, mi van vele...

Tekintet nélkül a másik részemre, amelyiknek fájnak ezek a képek...



Pedig tudom, hogy 10 év távlatából csak egy kép az, amit őrzök, s mögötte Ő már sehol sincs...




De ha egyszer él bennem az a valóság, amely olyan szép lehetett volna...?!



Miért...?!

Néha elgondolkodom, hogy ugyan mért legyek más, mint a többi...?!


http://www.youtube.com/watch?v=aTbbyB34W84




Anouk

http://www.youtube.com/watch?v=ox538bgR5-g&list=PL02A3077636F18523&feature=plpp_play_all



A Válasz - helyett...

Miközben hazafelé sétáltam a pótsöreimmel, rájöttem valamire.

Azt hiszem, az emberek a céljaikat azért tűzik ki, mert feladják a valódi, végső Válasz keresését.

Ugyanakkor az igény megvan bennük, hogy valamiért éljenek, mivel azonban nem találják meg a Végső Választ, keresnek valamit annak pótlására. Hogy amikor tükörbe néznek, mondhassák - "én ezért élek".

Ez lehet egy választott hivatás, vagy épp egy gyermek felnevelése...




Illetve lehet, hogy nem a keresést adják fel, hanem nem tudnak kibékülni azzal, amire rátalálnak.

Hogy nem lehet minden választ ismernünk.


Lehet, hogy úgy érzik magukat, mint akit kisemmiztek. Egy életen át keressük A Választ, és a végén kiderül, hogy "Bocs, azt Neked nem lehet..."



Elég bosszantó.



Épp ma gondoltam rá, hogy anyám fia maholnap 30 éves.



Vajon mikor "győzünk"..?

Mikor mondhatjuk azt a halálos ágyunkon, hogy "Győztem."...?


Ha elértük a céljainkat...?

Vagy akkor csak szembesülünk vele, hogy mind tévedés volt - mert elmarad a nagy megnyugvás...?

Szülői szeretet

Axióma: Elfogadom a lélekvándorlást.

Ha egy gyermekben egy korábban életeket megélt lélek születik újjá, akkor szükségszerűen valamit hoz magával az előző életéből/életeiből.

Vagyis ő már egy személyiség.

Akkor az anya-apa szeretete egy ismeretlen személyiséghez kötődik...?

Vagy a tudathoz, hogy "ez a gyerek az enyém"...?

A gondolatot szeretjük valójában, hogy ez a mi gyerekünk...? Vagy valamilyen oknál fogva a lélekhez köthető a szeretet...? És a gyermekünk testében olyan lélek születik újjá, akihez már korábban is "közünk volt", ergó a szeretet régebbről datálódik...?

Ezt a kérdést is felteszem Candrának.



...



Az is eszembe jutott, hogy szülőként vajon tehetünk-e azért, hogy a gyermekünk testében újjászülető lélek sikerrel könnyítsen karmatikus terhén...?

Vagy ezt mindenki csak maga intézheti - és az ilyen irányú szülői erőfeszítések szintén önző, kudarcra ítélt próbálkozások - legfeljebb a szülő saját kozmikus feladatai...?

Világok

A Munka Világa.

Munkatársainkkal való kapcsolatunk - szakmai, vagy felületes munkahelyi kapcsolatok többségben. Magunkból keveset adnunk, a kapcsolat meghatározó vonása a bizalmatlanság - ami idővel persze megfakulhat.

Az Internet Világa.

Azokkal az emberekkel való kapcsolataink, akikkel jellemzően az interneten kommunikálunk - messze élnek térben, vagy csak nem szánunk elég időt rá, hogy személyes kapcsolatot tartsunk fenn. Az információk személytelenül áramlanak jellemzően, az érzelmi töltések közvetítésére a kommunikáció másodlagos jellege szükségszerűen rányomja a bélyegét. A gyenge tudatot jellemzi, ha itt alakít ki magának olyan világot, amelyet a Saját  Valóság kontinuumában nem volt képes - nem merte hinni, hogy képes, nem tett bele elég energiát, stb.

A Saját Valóságunk.

Egy Fő-, és általában egy Mellékszereplős történet, amelyben a többi Világok szereplői statisztaként tűnnek fel, különböző érzelmi szintekre bekategorizálva. A Mellékszerep időlegesen kerül kiosztásra, és dinamikus érzelmi kölcsönhatások, valamint a személyiségfejlődés stádiumainak függvényében változik a szereposztás. Lehetnek időszakok, amikor ezt a szerepet egy fiktív megszemélyesítésre ruházzuk - amikor várunk "Valakit".

A Bulik Világa.

A fenti példánál maradva ez a casting megfelelője. És a különböző Világokban megélt, kevéssé szimpatikus tapasztalatok érzelmi hatásainak tompítására használt közeg. A fejletlen tudatot jól jellemzi, hogy a többi világgal való szembenézés elől ide menekül.



2012. április 29., vasárnap

Börtöneink

Vajon a testünk zár börtönbe, vagy az elménk...?

Over the Rainbow

Az elme határozza meg a testet.

Tehát, ha börtön, akkor az elme börtöne.

Van egy beteg kisfiú. Öt éves. Sokféle nyavalyával született.
A nővérét ismerem. Nem kérdőjelezhetem meg a szeretetét, és nem ítélkezhetem felette a türelmetlenségéért, hiszen nem én éjszakáztam a betegágy mellett éveken keresztül, hanem ő.

Bence. Így hívják a kis srácot.
Más, mint mi felnőttek, mert nincs pajzs a szíve körül. Szinte tapintani lehet a jelenlétét. Az őszinteségét, a szeretetét.

A nővére - és gondolom, a családja is folyamatosan tudatosítja benne (és saját magukban is), hogy beteg.

Vajon meg lehet gyógyulni úgy, hogy folyamatosan arra emlékeztetnek, hogy beteg vagy...?

Ha nem engednek megfeledkezni erről?



Bence olyan is, mint a többi kisgyerek. Meg a folyamatos tréning hatásának is véltem, hogy hajlamos hisztizni. Ezzel próbálva elérni, amit akar.

Nem voltam vele elég időt, hogy terhes legyen, de érezhető volt.
A nővére pedig türelmetlen volt. Mintha lenne egy svájci zsebórád, ami elromlott - néha megakad -, neked pedig csak egy kétkilós kalapácsod van, amivel próbálkozhatsz...

Ilyen érzés volt.

Érdekes, mert amikor megkérdeztem Bencét, mikor a hazamenetel - és a játszótér helyetti dialízis - miatt sírni kezdett, hogy vajon jobb lett-e attól, hogy sír...

Azt mondta, hogy nem. Aztán abbahagyta.




Vajon ez Igazság - hogy a sírás nem segít semmin -, vagy csak az én igazságom...?

Segítek, vagy ártok vele, ha azt mondom, nem érdemes sírnia...?


Egyáltalán segíthetek-e bármit - neki, vagy a nővérének a szavaimmal...?

Eljut-e, eljuthat-e Hozzájuk bármi abból, amit át akarok adni? Felfogja-e egy ötéves gyermek, és egy... "Ő". Ő nem egy - a sokból. Ő csak Egy, egyszeri - ő Ő.

Ő képes vajon felfogni, amit mondani akarok...?

És kell egyáltalán mondanom - nekik kell-e -, vagy csak magam miatt mondom...?


Megint túl sokat kérdezek, azt hiszem...




Kitérők, "vagy még annál is kevesebb..."

Adott a tudat.

Egy darabig elvagy a fejlődés egyik-másik lépcsőfokán, de aztán tovább lépsz.

Fejlődsz a tapasztalások által - akarva-akaratlanul változol, mert nyomot hagynak benned.

Így emelkedünk egyre feljebb, egyre közelebb a fényhez a tökéletesedés útján.

Így kerülünk egyre közelebb "Istenhez", a létezés értelméhez, valódi önmagunkhoz.


Időről-időre mégis... Szabad akaratunkból elfelejtjük a fejlődés vívmányait, elfelejtjük, hogy fennkölt tudatok vagyunk, akik a Fény Útján járnak és visszasüllyedünk az elemi lét szintjére.


Egy nő karjaiban nem csak a világ, de a Létezés mindensége is egy szobányi buborékra szűkül, az érzékelés szinte csak a tapintás határaiig terjed, és a belső mélységekből sem marad más, csak az emésztő, pusztító vágy - közelebb kerülni, felfalni, szétszaggatni és felszívni-magunkba oldani Őt...

Őt, aki tébolyító természetességgel, a puszta létével emlékeztet rá, honnan jöttünk, és mennyire gyengék is vagyunk valójában...


Persze talán akarunk is gyengék lenni...

Hisz minden izomnak kell a lazulás, hogy ismét erős lehessen.


Így a fejlődés útjáról újra és újra az alapok mocsarába zuhanunk vissza.

Abban a pillanatban, amikor elvesztem a fejem, és csak a pillanat van, és a hús a bőrömön, és a sóhajok a fülemben - abban a pillanatban...
Ember vagyok...
Vagy még annál is kevesebb...

2012. április 28., szombat

Benyomások a Tánc Világnapján

Gyönyörű nők - egy bájos szláv akcentus - észbontó fellépők - salsa /LA, kubai/ + bachata + zouk - és K., akinek ezúton is köszönöm, hogy ki meri hozni belőlem az állatot... ;) :D :D :D


Holnapra rendelek egy tolókocsit.


Gyertek máskor is!

2012. április 26., csütörtök

Nyelvújítás, avagy még jobban szégyellem...

Épp most találkoztam egy csodálatos, modern - valószínűleg "trendi" kifejezéssel:

"...örülünk, mint azok, akiket szivárványon basztak..."


Na...?

Csak engem zavar, hogy ezt egy "gyerek", ráadásul egy "leendő nő" szájából hallom...? (Bárki szájából zavar...)

Miért van, hogy a fiatalabb korosztályokban a trágár szóhasználatból is divat lett...?!

Szomorúan veszem észre magamon olykor, hogy akarva-akaratlanul csúnyán beszélek.

Ilyenkor még jobban szégyellem magam...

Hová lett a szótárból az "igény" (értsd: "igényesség") kifejezés...?!
Hová lett a nőkből, és lányokból a Nőiesség igénye/vágya...?!

Ma a Deákon, hazafelé menet megálltam egy hegedűs-oboás duót hallgatva, elhevertem a templom lépcsőin. Mellettem nem sokkal két tinédzser-korú srác folytatott "magánbeszélgetést", kábé két-háromszoros hangerővel.

Ez persze szívük joga - ahogyan beszéltek (stílusban és tartalmi magasságok tekintetében is), az viszont meglehetősen kiábrándító volt.

Szó szerint fülsértő. :(

Miért lesz trendi az, ami visszataszító...?

Persze - nyilván nekik nem visszataszító -, de miért nem az...?!

Azért a filmekben sem hemzsegnek ennyire az ötbetűsök, könyvekben sem...

Örök lelki természetünk

"Van egy örök lelki természetünk - életünkben meg kell tanulnunk eszerint cselekedni, 
ennek megfelelően élni, mert csak így lehetünk boldogok."


Elgondolkodtam, hogy milyen is lehet az én "örök lelki természetem"...

Felmerült lehetőségként a "válaszkereső-örök-kérdező", vagy a "szemlélődő", a "befelé-élő"...


Vajon mi az, amely ellen nem kellene küzdenem, amellyel meg kellene tanulnom élni - nem csak együtt élni vele...? Mi lehet, amit fel kellene ismernem, el kellene fogadnom, és megtennem vezérmotívumnak, a szemlélődésem alap-irányának...?


Érzékelés, változás, stb., avagy az öregedés fejlődés is lehet.

Now


Sokat foglalkoztattak a "különcségeim". Azok a dolgok, amikről másképp gondolkodom, mikkel kapcsolatban másképp érzek, mint "az átlag".

Hogy miért van így... (Azt olvastam valahol, hogy a valódi őrültben fel sem merül, hogy valami gáz van vele - ergó, ha bennem felmerült, nem lehetek őrült... Elvileg. Mivel ez nem volt teljesen megnyugtató tétel számomra, nyitott maradt bennem ez a kérdés.)

Az utóbbi Govinda-előadáson viszont mintha sikerült volna egy lehetséges választ kapnom.

Alaptéma az ember, azon belül (pasik között) a nő, mint olyan. Sok nézeteltérés nyomán kialakuló vita világított rá, hogy valami alapvetően eltér a látásmódomban a "hétköznapitól".

Ez persze a párbeszédeken túl is témám maradt - kimondva és kimondatlanul sok nekifutásban próbáltam meghatározni a másságom okát.


A filozófia szerint a bennünket érő, ismétlődő BENYOMÁSOK KÉSZTETÉSEK, "HAJLAMOK" formájában hagynak nyomot bennünk. Ezek a sokszor meg sem fogalmazódó késztetések végül hatnak a gondolkodásmódunkra, "FILOZÓFIÁT" gyártunk hozzá - azaz ezekhez alakítjuk, ezekhez alakul a gondolkodásmódunk. Ez pedig befolyással lesz rá, hogy milyen BENYOMÁSOK érnek a jövőben - így zárul be a kör. (Ez vihet pozitív és negatív irányba.)

Hol érvényesül a Szabad Akarat? - A döntéseink révén a GONDOLKODÁSMÓDUNK változhat, így hathatunk erre a folyamatláncra.

Az eltérést abban tapasztaltam, hogy a Nőhöz való vonzódásom a kamaszos ösztönalapú vonzalomtól elmozdult a "spirituális", lélektani irányba - ennek pedig mind a fizikai vágy természetének megváltozásában, mind a női szépség érzékelésében, valamint a férfi-nő-kapcsolatok értékelésében megmutatkozott a hatása.

"Másképp vágyom egy nőre" - így fogalmazódott meg bennem a felismerés.

Mivel a tapasztalataim hatására meghoztam bizonyos - lélektani szempontból jelentős - döntéseket, és jelentős változáson ment keresztül a kapcsolatokról kialakított képem, ez megváltoztatta a gondolataimat, amely nyitottá tett új típusú benyomások felismerésére, megélésére, ezek pedig megerősítették az újonnan tapasztalt késztetéseket.

Ezért "vágyom másként egy nőre", mint régen.


Ez egy elfogadhatónak tűnő magyarázat - és mellesleg végre megnyugtató is... :P :D

Persze felveti, hogy vajon a korkülönbségekkel együtt a gondolkodásmódbeli különbségek e téren mennyire valószínűsítenek bonyodalmakat...?

Jóval korábban volt ezzel magyarázható súrlódás.

Meglátjuk. Mindenesetre a megértés rovatban plusz egy strigula. :)

Kígyókkal álmodni

Két ujjnyi vékony trapézmintás aprófejű kígyó. Igen hosszúak. Tekergőzne, mint a veszett fene. Valami nagy fűben találtam őket, fehér-fekete-sárga színekkel. Jól fogtam meg a nyakukon, de valahogy mintha olyan vékonyak lettek volna, hogy nem tudtam, vagy nem mertem erősebben szorítani őket - csak kicsúszkáltak az ujjaim közül. Valaki nevetett, kérdezte, tudom-e mit fogtam - mondtam, nem, talán (Ausztrália?) legveszélyesebb mérges kígyóit. Ő azt mondta nem, azok nem itt vannak, de ezek is elég veszedelmesek. Azok a kis dögök meg egyre idegesebben tekergőztek. Egymás mellet volt a fejük, a két kezemben - azt hiszem összegabalyodtak -, és a kis hülyék, ahogy a nyakuk kicsúszkált a kezemből, elkezdtek egymásba harapdálni. De úgy láttam, a kis tűhegyes foguk nagyon mélyre ment - anyáztam, hogy kis hülyék, és féltem, mondom belém ne harapjatok!...
De eldobni sem mertem, csak szorongattam őket, de nem akartam megfojtani se, így egyre csak csúszkáltak, végül az egyik csak beleharapott az ujjamba. Olyan éles/hegyes volt a kis foga, hogy alig fájt, ellenben mintha borotvával ejtettem volna sebet, mocsok mély volt és nagyon erősen vérzett. A kis hülye meg vérszemet kapott - próbáltam magamtól távol tartani, de csak vadul tekergett és harapott.

Itt ébredtem fel.

Előtte/közben egy lakással álmodtam. Ismeretlen volt. Talán az albi és a bodzási ház összemosódása. Nem voltam otthon azt hiszem. Egyedül voltam, és valaki mégis motozott a konyhában - kilopakodtam, és kiderült hogy nagybátyám és unokatesóim. Fogalmam sincs, mit kerestek ott.

Ez előtt egy szűk liftben voltunk valami csajjal. Valamiért fel akartunk jutni a legfelső szintre - talán abba a lakásba, talán másikba. De a lift nem bírt el, lelassult és meg akart állni. Úgy jutottunk fel, hogy gyorsan többször legugoltam, így közömbösítve a súlyom, és akkor pár centit haladt felfelé... (Ne mondj semmit, ez egy álom, mért lenne normális?! :P ) Tudom, hogy be akartunk menni - talán a szomszédból kellett volna valamit elhozni, de otthon voltak. Felajánlották, hogy kölcsönadnak valami lavórt, vagy mit - és szedhetünk a hat (?) tőke kék, négy fehérszőlőből a telken/udvaron... És adtak is kóstolót, ami finom volt.
De nem engedtek be, mintha gyanakodtak volna.

Azelőtt meg, mintha valami tanyán lettünk volna - ez lehet, hogy a bodzási ház udvara volt -, és egy csomó ember volt ott, mint egy partyn. Talán az én születésnapom volt. De én valamiért benn voltam a házban  - vagy ekkor próbáltunk feljutni abba a lakásba? -, lehet, hogy fáradt voltam és elaludtam benn. És mire kimentem, az emberek sehol, a kajából csak maradékok - látható volt, hogy jó buli volt, de engem nem vártak meg. Még méltatlankodtam is, hogy a saját bulimról is lekések, mert nincs bennük annyi, hogy megvárjanak...




Nnna. Erről mondjon okosat, aki tud! :P

2012. április 25., szerda

Romantische

Now&Forever


Csak úgy.

A 47-es vilin szilvás gombócot reggeliző csajnak küldöm szeretettel... ;) :P

Talán ezt érzem most, avagy "add meg az esélyét..."

Glory


Hit.

Érdekes kérdés.

"Ahol a hit véget ér, ott kezdődik a remény" - olvastam egyszer valahol.

Két hete keddenként egy szimpatikus ifjú hölgy invitálására csatlakozom egy társasághoz, ahol a gondolatainkról beszélgetünk. A meggyőződéseinkről. Arról, hogyan vélekedünk az ember természetéről, céljáról, az élet útjairól, halálról.

"Hasonló a hasonlót vonzza."

Számtalanszor végiglogikáztam már, mi szól az ellen, hogy a világ és benne az ember a véletlen műve. Ahogy azt is, mi szól az ellen, hogy puszta anyag volnék. Azt is felismertem az anyagon túli létező különböző megközelítéseit vizsgálva, ezek hibáit elemezve, hogy a vallási vezetők, akik csak a saját vallásukat ismerik el, és a többiek elnyomását ("térítés") hirdetik, az emberi korlátok legelemibb szintjén rekedtek meg. Tévednek.

Beláttam, hogy a természetfeletti szükségszerűen fejlettebb, mint mi, és szükségszerűen közelebb áll a "jó"-fogalmunkhoz.

Felismertem, hogy a természetfeletti leírását, pláne a vele való kommunikáció leírásait nem csak szándékosan, de szükségszerűen is torzítják a szavak, ezért minden vallásos irat értelmezése szükségszerűen bizonytalan. Így a dogmatikus hozzáállás eleve ostoba, és tévedésre ítélt.

És felismertem, hogy jelen állapotomban lehetőségem van fejlődésre, lehetőségem van az anyagtól való eltávolodásra és egyben önmagam belső lényegéhez való közeledésre, amely egyet jelent az anyagon túli létezőhöz való közeledéssel.

Felismertem, hogy a fejlődés szükségszerű iránya ez.

Hogy létezésemhez értelmet rendelhessek, elfogadtam, hogy feladatom a fejlődés, a felismerések gyűjtése, gyakorlással való elsajátításuk.



Ebben a társaságban, tegnap két hete ilyen felismerésekről beszélgetünk. Megosztjuk egymással saját eredményeink. Kérdéseink, és válaszaink.


Kicsit idegenkedek tőle, hogy a hasonlóképpen gondolkodók egy egyház tagjai. Mindig rühelltem az egyházakat - leginkább erőszakos, undorítóan aljas cselekedeteik miatt. A "nyájhülyítés" miatt.

S most...?

Nos nem érzek hülyítést. Sem térítő szándékot.

Érzek viszont nyitottságot, és magamhoz hasonló útkeresést. Hasonló eredményeket. Az enyéimmel összeegyeztethető gondolatokat, elméleteket.


Sokszor felkapja bennem a fejét egy Dacos, ha épp a hallottakban disszonanciát érzek.
Ugyanakkor tisztán megszólalt bennem utóbb egy hang - "add meg az esélyt, hogy tanulj valamit, mielőtt elutasítod!"

Candra elejtett félmondata volt utóbb - ő a háttérbe húzódó szervező, az előadó srác mentora érzésem szerint -, hogy "olyanok a kérdéseim, mintha minden könyvet elolvastam volna"...
Pedig csak a buddhizmusról olvastam nagyon keveset, más keleti filozófiákról, vallásokról meg szinte semmit.


Büszkeség?

Talán. Mert jelzi, hogy az út, amelyet magam tapogattam ki, jó irányba vezet.


A kérdés csak az, hogy a vallásoktól való idegenkedés...

"Vallások". "Filozófia".

Igen. Itt is szükséges különbséget tennem. A vallás elfogadáson és hiten alapul. A filozófia egy kvázi empirikusan felépített eszmerendszer és gondolkodásmód.

A kereszténység és társai - melyek minden alapjául egy ősi iratot kiáltanak ki - vallás.

A buddhizmus, a Krisna-tudat, és társai - melyekhez a tudatos gondolkodás, a logika és gondolatkísérletek vezetnek el - filozófia.

Így talán érzékelhető a kettő közötti (szubjektív) különbség. Számomra ez a különbség a kettő között.


Ha ezt a különbségtételt megteszem, még akkor is marad bennem némi idegenkedés.

A kérdés, hogy ez vajon hasznos, vagy korlát...?


Furcsa élmény hétről-hétre újabb és újabb arcokat látni. Totál eltérő embereket, idősebbeket, és fiatalokat.

Aki az előadásokat tartja, és a másik háttérbe húzódó srác is aligharminc - látszatra.
Candra 8 éve követi az utat, amit a világ úgy ismer, Krisna-tudat.


Vicces (durva?), milyen igaz itt is a szavak torzításában rejlő kockázat. Beszélgetéseink alatt ismertük fel, mennyire más tartalmakra gondolunk, mikor pl. a boldogságról beszélünk, vagy a "szenvedés" fogalmát emlegetjük! :)
Kb. ötperces vargabetűbe került, míg kiderült, mindketten magasabb ("lelki") szinten értelmezett boldogságot tartunk boldogságnak - ő viszont még az "átlagosan fejlett" tudatú ember anyagi szintű boldogságáról beszélt.

Ez a bajom az írásokkal, amelyek a gondolataikat próbálják magyarázni.

Nem vagyok biztos benne, hogy rendszerszintű félreértelmezések nem kövültek bele a hazai gondolatkörbe - de a könyvekben több érzékelhetően disszonáns megfogalmazást is találtam, melyek számomra téves értelmezésre utalnak.

Ilyen például az "Istent szolgálni" kifejezés.

Mert nem ugyanaz valamit szolgálni, és valakinek szolgálatot tenni.

Mindig zavart a gondolat, hogy "Isten", akiről elfogadtam, hogy fejlettebb nálunk, és felettünk áll a fejlődés útján - szükségszerűen jobb nálunk -, olyan visszataszító, és emberi gyarlóságtól szagló fogalmakkal azonosulna, mint "úr" és "szolga".

A szolgálat szerintem nem a szolgaságot, hanem az önzetlen cselekedetként értelmezett szolgálatot jelenti.
És az "Ő a leghatalmasabb úr" kifejezések megérzésem szerint a szolgálat szolgasággal való fogalomkeveredéséből fakadó, a "mindenhatóságot" félreértelmező torzításai.

("Mindenhatóság" szerintem ismét egy torzult fogalmi túlzás - hiszen mindenhatónak nevezzük azt, aki a tudatunkkal fel nem fogható mértékben képes olyasmire, amire mi nem. Egy hangya számára mindenhatónak tűnhetek én, az ember is.)


Ezek a fogalmazásbeli tévedések, vagy trehányságok meglehetősen zavarnak.

Ugyanakkor - tudván, hogy korábban ezek miatt félredobtam könyveket, ezzel elzárva magam a tanulás lehetőségétől - most itt motoszkál bennem a késztetés, hogy "megadjam magamnak a tanulás lehetőségét".


Az ő filozófiájuk szerint szabad akaratunk révén szabadságunkban áll elidőzni kedvünk szerint a fejlődés egyes lépcsőfokain, ugyanakkor előbb-utóbb szükségszerűen felmerül az igény a továbblépésre.

Talán ezt érzem most.


(Mennem kell melózni, de alkalmasint folyt.köv. Eddig nem volt olyan, ami eltántorítana, hogy a harmadik előadáson is ott legyek.:) )













2012. április 24., kedd

Ez az a pillanat...

"If you are waiting for anything in order to live and love without holding back, then you suffer. 
Every moment, is the most important moment of your life.
No future time is better than now, to let down your guard and love..."







2012. április 23., hétfő

Múlt és Jövő - two steps from Hell



Magyar földön állok. Magyar porban. A porban, melyben állt anyám és apám, s mind az őseim. A porban, a földön, mely őrzi emlékük. Az utat, melyet eddig bejártunk. Az utat, melyen járva ma itt állok, melyen járva azzá lettem, aki vagyok.
Ez az út tett Téged is önmagaddá.
Hova jut el az, akit célja felé nem vezet semmi ösvény…? Van-e esélye megérkezni annak, kinek fejében homály lakik, s nem tudja ki ő, honnan jött, kik voltak ősei, hová tartozik…?!

Járhatunk-e emelt fővel, büszkén – remélhetünk-e határozott, győzedelmes jövőt, ha elfelejtünk minden egykor volt csatát, melyet szüleink és azok szülei vívtak meg e földért, értünk…?!

Lehet-e nagyobb szükségünk öntudatra, önmagunk biztos ismeretére, mint most, amikor a fennmaradásunk a tét?! Persze – tudom –, sokan úgy gondolják, „nem a világ vége a globalizáció”…
„Hisz a legfontosabb, az egyetlen, akire bizton számíthatok én magam vagyok! Elég, ha én tudom, honnan jövök – a többi úgysem segített soha…”

Sokan így gondolják.

S, ha így gondolják, igazuk is van.

Talán érdekes lehet elgondolkodni, hogy ezzel a – sajnos nemzeti – gondolkodásmóddal jutottunk el napjaink kríziséig…

Mert bizony az ember önmagában „a világ ellen” aligha nyerhet. Miért tömörültek az azonos kulturális öntudattal rendelkezők törzsekbe, nemzetekbe amióta világ a világ…?!

Mert nem csak a nagyság, de a fennmaradás létfeltétele is az összetartás, egymás segítése.

Tudják ezt azok is, akik megpróbálják elnyomni az igényét a közösségtudatnak. Azzal is, amit „csöndben” tesznek a törvénykezésben. Amire csak a szakma kapja fel riadtan a fejét.

A dolog fonáksága, hogy ez ellen is csak együtt tehetünk. Te, meg én – akiknek semmi közük a szakmához…
Persze nem ez az egyetlen lépésük a cél érdekében… Ezért változott az alkotmányunk, de még az állampolgárság definíciója, sőt az ország neve is… Ezért került a népszavazás kiírása is parlamenti hatáskörbe. Mi azt mondjuk, „nem tetszik” – ők azt mondhatják, „nem érdekel”…

Ezért néz ránk rosszallóan a világ.

Persze hogy valójában milyen érdekek állnak a politikai színfalak mögött – milyen nemzetidegen érdekek…

Arról nem szól a dal.

Persze az is lehet, hogy az új törvények szerint már nincs jogom ilyen gondolatokat megosztani a nagynyilvánossággal.
Lehet, hogy ezért rám törik az ajtót, lefoglalják a gépem, letörlik a blogom, blokkolják a profilom… A szólásszabadság törvényi értelmezése nevében.

Azt már megértettem, hogy az igazságszolgáltatás illúzió, és csak jogszolgáltatás létezik. Eddig hittem, hogy a jog véd. Remélem, nem kell megtanulnom, hogy ez is illúzió, és valójában a jog gúsba köt…

Pedig jelenlegi Tisztelt Vezetésünk pontosan ezt teszi a törvényekkel… Béklyókat fon belőlük.




Ennek apropóján: http://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=415197715176945&id=310573022306082

2012. április 22., vasárnap

Szemnek oly kedves

"Isten hatalmas" - asszem ezt mondják a muszlimok...

Ma sokszor eszembe jutott nekem is... :D

Zenével a fülben, nyolc keréken töltöttem a délután felét.


Jóóóóó volt...! ;) :D


A Kis- és a Nagy-körúton - jórészt. Meg az Andrásin egy kicsit... :D



Szeretem Budapestet...!

És szeretem Istent, amiért szemekkel, és olyan szemekkel ajándékozott meg, amelyekkel láthatok...! :D :D :D :D :D


Keep hope alive


Annnnnnnnnyyyyira sok gyönyörűséget láttam, nőkben megtestesülve...!!!!!!! :D :D :D

Mintha egy "ember-múzeumban" jártam volna...


Hihetetlen volt...


Hihetetlenek vagytok...! :D



"Áldott a Te méhednek gyümölcse..."




Gothic


Annyira szépek vagytok, és fel sem ismeritek, hogy így van...

Fogalmam sincs, hogy egy nőnek egyáltalán van-e lehetősége megtapasztalni ezt...?!

Hogy létezik-e még valami a világon, amely az emberi szemnek oly kedves szépséget olyan tökéletesen összegzi, mint a női test...?!



Fogalmatok sincs...


Olyan érzés... Mint mikor legszívesebben felkiáltanál, mert megláttál egy kedves arcot...
Mikor úgy érzed, megölelnéd és egyben összeroppantanád a szeretett személyt...! :D

Újra



Félelmetes, mert olyan energiákat szabadít fel, amelyeket - nem áltathatod magad, hogy uralhatsz...


Szinte szárnyakat ad az élmény... Látsz, és közben érzel - mintha a karod alatt suhanna a levegő, és repülnél...

Olyan, mint a végtelen megtapasztalása - a kicsordulás élménye, mikor a határtalanság vagy Te magad...




Leírhatatlan...



És olyan sokan hordozzátok...

Őrjítő...


A hideg futkos a hátamon, és szétfeszít az az elementáris erő...


Megőrültem...!

Biztosan megőrültem...!!!

XDXDXDXD




Emlék-rács, avagy a következő megérzés




La finestra di fronte





"...Viszont Ön - Ön még választhat! Még változtathat, Giovanna! Ne érje be a túléléssel! 
Törekednie kell, hogy egy jobb világban éljen, és ne csak álmodjon róla!..."




Hosszú-hosszú évek is eltelnek közben, míg idebenn bolyongok. Ismerős képek a falakon. Egy-egy rövidfilm, egy-egy bejátszás, egy jelenet az életeimből...

Egykorvolt életeimből...


Egy pillanat, ahogy kézen fogva sétálunk a Pannónia utca elején...
Ahogy századszor is a hóba írom a nevét...

Egy kép, amelyen egy sárga házfal előtt áll mosolyogva, mikor hazafelé tartunk Tápiószeléről...

Egy csöndes naplemente Mezőfalván...

Egy hideg őszi nap, amikor fázott, és ráerőszakoltam a pulcsim.



Tíz év is eltelt már a kinti világban.


Egy másik filmen egy kamasz fiú görkorival a lábán a Székely Bertalan utca felé veszi az irányt, hogy percekig bámulja egy ház homlokzatát..

Ismét vált a kép, és egy fiatalember egy boltíves, fehérre meszelt falú pincében táncol egy lánnyal...

Egy reggel, egy hosszúra nyúlt pillanat - olyan hihetetlenül közel hozzá...



Három, vagy négy tavaszt is számoltak odakinn...




Mint egy korlát rácsának árnyékai.

Sávokat festenek a lelkemre, a szívemre...


Elfeledhetném...?


S mi maradna akkor belőlem...?!

Így is félek, túl keveset őrzök...




Érdekes. Belegondolni, hogy a szerelem kevés... Hogy ez az érzés valahol a szerelem mögött született...

Talán hamarabb is, mint a szerelem...


S csupán kétszer...

Talán... Talán most ismét...?


Hol járhat vajon a következő, közülük való...?

2012. április 21., szombat

Szinkronisztikus, avagy örök hála

"...De hát a dolog lényege az, hogyan kezeljük az életben reánk mért nehézségeket? Néha csak arról van szó, hogy cselekednünk kell. Másokat is bevonva meghozni egy döntést, vagy önállóan megtalálni a megoldást. De néha megesik, hogy ennél sokkal bonyolultabb dologról van szó. Amihez már Isten segítségére is szükség van. Ha Isten megsegít, a bajok egycsapásra szertefoszlanak.  Vajon magyarázatot követeljünk az Úristentől...? Tán vonjuk-e kérdőre...?!  Vagy inkább csak élvezzük, amit adott...? Nos - nem hiszem, hogy az Úr azt akarja, hogy kérdőre vonjuk..."

Miközben ez elhangzott a filmben, egy véletlen folytán tökéletes vonalvezetéssel rémlett fel előttem egy görbület...

És én ismét hálát adtam az Égnek, amiért pasinak születtem, és még a látással is megajándékozott... :P

:D


Hihetetlen, micsoda... Nehezen megfogalmazható esztétikai élményt jelent egy-egy női test...! :D


Örök hála ezért Neki, és Nektek!!! :D :D :D ;)


Forr a dalom, avagy struccpolitika és az alternatív valóságok

Évek - majd egy évtized - óta nem nézek TV-t. Már akkor csak a fos ömlött belőle, és azóta sem lett jobb - ezt vallom.

Sajnos a politikáról sem nyilatkozhatom jobb véleménnyel, aminek az a következménye, hogy bizonyos információkat csak jókora késéssel dolgozok föl.

Az azonban, hogy ma felhívták a figyelmemet az ún. "Sarkalatos Törvények"-ben foglaltakra.

Arra, hogy új "alaptörvényünk" szellemében nem vagyok már magyar (nem vagyok ugyanis a keresztény egyház tagja).

Arra, hogy már ne akarjak népszavazni - mert nem lehet. (Csak, ha a képviselők is egyet értenek.)

Arra, hogy készüljek fel, mert a munkáltatóm fizetés nélkül jogosult túlóráztatni.




:(

Én meg csak nézek ki a fejemből, és nem értem, hol a tömeg a Kossuth-térről...?!


Arra, hogy a politikai tüntetéseken való részvételért fizetni szoktak...




Hallgattam, és nem értem...



Gyakorlatilag kivették a kezünkből a békés megoldások lehetőségét - vagy csak én látom így...?




Tűz vagyon...



"...Íz, szín, tűz vagyon a borban, ha hegyaljai termés;
Íz, csín, tűz vagyon a versben, ha mesteri mű."



A poharamban halvány, zöldes árnyalat pihen. Alacsonyabb szárazanyagtartalmú, üde, harmonikusan savas bor a Hárslevelű. Kellemesen üde lágysággal kezdődik, majd finoman érdes ízzel zárul, amely lassan oldódik a szájban.

"Szőlőfajta: Hárslevelű

A Hárslevelű a Kárpát-medence őshonos szőlőfajtája a Vitis vinifera Pontian Balcanica ágából. Minőségi fehérborszőlő, hazai elterjedtségét tekintve a kilencedik leggyakoribb fajta. Több magyar borvidéken – Mátraaljai (Debrő), az Egri és a Villány–Siklósi borvidékeken – termelik, de leginkább a Tokaj-hegyaljai borvidék jellemző fajtája, ahol furminttal keverve a Tokaji aszút állítják elő belőle. A Tokaji-hegység északi, szlovákiai részén és Dél-Afrikában szintén termelik.


Borvidék: Tokaj-Hegyalja

A Tokaj-hegyaljai borvidék vagy Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék (röviden Hegyalja, Tokaj-Hegyalja vagy Tokaji borvidék) a világ első zárt borvidéke 1737 óta. Magyarország északkeleti részén, a déli, délkeleti lábainál található. Területe 6202 hektár. Az UNESCO Világörökség Bizottsága mint kultúrtájat 2002-ben felvette a világörökség listára. A borvidék jelképe és egyik központja Tokaj városa, amely világhíre révén egész Magyarország jelképévé vált. A város több évszázados borászati hagyomány, különleges építészeti örökség és helyi hagyományok őrzője."






Szeretem a bort! Szeretem a sokszínűségét, a titokzatosságát, amellyel számtalan árnyalatot, és mégannyi egyéniséget vesz föl.




2012. április 20., péntek

A tagadás örök szelleme kedvéért, avagy innen szép nyerni

Tudom, hogy totális hiábavalóság, de azért leírom. A tagadás örök szelleme kedvéért.

Adó Adó hátán.

A probléma, hogy van egy hajónk - az ország.

A hajónkon egy bazinagy lék - az államadósság.

A lékünk mérete a környező országok bizodalmától függ.

Ha hisznek bennünk, hogy képesek leszünk befoltozni - már ettől csökken a vízbetörés mértéke. Ha félnek, hogy kevesek leszünk megoldani, annál jobban zúdul be a víz - folyik ki a pénz.

A lékünk mellett van több pont, ahol meghasadt a hegesztés, és szintén ömlik be a víz - folyik ki a pénz.

Hogy ki felelős a lékért, meg a többi lyukért, mindegy. Jelenleg nem érünk rá ezzel foglalkozni.



Összességében elmondható, hogy az államadósság, és az elsorvasztott ipar, valamint a lakosság eladósodottsága miatt az államnak nincsenek reprodukálódó nettó bevételei (amiket termel, és nem elvon), nincs megfelelő mértékű belső fogyasztás, és nincs megfelelő termelőkapacitás sem, amely a fogyasztásnak, az állami bevételeknek és a versenyképességnek alapja lenne.

Eközben a homok pereg az órában, és az igába fogott ökreink vénülnek, ezresével hullanak ki a sorból, így az állam egyetlen bevételei - adók - is egyre csökkennek, a fogyasztás is csökken, a költségek (TB, nyugdíj, stb.) pedig nőnek.


Mit tehetnénk?


1. Munkaerő

Problémát jelent a foglalkoztatás alacsony mértéke. Azaz sok ember nem dolgozik. "Ahhoz, hogy munkahelyeket teremtsünk, pénz kell." Legalábbis az egyszeri politikusaink (bár egyszeriek lettek volna!) ezt mondják. És a "TB"-ből (nevezzük így összefoglalóan a szochálót) fizetik a segélyeket, támogatásokat, stb.
Igaz, hogy ez épp éhen halni elegendő - a többségnek -, de egy kis fifikával a kisebbség azért kibuliz egy-két merdzsót belőle.

Lehetőség: mért ne törölhetnénk el a "segélyt", mint olyat? Mindenki, aki munkát keres, vagy "nem talál", támogatás fejében napi 4 órát köteles legyen megfelelő felügyelet mellett a közösségért dolgozni.

Eredmény: tartás - "nem segélyből élek, most is dolgozom a megélhetésemért"; a hadra fogható munkaerő nem "pang a piacon", hanem hasznosul.

Hogy mire lehetne használni?

1.Köztisztaság - ne járjunk bokáig szemétben még a fővárosban is -;
2. Hulladékgazdálkodás - szelektív gyűjtés szervezett keretek között, illegális lerakók felszámolása, városaink peremterületeinek megtisztítása, közparkok rendben tartása KFK-nál olcsóbban -;
3.Idegenforgalmi melléktevékenységek, pl. info-pultok többfelé, és nem üzleti céllal, stb.
4...

Kreativitás kérdése.

Emellett mindenki, aki a támogatásra jogosulttá akar válni, köteles bemutatni az erre való hiteles törekvést - interjúkon, tovább-/átképzéseken való részvétel igazolásával. (Nem egy pecséttel. Munkáltatókat ellenőrizni pl. titkos felvételizőkkel, hogy azok ne kapjanak igazolást, hogy interjún voltak, akik "csak a pecsétért" mentek el.)


2. Állami megszorítások

Mikor látjuk végre a vezetőinktől, hogy deklaráltan kiveszik a részüket a "nadrágszíj összehúzásából"...?
A vezetőket! Nem az ő beosztottjaikat!

Pénzbeli-, és természetbeli juttatások átmeneti, de hathatós csökkentése a képviselők - önkormányzati- és parlamenti képviselők körében.

3. Állami bevételek

Ömlik ki a pénz az országból. Tény.

Államadósság,
Magánszektor eladósodása,
Multinacionális vállalatok nyeresége.

Mit tesz az Állam? Mivel az elmúlt húsz évben lezajlott privatizációs és egyéb botrányos ügyletek, valamint az EU-csatlakozás kényszerű kompromisszumai miatt a hazai termelő- és feldolgozóágazatok leépítésre kerültek, az állami bevételek meghatározó része csak adók formájában, a vásárlóerő rovására vonhatóak el.

A vásárlóerő a gazdaság vérkeringése, és bizonyos értelemben - a fogyasztói "modern" társadalomban legalábbis - az életminőség egyik mutatójakként is felfogható.

Adókat is csak egy működő gazdaság feltételezése mellett értelmezhetünk.

Tehát minden, ami a vérkeringés ellen hat, káros. Az elvonás csökkenti a szervezet ereiben lévő vér mennyiségét - ez a "vér" nagyrészt kifolyik az országból a fenti utakon.

Mit tenne egy elsőéves medika, ha a beteg jelentős vért veszítene folyamatosan...?

Talán transzfúziót javasolna...? Vagyis hogy pótoljuk a vért valamely külső forrásból...?
Kézenfekvőnek tűnik.

Milyen lehetőségek jöhetnek szóba?

1. Egészségturizmus
2. Vadászati turizmus
3.Falusi turizmus
..."konferencia-turizmus", stb. Megint csak kreativitás kérdése.

Minden olyan lehetőség, amely ide vonz külföldieket, és megéri nekik, hogy a magukkal hozott pénzt itt hagyják az élményért cserébe.

4. Export.

Minden, amit itthon még elő tudunk állítani, és külföldön el tudunk adni. Van ilyen! A hungarikumok, a bor, a méz, a paprika, a széndioxidkvóta, akár az ásványkincsek.
Persze nem úgy adni el, ahogy a privatizáció során! Visszavenni mindazt, amit nyilvánvalóan hűtlen gazdálkodás keretében adtak idegenkézre - mint a földgáz- és kőolajkútjainkat az Alföldön, a csatornahálózat üzemeltetését a fővárosban, stb. -, és piaci áron értékesíteni a kitermelt javakat, illetve bérbe adni a szolgáltatás jogát.

5. Belső fogyasztás (élelmiszer, gyógyszer, energia, szolgáltatások)

10 000 000 ember kapcsolja fel nap mint nap a villanyt, eszik kenyeret, iszik vizet, fújja az orrát, utazik, stb.

Ezenközben szolgáltatásokat vesz igénybe - vásárol. Azt a pénzt, amelyet most nemzetközi cégek kivisznek az országból, mert a 10 millió nekik adja oda, fordíthatnánk arra is, hogy hazai emberek zsebében keletkezzen belőle vásárlóerő - azaz a vér a testben maradjon.


6. Az adórendszert egyszerűsíteni, és átláthatóvá tenni.

Tudjuk, miért olyan, amilyen. Hogy aki lusta utánajárni, többet fizessen, aki meg megtanulja használni a rendszert kevesebbet. Ez még kultiválható is, ha azt veszem, hogy 'A' többet tett a sikerért, mint 'B'.

De chips-csekk-banki-tranzakciós-járda-bili-és-telefonadó helyett nevezzük nevén, és mondjuk ki, hogy átmeneti, a válság kezelésének sikeréig. "Válságadó", amelyet mindenki fizet, de a bevételeihez mérten progresszíven. Nem azért, mert így igazságos - hanem azért, mert aki kevésből él nem bír többet, akinek meg már van, nem hal bele.

Ha azonban nem kezeljük a helyzetet, mindketten beledöglenek.

Emellett a munkaerő és a vállalkozások terheit csökkenteni, hogy fel tudjon élénkülni a fogyasztás, és ez ellensúlyozza  a kieséseket.


Ennek járulékos eredménye a nemzetközi gazdasági bizalom helyreállása, így a CDS-felár (csődkockázati biztosítás ára) csökkenésével az államadósság "törlesztőrészletének" csökkenése, amely révén "több pénz marad" a gazdaságban, amellyel élénkíthető a munkaerőpiac, javítható az egészségügy helyzete, stb.


4. Az állam és az államadósság finanszírozása


Ébresztő! Van még valaki, aki azt hiszi, hogy ezt más fogja kifizetni helyettünk...?
Hiába IMF-hitel - azt is mi fizetjük! Annyi különbséggel, hogy az is egy euro-hitel, tehát árfolyamkockázata van, és annak a kamatai is kifelé viszik a pénzt az országból.

Lehetőség:

Ma már mindannyian hallottuk, hogy félre KELL tennünk, amíg dolgozunk, lehetőleg minél fiatalabban - nyugdíjra, meg a gyerek sulijára, sőt a szülésre, meg az egészségbiztosításunkra, meg a lakásunkra...
Tudom, hogy "nincs az a pénz", ami erre elég lenne!
De azt is megtanította a válság, hogy "addig nyújtózzunk, amíg a takaró ér" - vagyis van amennyi van, abból kell - de KELL gazdálkodnunk!

Vagyis félre kell tennem. Lehet, hogy havi 10 000 Ft-ot tudok csak kigazdálkodni, vagy kevesebbet, de!

Ha ezt a banknak adom - aki ugye egy pénzügyi multi (az OTP se magyar!!!) -, akkor a bank az elért nyereség nagyrészét megtartja és kiviszi az országból.

Tehetem nemzetközi részvényekbe is - "mert azok jobban hoznak, mint a magyar részvények, sőt, ha Magyarország csődbe megy...". Ekkor azonban én magam vittem ki a tőkém az országból...

"Oké, akkor mégis mit tegyek?!"

Gondolkozz!

(És kérdezz, ha egyedül nem jutsz semmire!)

A gyerek most született, 18 év mire suliba megy. Az erre szánt pénzt tehát eddig nem szabad elköltenem. 18 év alatt az alacsonyabb kamat is számít, mert van ideje kamatos-kamatként dolgozni. Tehát erre az időre pl. magam is odaadhatom az államnak azt a pénzt, amit elvesz ígyis-úgyis, muszájból - ha pl. hazai állampapírokat vásárolok.

Erre az állam kamatot fizet- mint a bank, de a pénz és az esetleges nyereség nem ment ki az országból...
És még kölcsönöztem is az országnak, hogy kilábaljon a gödörből.

Hogy milyen csatornán keresztül vásárolj ilyesmit (vagy bármi mást), hogy ne húzzanak le rólad több költséget, mint a minimum és ne járj rosszul, javaslom megint csak kérdezz!

(És ha azt hiszed, ez légből kapott, olvass utána mit tettek a japánok, a reaktor-katasztrófakor!)



Csak számomra tűnik úgy, hogy egy kis önzetlenséggel, összefogással, felelősségvállalással és logikával találhatunk megoldást egy a mostanihoz hasonló, példátlanul nehéz helyzetre is...?

Az eszközig és vissza, avagy teremtés és alázat

Tegnap, elgondolkodtam.

A kéregetőkkel kapcsolatban egy ideje stabil állásponton vagyok. Aki munkaképes állapotban van, és nem dolgozik, annak azért nem adok, mert nincs olyan, hogy nem talál semmilyen munkát. Ha még kölyök is hozzá, akkor köszönje meg, hogy nem verem szájba anyja-apja helyett.

Ha ránézésre otthontalan, akkor alapjában attól tartok, hogy nem ő költi el, amit egy nap alatt összeszed az utcán. Ettől függetlenül a zsebemben gyűjtök ötforintosokat - így valamennyit többnek tudok adni.
Ugyanakkor, ha nincs nálam ötforintos, kimondok egy mondatot, amely elvemhez híven őszinte, de már megfordult a fejemben, hogy nem csak álszent inkább, és én is csak levakarom vele a szerencsétleneket...?

"Pénzzel nem tudok segíteni."


Tényleg így gondolom. Amióta Bachot és Redfieldet, sőt a Bhagavad Gítát olvasom, azóta megerősítést - és újabb tartalmi árnyalatot nyert.






Ezt olvastam utóbbiban nemrég:

"49. vers

Óh, Dhananjaya, szabadulj meg minden gyümölcsöző
cselekedettől az odaadó szolgálat által, s hódolj meg
teljesen az ilyen tudat előtt! Szánalomra méltóak ők, akik
élvezni akarják a munkájuk gyümölcsét."


Ez számomra azt mondja, hogy a dolgunkat e világban nem az ellenszolgáltatásáért kell végeznünk, hanem odaadásból, alázattal. Vagyis pénzt várni érte hiábavaló. Mert hiba azért tenni valamit, hogy élvezhesd az eredményét.

Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy ez mennyire lehet reális? Hiszen mi a helyzet a hittel...?
Nem azért cselekszem az itt leírtak szerint, hogy élvezzem az élet-halál körforgásából való kiszabadulást, és a szenvedésektől való megszabadulást...?


(Folyamatosan észben kell tartanom, hogy a szavak lehetnek csalókák, és nem feltétlenül fedik a közlő szándékát.)

Persze értelmezhető az önzetlen cselekvés igénye, mint vezérelv az életben.



A lényeg - valóban nem a pénz tesz boldoggá.

Boldoggá a tapasztalás tesz.

De amíg nem tudom boldogsággal megélni a tapasztalásaimat, addig vajon várhatom-e, hogy még több tapasztaláshoz jussak, olyanokhoz, melyeket tudatosan választok magamnak...?


Illetve szabad-e, érdemes-e a mód és a cél helyett az eszközre fókuszálnom, abba kapaszkodnom görcsösen (pénz)?


Szerintem nem.

Valóban nem a pénz fog segíteni rajtam, hogy boldogabbá, tudatosabbá váljak - csakis a gondolkodásom változása, a hitem, hogy lehet jobb is a világom - csak ezek tehetnek boldogabbá.

Ezért mondom, hogy a pénz nem segít.

Nem pénz >> tapasztalás >> boldogság a sorrend, hanem tapasztalás >> boldogság >> "pénz" (illetve a kedvem szerint teremtett valóság/tapasztalás).

Szerintem.

2012. április 19., csütörtök

Válasz-e egy válasz...?

Air I Breathe


Nyilván nem én és nem most először szembesülök vele, hogy egyes válaszok cáfolnak másokat. És így néha több kérdést vetnek fel, mint amennyit lezárnak.

Nemsokára egy hét semmittevés vár rám.
Nem is tudom, örüljek-e neki, vagy sem.
Illetve az eszem tudja, hogy örülnöm kellene...

De valahogy...

Nem tudom.

Talán...




Ma nem vagyok a toppon, azt hiszem...

2012. április 18., szerda

Cáfolom

...hogy "Az ember boldogsága ma abból áll, hogy "szórakozik".

Szórakozása a kielégülés, amit abban talál, hogy elfogyaszt és "betermel" árut, látványt, ételt, italt, cigarettát, embereket, előadásokat, könyveket, filmeket mindent elfogyaszt, bekebelez.
Az egész világ egyetlen nagy tárgya étvágyunknak: egy nagy alma, egy nagy üveg, egy nagy mell ; mi vagyunk az örök csecsszopók, az örök várományosok, a reményteljesek - és az örök csalódottak.
Egyebet sem tudunk, mint venni és kapni, cserélni és fogyasztani; minden, az anyagi és szellemi tárgyak egyaránt, adásvétel és fogyasztás tárgyává lettek."


Az én boldogságom "abból áll", ha valakinek sikerül jót tennem (pl. munkában), ha valaki örül annak, amit teszek (pl. bók, vagy gondolat, levél, stb.), ha valamiben meglátok valami szépséget.

És abból, ha megélhetem a szépséget "a maga pillanatában". Legyen ez természeti szépség, zene, vagy egy gyermek nyílt, érdeklődő tekintete, vagy épp egy női test szépsége, egy mosoly, egy láb, egy csípő, egy szem, vagy egy szemöldök...

Cáfolom, hogy a boldogságom abból állna, hogy bekebelezek.

Abból igen, hogy élvezem az érzést, mikor a szomjam egy sör oltja. A buborékok a számban és a torkomban, az íz fanyar keserűsége, a hűvössége...

Abból igen, ha az éhségem evéssel "gyógyítom", és megélem az ízeket. A húsét, a fűszerekét, a zöldségekét - ha főzök, vagy épp pirítok valamit magamnak.

Abból igen, ha megélhetem a szabadság és a szabad akarat élményét, miközben átsétálok a Szabadsághídon, napsütésben, tavaszi szélben, kellemes zenével a fülemben, és szép emberekkel, a mosolyukkal, a szemük csillogásával magam körül.


Szerintem.


Megtisztulás, avagy "felsőbbrendű íz"?

Forog a Föld


"Szabaduljunk meg a vágyainktól!"

Valami ilyesmi volt az első "üzenete" számomra a tegnapi estének. Azóta fel-felvillant bennem, hogy "most!"...
"Most vágyakozol!"

Tegnap arra gondoltam - "én bizony már egy csomó vágytól megszabadultam - hiszen nem vonz a gazdagság, nem vagyok mohó, nem vagyok irigy, nincs bennem kéjvágy..."

Hiúság még van. Büszkeség formájában, illetve a büszkeségre való vágyakozás formájában. És a szépség iránti vágy is vágy - a nőben nem a szexuális vágy megtestesülése vonz a leginkább, sokkal inkább a szépség megtestesülése, illetve a spirituális intimitás vágya.

De pont az a "bajom", hogy az anyagi világbeli teremtéshez anyagi célokat "kell" kitűzni, ezeket vizualizálni, evidenciában tartani - és ez mintha visszalépés lenne a Gíta szerint, amely éppen az anyagi vágyakról való megszabadulásra buzdít.

Ezért is kérdeztem, hogy mi van akkor, ha én ki tudom jelenteni, hogy "nekem jó itt" - én nem akarok még egy magasabb síkra lépni, én még ki akarom próbálni, meg akarom élni a tudat teremtését...?!

Ez ugye ellentmond az egységes "törekvésnek", a "fejlődés igényének" - ugyanakkor nem mond ellent annak, hogy tapasztalatokat gyűjteni, tanulni vagyunk itt...

Akkor most visszafelé törekszem...?

Ugyanakkor azt vettem észre, mintha a fáradtsággal arányosan érezném jobban a vágyaim vonzását is - ma pl. hulla vagyok, és hazafelé szerintem minden szoknyás lábat észrevettem, amit lehetséges volt...

Ez azért hétköznap nem így van. :P

És eszembe idézte a vágyaktól való megszabadulás tanítását - és felvetette, hogy hogyan lehet vajon megszabadulni egy ennyire eleminek tűnő késztetéstől...?

Egyáltalán, miért arra törekedjek, hogy ne érezzek vágyakat, ahelyett, hogy megélném őket, és boldogságot teremtenék a vágyak beteljesítésével...?
Milyen az az élet, amely ugyan egy hullámoktól mentes, sima tükrű, nyugodt és rendíthetetlen tóhoz hasonlít - de ugyanakkor az a vízfelszín üres, mondhatni unalmas és sivár...?

Gondoltam megkérdezem Mankát (a csaj, aki meghívott tegnapra), hogy milyen technikát használnak.

A Gíta pedig ezt üzeni a témában:

"55. vers

A Magasztos Úr válaszolt:
Óh, Partha, amikor az ember feladja az elme által kitalált
érzéki vágyak összes fajtáját, és elméje egyedül az
önvalóban elégül ki, akkor nevezhető tiszta
transzcendentális tudatúnak.

56. vers

Aki a háromfajta szenvedés ellenére is háborítatlan, akit a
boldogság nem mámorít, s aki mentes a vonzódástól, a
félelemtől és dühtől, azt rendíthetetlen elméjű bölcsnek
hívják.

(...)

59. vers

A megtestesült élőlény ugyan elállhat az érzéki örömöktől,
ám az érzékek tárgyai utáni szomj megmarad. Ettől csak úgy
válhat meg, ha előbb felsőbbrendű ízt tapasztal, és így
tudata rendíthetetlenné válik."


A kérdés, hogy mi ez a felsőbbrendű íz...?



Bhagavad Gíta

Érdekes beszélgetésben volt részem tegnap este.

Egy előadásra voltam hivatalos, ami a Bhagavad Gíta verseiről szólt, és az útról, melyen Visnu követői járnak.

Őket ismeri a világ "krisnásokként".


Érdekes beszélgetés volt, mert valóban beszélgetés volt. A jelenlévő mintegy 15 főből 5-6-an is voltunk, akik nem csak hallgatták az előadást, de megértették az elhangzókat, és kérdeztek, ha valamivel nem értettek egyet.
A szervezők pedig valóban beszélgettek, és nem "térítettek".

Próbáltam megragadni, hogy "mit tanulhatok ebből".
Hát például ezt - hogy a "szenvedéseket" is meg kell tanulnunk bánat nélkül fogadni, ezzel a kérdéssel.
Azzal a felfogással, hogy minden ami történik velünk okkal történik, és mindenből tanulhatunk. Meg kell tanulnunk tanulni.

Ők is úgy gondolják, hogy tapasztalatot gyűjteni vagyunk itt.
Hogy a vágy-kéj-düh-illúzió-irigység érzéseitől megszabaduljunk, és az önzetlen szeretet megvalósítására törekedjünk, ami szerintük a lélek alapállapota.

Hiszik a szabad akaratot, az újjászületést, a tudat hatalmát.

És nem tekintik kizárólagos járható útnak a sajátjukat.


Összességében szimpatikus volt. :)

Jövőhéten a karmatikus terhekről lesz szó. Érdekel.
Most ezzel kapcsolatban annyi hangzott el, hogy Isten szeretete abban nyilvánul meg, hogy a mi tapasztalatszerzésünket segíti - ha kérjük, hogy segítse. És ezt azzal teszi, hogy megfelelő helyzetek elé állít - ami sokszor elsőre csapásnak tűnhet.
És ha jó irányba törekszünk, ha fejlődik a lélek, akkor a tetteink és a következményeik (karma) közelebb kerülnek időben, egy életen belülre. Aki nem akar fejlődni, nem kér Isten segítségéből, annál ezek eltávolodnak. Ebben az esetben nem ismerjük fel az összefüggéseket, és beszélünk Sorstól, balszerencséről, tehetetlenségről, ekkor hárítjuk másra a felelősséget.

Érdekes volt, mert BT-sal előtte beszélgettünk éppen erről - hogy a jelen történéseiről kevés eséllyel tudjuk megítélni, hogy pozitívnak, vagy "negatív" változásnak soroljuk-e be.

El is gondolkodtam, hogy engem mire tanít ez az előadás - és arra jutottam, hogy türelemre, mértékletességre (nem minden kérdést feltenni), és alázatra, elfogadásra - hogy ne legyek elutasító azért, mert nem mindenben értünk egyet.

Tök jó volt, mert egy Zsolt nevű harmincas-végi ürgével, és egy Laci nevű negyvenessel tök pozitívan sikerült kommunikálni közben is, meg utána is. Nem vitatkoztunk, hanem beszélgettünk - valami olyasmit tapasztaltam meg, mint amit Bubu mondott, hogy "láttam, nem csak engem foglalkoztatnak ezek a kérdések".


És ez jó volt.

Egy dolgot nem értettem - a másik 8-10 vendég némaságát...

Illetve, persze, értem. Csak furcsa volt látni, hogy ők megelégszenek ennyivel.


El kell olvasnom Balogh Béla A Végső Valóság c. könyvét.
És meg kell próbálnom átrágni magam a Bhagavad Gítán is.

Végülis "ráérek".

Egy dologgal nem tudtam teljesen azonosulni - a végtelen számú "új lehetőség" gondolatával. Azzal, hogy akárhány "próbálkozásunk", életünk lehet.

Persze próbáltam már felfogni, hogy Idő, mint ilyen talán csak ezen az anyagi síkon létezik. Talán a "végtelen számú próbálkozás" nem olyan sok, hogy "ne lehetne megvárni"...

Nem könnyű még nekem az örökkévalósággal gondolkodni...

2012. április 17., kedd

Morning, avagy a paplan magánya

Breathe

Meleg paplan ölel. Olyan puha...

Kinek is van kedve felkelni ilyenkor...?!


Ilyenkor csak úgy vagyok. Semmi sem érdekel. Ez a hosszúra nyúló, végtelen pillanat az enyém.


Jól hangzik.


Kényelmesebben hangzik, mint ha azt mondanám, hogy ezt a végtelen pillanatot kéne neki adnom...


Legyek őszinte! Igen. Ennyi hiányzik a tökéletességhez.

És gondoljam csak újra, mit is mondok ki ezzel...!

Mit is cáfolok meg...?

Ane Brun


Hiszen önmagam vagyok "tökéletes", kerek egész...

Akkor nem mondhatom, hogy valaki hiányzik a tökéletességhez...



Tény, hogy egy puha, meleg háthoz simulni ebben a végtelenre nyúló pillanatban jó.
Jó lenne.

Ahogy vendéget várni is jó - az otthon mégsem csak akkor tökéletes, ha vendégek jöttek...


All of me


Érintés.


Amikor beengedsz. Az "aurádba", a személyes teredbe.

Akkor vagyok "igazán Nálad". :)


Ennyit a véletlenekről! :D (Véletlen sorrendű lejátszás. :) )



Lehet "kiéhezettnek" lenni az érintésre...?

Etológusok/pszichológusok kimondták már, hogy az érintés hiánya durvább stressz egy ember számára, mint a szex hiánya...

Amióta ezt olvastam, mindig eszembe jut.




Mi a különbség a "nem talál" és a "nem keres" között...?

Lám csak...

Csak nem aggodalom, hogy mit gondolhatnak mások, amiért egyedül vagyok...?!


Na tessék.

"Hiúság. A kedvencem a bűnök közül!"


Pedig én választok.

Barátokat, munkát, időtöltést....


Még a paplan magányát is.



Viszont felmerül a kérdés - miért...?

Miért választunk úgy, ahogy...?

Elnézést, Bíró Úr...

"Miért válaszTOK úgy, ahogy...?"



Tehát...?


A korábbi rossz tapasztalatok...?

A felelősség?

Lustaság?


"Mi döntünk." (Már megint hárítok. :/ )


Veszélyes vágy a szerelem vágya...

"A szerelem jó - a szerelem fáj..."





"Néha jó, aztán megszokjuk már..."

2012. április 15., vasárnap

Kell, hogy legyen

Protectors of the Earth



Milyen könnyű beleszürkülni a hétköznapokba...!


Elfelejteni azt, miért is harcolunk nap-nap után...



Néha kell, hogy legyen aki emlékeztet! :)


Neked is köszönöm Bubu! ;)

2012. április 14., szombat

Breathe


Amikor a világ leszűkül.

Amikor csak Te létezel és én.

Amikor Te vagy az egyetlen fogódzóm a semmi közepén.



Amikor miénk a mindenség.

Nem-ek

The White Birch


936 nemet mondtam ki anélkül, hogy tudnám, mire mondtam nemet.

Elgondolkodtató.

Élből elutasítok.

Vajon mind így teszünk...?

Vajon a világ mekkora szeletéről nincs és nem is lesz képünk, mert "nem vagyunk kíváncsiak"...?

Eléggé...



Mártírjaivá inkább, mint hőseivé

"...Azt olvastam egy kék honlapján, hogy egy olyat nőt szeretne, akinél összhangban van az, amit akar, amire vágyik, és ami valóban boldoggá teszi. A pasi hónapok óta nem járt erre, kár, ugyanis megkértem volna a kezét.
Viccet félretéve, komolyan elgondolkoztatott ez a mondat, nevezhetjük tételmondatnak is, megérdemli, és az, hogy talán pont azért fut zátonyra olyan sok kapcsolat, mert az emberek, férfiak, nők egyaránt, még azzal sincsenek tisztában, mi jelenti számukra a boldogságot. Kergetnek egy álmot, ami a kamaszkorukból maradt a tudatukban, esetleg olyasmit, amitől másokat, szülőket, barátokat annak látnak, vagy próbálják megteremteni azt, ami épp trendi, amit a magazinok diktálnak, de cseppnyi fogalmuk sincs arról, mi is az, ami a felszínen túl is örömmel tölti el őket, ami nem múlik el pár hónap alatt, amiért úgy érzik, megéri tenni, küzdeni. Nyilván azért, mert magukkal sincsenek tisztában. Ezek tudatában viszont kicsit sem meglepő, hogy ennyi a válás, a zátonyra futott kapcsolat, hogy a nagy szerelem elmúlta után idegenként nézünk a másikra, és fogalmunk sincs, miért is pont őt választottuk.

Persze régebben sem álltak jobban az önismerettel, csak akkoriban volt egy rakás szabály, amihez tartani kellett magát mindenkinek, és bár sokszor pont ezek a korlátok taszították az embereket boldogtalanságba, mégis jelentettek egyfajta keretet, ami meg tartást adott. Ma már nincsenek szabályok, nincs semmi más, amibe kapaszkodhatnánk, csak önmagunk, de hát azt sem tudjuk kik vagyunk. Úgyhogy marad a bolyongás, az értetlenkedés, a másik hibáztatása, meg az a rengeteg érzelmi rom, amikre lehetetlen építeni..."

(Forrás: tl)
Ane Brun

Hát igen. Én is úgy látom, hogy a kapcsolatokból hiányzik az akarat...

Beletesszük az elvárásainkat, a vágyainkat, az álmainkat - de csak várjuk a sült-galambot. Amikor ráébredünk, hogy bizony még építeni, még formálni-formálódni kellene...

Akkor az idő-figyelem (energia)-ráfordítás helyett inkább reklamálunk, hibáztatunk, vádaskodunk.

Mártírjaivá leszünk inkább, mint hőseivé válnánk a kapcsolatnak.


Küzdelmünk sértett küzdelem. Megváltoztatni akarjuk a másikat - önmagunk változása-változtatása nélkül...
Valódi figyelem nélkül.
Vakon.

Csak a vágyálmunk képét tartjuk magunk előtt - a másik, akinek "Társnak kéne lenni", ő csak "nyersanyag".

S ha "alkalmatlannak" bizonyul, úgy is bánunk vele a továbbiakban is.

"Kuka."


Hogy egy világot, egy érző lényt, egy magunkhoz hasonló Úton-járót "selejtezünk", törünk össze - dobunk ki...

Mit se számít.


Egyel több, vagy kevesebb - mit számít...?

One more



Fel nem fogom, mi értelme olyan lehetőségekkel szédíteni a másikat, amelyeknek esélyt sem adunk...




Örökké elégedetlen

Szombat reggel.


Az égen egybefüggő vékony fátyolfelhő, amin át-átdereng a kékség és bágyadtan izzik mögötte a Nap.

Szép.

Különleges.

Nemsoká indulok.

Kedvem volna egy csendes kis vályogház verandájára kifeküdni egy függőágyba, ölemben egy lusta cirmossal, és csak lenni. Látni, ahogy ébred a világ, érezni a csendes, hűs levegőt, a macskányi puhaságot és meleget. Furcsa, hogy a macska, ez a kicsi kis állat milyen gyorsan "bizalmába fogad", és milyen őszintén szeret, pedig csak masszírozgatom, vakargatom a bundáját... Vajon ez valami ösztönös reakció, ami a bundája "ingerléséhez" kötődik, vagy tényleg érzi a szeretetet és szeretettel válaszol rá...?


Esetleg lebattyognék a partra, vízre tolnám a kenut, és eveznék - ringatóznék kicsit a vízen. Nézném, ahogy változik az ég.

Sokszor belegondoltam már, hogy milyen lehet valami kis állatnak lenni reggelente. Ők a Nappal, vagy még korábban kelnek. Látják a folyót, a sást, a zsombékost "felébredni". Látják esőben, látják hóban - olyankor is, amikor mi emberek inkább elbújunk a vackainkba, a kényelmes városainkba.

Valójában elbújunk az igazi élet elől. Egy mesterséges világba, amelynek annyi köze van az élethez, hogy attól bitorolja a helyet...


Egyszer, nagyanyám halála után pár hétig a Nagy Ővel és az unokatestvéreimmel nagyanyáméknál éltünk - valakinek vigyáznia kellett a házra, etetni-ellátni az állatokat....

Furcsa belegondolni, hogy a napi munka a kertben és az udvaron vár. Ennivalót teremtünk, ez a munkánk.
Ez is lehetne egy életem.

Kertészkedés, metszés, gyomlálás, vetés, palántázás...

Vajon egy mai városi gyerek tudja egyáltalán, mi az a "palánta"...?


Vajon, ha ezt az életet választom, akkor is ilyen volna a tudatom, mint most...? Akkor is gondolkodnék ilyesmiről, és írnék...?
Vagy nem nyomná a vállam ennyi kérdés - és boldogabb volnék egyszerűbb életemben...? (Egyszerűbb-e az az élet...? - Nem hiszem.)


Az ember "magától" sosem boldog azzal, amije van - csak átmeneti, rövid időkig. Azt hiszem, mindig tudatosan, aktívan kell tennünk a boldogságért - odafigyelnünk magunkra, és megdorgálni az egónk, ami örökké elégedetlen valamivel...

Megtanulni boldognak lenni - talán ezért vagyunk itt.

(Boldog az lehet, aki elégedett.)




2012. április 13., péntek

Szívörvény

Bounce soundtrack


"I need to be next to you..."




Terror, avagy mennyire ostobák...?

Unthinkable soundtrack


Ennyire nem férünk el ezen a kurva bolygón...?!

Ennyire nem jut elég napfény...?! Elég friss levegő...?!

Tényleg az a megoldás, hogy akkor - "öljetek csak meg, én akkor is többet ölök meg közületek!"...?!



Valóban csak akkor élet az élet, ha nekem jut több olaj...?!

Ha az én seggem alatt gurul batár nagy kocsi...?!

Ha én eltévedhetek a saját házamban...?!

Ha én mondhatom meg másoknak, hogy mit tegyenek, és mit ne...?!





Valóban hihetetlen, hogy ennyire... Kisszerű, beteg és sekélyes legyen az ún. "emberek" gondolkodása...!


Hihetetlen.

Egy olyan világ, ahol nekem jogom van lelőni téged, meg a szeretteidet azért, hogy utána kényelmesebben elférjek a tengerparti napozóágyamon...

Első megközelítésre az ártatlanok védelmében valóban bármit képesnek kell lennünk megtenni. Nincsenek határok. Tabuk.

De ez csak addig van így, amíg a mélyére nem nézünk ennek a sötétségnek, és szembe nem nézünk a ténnyel, mit is jelent, hogy "nincsenek határok"...




Valójában, ha ezt nem tesszük meg - vagyis valóban semmissé teszünk minden határt -, már el is veszítettük mindazt, aminek a nevében felvettük a harcot.



A terrorral szemben csak egyetlen fegyvert állíthatunk szembe az emberségünk elvesztése nélkül.

A film végén Brody mondja ki végre, és még ez is kevés, hogy mindenki felfogja...






Istenem, tényleg lehetünk ennyire ostobák...?



Hihetetlen... :(

Math


Mi is a matematika valójában..?

A... Mondhatom azt, hogy "a valóság egy átlagember által kevéssé ismert szelete"...?

Nyilván nem csak az összeadás-kivonás, meg a törtek...

Sokkal inkább filozófia.

Mi kell ahhoz, hogy egy agy matematikusként kezdjen el gondolkodni...? Annyira más, mint az átlagos elme...!
De mitől más...?

Szerkezetileg kimutathatóan más?
Ha nem, akkor a tudati fejlődésében kimutathatóan más...?

Ugyanúgy látja a világot egy matematikus, mint én...?

Perelman, és a Millenium-problémák





"...Régebben a „mennyiség és a tér tudományaként” (vagyis a számok és geometriai alakzatok tanaként) határozták meg, a múlt század elejétől kezdve pedig a matematikáról azt tartották, hogy az „a halmazelmélet absztrakt struktúráinak formális logikai szemlélettel és a javarészt erre épülő matematikai jelölésrendszerrel való vizsgálata”.

Ma már nemcsak az első, hanem a második álláspontot is vitathatónak, túlhaladottnak tartják mind egyes tudományfilozófai, mind egyes didaktikai áramlatok képviselői.[1] A matematikát nehéz pontosan meghatározni, mibenlétének kérdése még manapság is, sőt manapság különösen, vita tárgya, élő és nem lezárt tudományos probléma, mellyel a matematikafilozófia (a filozófia egyik területe, sőt már-már önálló tudományága) foglalkozik..."



"Gödel első nemteljességi tétele

"Minden ellentmondásmentes, a természetes számok elméletét tartalmazó, formális-axiomatikus elméletben megfogalmazható olyan mondat, mely se nem bizonyítható, se nem cáfolható."A tétel megfogalmazható úgy is, hogy:

"Minden elég erős, ellentmondásmentes elméletben van olyan mondat, mely eldönthetetlen, miközben igaz ."

Itt az igaz minősítést abban az értelemben használják, ahogy Arisztotelész, azaz úgy gondolják, minden kijelentés vagy igaz, vagy hamis. Ha elfogadjuk, hogy a mondatok igazságértéke felderítésének lényegében egyedüli útja az, hogy találunk-e hozzájuk levezetést, akkor súlyos episztemológiai állítással kerülünk szembe. Eszerint minden elég erős elméletben lesz olyan mondat, melynek igazságáról nem fogunk tudni meggyőződni, vagyis egyik (elég erős) formális-axiomatikus rendszer sem lesz képes arra, hogy maradéktalanul minden eldöntendő kérdésre válaszoljon. Sőt, nem arról van szó, hogy most még nincsenek meg a válaszaink, de ha elég sokat várunk, akkor valamelyik tudós csak megtalálja a helyes eredményt, hanem hogy elvileg kizárt, hogy bármikor is minden mondat igazságát levezetéssel megállapítsuk. A formális rendszerek tehát inkompetensek az összes kijelentés igazságának eldöntése dolgában."








Őrület, avagy a logika nem dől meg

Őrület.

"Az őrületnek sok fajtája van. Összefoglalóan az emberi agy deviáns működéseiként írható le, melynek számos többé-kevésbé körülhatárolható, egységesen jellemezhető vonásokkal definiálható altípusa ismert."

De mi is maga az őrület...?

Az agyban elektromos impulzusok szaladgálnak az idegpályákon, ezek szerveződnek szinte felfoghatatlan bonyolultsági szintekre, minek eredményeként létrejön az elvont gondolat.

Elvont gondolatnak nevezzük az agytevékenység azon eredményét, amely nem a külső, vagy belső környezet hatásaira adott válaszreakció, vagy annak egyenesen levezethető következménye. Amely nem az egyszerűbb biológiai szervezeteknél tapasztalható, az alapvető biológiai funkciók (ön- és fajfenntartás) betöltését célzó, vagy ezek valamelyikére visszavezethető agyi folyamat.



Mi tehát az őrület...?

Amikor az agyban szaladgáló impulzusok magasabb szintre szerveződnek, de a végeredmény sem az alapvető biofunkciók betöltését nem célozza, sem értelemmel bíró, összefüggő, következetes gondolatiságra nem vezet...?

Számos olyan altípust ismerünk, ahol ez a definíció nem helytálló - mert a végeredmény összefüggő, sőt következetes. Csupán a többség által el nem fogadott, illetve nem bizonyítható, vagy éppen cáfolt.


Igen ám, de ha elfogadjuk a "mátrix-elmélet" (nem a matematikai, hanem az "összeesküvés-elméleti mátrix-elmélet") lehetőségét, akkor...?


Akkor adott egy egyed, aki mást érzékel, mint az összes többi - valamely okból (hiba?) -, ezért az összes többi elhatárolódik, és az egyedet "őrültnek" bélyegzi.

Tudjuk, hogy a tudat hatalma a test felett "korlátlan". Ezt igazolják azok a hipnotikus kísérletek, mikor az "alfában" lévő alanynak verbálisan tudomására hozzák, hogy a karja megégett - mire a bőre másod-harmadfokú égési sebeket produkál, noha valójában semmi sem történt vele.

Ergó, ha valamit pl. megfogok, és azt mondom "Úristen ez forró!", mire Te megfogod, és azt tapasztalod, hogy az hideg - és utánad még százan állítják, hogy hideg - akkor elvileg őrültnek bizonyulok.
(Nyilván ennél bonyolultabb esetekre is igaz az elv.)


Pedig valójában csupán ugyanazon forrásból más elektromos jelek jutottak az agyamba - pontosabban az agyam eltérően értékelte a bejövő jeleket...


Őrült vagyok...?

Vagy csak valamelyikünk téved...?

És azért, mert én vagyok kevesebben a magam állításával, kijelenthető, hogy én tévedek...? Vagy lehet, hogy Ti még mindig a mátrix foglyai vagytok, én pedig már a valóságot (vagy egy másik valóságot) érzékelek...?



Létezik egyáltalán olyan kategória a valóságban, hogy őrült...? Vagy ez csak egy elméleti kategória, amelybe "önkényesen" soroljuk be a meg-nem-értetteket...?

Persze, tudom, mire gondolhatsz.

Csokorral tudunk felmutatni bármelyik diliházban olyanokat, akiknek a gondolatmenetei irritálóan eltérnek a miénktől. Annyira mások, amit nehezünkre esik elfogadni.

Mondhatjuk, hogy "nem normális". Amennyiben a "normálist" azonosítjuk az "átlagossal".


De ettől még a fenti logika nem dől meg...






Egy megosztott gondolat utóélete...

Egy ki tudja mikori gondolatsort 7 éve "lefordítottak" képekre, és most bennem - ma - elindít egy új gondolatot... Mondhatni "megfertőz", inspirál...

http://www.youtube.com/watch?v=Rh3SUeNsUrs

Milyen furcsa is ez...! :)

"Nincs Idő."

Hatások és egymásra-hatások...

Hallgatom a 3. perc vonósait... És látom a változást, a nyüzsgő embertömeget... Épít, és lebont - rajzik, mint a hangyák...







Vicces...



Az ember, aki eldob egyszer egy követ - és a kő, amelyik számtalan tóba hullva kelt számtalan hullámot, amíg csak fennmarad a dobást őrző emlék...


7. perc

Az a kő belehull az én tavamba - és megváltoztatja az utam, az életem. Belehull a Te tavadba, meg a harmadik, a negyedik tóba is - és mind kicsit másfelé folytatjuk az utunk, mint nélküle...



Mi van akkor...? - avagy, ami nekünk nem sikerül

Proof soundtrack 1#


Miről is szól az életünk...?

Hogy pontosítsak - mit is választunk kerettörténetnek az életünkhöz...?

Keresünk.

Valamit, ami nincs meg, ami hiányzik.
Valamit, amit mástól remélünk megkapni, máshol remélünk megtalálni.
Valójában talán nem is egy konkrét dolgot - valójában talán csak az érzést, hogy valami hiányzik.

(Mindegy, mi - csak hiányozzon...?)


Ezért akarunk valakit magunk mellé.
Valakit, akihez szólhatunk, akihez odabújhatunk, akit hibáztathatunk, akivel sírhatunk, akitől elvárhatjuk, hogy jobbá tegye, ami nekünk nem sikerül...

Egy életen át keresünk - a hibáztatás-része remekül megy, ezért időről-időre újra és újra keresünk (így legalább teljesül a "mindig hiányozzon valami" vágya is)...




"Valaki kell."

Ez az alaptézis.

De...


Telnek az évek.

(Anyám - tudod, az a negyvenes nő a képeken - lassan hatvan felé közelít...

HATVAN FELÉ...!!!

Nagyanyám - Ő az a "hatvanéves nő a képeken"...! Nem az anyám...!!!!)


Telnek az évek, a hajunk lassan őszül, a gyermekeink előbb a háromkerekűt cserélik kétkerekűre, aztán a délutáni edzést bulikra, és végül minket "a haverjaikra"...

Persze nincs ezzel baj, hiszen csak élik az életüket - felnőnek...



Na és mi lesz közben velünk...?

Ha "megtaláltunk" valakit, aki mellett ki is bírtuk, hogy ne üldözzük el, akkor az életünkben - amelyben az elmúlt 18-20 évben a gyerekzsivajtól alig hallottuk egymást (bár nem is zavart, hisz ők "a mi szemünk fényei") - ismét "ketten maradunk"...

És kiderül, tudunk-e még - emlékszünk-e még rá, hogyan is kell szeretni a másikat...?
Mert 18-20 év alatt (reméljük) jó szülővé váltunk - főállásban.
De vajon nem felejtkeztünk-e meg közben valamiről?
Valakiről...?

Ha igen, akkor most jön az újabb próbatétel.


Ami viszont még érdekesebb, ha - mikor becsukódik az az ajtó a szeretett gyermekünk mögött...

Ha a ház üres marad.

Hogy mi hibáztunk, vagy a Sors akarta, hogy elveszítsük Őt, akire rátaláltunk - mindegy.

A kérdés:

Mi van akkor, ha egyedül kell végigélnünk az életünket?
Megtanulunk élni?
Vagy ez csak 30-40évesen működik úgy-ahogy, amíg tudat alatt még hitegethetjük magunkkal, hogy "még lehet..."...?

Ott állok, hatvanévesen. A gyerek már felnőtt, önálló. Én pedig ismét "baromira ráérek". Magamra. A gondolataimra.

"Minek a múlton töprengeni ó, Ká...?!"

Mihez kezdek a hátralévő 20-40 évben...?

a) olyan szinten működtettem a teremtést, mint a keletiek - 60 évesen is fitt vagyok - megyek sportolni, jógázom, meditálok, olvasok, írok, utazom.

b) megöregedtem. A testem elkopott, mint a régi ballonkabát. Korlátoz. Így marad a tudatom szabadsága.

Megtanulunk-e egyedül élni anélkül, hogy magányosak lennénk..? (Mindig visszaváltok többesszámba... :( )

Megtanulok-e egyedül élni úgy, hogy közben nem vagyok depis a magánytól...?

(Most depis vagyok...? Nem hiszem. Voltam - és az nem itt kezdődik. Ugyanakkor felmerül, hogy az élet vajon itt kezdődik-e...? Vagy csendben "elfelejtem" inkább, hogy ne kelljen szembenéznem magammal...?)




Szóval...?

00:15:35 - még csak itt tartok.

2012. április 12., csütörtök

Ez vonz Benned...


Bűnbe

"...Elgondolkodtam, mi is vonz Hozzád.

Egyfelől az érintés intimitása. A bőrödhöz érni, és tudni, hogy amögött Te laksz, érzed ahogy érintelek... A gondolat - egy kérdés, amelyre soha nem kaphatok igazi választ -, hogy hogyan is éled meg az érzést.



Másfelől pedig a tudat, hogy képes vagyok gyönyört adni. Úgy barangolni a bőrödön, ami felhalmozza, összesűríti az energiákat a testedben, az agyadban - míg a gondolataid elhamvadnak a vágy tüzében, és csak arra tudsz gondolni, hogy végre benned legyek, hogy szakadna szét a tested, csak repítsen egyre feljebb és feljebb a csúcsra és még azon is túl...



Efelé vezet minden csáberőd - a finom vonalaid, a mozdulataidban oldott báj, a mosolyod, a tekinteted rebbenése, a karcsú ujjaid...
A füled, az állad, a nyakad és a vállad,
a kulcscsontjaid íve, a bokád, a vádlid, a combod, a csípőd...

Ez az élmény vonz Benned, mint Nőben.



És a mindezeken túl húzódó Titok - vonz Benned, mint Emberben.

..."

2012. április 10., kedd

Bűnbe esnék... ;) :P



"...Látod, így múlt el minden...
Mondd mitől félsz, oly csendes az éjfél
Egy pillanatkép a falamon elvész
Látod, így múlt el minden.
Régi arcom egy képen, azt hitted,
Őrzi igazi énem.
Talán, semmi sem bánt..."


Magdi


:P



ui.:  Tudom, hogy naiv vagyok. Az vagyok, mert a világ ezzel együtt tetszik - olyannak, amilyennek én gondolom.
Ugyanakkor elképedek, mennyivel egyszerűbb úgy, ahogy reálisan - illúziók nélkül látszik...

Kiábrándító is kicsit, és dühítő is - mennyi fölös tépelődést, agyalást, nyűglődést meg lehetett volna spórolni, ha ezt hamarabb tudom...! ;) :P




(Sokáig valami angyali lénynek gondoltam a Nőt. Aztán szembesülnöm kellett vele, hogy pont olyan, mint egy pasi - csak mellekkel... :P)

Milyen vagyok

Forrás


1. Ilyennek látom magam (?!): "puha, bújós, veszélyes"
2. Ilyennek látnak mások(?): "határtalan, békés, az óceán és az ég egysége"
3. Ilyen a szexualitáshoz fűződő viszonyom(??): "csobogó, hűs, simogató"
4. Ilyen a halálhoz fűződő viszonyom:(?): "kíváncsiság, kihívás, nyugalom"


Freud-ot se tartottam normálisnak soha... :P

Nem vagy szent

Magdalena Rúzsa



Hát szembesülnöm kellett ezzel is... :P

Megkaptam oltásba, hogy úgyis túl öreg vagyok hozzá... :D (Visszaosztottam, hogy "túltapasztalt" nem létezik.. ;) :P )

Na jó, végülis mindegy.

Próbálom "csak elkapni". ;)

Ennek az is az eredménye, hogy...

Mi is...?

A flow nem feltétlenül rohanás... :D


Tegnap táncoltunk.

Jó hosszú kihagyás után újra.

Jó volt. :)

Feldobott. :D

És persze megint előkerült, hogy "menjünk akkor versenyre"... :)

Engem mindig feldobnak a versenyek...! Felspanolnak. :)
Igaz a tánc amúgy is...

Na de munkaidőben ne írogassak, mi...?! ;) :P

Hajrá! ;)

"Nice day, All..." (keresztapás rekedtséggel)

2012. április 8., vasárnap

Világvégén - avagy becsapjuk önmagunkat

Valahogy így érzem most magam...



Volt egy kellemes beszélgetésem anyámmal.
Jó ritkán beszélünk. És régen is láttam.

Rajtam múlik, mert ha jobban megerőltetném magam - ha tetszik, jobban hinnék az eredményeimben -, akkor segíthetnék neki. Meglátogathatnám, stb.


Ő elég negatívan gondolkodik. Akár még alapja is lehetne, de nem ez a lényeg.



Egy ideje megfordult a fejemben, hogy bármilyen nehéz vele, vajon mennyit változtat majd a világhoz fűződő érzéseimen, ha már nem lesz esélyem korrigálni...?
Kimondani, hogy "szeretlek", megölelni...

A nagyanyám elvesztése - sok évvel ezelőtt - ráébresztett, hogy ezt, anyám elvesztését nem fogom megúszni...
Ő az egyetlen igazi rokonom.

Persze nem hiszek a halálban, pontosabban a továbblépésben hiszek. De tudom, hogy az ő továbblépése után az életem hátralévő éveiben mégsem lesz ott, hogy szerethessem...




Vajon mindabból, amit lezárt, bizonyított logikai levezetésként tartok számon, vajon mennyi lehet tévedés...?



Arról (is) beszéltünk, hogy úgy érzi, megfosztották a lehetőségeitől.
Én azt mondtam, talán túl távolba nézve keres - talán a vágyott lehetőségek helyett az elérhetőek felismerésére kellene törekednie...

Azt kérdezte, nem zavar-e, hogy "eltelik" az idő felettem...?

Én azt mondtam, ez is a mi döntésünk. Én döntöm el, mivel töltöm az időm.



És ha tévedek...?




Ha ezzel csak áltatom magam, hogy ne kelljen szembenéznem a kudarcaimmal...?



Ez volna csak a valódi vereség...


Végül is minden csak nézőpont kérdése...!

Én döntöm el azt is, hogy valamit hogyan fogok fel! Ha így van, akkor viszont ez nem kudarc - sőt! Inkább fényes győzelem!


De ha mindez a saját szubjektív megítélésemtől függ, akkor valójában talán - tőlem függetlenül nem is létezik...

És végképp nem számít, hogy mások szubjektív megítélése szerint mi is ez...


Furcsa.
Mindjárt más fényben látszik a "Ne ítélj, hogy ne ítéltess!" intelme...
Ez lehet a valódi elfogadás értelme is. Mikor felismerjük, hogy az ember, aki "a cselekedetei összessége", egyben az "érzelmei összessége" is... És hogy valójában csak a lénye "következményeit" látjuk a világban, s nem őt magát... És e következmények megítélése szükségszerűen torzít, hiszen szubjektív... Tehát, ha zsigerből megítélünk, zsigerből torzítunk és becsapjuk önmagunkat...



Ez milyen izgalmassá teszi az eddig "megismert" címkével ellátott "ismerősökre" való odafigyelés kihívását...! :)

Az újonnan elénk kerülő emberek megfigyelését...

Képesek vagyunk - képes vagyok egyáltalán rá, hogy ne ítéljek...?

Képes vagyok pusztán elfogadni valakit...?
Vajon milyen érzés lehet ez a másik oldalon...?
Amikor fenntartások nélkül fogad el valaki, akit "addig még nem is láttál"...?

Felismerjük...?

Vagy az előítéleteink szemellenzője vakká tesz...?

Keressük a  (nemlétező) jeleket, hogy milyen ítélet született benne rólunk...?




Nézzenek oda...! :D

Hová nem téved az ember, ha csak tétován elindul a tábortűz fénykörén kívül...?! :)


"...Volt sok szép örömöm,
Mégis csak...
Köszönöm..."




(Megint hemzsegnek a kérdőjelek...
Persze mit is tehetnék itthon, ha semmi olyan dolgom nincs, ami sürgetne...?! :) )



Kép-alkotás

Vajon az egymásról kialakított képeinknek mennyi köze van a valósághoz...?

Határtalanság - én erre vágyom

Előzmény: 2012/04/kekulo-eg-alatt


Válasz: Heavy in your arms

"Ezeken én is sokat gondolkodom.
Olyan vonzó az a határ...
Olyan ártatlan...                                                 
:) Ártatlan...? :D Igen, végeredményben,
                                                           ha őszinték vagyunk, igen.
És tényleg olyan sérülékeny??                                  Inkább a kép, amely a másikról bennünk - rólunk benne él.

bár azt hiszem nem ez az utolsó határ.

Ismerünk másokat?                         
                                                                   Szinte biztosan nem. Illetve tudatosan nem.
                                                                   Valódi Énünk talán igen, de ezt földi tudatunk sosem
                                                                   lesz képes felfogni igazán.                                     
Tudjuk mit gondolnak, mit éreznek, 
milyen helyzetekben hogyan reagálnak?              Nem. Csak korábbi tapasztalataink állnak
                                                                       rendelkezésünkre. És azok értelmezései,
                                                                       melyek nem feltétlenül reálisak.
Ismerjük a nézeteiket, a gondjaikat, a vágyaikat?
Ott vagyunk velük, ha kell??
és Ők vajon elmondják, ha bajban vannak?
Kérnek segítséget?
kitől kérnek?
kihez fordulhatnak?
és vajon mi kihez, kikhez fordulhatunk???

Néha csak ülök, és érzem eltelt egy perc, és még még egy, 
és egy óra, és csak gondolkodom.                                                   Ismerős érzés.
Szinte hihetetlen, mennyit gondolkodom.                            Valaki azt tanácsolta, hagyjam... :)
                                                                             Inkább csak kapjam el a flow-t...
engem vajon ki ismer?

milyen lett volna, ha én is megfogom a kezét?

Ösztönlény vagyok?
Az agyam miért mondja olyan sokszor, hogy "ne tedd!"                    Na ez szerintem ösztönös védekező
                                                                               mechanizmus. Csalódás ellen.
a héten hallottam: "férfi és nő közt barátság csak szex után lehet..."
egyik tanulsága, hogy kevesebb barátom van, mint gondoltam. :)         Ezen érdemes elgondolkodni... ;)
és ha ez tényleg így van, akkor csak nyerhetünk.

Ha valami attól elromlik, hogy megfogom a kezét,                      Pontatlanul fogalmaztam. "Elromlik" ~ "megváltozik."
hogy kezdeményezek, hogy közelebb engedem magamhoz         Én eddig azt tapasztaltam, hogy kiléptek az
mint eddig, akkor az a kapcsolat most jó???                       életemből. Ergó "elvesztettem őket". El is                               
                                                                         gondolkodtam a lehetséges okokon... ;) :P                         

mi változhat?
feszengenénk?                                                                  Én nem. Engem sosem feszélyezett, sőt!
                                                                  Inkább inspirál a még  nagyobb
kényelmetlen lenne?                                                         odafigyelésre, odaadásra a megismerésben.
vagy ismételnénk?
vagy nem lenne mindkettőnknek jó? De hát miért ne lenne...
Vajon el tudjuk mondani a másiknak mire vágyunk??              Idővel biztosan. Csak kell egy kis idő, míg a              
                                                                      szavakon túli világban is megleljük a hangunk.
Mi magunk tudjuk egyáltalán, hogy mire vágyunk???              Szerintem.
Biztosan mindig tudjuk??"


És hogy tudjuk-e, mire vágyunk...?
Tudjuk.

Hogy meg merjük-e fogalmazni, akár csak magunk előtt...?
Megint egy jó kérdés.

Én jó ideje a határtalanságot hiányolom. Valaha - úgy egy bő évtizede volt alkalmam megélni. Az egységet Valakivel. Valaki Univerzumával. Önmagammal.
Azóta keresem ezt az élményt azt hiszem.
Egy olyan kapcsolatban, amelyet nem torzít el eleinte a szerelem vaksága, amely elé nem állítanak korlátokat sem társadalmi-erkölcsi-etikai elvárások. Egy olyan kapcsolatban, amelyben érvényesülhet az Emberi Lényeg - a Szabad Akarat. Mint minden teremtett emberi lény, a zsigereimben ott él a vágy az elfogadásra. A felfedezés kíváncsisága. És az önző emberi lényem birtoklási vágya, mely sóvárog a szépség után.

E hármat megélni egyetlen kapcsolatban - kiegyensúlyozott, harmonikus kapcsolatban -, e kapcsolatban szabad akaratunkból fedezni fel az érzelmek határtalanságát (barátság, szerelem, szeretet)...

Én azt hiszem, erre vágyom.