Visszfények

Au...

Érdekes érzés látni a volt barátnőm boldogságát. Nem voltunk jó csapat, és nem mondom, hogy "bárcsak visszacsinálhatnánk..."

Mégis, a képeiket látva valamit éreztem.
Nem tudom.

Lehet, hogy irigy vagyok...?

Vajon mennyit sikerült változnom azóta?
Akkor nem ment, ma menne-e...?


Fura érzés.
Jó képek. :)

Remélem, ezúttal sikerül. Nekik.

És - legközelebb - nekem is. :D ;)

Nézőpontok

Furcsa érzés elszakadni a talajtól.
Megváltoztatni a perspektívát, elengedni a megszokottat.

Ilyen számomra (f)elismerni, hogy mire vagyok képes. Elismerni, hogyha jól csináltam.

Ma egy fiatal pár jött hozzám. Egy kedves barátjuk ajánlására jöttek - "mert ő is a semmiből indult, és hónapokon belül letettetek valamit az asztalra... Fényéveket lépett előre..."

Jó eredmény...?
Az. Persze, nincs még vége a sztorinak - sőt! Eléggé pengeélen táncolunk, kell a kitartás a folytatáshoz.

De megcsináltuk.

Ahogy megcsináltuk csak az idén már sokadjára.

Otthonok jönnek létre, ködös-káoszos helyzetek tisztulnak le, kilátástalanságból indulunk szilárd talajon, megfogható jövőképek felé...

Anno, a cégem névválasztása egy hajszálon múlt. Egy "jobban csengő", angolos nevet akartunk bejegyezni - de foglalt volt. Gyorsan kellett egy másik név - így, mintegy "másodikként" jött elő a végleges...

Azóta - "nomen est omen"...



Köszönöm Uram, hogy képes lehetek minderre! És kérlek, hogy áldj meg kellő alázattal, kitartással, és bölcsességgel, hogy önzetlen tudjak maradni, hogy megcselekedhessem, amit Te bízol reám, adhassak még reményt, bizakodást, hitet, mutathassak járható utat minél többeknek!
Segíts, hogy erős harcosod maradhassak, és sokaknak segíthessek perspektívát váltani!

Jól kérj!

"Kérj, és megadatik..."

De jól kérj ám, MERT MEGADATIK...!!!



Vicces, hogy az elmúlt - lassan 11 év után még mindig meg-meg kell álljak, hogy azon gondolkodjak, "jól kértem-e"...
Persze - lehet, hogy valójában csak idáig juthatunk. Tudatosabbá válunk, és egyre kevesebb idő kell, hogy eljussunk az "önvizsgálatig".

Az én kérésem, amely most "vizsgálatra szorul", a párkapcsolat témaköre.
Egyedül voltam - most van mellettem egy lány.
Hiányzott az életemből a női energia - most élvezhetem a jelenlétét. Érinthetem, csókolhatom, megélhetünk közös élményeket.
Egyszerűségre vágytam - "valami nem-komolyra".

És most itt ez a lány, aki még csak "lány", és nem "nő". Még - 28 éve ellenére is így érzem - nem igazán nőtt fel.
Ebből kifolyólag kérdéses, hogy mennyire szabad hosszútávon gondolkodnom, terveznem Vele.

Persze, jó embernek ismertem meg, megérdemelné. Vágyik is rá, hogy valakinek végre tényleg Ő kelljen...

És jön az első, "na de".
Ha nem-komolyat kértem, miért akarom komolyként kezelni?

Lehet, hogy igazából mégiscsak komolyra vágytam?
Olyanra, akivel családom lehet?

Akkor ezt a kérést megint elszúrtam...

Bizonytalan, nem akar gyereket, nem hisz magában, sem másban, ebből kifolyólag csak vergődik.
Legalábbis egyedül.

Reméltem, hogy ha mellé állok, akkor tudok annyi stabilitást adni Neki, hogy el tudjon indulni. Hogy el tudja engedni a félelmeit, és fejlődjön. Az önbizalma, a hite, stb.




A kérdés, amit újra kell értékelnem, hogy "van-e időm még", amit Neki adhatok?
36 vagyok. Ha ma születne a lányom, kb. hatvan lennék, mire kirepül.
Adhatok-e két évet Neki?

Mármint - azt teszek, amit akarok, de...

Kicsit félek is. Az érzelmi oldaltól.
Mások szerint olyan pszichológiai állapottal él (egyfajta tudatzavarként írja le a szakirodalom), amiben jellemzőek a kőkemény érzelmi játszmák.
Én pedig utálom a játszmákat. Már öt éve is "öregnek" éreztem magam hozzájuk...
Épp ezért kértem, valami "nem-komolyat".




Ugyanakkor ugyebár, nem hiszek a véletlenekben. Mármint, hogy véletlenek.

Azaz okkal találkoztunk. Ám hogy mi ez az ok...?

Nemet kellett volna tudjak mondani Neki? Ez volt a teszt, hogy megtanultam-e kellően védeni önmagam?


Azon is elgondolkodtatott, hogy milyen nőket választunk(-ok).

Ha erős, független nőt - akkor nyomás van rajtam, hogy férfi legyek őmellette is. ("Légy erősebb, jobb, stb.")
Ez stresszel jár. Megfelelési kényszerrel.

Ha elesett, "gyenge nőt" választasz, őmellette könnyebb elérni ezt a szerepet.
Nincs akkora stressz.

Viszont, míg egy erős nő Társad lehet, egy gyenge nőt Te istápolsz, Te erőlködsz őérte is. ("Helyette is.")


Miért választottam eddig "gyenge nőket"?

Így alakult?
Vagy ebben volt valami tudat alatti tudatosság?
Gyávaságból? Kisebbrendűségi komplexusból?
A megmentő-szindrómám hatása volt ez is...?


Vágyom a nőre, aki a Társam volna - aki mellett én is megpihenhetek -, de nem merem őt választani...?


Családot akarok.

...??!

Mondok én ilyet?!

Én ilyet mondok...?

Büdös pelenkákkal, meg kialvatlansággal, kupis lakással és anyává váló nővel? (Szerepváltás, amiben megint veszteséget szenved a női energiaigényem, bizonyos szempontból.)


Vagy csak a gyerekvállalás végre számomra is a révbe érést jelentené? Annak egyfajta indikátora volna?




...


38 leszek, hogyha adok két évet.

"Családalapítás negyvenévesen."
Könyvcím-szagú gondolat.


És közben a kockázat, hogy ha Ő teherbe esik... Akkor mi lesz? Nem akar gyereket, de ez abban a pillanatban megváltozhat. Ugyanakkor félek, hogy tudna-e jó anya lenni... (A mintája egy kalap szar...)
Mármint, hogy szeretne jó anya lenni, az biztos, és törekedne is, hogy mindent megtegyen, de... Hogy a múltja, a sebei nem nyomnák-e rá a bélyegüket az anyaságára is...

Vagy ez hülyeség, hiszen mindannyian a sebeinkkel együtt vagyunk azok, akik vagyunk...? Én sem vagyok kivétel...

Ez a két év esélyt adhat Neki, hogy talpra álljon. Hogy meglépje, amit meg kell - lezárjon, elengedjen, befejezzen dolgokat. És jobb helyzetből folytathassa. Vagy velem, vagy mással, de - jobb helyzetből.

Én pedig...?
Nekem az a dolgom, hogy ezt a két évet a lehető legjobban a magam hasznára fordítsam.
Mind spirituális fejlődés szempontjából, mind az anyagi síkon.
Hogy amikor lejár ez az idő, "alkalmas legyek". Azaz alkalmasnak is higgyem magam.
Akár Vele, akár bárki mással.

Vagyis ez a két év már nem szociális jótékonyság. Már ebben is benne van az én-védelem.
Ez is tudatos választás. Törekvés, hogy a legjobbat hozzam ki abból, amit az Élet hoz.


...

Senga szerint türelmetlen vagyok.
És én csak az elvárásaimmal tudok dolgozni - ő pedig magával.

Ezt én úgy értem, hogy csak időt adhatok, és önmagam. A többi Rajta múlik - rajtam a türelem...


...


Böjte Csaba testvér levele - hozzám is...