Szerelem

http://www.youtube.com/watch?v=zQyn9AfX7q0


Ez a csendes dallam adja a hátteret a gondolataimhoz.

Ahogy az Éjféli Napot olvasom (az Alkonyat folytatása), ahogy újrateremtem a világot...

Lejátszódik bennem, ahogy két ember a megérzéseire hagyatkozva elindul egymás felé.

Mindkét alkalom ilyen volt az életemben. :)

Hallgatom a zenét, és ott vagyok, abban a világban, Edward és Bella mellett, a kocsiban, a szobában, ahol Bella alszik, míg Edward őrzi az álmát...

Szerelem...

Ezren ezerféleképpen leírték... De érezni... Ahogy kitölt, ahogy lassan elönt, mint a dagállyal emelkedő mediterrán tenger...

Ahogy elhamvaszt minden mást a bensődben, ahogy elhalványít mindent - míg nem marad, csupán a puszta létezés Vele...

Semmi másra nem vágysz, csak Mellette lenni mindig, minden valamikori pillanatban - megóvni őt, és átölelni, csak érinteni, s csókolni....

:)

Csak egyszerűen létezni...


:)

Milyen hálás vagyok ezért az élményért...! :) (Azoknak, akiknek az életemet köszönhetem...)

Két kép - egy szelei utca, egy félbehagyott házzal, amely előtt minden alkalommal elsétáltunk, kézen fogva - és egy másik pillanat, egy gatwick-i estéről, amikor tétován, szinte találomra lépdeltem csak előre, míg feltűnt - felragyogott egy arc...

:)

Itthon vagyok - avagy mit keresünk a nagyvilágban (piano)

Hóeséssel - pontosabban nagy hóval álmodtam...

Ez változást jelent az álmos könyvek szerint...

Olvasom Samadhi blogját, aki egész Thaiföldig, Kambodzsáig elment, hogy önmagára találjon...
 :)

Látom Geri san-t, aki megjárta idén Malajziát és a szülővárosának Londont jelölte (miért fájt ez nekem annyira...?)...

És közben Richard Bachra gondolok, és az "Egy"-re - amelyben "egy belső utazásra invitálja az olvasót...

És azon gondolkodom, hogy...

Eddig ránézésre sokkal szegényesebb életet éltem, mint ők.

Mégis önmagamra találtam - önmagamban -, mégis boldognak érzem magam, fejlődök.

Hiszem, hogy ez az igazi lényeg, hiszem, hogy élem az életem, s mégis olyan furcsa szembesülni vele, hogy mások egészen máshogy csinálják... :)

Látom az évfolyamtársaimat, akik házasok, a második babát várják.

:)

Azt hiszem, még mindig összeütközésbe kerülök olykor a lépten-nyomon elénk vetített "élet-ideálképpel"...! :D:D

Amúgy a napokban ismét megerősödött bennem az érzés, hogy nekem muszáj, hogy közöm legyen a zenéhez... Hiába nem tanulnak már az én koromban zenét, mert már "öreg vagyok hozzá" - senkit (engem) se érdekel! :) Zenélnem kell!

És a zongora annyira... :)

Életeken átívelő érzések - azt hiszem, ezek az indíttatások lényegünk részét képezik, ezért visszük életről-életre magunkkal őket... :)

Amióta felismertem, hogy az ön-kiteljesítés a feladat (megtanulni boldognak lenni, boldoggá tenni), azóta tudom, hogy nyelveket és zenét kell tanulnom... :)
Ez lesz a hobbim. :)

Valami, ami mindig frusztrált, és meggyőződésem volt, hogy hülye vagyok hozzá - és valami, amihez sosem volt türelmem és igazi bátorságom... :)

Én nem a térben teszek meg ezer-kilométereket, hogy önmagamra leljek... :P

Mert én már Itthon vagyok.

:)

Ajándék

Csak hallgatom a dalait... Hallgatom, és megdermed bennem a lélek... Mint ahogy az örök-mozgó víz gyémántfényű jéggé dermed...

Elönt a bizonyosság, hogy a Világból oly nevetségesen - szánalmasan keveset ismerek...

Hogy azok a csodás dolgok, amikről van fogalmam - a valóságban ezerszer fenségesebbek, mint azt hiszem...

S ezek is eltörpülnek mindamellett, amelyeknek létezéséről sejtelmem sincs még...!

Ha csak ennyit élhetnék meg - akkor is örök hálával tartoznék...

Bár megoszthatnám az érzést...!

Bár... Talán, ha friss rózsaszirommal cirógatnám az ajkait, míg szól ez a dal... Talán... Ha nyárestén, lágyan örvénylené körül a mediterrán szél... Ha milliárd csillag vonna puha takarót fölénk... Talán akkor megrezdülne Benne, amit érzek...

Ki vagyok

Éveket - vagy évtizedeket? - pazaroltam erre a kérdésre...

Azt hittem, ez a kérdés a legelső...

Mára beláttam, hogy ez a legutolsó kérdés... Vagy inkább a "végső" - így jobb azt hiszem...


Valaki azt mondta egyszer, hogy önmagunkat csak mások szemében láthatjuk meg a valóságban...

A kapcsolataink tükrében...


Úgy érzem, igaza volt.

S hogy hogyan látom magam ennek fényében...?

...

A bátortalan szebb szó a gyávára...?

A gyávaságom a döntéshozatal során nyújtott tétovaságomban, a kitartás hiányában érhető tetten.
Érdekes, hogy mások nem így látnak...

Ki téved akkor...?

You're not from here - Lara

Húzós időszak nekem a tél... A szürke, szórt fényű nappalokkal...

Ennél azért  "trópusibb" vagyok - magasabb a fényigényem...

Az ő dalai pedig magukkal ragadnak. Kiemelnek a gondolataim közül, és az érzések ingoványos mocsarában sem eresztenek el...

De szépek - és a szépségnek sosem akartam ellenállni.

Hálás vagyok Neki, hogy van - és Annak, Akitől a hallás képességét kaptam... :)

"Szeretlek"

Megdöbbent.

Marokra kap.

És könnyeket facsar.

Gyönyörű, és megható - ezért szeretem az Embert.  

Ezért hiszem, hogy van célja, hogy megszülettünk.

Mert képesek vagyunk erre is...

Hazaszeretet

Haza.

E szó mit jelent ma az embereknek?

Mit érzel, mikor azt mondod - "Hazám"...?


"Hazám."

Halk nyáresti szellő sóhaja hallik.
Anyák, s apák dolgos keze nyomát látni mindenben.
Zizegő kalászos tenger a határban, gyümölcsökkel terhes fák, s melegen összebújó otthonok.
Áldást kérő imák hangja, harangok zengő dala csengő-bongó távoli hang.
Melegség itt, a szívem táján - mert érzem, itthon vagyok.


Haza. A Haza - a "hon". Ha messziről nézem, "Ott", ahol "honos vagyok" - "ott-hon vagyok".
Haza. Ha büszkén tekintek körbe, azt mondom "Ez itt az én Hazám - itt-hon vagyok."



A "Haza" számomra elsősorban a Múlt - a családomé, az őseimé, azoké az embereké, akiknek köszönhetően ma az vagyok, aki - akiknek köszönhetően ma itt vagyok.


A "Haza" számomra történelem, legenda, monda...

S talán mese és álom is.

A "Haza" számomra a Jövendő - mindaz, mit még megtehetek, mit építek, s alkothatok.

Emlékei az életemnek, az én-tudatomnak, mint ahogy a fák gyümölcsei egy nyár édes emlékei.


A "Hazám" számomra a látható szépség, az ízlelhető-szagolható finomság, a tapintható, hallható világ, a mosolyok, nevetések, a boldog pillantok emléke, a barátok, rokonok és rokonlelkek otthona.

http://www.youtube.com/watch?v=3rAjhi-XunM

Bosszú

Aki hisz egy felsőbbrendű jóban - nevezze Istennek, Allahnak, Jehovának, Budhának, vagy bárminek -, elfogadja, hogy a földi élet a létezés "előszobája".

Minden vallás hasonlít abban, hogy egyfajta mennyországot, nirvánát - egy kiteljesedettebb, békével és szeretettel teljes helyet remél, túl az életen.


Miért ragaszkodunk akkor ilyen elkeseredetten ehhez az élethez...?

Miért akarunk szemet-szemért-alapon több fájdalmat okozni, több életet elvenni annál, amennyit nekünk okoztak, amennyit tőlünk elvettek...?

Ha hiszem, hogy a halál után a jókra egy jobb hely vár - tehát itt több a szenvedés,  a megpróbáltatás -, miért akarom az "ellenségeimet" "magam elé engedni"...?

Ahelyett, hogy hagynám, hogy még hosszú évekig itt senyvedjenek - megpróbáltatások és fájdalmak, betegségek és félelmek, kínok és vágyak tüzében égve...?


"Ne félj, mind megöljük."

Durva pofonnal búcsúzik a film a nézőtől. Ezt az üzenetet mondja a gyászoló antiterrorista, és kilométerek ezreinek távolában a haldokló terroristavezér (vagy szabadságharcos) is a hátrahagyott nemzedéknek.

Így örökítve át a bosszú mérgét.


http://www.youtube.com/watch?v=_xLL-5cdXlQ



Mikor fogadjuk már el a tényt végre, hogy egyformák vagyunk...?

Vallástól, nemtől és bőrszíntől, vagy kortól és korosztálytól függetlenül...


Ugyanaz fáj, ugyanabban hiszünk, ugyanúgy szeretünk - és ezt az életet ugyanúgy magunk mögött hagyjuk...

Nem vár

Néma a táj -
halott sivár
a vár
Kopár Világ -
Nem virít
Virág
Csak egy gyopár
Mi Télre vár
Gyászol némán
Szélbe bókol
Jászol mellett
Király trónol
Ítéletre Ő
nem vár -
Jó előre
Tudja már
Kicsi virág némán
Libben
Szirom szélén harmat
Billen
Megcsillanó napsugár
Ítéletre ő se vár.

Addig jó

"Amíg a barátom ír egy dalt nekem
Amíg a barátom vakon hisz bennem, addig jó nekem
Amíg a barátom rám szól, hogy bolond vagyok
És én elhiszem azt, hogy igazat mond, addig jó nekem
Amíg tudom azt, hogy mi az a kimondott szó
Amíg tudom, hogy mi az a szó, hogy jó
Amíg tudom azt, hogy mellettem szól a szó, addig jó hm hm
Amíg a testvérem ír egy dalt nekem
Amíg neked is szól az énekem, addig jó nekem
Amíg kimondod azt, amit gondolok
Amíg az, amit gondolsz nem titok, addig jó nekem
Amíg kicsivel több vagyok, mint tegnap voltam
Amíg az arcom ugyanaz, mit tegnap hordtam
Amíg a szívem ugyanúgy ingyen dobban, addig jó
Amíg a szerelmek olykor elmúlnak csendben
S a szívem azt mondja: nem baj, addig jó nekem
Amíg a szívem olykor másért dobban
S a szerelmem azt mondja: nem baj, addig jó nekem
Amíg képzelet csapong az agyam mögött
Amíg az agyam az úr a szívem fölött
Amíg a szívemnek hiszek minden előtt, addig jó..."

(Zorán)

Survivor

"My name is Robert Neville.
I'm a survivor, I living in New York City.
I'm broadcasting on all AM frequencies.
I'll be at the south-street seaport everyday at mid-day,
when the sun is highest in the sky.
If you are out there - If anyone... is out there...
I can provide food...
I can provide shelter...
I can provide security.

If does anybody out there... Anybody...Please...!

You are not alone...!..."

Szenvedély

Gyertyafényes éjszakában
Rémülten, halálra váltan
Görcsösen reszketve egyre,
Őrülten, mindent feledve,
Téged sikoltva szeretne,
Benned élet, s halál közt lebegne
Ajkad az ajkamon,
Lélegezz, ha hagyom
Vágyad a vágyam
Ágyad az ágyam,
Gondolatod minden gondom,
Gyönyöröd magamba oldom,
Görcseid sikoltom,
Lobogó tüzed könnyeimbe fojtom
S ha elhagysz majd,
Sírhatsz rajt'
A test a tiéd, de enyém a lélek -
Rabod vagyok, de többé már nem félek!

Eszement

E nyelv egyebekben kellemes, s remek -
evvel - nyelvel - ellenkezve
érvelnem nem lehetne, s nem teszem,
mert szeretem,
s szerelmem ténylegesen -
egyenesen eszmei,
mi nincs ínyedre eme este -
nem este ez még eszembe ne tereld! -,
nyelvem csetlése - esetlen szende -
esdekelne e remek, de meredt
egyevelegnek egyszer end-et rebegve,
elvesztve e rettenet temérdek E-t,
mély zenékre rezegne elmerengve,
s andalogna arra tova,
hol alant hangzó hangzókkal abalygatva
olykor hibáknak alá szaladva szavalna
A-val, s Ó-val, mindegyre bajmolódva szóval...

Hogy ne legyen nyelvünk síkja egy
Hogy gondolatokból értelmes egyveleg
Legyen, mely elmesél ezernyi örömöt és bajt -
Mert ezen biz' nem múlhatik rajt' -
Számtalan hangzóval, s milliónyi szóval
Kifejezhető minden álom, óhaj, sóhaj,
S ha kedved eképpen repes, ezekre E-vel is keresheted
Megfeleltetve ezernyi nevet-helyet és elvet,
Kifejezned mit szíved szeretne
Rendezd díszes remekbe
Sorokba sodorva,
s tollba mondva
Boldogabb utókornak megokolva,
Miből okulhat.

Hogy időm nem munkával telik -
Nem vidám e tény,
S hogy ne így legyen,
Visszamegyen, s dolgozik szegény
Serény...
Bár egyszer elkap engemet -
Aztán nehezen ereszt -
Rímelési lázam...
Egyetlen egy gáz van:
Ebből nem lesz házam...
Házalás az nem kenyerem,
De egy szép ház kell majd nekem
Hát a pénzt most így keresem,
Megyek mert időm letelte,
Véget vet e versnek - vetted-e...?!


Dátum: 2009-09-07

"Fölkereslek, hogy
ne kelljen rádöbbenned:
magamra hagytál."

(Fodor Ákos: társas élet)

Komolytalanul

Mikor megszülettem, olyan voltam, mint e fehér lap.
Majd, kikkel egy útra sodort a Balga Sors,
Mint emlékkönyvbe, úgy írt belém néhány kósza sort
Kit emlékként őriznem érdemes.
Cifra, színes bötűkkel, így róttad belém magad -
Pár kósza rím, pár tiszta emlék -
Múltunkból a Mának csak ez marad.
Mit rejt e komor tekintet? Nem tudod?!
A Vihart,
Mit érintésed bennem felkavart;
A Sikolyt,
Mi visszhangzik bennem itt,
Hol karmokkal szaggattál, míg végig simított arcomon becéző kezed -
A kéz, mely gyilkosom lehet.
Ajkad - bár torkom tépte volna fel! Lenne ez kegyes halálom!
Inkább, mint sírig kísértsen,
Ha látom - sivatagomban hiába szomjazom,
Megváltó csókod - tudom, meg nem kapom.
Édes mérge létemnek létezésed,
Hiába várom napra-nap érkezésed,
Mert nem jössz - ó, nem!
- Mondd, milyen Múzsa vagy?!
Kezed fel nem old - nevetsz csak, s gúzsba' hagy,
Míg perceimből, s tintámból kifogyok -
Vándorlásom végén, ha lerogyok -
Kacagva nézel, mint porszemet,
Mit a Szél ma felkap,
S ma-holnap eltemet.

Jeszenyin

"Ki vagyok? Csak álmodom, tűnődöm,
szemem kékjét homály itta fel.
Mellékesen élek itt a Földön,
épp csak úgy... együtt a többivel.
Megszokásból csókollak, csak éppen  
mert csókoltam mást is eleget,
s mintha gyufát lobbantok sötétben,
szép szavakat úgy mondok neked.
"Mindörökké", "kedvesem", "csak téged"...
De a lelkem dermedt és üres.
Hogyha magad ajzod szenvedélyed,
igaz szót szívedben ne keress.
Tüzemet már semmi fel nem szítja,
vágyak nélkül élek, csendesen.
Erre-arra hajló karcsú nyírfa:
születtél sokaknak és nekem.
Magamnak mindig társat kerestem,
s tűrtem komor fogság nyűgeit.
Nem vagyok féltékeny egy kicsit sem,
nem illetlek rossz szóval, ne hidd.
Ki vagyok? Csak álmodom, tűnődöm,
szemem kékjét homály itta fel...
Szerettelek téged is a Földön,
épp csak úgy... együtt a többivel."

(Szergej Jeszenyin - Ki vagyok)

Szabadbavágyó

Kilépni ismét a város zajából,
Elfutni az emberek gondja-bajától,
Erdőben kóborolni csendben,
Álmokat felidézni, s ebben
Lelni nyugalomra végre
Tópartján - magamban - kiülve a stégre
Nézni, hogy kerget felleget a szél,
Hallgatni a fákhoz suttogva hogy beszél,
Beszívni magamba mindent ami él,
S némán várni, míg beköszönt a Tél...

S akkor egy szobában,
Paplan alá bújva,
Kandalló rácsán túl,
Veres tüzet gyújtva
Elandalogni benn,
Mélyen önmagamban,
Álmaim virágos mezején zavart'lan
Bóbiskolni csendes, boldog teljességben,
Álmodni új Tavaszt, új szerelmet nékem...


Dátum: 2010-09-19 22:44:47

Szeretem-pillanat

Két tenyerem közt forró poharat
dajkálni csendben kucorogva
míg odakünn didereg
a Világ.

Nekem fáj

Nekem fáj, ha könnyezni látlak,
Nekem fáj, ha hiába várlak,
Nekem fáj, ha nem hívsz, nem írsz,
Nekem fáj, ha nem velem sírsz.

Nekem fáj még a létezés - hogy vagyok.
S nekem fáj még, ha boldog vagyok,
És fáj nekem, ha nem vagy velem,
S, ha fáj, magamban könnyezem.

Nekem fáj, ha messze vagy - tudtad?
Nekem fáj, ha másfelé visz utad.
Nekem fáj, ami szép - és fáj az is, mi rút,
Nekem fáj ez az élet -
Fáj e hosszú Út.

Fáj, s én mégis boldog vagyok!
Fáj, s könnyek közt - lásd -
Rád mosolygok!
Fáj és mégis így teljes, azt hiszem,
Fáj, s nem tennék máshogy mégse -
Sohasem.

Dátum: 2010-09-30 14:28:38

Jég-korszak

Csend áll bosszút a csendért
S én nem hívok csendőrt a rendért
Csak hallgatom hallgatástok némaság-sikolyát
Mint kárhozott lélek szorongó vigyorát -
Tükörbe úgy nézek - nézem, s tán látom
Előttem nincsen határ - ez álom? -
S e határtalan, csendes magányban
Máglyán hamvad el ifjúságom
Minden álma, vágya - vigye a szél
Pernyeként messze
Míg zord fagyokkal jő a Tél -
Hóval, s jéggel temet be.


Dátum: 2010-10-13 08:53:03

Maszk

Csak egy maszk az,
mit láthatsz belőlem...
Tíz körömmel is hiába tépem,
Le nem szaggathatom előlem,
Örökké ez takarja arcom, szívem;
Egy maszk csupán, mit ismersz belőlem...

E maszk mögött lakik ma lám
Az ember, ki halálra vár,
Kinek élete volt, kit elhagyott,
Ki kiölt belőle dühöt, szerelmet, haragot

Egy megtört lélek börtönébe látsz
Ha szemréséhez utat találsz
Tekinteteddel, ha keresed
A rácsok mögötti életet
Ki egykor
egy volt
Veled.


Dátum: 2010-10-18 15:16:52

Köd

Köd előttem, s köd utánam,
Mint hajnal-kendőt, nyomtalan
Úgy foszlat szét bizonytalan
Emlékké rólam minden nyomot
Mit én tettem itt,
Miért éltem, s haltam
Minden színt, mit létem hozott
Így leszek én is hontalan
Elmos az Idő, gondtalan
Kacagásom, könnyeim,
Álmom, fohászom, vágyaim
Mind fakult kacat, ócska lom
Vesztükön csak én bánkódom

Dátum: 2010-10-18 21:18:36

Dátum: 2010-10-25 20:42:46





Emm.

Mostanában elhittem a mindennapok zaját.
Mostanában sáros lett a tekintetem.
Mostanában másképp látom énmagam
Mostanában szállni vágyom hontalan

- Ma vonz a lég.
- Még álmodom?
- Ma hív az ég.
- Még zsongva ég?
- Ma halkan dalol a Hold.

- Még éberen...
- Ma tétován?
- Még csillagfény...
- Ma csöndesen?
- Még zúg a szív...

- Ma légy itt újra énvelem!
- Ma légy itt újra énnekem!
- Még halkan így emlékezem...
- Ez jó nekem...?!

http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/28647/kalaka/a-finale-zeneszoveg.html

Néha úgy érzem, nincs helyem ebben a rohanó világban...

Hogy az én helyem a csendes hajnal, a puhán beköszönő alkony, az élettől hangos csillagos éj világában, a napfényes, szél-borzolta tarlók, eső-mosta, harmatos lejtők világában van.

Valahol...

Új szerzeményem: Richard Bach - Híd az örökkévalóságon át...
Majd megosztom...


M.I.

A Válasz

Nem harcolni mindig, mindenáron,
De soha nem hátrálni meg -
Így szólt legújabb tanárom,
Hozzám - ki nem szívleli meg
Az Élet Szavát.
Hiába minden szó nekem
Ostoba mód - ember vagyok -
Újra, s újra vétkezem

Vétkezem - küzdök, harcolok
Jöhetnek száz-szám ellenem
Dicső, vagy gonosz harcosok
Egy sem méltó ellenfelem
Egy sem, s harcomban mégis
Vesztésre állok
Mit nekem bármi fétis
A jósjelektől én mit se várok
Ádázul követ mégis,
Már szinte átok
Magam mögött - hiába nézek -
Soha senkit se látok
S itt van tudom, - mint árnyékom - ellenem
Magam ellen csak én vagyok fegyverem
Fegyver vagyok, bajnok és ellenség
Erőm, ha fogy nem lesz rá már mentség

Ha legyőzőm magam - veszítek, vagy nyerek?
E válasszal lesz majd az életem kerek.

Egy napló vallomása

Hófehér óceán hullámain

vesztem el magam
Ha betűid fekete bójái nem
mutatnak utat Hozzád.

Lapjaim közt susog a szél
Ha künn felejtesz a padon
Ha tél jő, s hó lep
Tavasszal vesztemet, s vesztedet siratom.

Szomjas vándorként lesem szavad,
Könyörgöm, vésd belém magad,
Vájd belém álmod, gondodat, bánatod
Oszd meg velem, s megkönnyítem - ha hagyod!

Curriculum vitae

"Ember - az a jó isten kezedbe adta sorsodat.
Fonj belőle szárnyat, hogy repülj: szabad;
Verj belőle láncot, hogy életeden át rab légy: szabad;
Csinálj belőle poklot mennyország helyett, óh szabad;
Sőt, ha szeretnél belőle koldusbotot csinálni,
...Mert a koldusbot minden botok közt a legszebb és legalkalmasabb:
Azt is megteheted -
Mert szabad."

Tolnai Lajos, 1882

Egó mondja: "Te quiero"

"Milyen egy megvilágosodott lénnyel kapcsolatban lenni?
Mindaddig, amíg az van a fejemben, hogy "van egy kapcsolatom" vagy "egy kapcsolatban vagyok" függetlenül attól, hogy kivel, addig szenvedek. Ezt megtanultam.
A "kapcsolat" fogalmával együtt járnak az elvárások, korábbi kapcsolatok emlékei, és egyéb, személyesen és kulturálisan meghatározott lelki fogalmak arról, hogy milyennek kell lennie egy "kapcsolatnak".
Aztán megpróbálnám a valóságot ezekhez a fogalmakhoz alakítani. És ez sosem működik. És akkor újra szenvedek. A tény az: nincsenek kapcsolatok. Csak a jelen pillanat létezik, és a pillanatban csak a kapcsolódás.
Hogy hogyan viszonyulunk, vagy inkább, hogy milyen jól szeretünk, az azon múlik, hogy mennyire vagyunk mentesek az elképzelésektől, fogalmaktól, elvárásoktól."

(Kim Eng)

"Amit hagyományosan "szeretetnek" hívnak, az az ego stratégiája az önátadás elkerülésére. Valaki mástól várod, hogy megadja azt, ami valójában csak az önátadás állapotában érkezhet meg hozzád.
Az ego ezt a személyt használja helyettesítőként, hogy ne kelljen feladnia önmagát. A spanyol nyelv a legőszintébb ebben a tekintetben. Ugyanazt az igét - te quiero - használja, amikor azt mondja: "szeretlek", és amikor azt: "akarlak".
Az ego számára szeretni és akarni valamit ugyanazt jelenti, míg a valódi szeretetben nincs akarás, nincsen vágy a birtoklásra vagy a másik megváltoztatására.

Amikor az ego kiválaszt valamit és azt mondja "szeretem" ezt vagy azt, akkor tudattalanul megpróbálja elfedni vagy eltávolítani az egót mindig kísérő, mélyen lapuló érzéseket: az elégedetlenséget, boldogtalanságot, az elégtelenség oly ismerős érzését. Egy rövid ideig működik is az illúzió.
Aztán elkerülhetetlenül elérkezik a pillanat, amikor a kiválasztott, számodra különleges személy többé nem tudja elfedni a fájdalmadat, gyűlöletedet, elégedetlenségedet vagy boldogtalanságodat, melyek oka mind az elégtelenségnek, a teljesség hiányának az érzésében rejlik.

Akkor aztán előtör az elfedett érzés, és rávetítődik arra a személyre, akit kiválasztottál és különlegessé tettél - akiről azt gondoltad, majd ő "megment" téged. Hirtelen gyűlöletbe fordul a szeretet.
Az ego nem ismeri fel, hogy a gyűlölet a benned lakó egyetemes fájdalom kivetülése. Az ego azt hiszi, hogy ez a személy okozza a fájdalmat. Nem jön rá, hogy a fájdalom abból az egyetemes érzésből fakad, hogy nem vagy kapcsolatban lényed mélyebb szintjével - nem vagy egy önmagaddal.
A szeretet tárgya felcserélhető, ahogyan az egoista akarás tárgya is felcserélhető.

Vannak emberek, akik sok kapcsolaton mennek keresztül. Sokszor esnek szerelembe és ábrándulnak ki. Szeretnek valakit egy darabig, míg aztán ez nem működik többé, mert senki sem tudja folyamatosan elfedni ezt a fájdalmat. Csak az önátadás képes megadni azt, amit szerelmed tárgyában kerestél. Az ego szerint nem kell megadnom magam, hiszen szeretem ezt a személyt. Ez persze öntudatlan folyamat.

Abban a pillanatban, amikor elfogadod azt, ami van, valami megjelenik benned, amit eddig elfedett az egoista akarás. Ez a valami a veled született, benned lakó béke, csendesség, elevenség. Ez az a feltétel nélküli létező, aki te leg-lényegedben vagy.

Ez az, amit a szerelmed tárgyában kerestél. Te magad vagy az. Amint ez megtörténik, egy egészen másfajta szeretet jelenik meg, amely többé nincs kiszolgáltatva a szerelem és a gyűlölet váltakozásának. Nem választ ki és tesz különlegessé egyetlen dolgot vagy személyt."


(Eckhart Tolle)

Törött kép

Holdfény-sátor és jégvirág
Nélküled üres, néma világ
Álmatlan, éjbe dermedt percek
Átkával Ámor az, ki vert meg
Forró pír arcomon a remény
Szolga-szív - érte dobogni mily serény
Hajnal hasad, fény ömlik könnyeden
Könny csillog ólomszín' meghasadt szívemen

Őszre tél, tavasz, és újra nyár
Ő meg én - emlékünk hazavár
Nincs miért - hinnem már nem lehet
S napra nap mégis csak felkelek
Felkelek - élőholt - ez vagyok
Emléked - ez tart itt, ezt hagyod
Ezt csupán - ennyi csak
Egy törött kép - ennyi vagy.

Kapaszkodj erősebben

"Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.
Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek,
A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
Szeme színére visszarévedek.
Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég."




(Juhász Gyula - Milyen volt...)








Ezredévek suhannak - mint röpke percek - tova
S én elfúló sóhajjal, riadtan kapom oda
Tekintetem a kedves arcra,
most épp vörös, vagy szőke, barna?
Egyre megy - a hajszín, a szem, az orr, az ajka
Íve mind elmosódik már
A szíve dobbanása - csendbe hullt határ-
talan, -taram, -ta-tam...
S csendesen - mint kis patak - futnak ki ujjam közt az évek
S elmossa Őt - A Nőt - mellőlem az Élet...

a feledékeny ember

Dátum: 2010-10-27 09:46:09



Elképedek saját magamon - mennyire kisuvickolja belőlem az igazi odafigyelést, az igazi értékszemléletet a rohanó, az életbenmaradásért harcoló "hétköznapi" világ...!

Elfelejtek hinni...

Úgy értem - szembesülök vele, hogy nem elég elvi síkon hinni valamit!

Gyakorló "hitvallónak" kell lennünk, hogy valóban a hitünk szerint élhessünk...

Ez persze kézenfekvőnek hangzik, mégis, ha magunkba nézünk, vajon mit találunk...?
Engem Bach döbbent rá ismét, hogy mennyire elfelejtek koncentrálni, mennyire elfelejtek hinni...
A Mennyeiben az energiaszint visszaesésével - pontosabban a félelmek felerősödése okozta energia-elszivárgással hasonlítanám.
Azt hiszem, értem, miért olvassák a hívők újra és újra, nap, mint nap a Bibliát.

Az én bibliám Bach és társai lesznek. Vagyis azok.
Jobban kell figyelnem.


Találkoztam egy lánnyal egyszer, Katával (érdemes Ember), aki szerint Bach az alapja ennek a filozófiának. Már hogy csak az alapja.
Hogy vannak komolyabb, és mélyebb - meg hasonlók.

Egyelőre úgy érzem, erre az életre elégnek tűnik Ő is.
Nekem.

Legyen szép napotok! :)


És emlékezzetek - olvassatok - pl. Bach-ot... ;) :D



M.I.

Dátum: 2010-10-31 13:00:27 "...Az elfogadás az a varázslat, amely lehetővé teszi a válto­zást. Nem örökre szól, csak a jelen pillanatra. Az elfogadás az a mágia, amely mostani körülményeinket jóvá varázsolja. Békét és megelégedettséget hoz, és megnyit­ja az ajtót a növekedés, a változás és a továbbhaladás felé..." Egyszerű, mint egy mezei virág... És pont annyira csodálatos nekem. Thx, K.O. :)

A Kérdés...

Dátum: 2010-11-02 06:13:02


Megnéztem "A tetovált lány"-t.

Svéd film.

Beteg, sérült emberek története(i). Olyanok, akik átlagosnak látszanak.

Felvetett bennem egy régi-új kérdést:

Miért foglalkoztatja ennyire az embert a beteg lélek...?

Egymást bántó, egymásnak ártó emberek és az általuk okozott szenvedés...

A miért maga...


Nézem a szövegablakot.

Még üres.

Csak a fejemben támad fel a gondolat-portölcsér, ami majd nyomot hagy a fehér, tiszta, egyszerű felületen...


Fekete nyomot...


"Miért?"

Észrevettétek, hogy a kérdőjel egy görbe vonal...?

A jóság, a békés együttélés egyszerű, tiszta. "Egyenes". Mint a Válasz.

Az ember nem egyszerű.

És nem is tiszta.


Folyamatosan foglalkoztatja a deviancia, a lelki beteg társaik "világa", a miértjeik...

A "miért" végén a kérdőjel egy görbe vonal...

Mint a gonoszság, a beteg elme útjai...

Eltérül az egyenestől - eltérül az "egyszerűtől", a "jótól" - kitérőt tesz...

A kérdés keresi a választ - "miért?"


A kérdés követi a görbe vonalat - végig akarja járni az utat, hogy eljusson a válaszig - "miért?"


A válasz végén ott a pont.
Egyszerűen.
Tisztán.

A kérdés a válaszhoz vezet - a görbe vonal is a ponthoz vezet...
És kész is a kérdőjel - és a kérdés...

"Miért?"


--

Ma háromkor valami buta álomból ébredtem.

Kikóvályogtam vízért, és közben egy hang azt mondta "Túl sok akciót nézel!"...

Aztán - egy barátom ajánlására - megnéztem ezt a filmet.

A filmművészet - s nyilván az alapjául szolgáló írott művészet is - szembeötlően sokat foglalkozik az emberi elme betegségeivel.

"Miért?"


Miért érdekel...?! Miért tesszük fel ezt a kérdést...?
Bárminek nekiszegezhetjük - a kérdés maga is semleges.

Ha engem nem érdekelnek a beteg emberek, akkor másra kérdezek...

De miért...?

Miért születnek meg a kérdések...? Miért akarjuk tudni a válaszokat...?

Miért nem tudunk csak egyszerűen élni velük...?

"Miért fényesek a csillagok?"
Miért nem elég az, hogy szépek, és jól esik éjjelente bámulni őket...?


"Miért múlik el az élet?"

Miért nem elég, hogy van, és amíg van, csodálatos élmény...?
...

Olyan ez az öt betű - végén a jellel, ami valami érthetetlen, az egyenestől eltérő dologra utal -, mint valami komputer-vírus...

Megfertőzte a legtökéletesebb intelligenciát, és logikai hurkokba kényszeríti...

Vajon létezik olyan, hogy "a kérdés génje"...?
Tetten érhető a megértés vágya...?
Létezik, hogy a Teremtő válasza ennyi legyen:

"Csak."...?

Ennyi?


M.I.

Dátum: 2010-11-03 17:32:33 "...nehéz emészteni, továbbélni, mikor pontosan tudod, már soha semmi nem lesz ugyanolyan..." Néha elbizonytalanodom, hogy érdemes-e egyáltalán felvetnem, hogy gondolkodni jó... "Bölcs az, aki képes mások fejével gondolkodni." Hát én nem vagyok bölcs... Egyszerűen fel nem foghatom, miért lenne jó az állandóság...?! Ha nem múlna el a fogfájás - az jó lenne...? Ha soha nem éheznél meg többet - az jó lenne...? Ha soha nem múlna el egy szerelem, hogy újra felfedezhesd az érzést - vagy hogy szeretetté mélyülhessen - az jó lenne...? Ha örökké össze lennénk zárva anélkül, hogy lehetőségünk lenne a változtatásra - az jó lenne...? A válasz kézenfekvő - "Persze, hogy nem...!" Akkor miért kell bánkódni azon, hogy a Világ és benne az Ember örökkön változik...??? Miért baj az, ha az érem mindkét oldalát meg kell tapasztaljuk ahhoz, hogy pusztán az egyiket is értékelni tudjuk...?? Biztosan velem van a baj...

kor - kór? - avagy le az előítéletekkel!

"A kor a biológiai születéstől eltelt, életben eltöltött évek számával jellemzett testi-szellemi fejlettségre utaló mutatószám, mely azonban az egyedi életutak eltérő tapasztalati értékei miatt jelentős szórást mutat, így általános jellemzésre csak nagy általánosságban - generációs léptékben alkalmas."

Annyiszor esünk abba a hibába, hogy kor alapján ítélünk meg embereket...

Lent és fenn

"... "Isten a maga képére teremtette az Embert." - Ismerős ugye...? Isten pedig maga a mindenség. Ez is ismerős... A mindenség pedig határtalan - felfelé éppúgy, mint lefelé... És a szabad akarat ad szárnyakat, hogy "felfelé" vehesd az irányt..." (Ihlet: Valaki csodálkozott, hogy hová tud süllyedni az ember...)

Szabadság - Szerelem - mindkettőt szeretem...

Szerelem, vagy Szabadság...?

A témában nagyon ajánlom Richard Bach Híd az örökkévalóságon át c. munkáját.


"A szerelem nem az, amikor két ember mélyen egymás szemébe néz, hanem amikor két ember egy irányba néz."

---


Véleményem szerint az igazi szerelemben nyilvánul meg legtisztábban a szabad akarat.

Nincs kényszer, nincs megkötés - én magam akarok arra menni, ott lenni, azt tenni.

Hogyan lehet növelni a szabadságot, ha szerelembe esik az ember...?


Mondhatnám, hogy olyannal kell szerelembe esni, aki kellőképpen felvilágosult e kérdésben - de inkább azt mondom, hogy meg kell tanítanunk egymást valódi szerelemmel szeretni...


(Reflektálva a korábbi bejegyzések vonatkozó gondolataira -"száll virágról virágra"-kérdéskör)



M.I.

Nem múl(t)-(200)6

Nem múlhat...


Új Holnapom

Olyan voltam, mint egy hitetlen,

Míg Téged megláttalak,

- Azóta mindennap fürdök hitedben,

Szívembe így zártalak.

Shakespeare - mondd, mért nem én vagyok?!

Szavakkal, óh - tudom, nem hódíthatok,

- Bár lelkemben tisztán zeng a jó,

Ajkamon kusza már a szó,

S ha szívem gyönyörű dallamára

Szöveget írnom is sikerült,

Csak gyötrődtem régóta, s nagysokára

Néhány suta rím ha került...

Lám, boldogan, büszkén - Ó, te Balga!

Rohannék Hozzád, szavalva

A Dalt, melyet szívem dalolt -

Hogy csoda vagy, s álmokat rabolt

Tőlem szépséged, szép szemed, a szád,

Mik kísértőn libbennek át

Gyönyörű valómból - ha látlak -

Álmaim honába - s a Lánynak,

Kit egyetlenként őrzök magamban -

Arcot, alakot így adsz Te újra

Neki -

S nekem kéjt, vagy kínt,

Ha látom arcodat, hallom hangodat,

Vagy ha sorsom Tőled naponta elragad...

2006-ból

"Remélnem kell, és nem remélhetek, Szeretsz, ezért nem szerethetek, Nekem szebb nincs, mint ha Te nevetsz - A világon bárhol is lehetsz, Mert egy vagy már régtől énvelem... Törvény, hogy szeretlek - tagadni nem merem..." Annak a lánynak írtam, akinek a korábbiakat... Furcsa látni, hogy egy személy milyen széles távlatokat ölel át az életemből...