Vajon ez az élet tényleg (csak) az elengedésről szól...?
Álmodj magadnak valamit, aztán ha alakul, engedd el?
Újra, meg újra?
Amíg végül már eljutsz odáig, hogy az első "nem fér bele"-szituációnál, az első nem-sikerült kihívásnál dobod is ki a fenébe az egész addigi erőfeszítést, és lépsz tovább?
...
"...Csinálj belőle poklot, mennyország helyett, óh, szabad...!"
Illúzió.
Illúzió a legtöbb dolog, a legtöbb "kapcsolatod", a legtöbb "szerep", amiben ismered magad.
"Ismersz" embereket - vagy azt hiszed, ismersz embereket. Mit tudsz róluk valójában?
Irigyled, hogy már itt tart, már ott tart - hogy neki mennyivel könnyebb volt elindulni, hogy mennyire "sugárzik róla, hogy..."...
De mit is tudunk valójában az ő útjukról...?
Nézünk - de látunk?
Nézünk kifelé a saját valóságunkból, ahelyett, hogy foglalkoznánk vele. (Persze foglalkozunk vele, de azért minden pillanat, amikor mások útját nézzük (irigyelve), elvesztegetett pillanat a mi szempontunkból.)
"Imre még nincs negyven..." - csipkelődik velem a fogadott fiam.
Negyven.
(Volt osztálytársam posztja a fészbukon: "Elnézést kérek minden ismerősömtől, akikről gyerekkoromban azt gondoltam, hogy a negyven éves már öreg...")
Illúziók.
Illúzió minden, ami anyagi. (Régi-új felismerés.)
Illúzió, mert a haladás érzetét kelti, mikor teremtünk valamit az anyagi életben - pedig sehová sem haladunk, amíg a belsőnkkel nem foglalkozunk...
Konkrétan sehová.
(#audibansírnijobb)
Persze - amint bent, úgy kint - vagyis, ha tudunk teremteni, az feltételez valamilyen belső fejlődést is. Igen. Valamilyet.
5 percen vesztegettünk el két-három napot.
Jogos a kérdés, hogy én "provokáltam-e ki", vagy "ő esett ismét egy tudattalan mintába", egy tudattalan reflex-folyamatba.
Valószínűleg - mivel minden (kapcsolatban minden történés) "interakció" - mindkettő.
Azaz: mindkettőnknek van még dolga.
Nekem az (ön-)elfogadással, hogy "megérdemlem" (a jó kapcsolatot, mások szeretetét, a sikereket, stb. - végeredményben a boldogságot).
Neki...? A feltételezésem, hogy a félelmével függött össze. Ez is.
(Egy szülő korai elvesztése nyilván mindenben meghatározó trauma.)
"Nem voltunk együtt eleget, amikor még lehetett volna" - ezen alapulhat a görcsös kapaszkodás minden pillanatba. (És ez nem "kritika", csak próbálok segíteni megérteni azzal, hogy próbálom megmagyarázni/megérteni. Nem biztos, hogy igaz, de talán segít elindulni valamerre.)
Okozhatja, hogy egy dacos gyerek reakciójával viszonyul - hiszen a trauma gyermekkorban "fagyasztotta be" azt a pillanatot. Azt az élményt, hogy "ha nem most, talán soha".
Bennem az önelfogadás - hogy vagyok elég jó, hogy megérdemlem - a "téma". Ha provokálom a kapcsolataimat (egyszeri pszichológusom szerint "érdekes véletlen", hogy apám 3-4 éves korom körül lépett ki az életemből, és a kapcsolataim sem húzták eddig ennél tovább), hogy "időben vége legyen" - akkor még mindig "nem érdemlem meg" a boldogságot.
Mennyit is haladtunk akkor...? 33 /40 év alatt...?
Isten tökéletes. Ő az Egy-ség.
Az Ember a Rész. A Szikra.
Az egy-ségben lét illúzióját adja - pillanatokra - egy párkapcsolat. Két szikra ezért akar olyan közel kerülni, szinte eggyé olvadni.
Amikor összeveszünk, ezt az illúziót romboljuk le.
Persze kérdés, hogy valóban szükségünk van-e erre az illúzióra...? Vagy élhetnénk boldogan akkor is - együtt -, hogyha elfogadnánk, hogy az utunkon egyedül járunk, és úgy tudunk kezet nyújtani egymásnak, mint két utazó az ablakon át (ki-ki a saját járművében)...
Ha nem tekintenénk ezt kevesebbnek attól, hogy elfogadjuk a korlátokat, amiket ez a létezés adott.
Ha nem várnánk el egymástól, hogy olyat adjon a másik, amire senki sem lehet képes (a szikra szikra marad, nem tud Tűz lenni).
Ha többet foglalkoznánk a saját "ébredésünkkel" - és "nyitott szemmel" néznénk egymásra...? (#aludjcsakénálmodom...?)
Ha kevesebb elvárással fordulnánk egymás felé - "a szeretet kér, nem elvár" -, kevesebbet csalódnánk a másikban, és kevesebb feszültséget szülnének a csalódások.
Ha tudatosabbak volnánk a mindennapokban ("felébredettebbek"), akkor látnánk egymás korlátait - a hozott mintákat, stb. - és kevésbé haragudnánk, kevésbé bántódnánk meg egymás viselt dolgai miatt.
Sokszor felmerülnek anyagi kihívások, amik sokszor megugorhatatlannak tetsző kihívásnak látszanak.
Mi van, ha csak azért tűnnek annak, mert "alszunk". Mert az éber tudat (vagy az alvó - de mindenképp a tudat) tud teremteni, míg az alvó el van foglalva az álommal, amit épp álmodik?
"...Csinálj belőle poklot mennyország helyett..."
...
Kiégés.
"...
1. 1. lépcső a Kiégéshez vezető úton
A legveszélyeztetettebbek: akik igényesek, maximalisták.
„Ne áldozd fel a boldogságod a sikerért!”
„Figyelj „a 4 E” fenntartására!”
Elégedetten,
Eredményesen,
Egészségesen,
Együtt.
Diagnosztikus pont: amikor a szabad vágyból („jól akarom csinálni”) kényszer válik...
2. 2. lépcső a Kiégéshez vezető úton
A Reakció a többletterhelésre – fokozott erőfeszítés.
Fontos! Tedd fel a kérdést (1.): „Meddig fogom így bírni / csinálni?!”
Rövid távon sok mindent ki lehet bírni...
2. kérdés: „Mit tudsz tenni magadért, hogy ne menj tönkre?” (Pl. add fel a maximalizmust!
Elégedj meg a „jóval”...!)
Ha Te fokozott erőfeszítést teszel, az a családosra is ráhat – onnan vonsz el energiát, vagyis őket is fokozott erőfeszítésre + lemondásokra készteted!
Amikor kimerülsz / eléred a tervezett időhatárt („meddig bírom/csinálom”), könnyen ott vagy, hogy „na most hagyjon végre mindenki békén...”
A családod pedig itt lépi át a saját korlátait >> stressz, viták, csalódások
A határidőd után még viszonoznod kell azzal a körrel, akiktől elvettél energiát – vagyis a valódi pont, amikor "lazíthatsz" később van!!!
3. 3. lépcső a Kiégéshez vezető úton
Saját szükségleteim elhanyagolása !!!
Emiatt a 4E sérül hosszútávon!
Meg kell különböztetni a „Fontosat” (1) a „Sürgőstől” (2) - és azt cselekedni, ami Fontos...! !!
„Határozd meg a „minimumaidat”!”
A Napi Egyensúly Minimuma – „hogy hosszútávon jól tudjak működni”
(pl. x óra alvás + meleg (főtt) kaja)
A Heti Egyensúly Minimuma - „hogy hosszútávon jól tudjak működni”
(pl. heti 1 szabadnap, „amikor magammal teszek jót...”)
„Ha nap, mint nap tolod, biztosan van, akiken nem Neked kell segíteni!”
A Havi Egyensúly Minimuma – „hogy hosszútávon jól tudjak működni”
(pl. 2 nap a családdal havonta – nem otthon, házimunkával...)
Az Évi Egyensúly Minimuma – „hogy hosszútávon jól tudjak működni”
(pl. szabadság – van „minimum elégséges”!
Neked mennyi? Találd meg!) !!!
4. 4. lépcső a Kiégéshez vezető úton
Külső-belső feszültségek – a probléma tagadása (szorongás-kerülés)
„Amikor a rutin visz” - nincs többleterő, lelkesedés, kreativitás...
A szervezetünk elhanyagolása visszajelzésekhez vezet! (pl. alvászavar, emésztési zavarok(!), potenciazavar, menzesz-borulás, stb.) („A bél a lélek tükre...”)
„A háttérben nem az van, hogy ne lennél egészséges, csak a szervezeted jelez, hogy hosszútávon !! elvesztetted az egyensúlyt, stresszelsz...
5. 5. lépcső a Kiégéshez vezető úton
...Amikor már beszűkült tudatállapotba kerülünk...
(realitásvesztés, nem ismerjük már fel a valódi problémát)
kreativitás, érzelmek, cselekvések amortizálódnak,
„túlélő üzemmód”
elfelejtünk kapcsolódni az erőforrásainkhoz (pl. barátságok)
már azt sem tudjuk, hol zudnánk töltődni...
krónikus alvászavar jellemző!!
A 4-5. szintnél már rendszerszintű változásra van szükség!
...Hogy azt tudjam mondani:
„Nekem most néhány fontos dolgot abba kell hagynom, hogy a lényeg megmaradjon!”
Fontos Sürgős
Fontos LÉNYEG
Itt már szükség lehet külső (akár baráti) segítségre – beszűkülten nem tudunk gondolkodni sem már...
„Mit tegyek, ha jeleket észlelek?”
Nézd meg, hanyadik lépcsőfoknál tartasz!
Ellenőrizd az Egyensúlyokat, Fontos/Sürgős definiálásokat, kapcsolódj a barátaiddal
Minél hamarabb igyekezz visszajutni a „nullához”!
Negyedévente legalább adj magadnak hosszabb „én-időt” „rendszervizsgálatra”! EZT IS TERVEZD BE!
„Honnan tudhatom, mi a Lényeg?”
Amire a legmélyebb vágyad irányul
Ami miatt úgy érzem, van értelme az életnek
Aminek szívesen, örömmel szentelem az életem
„Házasságban hogyan csináljunk „embermentes napot?” (Pál Feri saját Havi Egyensúly Minimuma)
Extrovertált vagy? >> a kapcsolatok töltenek fel (ha emberekkel vagy)
Ne gondold felszínesnek az extrovertáltakat! Ők úgy gondolkodnak, hogy közben beszélnek...! :DIntrovertált vagy? >> az önmagaddal töltött idő tölt fel (nem „egyedül vagy”, hanem „önmagaddal vagy”)
A pároknak tudniuk kell, melyikük milyen! (Te tudod...?!)
Ne bántsátok egymást emiatt – adjatok teret egymásnak! Ebben nem tudtok változni!
„Hogyan valósítsunk meg rendszerszintű változást (5. szinten) párkapcsolatban?”
Kérjetek segítséget! Kell a külső szemszög!
(Sztoriból) „...Arról van-e szó, hogy nem akartok együtt élni, vagy arról, hogy nem akartok így együtt élni...?”
..."
Mindenféle szerepünkben ki lehet égni - a párkapcsolatban, a szülőszerepben is.
Vajon nem-e emiatt is vagyunk türelmetlenek egymással?
Vajon nem tesz-e ez is hozzá a bántódásokhoz, a feszültségekhez...?
„Mit tudsz tenni magadért, hogy ne menj tönkre?”
("Amikor találkoztunk, egy energikus, életvidám embert láttam..."
