Mert Te hibáztál...

Hangulatom




Éltél már meg olyat, hogy legszívesebben vissza rohantál volna az idő szalagja mellett, és a valaha melletted voltaknak mind megmondtad volna, mennyire hálás vagy azért, hogy találkoztatok, és tanítottak valamire...?


Amit olyan érzés kísért, mintha fájna a tudat, hogy ők mind azért kerültek ki az életedből, mert Te hibáztál...

Szerelembe esni

Hangulat





Szerelembe esni.


Lehet félreismerhetetlen, mint egy földrengés.


Vagy egy tornádó.



De lehet lassú, néma változás - ahogy a repkény kúszik fel a vár falán...



Felkel a Nap, újra, és újra - nap, mint nap, míg egyszer csak rádöbbensz, hogy szereted Őt...



Hogy a Világon csak Ő, csak Ő az egyetlen - az Egyetlen, ami igazán fontos az életedben...



Szereted, és szeretni akarod - jobban, erősebben, hosszabban, mint valaha szerettél eddig.



Mintha egyszerre nagyon közelről néznéd - látod a haját, minden egyes hajszálat, a barnaságát, a fényét...


Látnád a szemét, az írisz minden redőjét, minden árnyalatnyi változását...





Mint mikor egy mélyet sóhajtasz - mikor igazán a legvégsőkig magadba szívod az éltető levegőt...


Mert már ez Ő Teneked - az Élet maga...



Szinte szétrobbant a tudatosság, amely elönt...
(Ahogy a tüdőd reped meg szinte a legvégső sóhajnál...)



A tudatosság, hogy amit mindig kerestél, mindig hiányoltál - sosem volt igazán a helyén minden - hogy az az apró hiba az Ő hiánya volt...



És most felismered, beléd nyilall, hogy a tökéletes boldogság ott van - ott - ugyanazon bolygón, talán még ugyanazon földrészen is, ugyanazon városban akár...


Csak lépned kell...


Csak ki kell nyújtanod a kezed...


Érintened, merned megérinteni...




És a Tiéd lehet...



Minden csók...

Minden cirógatás...


Semmi más nem számít...



Véletlen, végtelen találkozás....



Az Űr óceánja sodort, Isten szent fuvalma, egymás felé...




S csak merned kell...


Csak élned, szeretned...

...

Pár napig olyan volt, mint ahogyan a földön halkan pattogva kúszó parázsszőnyeg elér valami száraz fűcsomót, és hirtelen lobot vet.

Jól irányítasz - ha nem tudatosan, akkor is.

Pár nap intenzív kapcsolat után, most halott némaság. Mint mikor várod a reggelt, ami nem akar eljönni.

Ülsz a sötétségben, hallgatod az éjszaka némaságát.

És vársz.

Mióta? Nem tudod.

Meddig? Nem tudod.

Mire...?


Tudod...?

Van mire?

Van miért?



Megrázom a fejem.

Tudom, hogy miért vagyok itt.

Nem ezért a hangulatért...

"...Az utolsó előtti háború után..."

Üzenet

Feleslegesnek tűnik minden szó.

Még mindig élnek emberek, akik nem értik, hogy az erőszak nem út, nem alternatíva.

Akik még mindig nem fejlődtek annyit, hogy másképp fejezzék ki magukat.

Akik még mindig a könnyebb utat választják, mikor a valódi felelősök helyett ártatlanok ártalmára vannak, mikor a felelősségvállalás helyett a halált választják.

Mikor építés és a kevéssé szimpatikus elemektől/emberektől/helyzetektől való elhatárolódás helyett, azok meghaladása helyett elvesznek, rombolnak.

Rombolni, ölni könnyű.

Teremteni, építeni, élni - ez a valódi kihívás.

Ez az emberhez méltó kihívás.

Ha azért élnénk, hogy meghaljunk - minek születtünk volna meg?

Ha azért élnénk, hogy elvegyünk másoktól - miért kapunk annyit az anyagi életünk elején?

(Kapunk életet, szeretet a szüleinktől, barátainktól, szerelmeinktől, estébé.)

Ha az erőszak volna a "megoldás" bármire - miért törődésre, szeretetre vágyik minden teremtett lény?

Ha a hatalom, a gazdagság, az "én vallásom kizárólagossága" volna a legmagasabbrendű célja az életnek - miért magányosak (gyk. "vágynak valami többre") a hatalmasok, miért magányosak a gazdagok is, miért kapcsolta Isten (bármelyik) a boldogság érzését a szeretethez, az önzetlen adáshoz, az öleléshez, stb...?


Aki hatalmat hajszol, aki a pénzt teszi életes istenévé, aki másoktól elvesz (lop, öl, hazudik, stb.) ahelyett, hogy a létezésével adna a világnak - valójában egyetlen dolgot cselekszik:

Aláírja a magáról - impotenciájáról, szellemi szegénységéről - kiállított elismerő oklevelét, "bizonyítványát".

Nyisd ki végre a szemed!

Nyisd ki végre a füled!

Tárd ki a szíved, hogy meglásd, meghalld végre az isteni útmutatást, és megtaláld a születésed valódi célját!

Angyal

Angyal

Milyen könnyen szíven tudsz szúrni...


Vagy én magam...


A múlt keserű illatát idézi.

Összeszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy valahol ott vagy, ezzel a hangulattal...


Tudom, hogy egyek vagyunk - hogy valójában sosem szakadunk el... Most mégis mit nem adnék, ha fizikailag is átölelhetnélek...

Megtanultam - évekkel fizettem meg e tudás árát -, hogy bizonyos dalokat nem szabad hallgatnunk, bizonyos képeket nem leplezünk le a múltból...

Az érzelmeink könnyen megkísértenek. Hozzátapadnak a hangok ismerős futamaihoz, beleivódnak a képek vásznába. És úgy tapadnak ránk, mintha bogáncs, vagy holmi vérszívó piócák...

Hagyd el őket!

Csak előre nézz!

"...Minden most kezdődik el...!"


Tudom. El kell gyászolnunk elhaló, kifakuló  - csalfa várakozásainkat.
Tedd csak meg!

Igyekezz, légy tudatos - aztán lépj tovább, erős, Örök Lélekként!

Megtapasztaltad, amit meg akartál tapasztalni...

Jöjjön hát az új nap...!

Viszonzás

Spirit bird



Ma a munkát a Duna partján kezdtem...

Szerelmen, elengedésen, akaráson, motiváción tűnődtem...

"Én az álmom adom a Világnak. Az Álmommal köszönöm meg Istennek ezt az életet! Azzal, hogy leszek a legkisebb, lelkes kis fogaskerék az Ő Nagy Tervében.
Ez a Világ, ez az élet gyönyörű! Viszonzásul, hálából önmagam adom, egészen, a legjobb önmagam e Világnak - ahogy szerelmes a szerelmesének is a legjobbat szánja magából...!"

Stop

Ékszer


Utálom a stoptáblákat. :/