Vezess - cselekedj!

Link



"Először – ahogy a táncban, a férfi vezet, a nő követ – nekem is a vezetést kellett megtanulnom. Azonban ez a szó becsapott engem. Nagyon sokáig vezetni akartam a nőt, megmondani neki, mit tegyen. Azzal voltam elfoglalva, mit szeretnék véghezvinni vele, és hogy milyen eszközökkel tudom azt megtenni. A tangóban az első lépés séta, tehát a nő még mindig ott áll előttem, én pedig azon igyekszem, hogy eggyel hátrébb léptessem. Számtalan módon próbáltam mozdulatra késztetni: használtam a kezem, a felsőtestem, megkíséreltem gondolatátvitellel is, szuggeráltam, bízván, hogy majd a zenére menni fog. Mindeközben a fókusz még mindig a nőn volt. Volt néhány módszerem, amely többé-kevésbé működött, de valahogy egyik sem volt az igazi. Ekkor a mesterem új felismeréssel gazdagított engem: a vezetés nem a nőnek való dirigálásról szól. A vezetést te magad képviseled! Te jársz az utadon, és ha a Nő akar, követ téged. Ez teljesen új megvilágításba helyezett mindent.
Visszatértem a startvonalhoz, újrakezdtem az egészet elölről. Megváltam a kényszerből kitalált módszereimtől, hogy újakkal helyettesítsem. Tudatosan el kellett fogadnom: dirigálás helyett cselekednem kell! Egy új rendszert építettem fel magamban, melyben a tetteim lettek a meghatározóak. Az, aki csatlakozik hozzám, a Nő mint tetteim tükre mutatja meg nekem hogyan is cselekszem."

Barabás Béla

"...Te ki akarsz lenni...?! Nem "mi", hanem "Ki"?!..."

"...Nem csupán egy testépítő bajnok akartam lenni - minden idők legjobb testépítője akartam lenni.
Áss le mélyre, és kérdezd meg magadtól, Te ki akarsz lenni...?! Nem "mi" - hanem "Ki"?!

Arról beszélek, hogy fejtsd meg magadban, hogy mi tesz igazán boldoggá?!
Figyelmen kívül kell hagynod a korlátokat! Én ebben hiszek. Mi értelme az életnek, ha olyan akarsz lenni, mint mindenki más és elkerülni a nehézségeket?
Olyan sok szabályunk van...! Azt ajánlom, szegd meg a szabályokat! A szabályokat, ne a törvényeket!
 Emlékszem, mikor elkezdtem a testépítő pályafutásom, mikor el akartam kezdeni színészkedni, mindenki azt mondta - "Ez nem sikerülhet!"
Csak nézz rá erre a testre! Erre a szörnyen hatalmas testre, amit felépítettem.
Ez nem illik a filmekbe!
De nem hallgattam rájuk - ezek az ő szabályaik!
Meg voltam győződve, hogy megcsinálom. Aztán jött Conan, a barbár.
Bízz magadban, mindegy, ki-mit gondol!

A rendező azt mondta - "ha nem lenne Schwarzeneggerünk, építenünk kellene egyet."
És a Terminátor azt mondta: "I'll be back!" "Még visszatérek."
Ez lett mindenidők filmjei egyik leghíresebb mondata, csakis az őrült akcentusom miatt.
A lényeg, hogy soha ne figyelj másra, ha azt mondja, "nem sikerülhet"! 
Ne félj a kudarctól!
Ha valami segített engem, az a kudarc volt!
Ne félj a döntéshozástól! Nem hagyhatod, hogy a félelem, vagy a kudarc az utadba álljon, különben nem jutsz előbbre!
Attól jutsz tovább, hogyha csak magadban hiszel!
Ha ezt megteszed, a siker jönni fog! Szóval ne félj a kudarctól!
Hányszor hallottad már, hogy ezt, meg azt nem teheted meg, mert még senkinek sem sikerült eddig?!
Soha ne figyelj azokra, akik azt mondják: "Ez nem sikerülhet!"
Ha hallgattam volna a hitetlenkedőkre, akkor még mindig az osztrák Alpokban jódliznék. Soha nem jöttem volna Amerikába. De mindig magamra hallgattam: "Igen, képes vagy rá!"

Nem akarsz veszíteni, mert még sosem dolgoztál elég keményen! Tégy meg MINDENT! 
Forgass fel minden követ a célod érdekében!
Fájdalom nélkül nincs növekedés!

Ameddig te kint bulizol, és hülyéskedsz, valaki odakint keményen dolgozik.
Valaki egyre okosabb lesz, és nyer.
Erre emlékezz!
Nem mászhatod meg a siker hegyét, ameddig a kezed zsebre van téve!"

Vihar előtti...

"Bűncselekmény gyanújára sem lesz szükség ahhoz, hogy bárkit lehallgassanak, titkos eszközökkel megfigyeljenek, felbontsák leveleit vagy távollétében átkutassák lakását, ha életbe lép az Igazságügyi Minisztérium javaslatcsomagja – írja a Magyar Nemzet."


De a vörös csillag azért gáz...




http://hvg.hu/itthon/20170317_MN_barkit_lehallgathatnak_gyanu_sem_kell_hozza



Véleményem szerint, aki "közpénzből" tisztességtelen törekvéssel részesül - részrehajlóan bírál el pályázatot, ad le szavazatot (akár kenőpénzért, akár egyéb előnyért), hoz ítéletet, vagy egyéb döntést, túlszámláz, fogad el "támogatást", kirakatállást, bármely vagyoni juttatást - (lop), az élet ellenes bűncselekményben vesz részt, élet ellenes bűncselekményt követ el.


Tudatosítsuk, hogy a "köz-pénz" a dolgozó, és adót fizető (ide tartozik minden adónem az SZJA-tól a TáNyÁ-n át az ÁFÁ-ig, jövedéki adóig, illetékekig) emberek "közösbe" való befizetéséből képződik.

A pénzük pedig, amit a "közösbe" befizetnek, a munkaóráikból.


A munkaóráik pedig az életük idejéből.



Vagyis aki mások életidejéből elvesz - másképpen megrövidíti a másik életét -, az gyakorlatilag öl.


Semmivel sem jobb az egyszerű gyilkosnál, sőt!

Minél többet lop, annál több ember életidejét rövidíti meg.


Egyszer és mindenkorra elveszi az életükből azt az időt, amit munkával töltöttek a szerelmük, a gyermekeik, az általuk élvezetesnek tartott tevékenységek helyett.
Elveszi ezt az időt, és ezzel megfosztja őket a választás jogától, hogy mihez kezdjenek azzal az idővel, amit a gazdaságban megjelenő hiányok (oktatás, egészségügy, nyugdíjrendszer, foglalkoztatás, stb.) kipótolására (hálapénz, fizetős iskolarendszer, hitelek törlesztése, államadósság törlesztésére fordított GDP, stb.) kénytelen munkával (pótlólagos pénzkeresettel) tölteni.



Ön fordít az életidejéből pénzkeresetre?
Fizet adót, vagy vásárol?
Akkor az Ön életidejét is megrövidíti minden egyes olyan személy, akire a fenti leírás igaz.

Akkor Ön is érdekelt a változtatásban.

Ahogy én, és még néhány millióan.

Itt az ideje azt mondanunk, "elég volt!"

Célorientáltnak lenni

"A hétköznapi ember - magamon legalábbis ezt vettem észre - aszerint cselekszik,  amilyen a kedve. Úgy értem, azon túl, amit muszáj megtennie.
Mind dolgozunk valahol, mert muszáj. Muszáj kifizetni a rezsit, muszáj kifizetni a hitelt, muszáj enni.

Azonban a sikeres, fejlődő (és emiatt boldogabbá váló) élet a kötelező körök után kezdődik. Valaki egyszer úgy mondta, "szorgalmi feladat".

Amikor az ember végez a melóban, sokszor fáradt. Bevásárolni sincs kedve, nem hogy még aktívan tenni önmagáért, az élete fejlődéséért.

Csakhogy, ha megengedjük magunknak ezt a luxust - a kedv-orientált cselekvést, akkor pontosan azt tesszük, mint az átlag, s így pontosan olyan eredményre is számíthatunk.
Hónapról hónapra élő, fásult, céltalan emberekkel van tele a világ.

Felelősségvállalás helyett másokat hibáztatni átlagos hozzáállás ma.
Hangoskodni, panaszkodni, hogy milyen rosszak a körülmények, milyen gerinctelenek a politikusok - de semmilyen erőfeszítést nem tenni a változásért, nem menni az utcára, nem felvállalni, hogy ne tovább, ez  átlagos hozzáállás ma.
Csalni, hazudni, elvenni,  ami nem minket illet - átlagos hozzáállás ma.

Persze nem mindenkinél.
Arról beszélek, mikor a munkaadó akkora árréssel dolgozik, amekkorával csak lehet, az alkalmazottainak viszont éhbért fizet. Amikor az alkalmazottként dolgozó ember - bár elvállalta a munkát - ott lazsál munkaidőben, ahol tud.
Amikor a képviselő enged a csábításnak, és elfogad bármit, hogy így, vagy úgy szavazzon adott kérdésben. Amikor valaki elfogad egy zsíros állást egy látszatpozícióban, és tudja, hogy valójában nincs értékteremtés a munkabére mögött.
(Folytathatnám, de szerintem érted.)

Addig, amíg nem változtatunk a hozzáállásunkon, nem várhatjuk, hogy bármi változzon.

Így van ez a hétköznapi életükkel, a boldogságunkkal, a sikeressé válásunkkal is.
Amíg a kedvünkön múlik, hogy valamit megteszünk-e.

Ha változtatni akarunk, akkor szemléletet kell váltanunk. Kedv-orientált cselekvések és gondolkodás helyett cél-orientáltá kell formálnunk magunkat. Azaz, ha valami szolgálja a kitűzött céljaim elérését, megteszem függetlenül attól, van-e épp kedvem megtenni, vagy sem.

Végeztem a melóban, és "még meg kéne csinálni..." A napi edzést, a túlórát, a plusz melót, elmenni a tanfolyamra, ma bevásárolni, hogy holnap legyen időm rendesen a fentiekre...

És törölni a "nincs hozzá kedvem, majd holnap"-típusú gondolatokat.

Ez persze nem jelenti, hogy az élet minden pillanatában 100%-os tudatossággal kell koncentrálnunk - ám, ha ezt a gondolkodási módot tesszük átlagossá az életünkben, meglepő eredményeket tudunk majd felmutatni.

A változtatás persze nem mindig könnyű. Nem várhatjuk, hogy egy kapcsolót átbillentünk, és hipp-hopp minden rendben.
A jó hír, hogy ezt is kezdhetjük kicsiben.
Válasszunk egy olyan tevékenységet, ami a céljainkat hivatott szolgálni, és eddig ellinkeltük, mert "nincs kedvem", és kezdjünk erről cél-orientáltan gondolkodni és cselekedni! Aztán, ahogy megtapasztaljuk az érzést, válasszuk ki a következőt, majd a következőt,  és így tovább..."


 Ez ma reggel fogalmazódott meg bennem. Érdekes, mert az alapja épp az előző bejegyzésben emlegetett sportolók oktatása.

Ön azonos? - Az nem én vagyok.

Újabb érdekes felismerésre jutottam.

Vannak szép számmal a cégnél, akikre mind emberileg, mind szakmailag felnézhetek.
Sokan köztük a sport világában kezdtek - tőlük többször elhangzott már, hogy "Ha volt kedvem elmenni edzésre, elmentem, és kőkeményen végig csináltam, ha nem volt kedvem elmenni, akkor meg elmentem és kőkeményen végig csináltam... Nem volt kérdés, hogy ott vagyok, és nyomom keményen."

Tegnap előtt, hosszú idő után először újra kiírtak egy vezetőképző tanfolyamot. Motivációs levelet kellett írni a jelentkezéshez, és a fogalmazása közben döbbentem rá - korábban is megfogalmazódott már bennem, de most megint elevenen tudatosult -, hogy amíg racionalitásra törekedtem, inkább megfelelési vágyból, addig "nem voltam önazonos".
Az "nem én voltam".
Amióta elengedtem ezt a törekvést, és vállalom, amilyen vagyok, javultak az eredményeim.

Bennem maradt ez a tegnapi megfogalmazás, hogy "önazonos" - és rájöttem, hogy nem vagyok és igazán soha nem voltam sportoló.
Sportoltam versenyszerűen, de igazán sosem váltam versenysportolóvá.

Azaz ezt a szemléletet nem szívtam magamba, ahogy ők - mért kéne hát küzdenem magammal, hogy olyan úton járjak, vagy úgy, amin/ahogy ők...?!



Én érzelemvezérelt személyiség vagyok.
Befolyásolnak, és hatnak rám az érzelmeim. A módszert - hogy hassak az érzelmeimre, és hozzam magam munkára megfelelő érzelmi állapotba - használhatom, és segít majd kiegyensúlyozottabbá válni. De nem kell nekem "vasembernek lenni".

Az nem én vagyok.

Szakaszhatáron

Furcsa időszakot élek...
Mintha kicsit elegem volna. Türelmetlen vagyok az emberekkel. Megkérdőjeleződnek pontok a hozzáállásomban. Elgondolkodtam, lehet, hogy arrogánssá váltam volna...?

Nem akarok magyarázkodni - pedig a választott hivatásom a megértetésről, a vezetésről szól.

A hetes tagolású életfelosztás 5. szakasza...? Szakaszhatáron vagyok, s változom?


Jó lenne tudni, hogy a kitartás, vagy az elengedés a megfelelő, a követendő hozzáállás.

Hiszem, hogy a küldetés, amit felismertem, valóban az enyém. Nincs más, aki végig vihetné, ha én nem.

S most mégis, mint mikor egy nyitott ablak elé állva hűvös-friss huzat cirógat. Megkísért a gondolat, hogy "mi lenne, ha" úgy döntenék, hogy szarok mindenre és mindenkire...
Ha egyszerűen úgy döntenék, hogy megyek egy egyszerűbb, jelentéktelenebb, de talán számomra könnyebb, átlagosabb úton tovább...


Megint találkoztam egy nővel, aki asztrológiával is foglalkozik. Számomra az asztrológia még mindig közelebb van a kuruzsláshoz, mint a tudományhoz, ezért inkább csak érzelmi viszonyulásom, kapcsolódásom van hozzá. Ki ne akarná tudni, hogy a dolgai majd jól alakulnak...

Azt mondta, a bak életfeladat lehet inkább a magányos harcos, a karrierépítő, a nyomot hagyó vezető útja, mint a családban boldogságát meglelő, kiteljesedő emberé...


Nem szimpi.

Miközben jó ideje a női energiát hiányolom az életemből. Mármint - nem csak úgy, "átmenetileg", hanem igazán.
Kiegészülni vágyom.

Tudom - önmagunkban vagyunk egészek.

Akkor a kiegészülés illúziójára vágyom.


Jó - akkor nem "kiegészülni", hanem interakcióra. Oda-vissza kapcsolatra, áramlásra, flow-ra.

Adni, és elfogadni.

A megtévesztés művészete

"Az élet nem utazás - Alan Watts
Mit is jelent az élet? Társadalmunk, neveltetésünk elhiteti velünk, hogy örökké feljebb, előrébb kell lépnünk, így mindig egy jövőbeli célért élünk. Sokan mindenféle biztosításokat kötnek, esetleg félreraknak a jelen pillanat rovására nyugdíjkorukra. Számolgatják, hány évük van hátra még a nyugdíjba vonulásig, mintha az lenne a cél. Csak éljük le minél előbb az életünket. Sokan ilyen-olyan tanfolyamokra, különórákra küldik a gyereket, hogy ha felnő, jó állása és sikeres legyen. Így aztán elvesznek a drága, felhőtlen gyermekévek, a felnőtt végigrohanja életét, és mire észbe kap, lemaradt a lényegről. Mert közben elfelejtett élni. Pedig az élet lényege nem más, mint a pillanatban élni. Nincs cél, nincs jövő, csak a jelen. Sohasem tudhatjuk, hogy mit hoz a másnap. Másnap amúgy is megint a jövőn agyalnánk, így sohasem tudnánk a jelenben élni. Mindezt főleg azok értik meg, akik szeretett közeli hozzátartozójukat vagy barátjukat veszítik el idő előtt."






Elsőre nehéz eldöntenem, hogy dühít, vagy csak kiábrándít-e ez a gondolatsor.
Tipikus példája a félremagyarázások "bölcsességbe csomagolásának".


"...társadalmunk, neveltetésünk elhiteti velünk, hogy örökké feljebb..."


Nos. Gimnáziumi tananyag az entrópia és az evolúció. Egyik sem társadalmi "találmány". Az élet alaptermészete a fejlődés. A tudomány még nem fejtette meg a pontos, részletes megismerésig a lélek és az intelligencia, az anyag és az értelmes élet közti kapcsolódást, így arról nyilatkozni, hogy a lélek természete is a fejlődésre való törekvés, talán korai. Bár ha csak önmagammal számot vetek, hajlok erre a következtetésre. Persze a szocializációs hatásokat nem lehet semmibe venni, és nyilvánvaló a szerepük. Ám ezek csak az intelligensnek tartott élet társadalmaiban lépnek fel olyan intenzíven és összetettségben (a falkában élőknél is megjelenik, hatással van az egyed viselkedésére, de mértéke jelentősen kisebb, és nem merülnek fel a "személyiséget befolyásoló" hatásai).


"...Sokan mindenféle biztosításokat kötnek, esetleg félreraknak a jelen pillanat rovására nyugdíjkorukra. Számolgatják, hány évük van hátra még a nyugdíjba vonulásig, mintha az lenne a cél..."

Ettől válik veszélyessé egy ilyen írás.

A gyanútlan olvasó - aki talán csak átfutja ezt, a mai napon 112. idézetet, és fel sem fogja igazán - tudatalattijában megragad, és mikor az életére jelentős hatással lévő döntések elé kerül, hatni fog rá.
Negatívan.

Sehol sem hallottam még, hogy a nyugdíjbavonulás lenne az életem célja. Bárkivel beszéltem, aki nyugdíjas lett, egyikük sem mondta, hogy ez lett volna a célja az egész életében, vagy neki ezt mondták volna.
Azt azonban egyre többször hallom, látom és tapasztalom, hogy a szerző által emlegetett társadalmunk mind kisebb lélekszámú fiatalabb generációi nem képesek eltartani a létszámban őket mind jobban meghaladó idősebb, nyugdíjas generációkat. Ezért árul Mari néni sütikét a Nyugatinál - jobb esetben. És ezért kéreget Gizi néni szomorú arccal, elcsukló hangon az aluljáróban, a receptjeit szorongatva, amiket nem tud kifizetni a nyugdíjából.


Az tehát, hogy "félretenni a nyugdíjunkra a jelen pillanat rovására", enyhén szólva manipulatív megfogalmazás.
Amennyiben nem kívánjuk Mari néniék sorsát, akkor szükség.

A túlfogyasztás boldogsággal való azonosítása ("csak a pillanat számít") - az valóban a társadalmunk által elhitetett illúzió. A természetben számos formában találkozunk a felhalmozással. A "nem azonnali felélés" életstratégiáival.


"...Sokan ilyen-olyan tanfolyamokra, különórákra küldik a gyereket, hogy ha felnő, jó állása és sikeres legyen. Így aztán elvesznek a drága, felhőtlen gyermekévek, a felnőtt végigrohanja életét, és mire észbe kap, lemaradt a lényegről..."

Itt van az a beágyazott igazság, ami az egész idézetet segít átbújtatni az elme szűrőin. Ettől hat igaznak az egész, hogyha csak felületesen olvassuk. Ez kérem tudományosan is leírt befolyásolástechnika. (Ha érdekel, a témában ajánlom Újszászi-Bogár László munkásságát.)


Oly mértékű már a „megélhetési-félelem”, és a fogyasztói társadalom manipulációja, mellyel elénk vetít egy illúziót arról, mi a „menő”, a „trendi”, hogy milyen a „jó élet”, és mit kell megvennünk, hogy elérhessük – oly mértékű, hogy valóban hajlamosak vagyunk szülőként elkövetni az első hibákat, felnövő gyermekként, ifjú emberként pedig a továbbiakat.

Csakhogy ez nincs összefüggésben – pláne nem ok-okozati összefüggésben a fejlődésre való törekvés igényével. (Ebben áll a csúsztatás.)


„…Nincs cél, nincs jövő, csak a jelen...”

Mondta Edison, és letett a próbálkozásról, hogy valaha villamos fénnyel űzze el az éjszaka homályát.

Mondta Einstein, és felhagyott a tér-idő természetének megértésére való törekvésével.

Mondta Richter Gedeon, és inkább elment sörözni a haverokkal, minthogy több száz munkahelyet teremtett volna a nehéz időket élő Magyarországon a gyógyszergyára felépítésével.

Mondta ezt anyukád és apukád, ezért nem küzdöttek tovább veled, hogy megtanítsanak olvasni, inkább bekapcsolták neked a tévét, hogy csöndben maradj, és ők élhessenek a pillanatnak.



Ugye, hogy ha kicsit más oldalról nézzük, máris látványosan abszurddá válik ez a gondolat?!

Félreértés ne essék, nem célom „megmondani a tutit”, hiszen nincs nálam a bölcsek köve. Attól azonban óvnálak, hogy odafigyelés és mérlegelés nélkül olvass el mindent, amit eléd mos a net.

Mert van jövőd, és azt ma alakítod. 

Mert valóban Ma kell élned, és ez nem jelenti, hogy ne kéne gondolj a Holnappal.