2012. június 28., csütörtök

Lecke lecke hátán...?



Flows



:D

Tudom, hogy hülye vagyok, de milyen visszás helyzetbe kerültem már megint...! :D


A tanítások szerint a vágyaink - persze az "akarom"-típusú vágyak - lekötnek, "megvakítanak".

Vagyis nemkívánatosak.



Ennek megfelelően a védikus tanítások lemondásra intenek, és aki a végső (be)avatást tűzi ki célul, hogy "ebben" az életében kilépjen az újjászületés körforgásából, az cölibátust is vállal...


Ami azt jelenti, hogy azon hölgyek, akik szintén ezek szerint a tanítások szerint igyekeznek fejlődni... Nos...


Hiába, nagyon tetszik ez a színes, hosszúszoknyás stílus... :P :D :D :D :D


Ez az én formám...! :D


Vagy ez is egy lecke...? :D




"Gyááááá.....!" :D :D :D

Nettó nyertese egy 5-6 perces véletlennek...



Másfél


Egy lány a Váci utcában.

Kedves arc, jellegzetes bő hosszúszoknya, vidám színek.

Elfogadás.


Igen, általában én is hárítok, mert annyi kifogásom van nekem is, hogy miért csak a magam életére figyeljek, miért ne törődjek másokkal...


De mert gyakorlom az elfogadást - még BG nélkül is -, ezért inkább arra gondoltam, hogy ő ezt az utat választotta, és megtisztelem azzal, hogy figyelmet adok neki, ha kéri.

Egy szempár, és egy kellemes, lágy hang. :)

A nők mindig könnyen levesznek a lábamról. :P


"...Nem, könyvet nem kérek, és nem, nem érzem, hogy éppen most anyagilag támogatnom kellene az éhezőket - illetve érzem, csak úgy ítélem meg, nem megy.

Á... Hogy lesz egy előadás...

Hát...

Végülis épp ráérek..."




Ennyin múlt, hogy megismertem pár "csodabogarat", akik azonban hasonlóan gondolkodnak, mint én.

Ennyin múlt, hogy elkezdtem olvasni egy több ezer éves tanítást, amelynek sok részével nehezen boldogulok (elfogadás), de sok része pedig sok felismeréshez segít hozzá magammal, korábbi elméleteimmel, világképemmel, mások reakcióival kapcsolatban...



Nettó nyertese vagyok ennek az apró, alig 5-6 perces "véletlennek".


Hálás vagyok érte, Manka! :)


Felismerések sokadik



...to the rain...



Beszélgettünk Candrával, meg egy másik prabuval a keddi előadás után, és kimondtam egy napok óta bennem bújkáló gondolatot, amit szavakban hallani elég durva volt...


Ha elfogadjuk a karma törvényének létét, akkor egészen kemény megvilágításba kerül az a tény, ami szemet szúrt az utóbbi időben, nevesen hogy halmozottan sok megbízhatatlan emberrel találkozom...

Bizalmat szavazok mindenkinek elsőre, hiszen nem lehetek rosszhiszemű, és sokszor kell csalódnom, sokszor ér hátrány, olykor jelentős hátrány ebből kifolyólag.

A védikus filozófia szerint minden jelen életünkbeli helyzet oka valamely korábbi cselekedetünk, mindent a cselekedetek visszahatásaként értelmeznek.
Vagyis "aképp cselekednek veled, ahogyan cselekedtél magad"...

Ergó valamelyik előző életemben ritka nagy mocsoknak kellett lennem, ami indokolná, hogy most visszakapom ezt a megbízhatatlanságot, bizalmatlanságot...


Ez a vonzás elvének sem mond ellent. Sem Bachnak, hiszen egy élet ideje alatt uralkodó gondolkodásmód elég erős teremtőenergiát gerjeszthet, mély meggyőződéssé csontosodhat.


Ebben az életben tehát megkapom ezeket leckeként.

Türelem-fejlesztésre.

Elfogadásra.

Az odaadás gyakorlására.


A BG arra tanít, hogy a cselekedeteinket ne az általuk elérhető eredmény motiválja, hanem önzetlenség. Azért tegyük meg, mert általuk jobbá tehetjük valaki életét.

Az eredményeket ajándékként fogadjuk el, és ne pedig elvárjuk.

Ez a hozzáállás segít megszabadulni az anyagi szinten lekötő vágyaktól.






Úgyhogy most türelmet és elfogadást gyakorlok. Régi ügyfelem nem változott bizonyos tekintetben egy-másfél év alatt... :)

Gonosz vagyok, amiért kiszámoltam neki, mennyit veszített a halogatása miatt...?
(Hatszámjegyű, és nem egyesel kezdődik...)

:P >:)











2012. június 27., szerda

Alvó intelligencia, avagy „szerintem”







Mindig elfelejtem, hogy mások másképp működnek.

Beszélgettünk Candrával.

Van egy vers a Bhagavad-Gítában, nem tudom melyik – arról beszél, hogy vannak olyan lelkek, akik előző életeikben már eljutottak a megvilágosodás közelébe – és az újratestesülést követően – elfeledve a tudatos emlékeiket – öntudatlanul folytatják az útjukat.

Nyitottabbak a filozófiákra, számukra kevésbé nehezen emészthető, hogy az anyagi valóság csak a létezés legkülső, legalacsonyabb rendű szintje, ösztönösen keresnek mélyebb tartalmat…


A filozófia alapja, hogy kell egy tanító, és a tanítást csak akkor tudja átadni, ha elfogadja a tanítvány, hogy a mester fejlettebb, felette álló. És ennek megfelelően a számára nehezebben emészthető, nehezebben felfogható leckéket is elfogadja, és „felnő hozzájuk”…

Ez a bajom. Egy komplett fejezet a BG-ban az istenség ajnározása. 
Vagy nagyon félreértelmezett. 

Candrával emlegettük, hogy talán nem voltak megfelelő szavak akkor még a tartalmak rögzítésére… Ezért használhattak szavakat, amelyek finom értelmezése azonban félrevisz.

Véleményem szerint egy magasztos, transzcendens lényhez, a Végső Jósághoz nem illik sem az önimádat, sem a hiúság (mások imádatának vágya), vagy az öncélúság.*
Jellemzően minden vallás istenképével ez a bajom.

Persze mindenki magának teremti a világát, és ezzel együtt az istenképeit is.

Valószínű, hogy minden istenkép az emberi elme korlátozottságából fakadóan hibás, korlátolt lesz. Ezért nem hibáztatható az ember. Pontosabban okolható, de nem hibáztatható. Ő – ha valóban megszemélyesíthető – valószínűleg csak mosolyog a próbálkozásainkon, épp úgy, ahogy a tévedéseinken is…


Minden vallás csak azért él, mert az emberek valamibe kapaszkodni akarnak.
De vajon miért nem magunkba kapaszkodunk?
Hiszen Istent mindannyian magunkban fogjuk megtalálni… 

Kerestük égen-földön, nem találtuk. 

Kritikus pillanatokban mégis mindannyiunkhoz szól egy hang „odabenn”. 

Őrangyalnak is hívhatjuk – ha Minden Egy, akkor az Ő egy-egy darabja ez is, ahogy mi magunk is.

A kettős univerzum – ahogy egy egyenes – mindkét irányban végtelen…

Kifelé is – befelé is…




Candra azt mondta, hogy a védikus filozófiák szerint az ember azért testesül meg az anyagi világban, mert „istenek akarunk lenni. Mi akarunk lenni az „élvezők” (ez azt jelenti, hogy mi akarunk képesek lenni a boldogságra anélkül, hogy ehhez külső tényezőre, a „boldogságunk tárgyára” szükségünk lenne – Isten képes erre).”

Részei vagyunk az istenségnek – hiszen Minden Egy -, de a szabad akarat révén vágyunk bírni az Egész tulajdonságait. Részként csak más részekkel való kölcsönhatás révén vagyunk képesek a boldogságra – az „élvezetre” -. Ezért megszületünk az anyagi világba, hogy megteremtsük a boldogsággal kecsegtető helyzeteket. Ugyanakkor Ő szeret, magunkért, feltételek nélkül. Ezért számára a közelségünk, az Egység ismételt helyreállítása a kedves cél – ezért igyekszik segíteni a vágyaktól, kötőerőktől való megszabadulásunkat. Ezért teremtette meg a karmikus rendszert, amely meghagyja a szabad akaratot, ugyanakkor a fejlődés irányába vezet.


Az nem tiszta, hogy ha a részek ennyire „megköthetőek”, befolyásolhatóak a vágyak által, akkor Ő hogyan képes mégis kivonni magát a hatásuk alól…?
(Vagy fordítva - ha a vágyak az Egészt nem kötik, a Részeket miért…?)


Sok dologban használható gondolatokat vallanak. Felmerül bennem, hogy „ki vagyok én ahhoz, hogy felülbíráljam egy több ezer éves filozófia alaptéziseit…”, de…

Valahogy érzem. A visszásságot, az „emberséget”…

Sosem ment a „szó nélkül elfogadás”… Pontosabban mindig személyekhez kötődött. Ahhoz a hithez, amelyet az őszinteségükbe vetettem. Persze felmerül, hogy akkor mások felé, pl. akik papírra vetették egy-egy vallás alapjait – feléjük miért nem…

Megítélhetőek-e a követőik által…? A keresztesek, a fundamentalisták – rengeteg ostoba. De vajon az alapok is hibásak emiatt…? Ez nem rosszhiszeműség…?!

Elfogadjuk, hogy egy úton járunk, és tanulnunk kell, fejlődni vagyunk itt.
Talán ezért zavar minden, ahol „készen adnak a számba” gondolatokat…

Ha azért vagyok itt, hogy megtaláljam a magam útját, akkor segítsenek, de ne mondják meg, hogy „ez így van, az meg úgy van – és kész”…! Ne korlátozzanak!

Persze lehet, hogy én is ezt teszem minden kijelentéssel, amelyet megteszek – mikor megfogalmazom, hogy szerintem mi lehet a helytálló…



Mikor megszületünk egy erősen lekorlátozott anyagi testben, emlékeink jelentős részétől elzárva, természetes, hogy bizonytalanság fog el… Ez a bizonytalanság ad teret az anyag kötőerőinek.
A biztonság vágyának, a félelemnek – és ezekből következően a szeretet- és törődésvágynak, a boldogság vágyának. Az a mód azonban, ahogyan ezeket megélhetjük az anyagi világban, a tudatunkat, a figyelmünket leköti az anyag szintjén. Ezért „ragadunk le itt”.
Nem ismerjük a valódi, kiteljesedett önmagunkat. Nem vagyunk tisztában a lehetőségeinkkel.

Ezért kell „újratanulnunk” a létezést. Az alapoktól.
Ezért vágyunk mankókra. Fogódzóra a bizonytalanság közepette. Ezért jönnek létre a vallások és különböző filozófiák, melyek megpróbálnak válaszokat adni egy kialakult rendszer kereteinek megrajzolásával. Hogy ki mit fogad el, magára van bízva.

Én még azt hiszem, maradok annál, hogy integrálom az elfogadó részeket azokból, amelyekkel találkozom. Ebben persze benne van a szubjektivitás veszélye.
Ezért jegyzem meg csendben:

„Szerintem.”






2012. június 22., péntek

Újjászületés


Paradise



Két Sziget-kör... :D

Már majdnem büszke vagyok magamra!

Persze nem egyhuzamban - annyira még nem vagyok jó... :P


De ma gyakoroltam közben valami meditációszerűséget. Ez az igazi eredmény. Korábban a buddhista megközelítés szerint teljesen próbáltam kiüríteni az agyam. Most a védikus (ősibb) megközelítést követve próbáltam valami konkrét dologra fókuszálni.
Ez hol a légzés volt, hol a violinmuzsika nyugalma, hol egy-egy távoli pont - hol pedig egy vizualizáció.
Redfield leírja az energiaáramlás egy szubjektív élményét - hát ezt vizualizáltam. Ahogy a zsibbadó-zsibongó idegszálaim mintegy a statikus elektromosságot gyűjtve fogadják be a környezetemből áramló energiát.
A Szigeten isteni hársfa-illat van - éreztem ezt az illatot, és láttam magam előtt a virágokat, a rájuk járó méheket, a fák törzsének kéregrepedéseit... Éreztem a mindent körülölelő folyót, és a Földet a talpam alatt. És láttam az áramlást. Erre valahogy nehezebb volt fókuszálnom. De egy jó kis szakaszon azért segített.

Na és közben kaptam egy üzenetet.

Mikor kis bemelegítés és nyújtás után nekivágtam a futókörnek, először túl dinamikus tempót választottam. Aztán próbáltam választani egy megfelelő nyulat magamnak. Ez sem sikerült. Vagy túl lassú volt, vagy túl gyors.

És a "tömeg" is kifogott rajtam, nem ment a koncentrálás. Persze, hogy hamar kifulladtam. Két kísérlet után végre úgy döntöttem, elhagyom a kört, hogy megszabaduljak a zavaró, saját ritmus-kavalkádban mozgó sokaságtól, és inkább a sétálóutak felé vettem az irányt.
Csöndes magányomban végre sikerült eltalálnom a ritmust, összehangolni a mozgást és a légzést.
És ekkor megszólalt bennem egy hang, és azt mondta:

"A saját utadon, a saját ritmusodban, saját tempóddal jutsz el a legmesszebb. Oda, ahová el kell jutnod.
Engedd el végre mások elvárásait!"


Az első "kör" ezzel a gondolattal telt el, és lassanként már mosolyogni is tudtam, mert éreztem az igazságát.
A második kört már ismét a futókörön kezdtem - és ott is fejeztem be. Már ki tudtam zárni a szubjektív ritmusokat.
Sikerült csak orron át lélegezve tartani a felvett tempót - kicsit úgy éreztem, mintha minden hárs-illatú lélegzettel a Mindenség Energiáját szívnám magamba, s kilégzésnél a saját energiám áradna szét belőlem...

Jó volt. Sok, de jó.
Aztán egy hazatámolygós "félóra" után egy durva, de isteni hideg zuhany - és...

"Majdnem újjászülettem..." ;) :D

2012. június 21., csütörtök

Állj meg, és figyelj...!



Nem leszek már jó...


Hányszor volt már, hogy valamire nehezen vetted rá magad, azután mégis örültél, hogy megtetted...?



Hát én is így vagyok most.



(...)



Úgy szól a tanítás, hogy a ma emberét a karma, és az anyagba kötöttség ösztökéli rohanásra.

S Ő először ezt mondja: "Állj meg! Állj meg, és figyelj!"



Violin



Találtam több olyan sort a Bhagavad-Gítában, amelyek mintha nekem, mintha rólam szólnának...


Kicsit ezzel az első tanítással is így vagyok...



Ez vagyok én.

A Szemlélődő.


Talán ebből fakad minden nehézségem a "modern világgal". Hogy a maga zajos, rohanó sablonját akarja rám húzni. Elvárja, hogy olyan legyek - ahelyett, hogy elfogadná, hogy ilyen vagyok...


Vagy ez megint csak kivetítés...?

Mégis több ezer éves írások mondják, hogy tégy úgy, ahogy én...



Állj meg, és figyelj...!



Hiszen minden igazán fontos, belül történik...

Ebéd


MMona_Music_Records



A legutóbbi előadás témája az volt, miért fontos, hogy mind megtaláljuk a magunk "lelki tanítómesterét".


Pénteken együtt ebédelek egy sráccal. Aki már egy ideje gyakorolja a védikus tanításokat.


Szegény viccelődött, hogy "majd olvas még pár ezer oldalt, hogy válaszolni tudjon a kérdéseimre"...

Mondtam, hogy "nincsenek is így hirtelen kérdéseim - de majd lesznek"...

Most tizenhétnél tartok - amiket eddig összeírtam.



Sok mindent tudok adaptálni a gondolatiságukból.

De korántsem annyi mindent, hogy nyugodt szívvel kijelentsem - az Ő útjuk az enyém is.



Mindenesetre az a nyugodt derű, amellyel a világ felé fordulnak, szimpatikus.

Kíváncsi leszek erre a beszélgetésre. :)



A mostani előadó - a nevekkel még hadilábon állok; nem mindig tudom, mi a név, és mi a státuszmegjelölés - egy szanszkrit anyanyelvű - vagy erősen annak tűnő figura volt. Érezni lehetett a mondatai mögött meghúzódó mélységeket. Hogy rengeteg mindent nem mondott el, az idő rövidsége miatt.


Candra, akivel ebédelek, mintha szintén már az előbbre tartó tanítványok közül való volna...


Holnap még csak csütörtök.... :) :P


2012. június 17., vasárnap

"Kell ez nekem?!"



Mjúzikvan

Furcsa.

Haverom leoltott, hogy miért nem foglalkozom komolyabban egy-egy csajjal, ha tetszik...



Persze, hogy a külső kevés - de tény, hogy megismerés meg nincs ismerkedés nélkül...


Ismét felmerül a kérdés, hogy vajon miért nem...?


"Kell ez nekem...?"


Mjúziktú


Persze - vadítóan szépek. Persze - az ember szeretetre, törődésre vágyik, közelségre, harmóniára - és ez rám is igaz.



Mi az, ami akkor mégis kérdést vet fel...?!

Miért nem egyértelmű a válasz, hogy "IGEN"...?!



Felnőtt (?) egy lány, aki szép volt és gyönyörű lett. És még Ember is talán.
:) Még a matek sem gond - "csak" 5 év van köztünk.

Jó motiváció lehet egy kapcsolat...



És erre tessék...


Valahogy...

Nem érzem. :(



Vagy lehet, hogy érzem, de nem tudom felismerni...?

Hogy a védekezés a "nem veszek tudomást róla"-felé ment el...?




Ha teszek érte, akkor belekezdünk egy olyan játékba, amelyre időt és energiát kell szánni.
Ráadásul, ha érzelmileg érintetté válik, akkor felelősség.


Persze a másik serpenyőben ott a kérdés, hogy "mit veszíthetsz?!"


De valamit csak azért megtenni, mert nincs vesztenivalóm, és mert az ösztöneim motiválnak...

Nem valami szimpatikus gondolat.


(...)


Kicsit belehallgattam a hangulataiba.


Megkísértett.



Basszus!

Kell ez nekem...?! :D











2012. június 15., péntek

Könnyeim



Nem engedlek el...




"Meredith és a kutyus


Abbey, a 14 éves kutyánk a múlt hónapban meghalt. A rákövetkező napon a 4 éves lányom, Meredith zokogott és csak arról beszélt, hogy mennyire hiányzik neki Abbey.
Megkérdezte, írhatnánk-e egy levelet Istennek, hogy amikor Abbey a Mennyországba érkezik, Isten felismerhesse. Azt válaszoltam, hogy szerintem is így kellene tegyünk, és a lányom elkezdte diktálni a levelet:


Kedves Isten!
Megkérlek vigyázzál a kutyámra! Tegnap halt meg és most ott van veled a Mennyországban. Nagyon hiányzik. Boldog vagyok, hogy nekem adtad őt, akkor is, ha végül nagyon megbetegedett. Remélem, hogy fogsz vele játszani. Abbey szeret labdázni és úszni. Küldök róla egy képet, így amikor meglátod, tudni fogod, hogy Ő az én kutyám. Tényleg nagyon hiányzik...
Szeretettel,
Meredith


Beletettük a levelet a képpel együtt egy borítékba és megcímeztük: Istennek, Mennyország.

Feladónak ráírtuk a nevünk és a címünket. Ezután Meredith jó pár bélyeget rárakott a borítékra mondván, hogy sok bélyeg kell ahhoz, hogy egy levelet a Mennyországba elvigyenek. Aznap délután a lányom be is dobta a levelet a postai levélgyűjtő ládába. Pár nappal később megkérdezte, hogy vajon az Isten megkapta-e már a levelet? Azt válaszoltam, hogy minden bizonnyal.
Tegnap az ajtó előtt, a verandán találtunk egy aranyszínű papírba csomagolt dobozt, ismeretlen kézírással Meredithnek címezve. Meredith kinyitotta a csomagot.

Volt benne egy könyv: Mr.Rogers - Amikor egy háziállat elpusztul. A belső oldalára oda volt ragasztva a felbontott boríték, benne a levéllel, amit Istennek írtunk. A másik oldalon pedig a kép Meredithről, és a kutyáról, és egy üzenet:


Kedves Meredith,
Abbey rendben megérkezett a Mennyországba. Igazán nagy segítség volt a kép, amit küldtél, rögtön felismertem őt! Abbey már nem beteg. A lelke itt van velem, mint ahogyan a te szívedben is mindig ott lesz. Abbey nagyon szeretett a kutyád lenni. Mióta nincs szükségünk a testünkre itt a Mennyországban, nekem sincs zsebem, ahova a képet, amit küldtél, eltehetném, így visszaküldöm neked ebben a kis könyvben, hogy neked is legyen valami, ami emlékeztet rá. Köszönöm a csodálatos levelet és köszönöm anyukádnak, hogy segített megírni és elküldeni nekem. Csodálatos anyukád van! Személyesen választottam ki neked!
Minden nap küldöm áldásaimat és emlékezz rá, hogy nagyon szeretlek! Egyébiránt nagyon könnyen megtalálható vagyok. Ott vagyok, ahol szeretet van.
Szeretettel,
Isten

Részlet az "Új Fedél Nélküli" c. lap 2012.jún.1-i számából

"Szeressék..."

"Tudod, ki hiszi, hogy mindenre képes?
A gyermek.
Bízik önmagában. nem érez félelmet, hisz a saját hatalmában. és megszerzi, amit akar.
De a gyermek növekszik. És kezdi megérteni, hogy nem is olyan hatalmas, és hogy léte másoktól függ.
Akkor szeret, és elvárja, hogy szeretete viszonzásra leljen, a vágya pedig az idő előrehaladtával egyre nő. (...)
És végül oda jut, ahol most vagyunk: felnőtt lesz belőle, aki bármit megtenne azért, hogy elfogadják, és szeressék...

Paulo Coelho"

Részlet az "Új Fedél Nélküli" c. lap 2012.jún.1-i számából

Ha előröl kezdhetném a gyermeknevelést...




Hol volt, hol nem volt...

"...Fenyegetés helyett festegetésre használnám a kezemet,
Példálózás helyett példát mutatnék,
Nem siettetném a gyermeket, hanem hozzá sietnék,
Nem a nagyokost játszanám, hanem okosan játszanék,
Komolykodás helyett komolyan venném a vidámságot,
Kirándulnék, sárkányt eregetnék, réten kószálnék, bámulnám a csillagokat.
A civakodás helyett a babusgatásra összpontosítanék, 
Nem erőszakoskodnék a gyerekkel, hanem a lelkét erősíteném,
Előbb az önbizalmát építeném, azután a házamat,
Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről,
És többet a szeretet hatalmáról...


Diane Loomans"

Részlet az "Új Fedél Nélküli" c. lap 2012.jún.1-i számából

2012. június 14., csütörtök

Leckék II.



Nemrég valaki, akit segítettem, nem tartotta be az ígéreteit, ezzel jelentős anyagi hátrányba hozva.

Haragos lettem.


Most pedig ismét arra tanít a Bhagavad-Gíta, ha valamit teszek, akkor azt mások érdekében tegyem, ne önzésből, és ne azért, mert számítok a cselekedetem eredményére...


Az már felmerült bennem, hogy korábbi hibáimat kapom vissza az élettől az ő cselekedeteivel - de csak most esett le, hogy nincs miért fájjon, hogy a jószándékomat kihasználta, hogyha önzetlen volt a segíteni akarás...

Pontosabban, hogy ha zavar a viselkedése, akkor nem voltam önzetlen, mikor segítettem.


Tehát el kell engednem minden indulatot, mondhatni meg kell bocsátanom neki a nekem okozott hátrányért - amelyet egyúttal leckeként kell elkönyvelnem.

És nem a kézenfekvő következtetés leckéjeként - "soha többet nem segítek senkinek, és nem bízom meg senkiben" -, hanem az önzetlenség, a szolgálat leckéjeként.




Azt hiszem, ráéreztem, miért nem tudom elfogadni a Védikus filozófia tanait. Legalábbis egyben, "úgy, ahogy van".


Amit ír az érzelmektől való mentesség eléréséről - ahogyan ezt kívánatos célként megfogalmazza...

"...
Ötödik fejezet
Karma-yoga - cselekvés a Krsna-tudatban
(...)

20. vers 

Aki nem örvendezik, ha valami kellemes éri, s nem búsul a
kellemetlenen, kinek értelme rendületlen; megtéveszthetetlen
és jártas az Istenről szóló tudományban, az már
megállapodott a Transzcendensben.
..."


És ahogy megfogalmazza a "Legfelsőbb odaadó szolgálatát"...

Túl...


A keresztény megközelítésben is pontosan azt nem tudtam elfogadni, hogy egy olyan hiper-szuper Létező, mint Isten, olyan kicsinyes és kiábrándítóan emberi ostobaságokkal lenne elfoglalva, mint hogy "szolgákat teremt"...
Hogy olyan volna, akit az tesz boldoggá, hogy teremtek egy marék hangyát, akik majd "imádnak, mint istenüket"...


Nem áll összhangban azzal a képpel, hogy Ő a jók Legjobbika, a bölcsek Legbölcsebbike, a szeretők közt maga a Szeretet...


Nem illeszkedik azzal a képpel, hogy Ő az Egy-ség, hogy Minden, és Mindenki Egy, hogy az Ember Isten fia, akiben maga Isten lakik...


Úgy esetleg összeegyeztethető, ha az odaadó szolgálatot, amelyet egy másik lénynek teszek, Istennek - pontosabban Isten azon részének szentelek, amely abban a lényben lakik...

Ez megfelelne az Egy-ség, és az Istenség szolgálata gondolatának is, és az odaadó cselekvésének is.




Ez lehet a helyes értelmezés...






2012. június 11., hétfő

Tét-len..?



Kávészünet


Vajon jobban meg tudnám becsülni az időm, ha tudnám, mennyi van még ebben az életben...?

Egyáltalán van olyan, hogy idő - ha hiszünk az örökkévalóságban...?




A minap egy ismerősömmel találkoztam.

Fiatal anya.

Talán túl fiatal. Korábban meggyőződésem volt, hogy túl fiatal...

Látom Őt, aki egy eleve elhibázott házassággal és a gyermekvállalással bebetonozott életúttal kel és fekszik minden nap...



Senki vagyok Hozzá képest...


Nem vállalok felelősséget úgy, mint Ő...


Szabad vagyok, mint a madár, vagy csupán felelőtlen...?


Bach filozófiája szerint ez meddő ostobaság.

Mindannyian azt vállalunk, amit akarunk, és akkor "gondoljuk meg magunkat", amikor akarjuk...

Ő a döntés és a Szabad Akarat igazságát hirdeti. És én hiszek a Szabad Akaratban. Mi van akkor az én akaratommal...?
Hol van belőlem az erő...?

Felelősség akkor van, ha akarjuk, hogy legyen.

Ha most nincs, nyilván nem akarom, hogy legyen.

Hol volt, hol nem...


Tétlenül telt az utóbbi két napom is. Igazából talán jó ideje tétlen vagyok.

Annyiszor megpróbáltam már átlendülni ezen. BT szerint, mikor a szakkoliról írtam, egész más volt a hangulata a szavaimnak...


Valahogy... Mintha nem menne a tanulás...

Beszélünk, átrágjuk újra, meg újra... De mintha nem verne elég erősen gyökeret bennem...


Nem várom a "vihar elmúltát"... Hogy táncolok-e az esőben...?

Néha.


Bár többnyire csak ülök a felhők alatt, míg végeláthatatlanul hullanak az esőcseppek...

És gondolkodom.


Nem engedlek...



Felteheted a kérdést, minek?

S talán nem kapsz majd választ...

Gondolkodom, mert a céltalan cselekvés nem fekszik nekem... És a "céltalan" alatt nem az egyszerű anyagi célokat értem.

Próbálom követni az ezredéves tanításokat.

Talán előrébb visznek, mint saját szalmaláng-életű lelkesedéseim...


Vagy csak áltatom magam...?







2012. június 10., vasárnap

Tehetség



"...A tehetséged Isten ajándéka...
Ha jóra használod, az a Te ajándékod Istennek..."



Ó Uram segíts, hogy kihozzam magamból a legjobbat!
Engedd, hogy a munkám eredményével segítsek azoknak, akiknek szükségük van a segítségre!
Add, hogy erősebb legyek önmagamnál! Hogy az én erőm másokat támogathasson, utat mutasson és megerősítse a gyöngülő hitűeket!
Engedd, hogy megélhessem az Utat, amiért megszülettem! Hogy betölthessem a Sorsom, a célt, amire szántál!
Köszönöm!

...régmúlt idők arcai...



Now & Forever


Miért jutnak újra-és újra eszembe régmúlt idők régmúlt arcai...?





Vajon mi lehet most Vele...? :)

Megtalálta-e már az embert, akiben bízni tud...?

Viharban, avagy a kölcsönhatások titka



Megint változik az életem. Pontosabban a környezetem alakul.

Én változok egyáltalán...?



Állok kint a teraszon, és nézem a sötét eget.
Esik.
Időről-időre halkan morog az ég. Villámlik.

A levegő hűvös, vizes levelek szagát hozza. Mintha erdőben lennék...



Most felettünk akkorát reccsent az ég, hogy az idill széttört... És megint... Úgy tűnik fölénk ért valami ciklon...

Durva, mert vakítóan fényes villámok vannak, szinte percenkként - pedig az eső továbbra is csendes...
A dörgés idejéből kiindulva magasan, odafenn van az igazi csata...

Aha... Most már szakad...

(...)


Szeretem a vihart.

Lehozza az embert a jelenbe.

A messze-magasan csapongó gondolatokat vissza a földre...

Ilyenkor (is) csak a pillanat van...



Szóval ismét változik a környezetem.

Szükségszerű, hogy amire a jelenben erősen vágyunk, csak a jövőben teremthessük meg...?

Fel kell oldanunk a görcsös akarást...



(...)

Ma a villamoson együtt jöttem egy tizennégy-éves-forma lánnyal, meg a húgával. Arabok lehettek, illetve valahonnan az arab világból valók.

Durva volt látni, hogy eszükbe sem jutott átadni a helyük, mikor idős nénik szálltak fel, de félénk mosollyal pattantak fel, amikor felszállt még pár hasonló kiskölyök, köztük egy hat-hét év körüli kis srác...

Egy lány egy fiúnak, egy idősebb egy fiatalabbnak adta át a helyét... A kölyök nem ült le, de nem láttam, hogy akár egy mosollyal, egy biccentéssel megköszönte volna...


(...)


Vajon, ha én teremtem a valóságom, ezt a vihart is én teremtettem...?

Pontosabban - "miért teremtettem...?"

Régi dühös, vagy szomorú pillanataim elevenednek meg most...?



Megpróbálok azzal a hozzáállással cselekedni, amiről a Bhagavad Gíta ír.

"Cselekedni kötelességből, de nem a cselekvés eredményéért... És felajánlani az eredményeket mások szolgálatára."

Talán nem vettem észre, és önzővé váltam...

Magamnak akartam az eredményeim...



Talán a kölcsönhatások titka a világban, hogy magunknak mindig adni kell - és nem elvárni.


Tudván, hogy mások majd adnak, s mi elfogadhatunk...





2012. június 9., szombat

A Meg-nem-tartott Ígéretek Kertje



"...Valahol, messze túl, nyugaton - túl a barnaföldeken, túl a törpék tárnáinak legnyugatibb folyosóin -, valahol arra fekszik egy régi-régi elfeledett kert.

Hatalmas, mohos terméskövekből rótt fal övezi - évszázados, omladozó...

Ez a Kert más, mint a kertek általában.

Egy kert, amikor megálmodják, fényárban úszik, tele színes, üde virágokkal, csobogókkal, szökőkutakkal, finom selymes pázsittal...
Élettől harsogó, energiát és boldogságot - a kertész szeretetét sugározza magából mindazokra, akik csak ránéznek, vagy elidőznek az illatos tavaszi-nyári környezetben.

De ez a Kert más.

Olyan, mintha sosem lett volna múltja - pedig egyidős az emberemlékezettel.

Ennek a Kertnek nem volt fénykora - csak jelene van...

Ennek a Kertnek nincsenek mosolygós emlékei...

Nincsenek napsugaras, rózsaillatú álmai...


Ez a kert árnyas - sőt, inkább olyan, mintha örökké alkony volna épp...

Színei a szürkék, barnák...

A fű nem üde, inkább öreges, fakó, olajos-zöld.

Ebben a Kertben csenevészek a fák, halódnak a bokrok.
Nincsenek virágzó növények - mindent az elmúlás érzete tölt el.

Ez a Kert a Meg-nem-tartott Ígéretek Kertje.

Ha valahol a világon valaki megígér valakinek valamit - mindegy hogy milyen kis apróságot -, és azt nem tartja be, itt növekedésnek indul egy kis magonc, de mielőtt kifejlődne szép, dús lombú fává, vagy bokorrá, elsatnyul, kiszáll belőle az erő...

Csak egy csontváz lesz belőle, melyben örökké ott pislákol a bebörtönzött lélek - az a szálka, amit a megszegett ígért hagyott egy emberi szívben...

Ezért a Kertet azon kevesek, akik ismerik, egymás között a Holt Erdő Kertjeként is emlegetik..."




Istenem hány fával-bokorral gazdagítottam már én magam is e kertet... :(

2012. június 8., péntek

Nagy egyéniség, önmegvalósítás, kéj...

"...

19. vers

Ezért kellene az embernek a kötelesség
kedvéért cselekednie állandóan, anélkül,
hogy ragaszkodna tettei gyümölcseihez.
Aki így, vonzódás nélkül cselekszik,
eléri a Legfelsőbbet.

(...)

21. vers

Bármit is tegyen egy nagy egyéniség,
a közönséges emberek nyomdokába lépnek;
és bármilyen irányadó mértéket is szabjon meg
saját példájával, az egész világ követi őt.



(...)

25. vers

Óh, Bharata leszármazottja,
a tudatlanok eredményre vágyva
hajtják végre kötelességeiket.
Hogy az embereket a helyes úton vezesse,
a bölcs is cselekszik, de a tetteihez
való ragaszkodás nélkül.

26. vers

A bölcs ne zavarja meg a gyümölcsöző
tettekhez ragaszkodó tudatlanok elméjét.
Nem a tétlenségre kell buzdítani őket,
hanem az odaadó szellemben végzett munkára.

(...)

31. vers

Akik kötelességeiket az Én utasításaim szerint teljesítik,
és hűségesen, irigység nélkül követik ezt a tanítást,
azok felszabadulnak a karma rabságából.


(...)

34. vers

A megtestesült lények vonzalmat,
és irtózatot éreznek az érzéktárgyak iránt,
de nem szabad ily módon az érzékek és tárgyaik
hatalma alá kerülni, mert ezek csak akadályok
az önmegvalósítás útján.

(...)

36. vers

Arjuna szólt:
Óh, Vrsni leszármazottja, mi az, 
ami az embert akarata ellenére, 
szinte erőszakkal bűnös tettekre kényszeríti?

37. vers

A Magasztos Úr így válaszolt:
Csupán a kéj az, óh, Arjuna. 
Ez a szenvedély kötőerejével
való társulásból születik, és 
később haraggá alakul át: 
ez a világ mindent felemésztő, 
bűnös ellensége.

38. vers

Mint tüzet a füst, mint tükröt a por, 
mint magzatot anyja méhe, 
úgy burkolják be az élőlényt 
a kéj különböző fokai.

39. vers

Óh, Kunti fia, így fedi be az ember tiszta tudatát 
örök ellensége, a kéj, mely sohasem elégedett, 
és lángol, mint a tűz.

40. vers

Az érzékek, az elme és az értelem 
a székhelye a kéjnek, amely beborítja 
az élőlény igazi tudását, és tévútra vezeti őt.

..."

Nyereségről, jógáról, békéről...

Hangulat

"...

38. vers

Harcolj a harc kedvéért -
anélkül, hogy figyelembe vennéd
a boldogságot, vagy szomorúságot,
veszteséget, vagy nyereséget,
győzelmet, vagy vereséget!
Így cselekedvén sosem teszed ki magad a bűnnek.

39. vers

...Halld most a yogáról szóló tudást,
amivel az ember úgy dolgozik,
hogy nem vágyik tettei gyümölcseire!
Ó, Prtha fia, ha ilyen értelemben cselekszel,
megszabadulhatsz a karma bilincseitől.

(...)

42-43. vers

A csekély tudással rendelkezők nagyon
vonzódnak a Védák virágos szavaihoz,
melyek különféle gyümölcsöző cselekedeteket
ajánlanak a mennyei bolygók elérésére,
vagy arra, miképpen juthat az ember
előnyös születéshez, hatalomhoz, és így tovább.
Miután érzékkielégítésre és gazdag életre vágynak,
ezért így gondolkodnak: "Nincs más ezenkívül."

44. vers

A Legfelsőbb Úrhoz irányuló odaadó szolgálat
szilárd elhatározása nem születik meg azon személyek
elméjében, akiket túlságosan vonz és megtéveszt az
érzéki élvezet, s az anyagi gazdagság.

(...)

48. vers

Légy rendületlen a yogában, óh, Arjuna!
Végezd el kötelességed, és válj meg
minden olyan köteléktől, amely a sikerhez
és a kudarchoz fűződik! Az ilyen kiegyensúlyozott
elmeállapotot hívják yogának.

(...)

57. vers

Aki mentes a vonzalomtól, és gyűlölettől,
s ha jó éri, nem ujjong, ha pedig rossz,
nem panaszkodik, az szilárdan gyökeredzik
a tökéletes tudásban.

(...)

62. vers

Az emberben ragaszkodás ébred az érzékek
tárgyai iránt, miközben rajtuk elmélkedik.
Az ilyen vonzódás vágyat, a vágy pedig
dühöt szül.

63. vers

A dühből illúzió ered, az illúzióból emlékezetzavar.
Ha zavart az emlékezet, elveszik az értelem,
s az értelem elvesztésével az ember ismét
visszasüllyed az anyagi lét mocsarába.

(...)

70. vers

A békét nem az éri el, aki
igyekszik vágyait kielégíteni,
hanem csak az, akit nem zavar
a kívánságok szakadatlan özöne,
melyek úgy ömlenek bele,
mint folyók az állandóan töltődő,
ám mindig mozdulatlan óceánba.

71. vers

Egyedül az éri el az igazi békét,
aki feladott minden érzékkielégítés
iránti vágyat, kívánságok nélkül él,
megvált minden birtoklásérzettől,
és mentes a hamis egótól.

..."

2012. június 7., csütörtök

Vita az abortuszról





"...A demagógiáról azonos a véleményünk. A kérdés az, hogy vajon akkor, amikor gyakorlatilag olyan szinteket üt meg a birkanyáj-szindróma, hogy egy komplett nemzet hagyja "meggyilkolni" magát - amikor ékes magyar nyelven leírják/elmondják, hogy "MOST ÉPPEN ÁTBASZLAK, KEDVES POLGÁRTÁRSAM", vagy "MOST ÉPPEN SEMMIBE VESZEM VALAKI EMBERI JOGAIT, DE NE FÉLJ, TE NEM VAGY FENYEGETVE A GÁTLÁSTALANSÁGOMTÓL" (ajánlom az Unthinkable c. filmet), vajon egy ilyen szellemi eltompultságban leledző társadalom figyelmének felébresztésére elegendőek-e a "hagyományos" kommunikációs technikák...?

Ugyanebben a témában nem demagóg-e gyilkosságot sikoltani? Vagy mikor azt olvasom, hogy "addigra már teljesen kifejlődött az agya, és képes fájdalmat érezni"...?
(Egyetlen élő idegsejt képes "érezni" - de attól még nem tekintjük szuverén élőlénynek... A "teljes kifejlődésről" pedig mások a fogalmaink.)

Bennem - gyerekként csak egy csonka család okán kellett látnom anyámat elsorvadni - mindig az a kérdés fogalmazódott meg, vajon mi a "nagyobb gyilkosság": egy 15g-s sejtcsomót állítani meg a fejlődésben, vagy engedni megszületni, és felnőni, leélni 60-80 évet ostobán, degeneráltan, nyomorban, esetleg drogosan, alkoholistán... És persze, hogy nem lesz mindenkiből drogos, és persze, hogy nem lesz mindenki ostoba. De tény, hogy egy 14-19 éves "szülő" csak biológiai értelemben szülő. Nem elég szilárd még a személyisége ahhoz, hogy egy emberi életet fejlődni tanítson. Hogy "épkézláb" ember legyen a gyerekéből - mind szellemileg, mind jellemben, felelősségtudatban. Az pedig szinte biztosnak tudható be, hogy az a gyerek egyszer felnő, egyszer beindul benne is az ösztön - és ha nem fejlődött igazi "szülővé", mert nem volt, aki hozzásegítse ehhez, akkor a folyamat folytatódik, és csak rosszabb lesz generációról generációra.
Meg lehet nézni azokat a közösségeket, ahol ma is a nagycsalád a "szokás". Ahol a generációs intervallum beszűkült. Mit látunk...? Alacsony iskolázottságot, életképtelenséget, egyre koraibb gyerekvállalást. És ezt bőrszíntől függetlenül - Budapesten, vagy New Yorkban, tökmindegy.

Vajon nem tekinthető-e még kegyetlenebbnek erre ítélni egy életet...? Arról, hogy az a fiatal anya, és a párja (már ha van benne annyi felelősségtudat, hogy mellette maradjon) milyen életet élnek onnantól (örökös kényszerhelyzetben és kiszolgáltatottságban), még nem is beszéltem...

Vajon ha én szülő vagyok, és a lányom kerül ilyen nehéz döntési helyzetbe, megtehetem (ha anyagilag nem tudom vállalni), hogy őt, aki még éretlen a komolyabb döntésekhez, engedem egy 20-30 évre kiható döntést hozni...? Én, aki nem leszek mindig mellette, hogy vigyázzak rá...? A lányom életét "kockára tehetem-e"...?

---

A túlnépesedésről, és arról, mennyit bír el a bolygó...

Teljesen egyetértek, hogy ha nem volnának közöttünk ostobák (a hatalomban hívők, az erőszakban hívők), nem lenne gondunk. Erről álmodozni épp annyira utópia, mint arról, hogy majd egyszer csak észhez térünk faj szinten, és beállunk egy normális létszámra - bolygószinten.

Nem is azért mondtam, mert reális.
Azért mondtam, mert ha elindulunk az egyes problémáktól (pl. éhezés, munkanélküliség, magas árak, drága javak), és próbáljuk visszakövetni őket a gyökerükig - úgy találtam, minden esetben a végső okként a "túl sokan vagyunk"-hoz jutunk el.

Pl. Dél-Amerikában irtják az esőerdőket. Föld kell nekik, hogy kaját termeljenek. Az ottani viszonyokhoz nem illik - a talaj lepusztul 1-2 év alatt, ezért mennek tovább - az erdő meghal. Mi az oka annak, hogy ott élnek, és nem úgy, ahogy az őslakosok régen? 1. a civilizációs demagógia (torzított értékrend) 2. a hatalomban hívők ostobasága 3. Mert többen vannak, mint amennyit az ottani ökoszisztéma a hagyományos módon el tud tartani.
A fejlett társadalmakban a gazdaság hullámzásaira ugyanez igaz. Mindenki gazdag akar lenni. Többet akar termelni, mint amennyit fogyaszt, de ugyanakkor sokat akar fogyasztani is. Akkor tudnék sokat termelni, ha a termékemet sokan fogyasztanák, de kevesen termelnék... De mivel kezdetben így volt, és én meggazdagodhattam, ma már sokan próbálják ugyanazt termelni - és ki is alakult a verseny...
Miért alakultak ki a városok...? Miért drága a kőolaj? Az ingatlan...?
Persze, a hatalomban hívők manipulálják. Központosítanak, elnyomnak másokat, hogy "ők sokat termelhessenek".
Elfogadom, hogy ha energiabőségben élnénk - ami csak a hatalomban hívők miatt nincs így, mert technológiailag régen megoldottuk -, és társadalmainkat intelligens és erkölcsös emberek vezetnék, ma még feltehetően fel lehetne számolni a nyomort és éhezést, meg lehetne állítani a népességnövekedést, az AIDS terjedését...
De nincs így. Vagyis csak alulról van esélyünk változtatni.
Például azzal, hogy csak épkézláb emberré fejlődő gyermekeket "vállalunk". Azzal, hogy valódi szülők, nevelők leszünk - és olyan értelemmel bíró új generációt építünk, amely előbb-utóbb felváltja majd a mai kor ostobaságát.
Szerintem."

2012. június 5., kedd

Meditáció-szolgálat-alázat

Furcsa útkeresők között lenni.
Kiindulva abból, hogy önkéntesen efelé a filozófia felé csak a hasonló indíttatásúak fordulnak... 
A jelenlévőket békés gondolatok jellemzik. Nem a megszokott, előítéletes, versenyszellemű, gyanakvó gondolatok...
A tanulás és megértés vágy.

---

"Mi a meditáció?

Koncentráció... A figyelem rögzítése... Elmélyülés, "jelenlét", fókuszálás...

Mindenki meditál valamin. Rendszeresen gondolkodik arról, amit meg akar valósítani.

Zsolt: (...) Nem feltétlenül a görcsös akarat állapota, inkább egy ellazult, belső, mosolygós állapot...

(...) Amikor meditálunk valamin, felébred bennünk egy vágy az iránt a dolog iránt. A vágy pedig már egy teremtő energia...

(...) Többféle meditáció létezik.

Az anyagi jellegű meditáció: az anyagi világhoz kötöz.

A lelki meditáció: kiemel az anyagi kötöttség világából.

Bhagavad Gíta - Karma-jóga azt mondja - nem baj, ha vannak anyagi jellegű vágyaid, ha teszel azért, hogy ezek megvalósuljanak. A tetteid eredményét ajánld fel "Nekem".

A legfőbb meditáció a Lényeggel, Istennel való kapcsolatunk helyreállításával foglalkozik.

---
Ez értelmezhető az Énünkkel való kapcsolatunk újra-felépítéseként, ha elfogadom, hogy Isten és Ember egyek.
---

Az anyagi világban lekötött állapotú intelligencia az érzék-kielégítést szolgálja. A Lényegről (Istenről) való meditáció elvezet az érzék-kielégítésről való lemondásig.

Például, ha hideg vízzel tusolok le, tudom, hogy nem csak a durva-fizikai testemet tisztítja meg, hanem a finom-fizikai testemet is - egy egészen más tudatállapotot eredményez, amiért utólag hálás vagyok, de amikor meg kell nyomnom a gombot, az elme visít, hogy "ne nyisd ki...!"

(...)

Az elme a legjobb barátunk, vagy a legnagyobb ellenségünk is lehet.

Nevelned kell, és ez olyan, mint egy vadló betörése - húzod-ereszted... Folyamat. Nem csettintésre történik.

"Van egy szép hasonlít: mely szerint van egy szekér, amelyet lovak húznak - az érzelmek a lovak. Az elme a zabla, az intelligencia a kocsis - és a lélek az utas."

Légy türelmes!
Nem tudod megítélni, hogy 30 év türelem sok, vagy kevés-e...! Magadhoz, ne másokhoz viszonyíts!...


(...)

Minden elemet öt tulajdonság kombinációi építenek fel - és a hang minden tulajdonság eleme. Ezért a hang mindenre hat.

Négyféle hangtípus létezik:

- a test hangja
- az elme hangja
- az a hang "amit látni kell" - a képalkotó hang, a vizualizáció
- és a transzcendentális hang

A meditáció célja ez utóbbi elérése - amelyhez az összhangzat, a harmónia segít hozzá.

"Smaranam = emlékezés."

A mantra-meditáció célja, hogy az el-elkalandozó elmét segítsen visszatéríteni - és az eltévelyedéseket mind jobban csökkenteni.

Cél, hogy a cselekvés, az elme és a vágy egy irányba mutasson. Ekkor jutsz el az igazi transzcendentális hanghoz.


---

"Fogalmazz meg egy imát - ez a meditáció.
Cselekedj mások javáért - ez a szolgálat.
A vágyott eredményt ajánld fel szolgálatra - ez az alázat."




Furcsa érzés. "Mind ugyanazt keresik." Furcsa látni, hogy mind, a maguk különböző életeiben fordulnak ugyanazon irányba, teszik fel ugyanazt a kérdést...


Huszon-harminc-negyven éves tapasztalatok alakította tudatok... Rengeteg eltérő megjelenés. De a fény ismerős.


Szabad Akarat, vagy manipuláció...?








Tigrisek az ágyam alatt




Tudod, milyen szar arra ébredni, hogy elaludtál a filmen, és ahogy félálomban lassan merülsz fel az öntudatlanságból, végtelen percekig nem tudod eldönteni, hogy amit hallasz, az mi a nyavalya lehet...?!

Valami artikulálatlan hörgés, és üvöltés - túl közelről...

Konkrétan összecsináltam magam majdnem...

2012. június 4., hétfő

Egyszerű



Tegnap ismét kicsit visszatértem a természetbe.

Egy méhésztanyán jártam, régi ismerősömnél.

Csend, egyszerű környezet, egyszerű étkek, és határtalan szabadság...


Szembesülnöm kellett saját elpuhulásommal... :/

A kerítésépítés közben megéreztem, mennyire elszoktam a fizikai munkától...



Szeretek beszélgetni JT-vel is.

Nőkről, célokról - az életről...

Boldogságról, a megváltozó világunkról...



Bubuval folytatott eszmecseréink jutottak eszembe a boldogságról - illetve arról, ahogy beszélgettünk a "hozzávalókról"...

Ma tízmilliószoros nap van...

Ma fókuszáltan kell teremtenünk...

(A a teremtés alapja a cselekvés - cselekvés alapja a döntés - a döntés alapja a gondolat - a gondolat alapja a hit...)

Tehát "ugyanarról" beszélünk. :P



Furcsa volt - mert JT most először beszélt arról, hogy elege van abból, hogy aggódnia kelljen a pénz miatt...

És furcsa volt, mert két dolog egyszerre jutott eszembe...

Az egyik, hogy tudom, mit kell tennem, ha pénzt akarok kapni.

A másik, hogy semmi sem rezdült meg bennem belül a gondolatra, hogy "nem tudom, honnan lesz pénzem jövő hónapban"...

Nem riaszt a pénz hiányának gondolata...


Szegény Bubu...! :P Most biztosan hullhat a hajad... :D


De miért hazudjak...?

Miért akarjam megváltoztatni a félelem-nélküliségem...?

Miért akarjam, hogy az életemben nagyobb szerepe, nagyobb jelentősége legyen a pénznek, mikor mindenfelől az folyik a csapból, hogy "túlságosan is elanyagiasodtunk; rossz, hogy ennyit hajtjuk a pénzt; a gazdagok nem boldogabbak", stb...?

Miért akarjam megváltoztatni, ha magam is azt tapasztalom, hogy az életemben a boldogságom mértéke nem változott a pénztárcám tartalmának csökkenése-növekedése alapján...?


Tény - korábban nyugalmat adott. Elhessegette az aggodalmakat.
Ma azonban a hitem, a bizonyosságom foszlatja szét őket - a bizonyosság, hogy az élet több, mint a villanyszámla rendezése, több, mint az utazások, vagy a kocsiválasztás...

Pontosan azért, mert a teremtés a mi kezünkben van, és csak a mi döntésünktől függ...


Hogy ki mi mellett dönt, és mikor... Szabad Akarat....



Sokszor eszembe jutott már, hogy én mire várok...

Vagy kire...


Talán valakire, aki képes eszerint gondolkodni...

Aki képes azt mondani, hogy "játszom Veled... Játszom a játékot, amelyet választottál! Válasszunk küldetést magunknak...!"


Aki képes elengedni az anyagi valósághoz való görcsös ragaszkodását...

Aki képes és hajlandó azt mondani - "igen, a MI-ben Te vagy számomra a legfontosabb, és mindegy, hogy hogyan változik az Út, én Te vagyok most már..."

Aki hisz annyira, hogy ne kételkedjen és ne féljen akár felállni ettől a játéktáblától, hogy egy másik mellett, egy közösen választott mellett folytassuk együtt...



Talán.






2012. június 2., szombat

Angie koncertjén



:)


 Egy szál gitár, meg egy szőke hang a színpadon...

Lehunyom a szemem, és szárnyára vesz...

Finoman visszhangos hang, ismerős dallam...

És egy gyönyörű szemű... Angyal...? :D


Minden bizonnyal.


Csak ringatózom a hangja hullámain... S közben lélekben, lehunyt szemmel élem újra az évtizedes sorokat...



Életre kelnek a holt szavak - a hangja lehel lelket beléjük...



Nem ismerem Őt, mégis úgy szólnak a dalai, mintha a szerelmesem hangján mesélnének...

Ki érti ezt...?



Egy ismeretlen világ, ahogy elveszek a tekintetében...

A hangja otthonosan talál utat hozzám...

Nem csak a fülemhez.



Magas hangok repítenek fel, a végtelenbe...

S hogy, hogy nem, megint csak az jut eszembe - hála? -, milyen szerencsés lehet az az ember, aki valóban megismerheti Őt...









A hangjában él...

Olyan egyszerű egyenes, szőke hajával, szinte mozdulatlan... Mintha egy képbe dermedt volna a színpadon...

De a hangjában zöld mezők, és szikrázó kék égbolt közt suhanunk...

Ahogy magával ragad...


Szinte érzem a napsugarakat, a repülés szelét...



Fájdalmasan szép tud lenni. Annyira megszólítja a hallgatót, hogy szinte zavarba ejt...


Egyre kevésbé bírok magammal, pedig még csak a harmadik-negyedik szám... :D


"Személyes..." Ez a jó kifejezés.


Le szabad egyáltalán írnom ilyesmit...?

Végülis csak az számít, bennem milyen nyomot hagy...


Szereznem kell egy felvételt...! ;)

Az egyik régi kedvencem szól... :D

Ki is...?

Valahonnan eszembe kell jutnia... J. Page... :D


Hihetetlen, hogy még a "Mizu" is jól áll neki...!! :D :P


Táncolhatnékom lett... :P :D

Mindig ez a vége... :D








2012. június 1., péntek

Minden és mindenki



"...A tökéletes mindig tökéletes marad. Az Isten az emberrel és az egész teremtett világgal együtt tökéletes. 

A teremtés és az egész világ-fejlődés az Istennel történik, az Isten belső folyamata. 

Istenen kívül nincsen semmi se..."



"Minden és Mindenki Egy."

Gandol 13 tétele, avagy az egy igaz istenről






"GANDOL 13 TÉTELE



1. Egyetlen teremtő erő van – a hit. Vedd észre, hogy

2. Hite csak az embernek van. Az Istennek nincs hite. Ezért

3. Teremteni csak az ember tud. Amiből az következik, hogy

4. A világot az ember teremtette. Sőt, az

5. Istent is az ember teremtette. Tehát

6. Minden csak akkor és addig van, amíg az ember hisz benne. Ámde

7. Az emberiség egykori csoport-Énje, individualizált Énekre bomlott. Azóta

8. Minden ember saját kozmoszt teremt magának. De jobbadára öntudatlanul.

9. Saját kozmoszában minden valóságos, él és hatékony, amiben hisz. (Az élet-erők)

10. Saját kozmoszában a Semmit teremti az, aki semmiben sem hisz. (A halál-erők)

11. Saját létezésedet te tartod fenn, önmagadban való hiteddel. (Legyen!)

12. Saját halálodat te idézed elő azzal, hogy pusztulásodba beleegyezel. (Ne legyen!)

13. Egyetlen Isten van – az ember. Százezer Isten van – az ember. 


(Uram, irgalmazz, hogy ezt a titkot elárultam nekik! Szerencsére, úgysem veszik majd komolyan.) 

Török Sándor rájött arra, hogy az ember „a legkisebb isten”. Ahhoz már gyáva volt, hogy kimondja: Az ember az egyetlen isten. Az öntudatára ébredő egyetlen isten félni kezdett kozmikus magányától és attól, hogy öntudata újra kialszik. Ezért teremtett valami örökké valót és azt elnevezte anyagnak. Anyaggá testesült, és az anyag formát öltött. A formát öltött anyag félni kezdett a forma fölbomlásától. Ezért megteremtette az anyag és forma nélküli istent, vagyis régi önmagát. 

Ezt nevezik a Létezés Kerekének..."



"Minden csak akkor és addig van, amíg az ember hisz benne."

Tehát a "siker" kulcsa, hogyan tudom elengedni az akadályokba vetett, "akaratlan" hitem...? (1)

És eszerint helyes "magamban keresni Istent"... (5)

Igaz a szubjektív univerzumok elmélete. (8)

És igaz, hogy annyit élünk, amennyit el tudunk hinni... (12)



"...1979-ben meghalt az a mester, akit néhányan Gandol néven ismertünk. Tanácsát megfogadva tizenöt évig vártam és újra meg újra átszűrtem magamon mindazt, amit tőle tanultam. Most közreadom amit gondolataiból ma aktuálisnak érzek. Emlékezetem támaszául azokat a füzeteket használtam, amelyekbe Gandol mondatait lejegyeztem..."

(Popper Péter, Az istennel sakkozás kockázata /1995/)













Istenek, avagy a felesleges igazság



„Nem hiszek én egy istenben, mert bárhova nézek,
istent látok, ezert, s nem szomorú a világ.
Egyike gyilkos, a másika áldott, másika részeg,
egyike zengő ég, másika néma virág.
Mind hatalom, de nem egyenlők az erőre, ha egy int
gyakran a másik fut, gyakran a másika fél.
Egyike fényes, a másika vak, hogy lenne ez egy mind?
Semmi az, ami csak egy, semmi sem egy, ami él.
Nem hiszem én az egy istent, hiszem az ezer istent:
azt, aki adja a fényt, azt, aki adja a dalt,
azt, kivel a kín is édes, azt kivel a mocsok is szent...
….................................................................................

Élnek az istenek és még érzi hatalmukat egyre
bárha nem is hisz már bennük a léha világ,
egy isten se szorult a hitre s az emberi kegyre
egyike zengő ég, másika néma virág."

(Babits Mihály - Hiszekegy; részlet)



"...Miben higgyünk? Mi hát az igazság? Hol a bizonyosság? Fájdalmas-vidáman győzködöm magamat és most titeket is, hogy aki (áldottan) e világra született, mondjon le vágyáról a bizonyosságok után! Mert bizonyosságot sehol és senkinél sem fog találni, és ha mégis, előbb-utóbb kiderül majd, hogy lidércfény nyomába eredt, megcsalatott.
Aki (áldottan) erre a Földre született, mondjon le vágyáról az igazság után!
Mert sehol, soha senkinél nem talál majd igazságot, és ha mégis, előbb-utóbb kiderül majd, hogy csak az álcás hamisság vendége volt. E nyomorúságában vigasztalja az a felismerés, hogy az igazság fölösleges és unalmas, s ha egyszer valaki meglelné, nem tudna mit kezdeni vele..."



"Túl sokat kérdezel..." - mondta nemrég egy barátom... :)







"Tanítványként indultam el...", avagy "kicsurog ujjaim közül...




"...

TAO TE KING

AZ ÚT – vagyis a TAO

Elindultam az úton a bizonyosság felé, – és egyre bizonytalanabb lettem.
A fény felé mentem, – és egyre sűrűbb lett körülöttem a homály.
Hitem kétséggé, tudásom megkérdezhetetlen kérdésekké változott.
Tanítványként indultam el, mesterré lettem, és most már a misztikus zsibárusok legkisebbje is megmosolyog.
Az arany kővé válik a kezemben, a kő vízzé és kicsurog az ujjaim közül.
Már régen csak állok és a tájak elvonulnak mellettem.
Angyal érkezik, résztvevően rámnéz és mert senkit sem lát, azt suttogja: „Te szegény...” és tovább repül.


AZ ERÉNY – vagyis a TE

Önképemhez érkeztem és tükörként törtem össze, amikor be akartam lépni saját magam szentélyébe.
Fuss! Rohanj! Csak így menekülsz.
Árnyékod követ.
Fölötted elfogy az út.
Alattad elfogy az ég.
Szembe szaladsz magaddal.
S ha kiállod pillantásod – megmaradsz!”

(FÜRI ANNA VERSE )

Megmaradtam. 
Kiálltam. 
Szembe szaladtam magammal. 
Alattam elfogyott az ég.
Fölöttem elfogyott az út. 
Árnyékom utolért. 
Megmenekültem. 
„Látja Isten, hogy állok a napon.” 
A percek kihullnak az időből. 
Az idő kihullik belőlem.


A KÖNYV – vagyis a KING

Rekviem az egykor élő szellem emlékére..."

(Popper Péter - Az Istennel sakkozás kockázata)



Elindultam a bizonyosság felé, s lám - egyre bizonytalanabb vagyok...

A tájak csak elvonulnak mellettem...

S az Idő kihullik belőlem...

Elhibázott manipuláció...?

http://onmegvalositas.hu/comment/47924#comment-47924


http://www.ted.com/talks/lang/hu/mark_pagel_how_language_transformed_humanity.html


Mindkét videó érdekes.

Én most csak az elsőről gondolkodom kicsit.

Vajon azt, ahogyan most érzem magam, milyen reggel óta látott képek befolyásolják...?


Vajon a női szépség kapcsán érzett úgymond "elvonatkoztatott" érzéseim - lelkesedés, szexuális vágy, spirituális öröm, -boldogságélmény - valójában pusztán abból erednek, ahogy a reklámok diktálta divatnak megfelelően öltözködik ma minden nő...?

Valójában a szépség-fogalmam csupán a napközben kapott tudatalatti impulzusáradat eredménye...?


"Valójában" nem is vágyunk annyira a szexre, mint ahányszor eszünkbe jut, csupán az ingerdömping fokozza fel, dúsítja fel a kapcsolódó gondolatokat...?

Tehát pl. a túlnépesedés problémája is betudható az átgondolatlan, s emiatt elhibázott manipuláció eredményének...?


Ez viszont azt is jelentené, hogy a probléma megoldása is a médiabirodalmak kezében van - csak nem használják...


Mindez persze csak a kollektív valóságfelfogás keretein belül értelmezhető...