Egy-ség?

Szeretők lázadása #11:30


Vágyom Rád. Ahogy Isten is vágyik minden egyes lélek visszatérésére. Vágyom rá, hogy Egyek legyünk.Bár egy vagyok Istennel. S ha én egy vagyok Vele, s Ő egy Veled - akkor Veled is Egy vagyok...

Mégis...

Érinteni, érezni vágylak.



Csak ringatnak a hangok hullámai, csak lehunyt szemmel látlak.

Csak tűnődöm.


Talán olyasmin, amin már rég nem kéne gondolkodnom.

"Tudom"

Hangulat


"Tudom, hogy így van, régóta. És jó, hogy most meg is fogalmaztad, nagyon ráéreztél."




Mintha...

Egy új világegyetem.

Egy újonnan feltáruló múlt. Egy másik élet múltja.
Régebbi, sokkal régebbi.

Folytatás?


Beleborzongok.

Máglyahalált vállalni újra...


Hiszen mindig... ez a vége?


De hát a meg nem élt élet nem élet...!



És a bizonytalanság. 

Ó, átkozott szavak!

Átkozott vakság!



Mindig csak az önfeláldozás marad...?


Mindig áldozatot kell hozni.


Ahogy az Ős a Biblia szerint a fiát áldozta fel Istennek.


Nekünk mindig - ha a boldogságot akarjuk választani - fel kell áldoznunk a szívünk...?







Vajon tudod?

Vagy csak tudsz valamit, amiről azt hiszed, hogy Az...?


"Tudod."


Igen, őszinte voltam.

Elmondtam, hogy nincs más, akit annyira közel éreznék.



Elmondhatom, hogy azóta sem. 

"...Ugyanúgy akarom...
A két karomba zárlak - 
Jobb, ha hagyjuk a szavakat..."



Jólesik ringatózni...

Megváltozik a valóságészlelésem...

Megváltoznak az értékrendi sorrendek.

Súlytalanná válnak a hétköznapi feladatok - feloldódnak a távolságok, megváltozik a fény...



Nehezemre esik elengedni a kezed - pedig csak gondolatban kapaszkodhatom Beléd.

Mennyi kérdőjel sorakozik valójában közöttünk...?

Mit értesz Te, mit értek én...?





Bár ne volnánk "párhuzamosok"...!

Vajon mi is kiábrándulnánk egymásból?

Vajon jobb a tudat, hogy a válasz "Nem" - hogy nem Te vagy, s Neked nem én vagyok -, vagy jobb az illúzió, hogy talán...?



"Örülök, hogy vagy.

Hazavezet a fényed."



Ez vagy nekem.

Keresztutak

The magic of belle isle #soundtrack#

Hová illan el a szerelem...?

Hová szökik a varázs a mindennapjainkból...?


Egy vádli, egy csípő, egy áll, egy ajak csábító íve, egy igéző tekintet...


Hogyan veszti el azt a fényt...?

Vagy csupán a mi szemünk vakul meg a látására...?


S ha igen, miért...?



Emlékszem, az ajkaiba szerettem bele - bármeddig elnéztem, ahogy aludt...


S ma...?


Újra két világ vagyunk...


Még csak nem is határosak....



Érdekes visszaolvasni a Neki szánt gondolataim 2012 végéről...
(Furcsa, hogy 2012 végén volt - nem tűnik olyan távolinak...)

A gondolatokat, amelyeket sohasem mondtam ki (?) - amiket inkább leírtam, és hozzáférhetővé tettem a számára - és amiket Ő sohasem olvasott el.



Hová lesznek a zene hangjai, miután feloldódnak a levegőben...?


Azt hiszem, járok egyet...