2018-as jegyzetem szedtem elő - Pál Feri oktatását. A kiégésről. Kell. Kellett. Nem - még mindig kell.
Érzem. (Még nem ültettem át gyakorlatba "semmit"/eleget...)
Furcsa, hogy a harmincas éveimben kezdek igazán tanulni magamról - rólunk, emberekről. Szembesülni a mintákkal, amik a működéseinkben felfedezhetőek. Felismerni, mennyire nem kikerülhetőek a leckéink. Mennyire leragasztanak a kibúvók, a halogatások - mikor elkerüljük a szembenézést.
Durva, hogy évek, évtizedek tudnak elillanni így.
Olyannak látom most magam, mint egy sziklát, amit körül folyik az Idő-folyó. Amikor elindulunk az életben, azt hisszük, hogy a dolgok, a világ, az események-emberek változnak körülöttünk, és hatnak ránk, így mi fejlődünk, változunk, és alakítjuk a világot magunk körül.
Ma úgy tűnik, mi "állandóak" vagyunk. Sokkal kevésbé változunk a külső hatásokra, mint hisszük. Valódi változást nem a külső hatások, hanem a hatásokra adott belső reakcióink hoznak. A valódi munka, amire figyelmet (energiát) fordítunk - és a változás "arányos" (nem biztos, hogy "egyenesen arányos") a ráfordított energiával, figyelemmel...
Mi vagyunk "mozdulatlanok", s az Idő folyik körülöttünk, hordaléka, amivel csiszol, reakcióra késztet, amivel tanítani próbál - ezek az események, amik történnek velünk-körülöttünk.
Amíg ugyanakkor eltaszítjuk a változást, nem akarunk figyelni befelé, magunkra - megérteni, mi és miért a lecke, addig az ellenállás, a feszülés, a tagadás, a kötődés viszi az energiáinkat. Az óra pedig ketyeg. A tanulásra-tapasztalásra rendelkezésre álló idő fogy.
Barátom kifelé a negyvenesekből, én lassan a harmincasok végén.
A "4E" - Elégedetten, Eredményesen, Egészségesen, Együtt.
Ezekre kell fókuszálnom. És arra, hogy mondjak nemet is.
"Ha folyamatosan tolod, biztosan van, akit nem neked kell megmenteni..."
Talán arra (is) akar tanítani az Élet, hogy "az Idealizmus halálos lehet - az Elengedés pedig életet menthet"...?
Engedjem el a nagy célokat, és fókuszáljak az egyetlen valódi értékre, a boldogságra...?
Oké - de mi ad boldogságot?
Korábban meggyőződésem volt, hogy az idealizmusom tesz mássá, többé, mint az átlag. Ez tesz azzá, aki vagyok. Az is meggyőződésemmé vált, hogy ez annyira alapvonásom, hogy nem tudok (és nem is kell) változtatni rajta.
A "rajtam túl mutató célok" mozgatnak, kell nekem, hogy pozitív hatást tudjak gyakorolni körülöttem a világra.
De vajon nem elég-e, ha ezt "kisebben", az egyes ember szintjén teszem...?
Az emberiség nagy alakjainak neve azért maradt fenn, mert sokak életére tudott hatni a munkásságuk. Az én célom annak bizonyítása és hasznosítása ("volt"?), hogy igenis lehet korrekten, csalás és hazugság nélkül nagy céget, nagy csapatot építeni.
Hogy lehet emberközpontú vállalatot alkotni, ahol a munkatársak jelentik az értéket, akik a vállalatban épp olyan fontosak, mint a testnek a sejtjei. Ahol nem csak munkahelyük van - hanem ahol "otthon vannak". Ahol a "csapat" nem csak a munkában csapat, de összetart, megóv az életben is.
És ezt - hittem ebben, vagy hiszek még? - ki lehet terjeszteni az ügyfelekre is.
A vállalat építése révén, az ügyfélkör építésével egy kapcsolati hálót, egy összetartó, egymást a szükségben segítő közösséget lehet építeni...
Persze - nem lehet senki helyett élni. A kihívásokat, a feladatokat nem lehet megoldani mások helyett...
Vagy - "Ha valamit akarsz, a Jóisten előbb mindig próbára tesz, valóban akarod-e..."?
És esetleg megfűszerezi azzal, hogy
"Uram, adj erőt, hogy változtatni tudjak azon, amin lehet, türelmet, hogy el tudjam fogadni azt, amin nem lehet, és adj bölcsességet, hogy meg tudjam különböztetni a kettőt."
Hiszen boldogságot most az Együtt töltött idő, a közös kertészkedés, akváriumbuzerálás ad... A közös világgá menések...
A srácok nevetése, az öleléseik...
Tegyem előre ezeket, és "mellesleg" dolgozzam tovább az előbbiért...? És fogadjam el, hogy "jutok, ameddig jutok"...?
Pál Feri mondta azt is, hogy
„Vigyázz, hogy a hivatástudat ne vegye el a Te
/ munkatársaid szabadságtudatát!”
Szabadságomban áll úgy élni, és annyit megvalósítani, amennyit "jól esik"...
Vele(d) lenni. Vele(d) álmodni, Vele(d) tervezni, Vele(d) dolgozni...
A figyelmem, a szívem, a fókuszom Felé(d) fordult.
Furcsa, hiszen eltelt egy év - és mindketten érezzük, hogy most más, mint az első félévben. Vagyis elvileg ez már nem a "lilaköd".
Nem vagyunk tökéletesek.
Én sem, Te sem. És ezt tudjuk is.
Ugyanakkor szerethetőek vagyunk - így is.:) Ezt is tudjuk. Mindketten érezzük.
Van dolgunk - látjuk is. Mindketten.
Belső dolgunk, magunkkal - és külső dolgunk, közösen, Egymással.
Azt hiszem, módosítanom kell a céljaimon. :)
Hiszen változtak a prioritások.
Ez lehet a válasz, hogy miért nem vagyok ritmusban.
Vagyis - miért nem voltam. :)
Talán. :)
