A szeretetről...

Alább egy személyes levelem osztom meg azokkal, akik kíváncsiak. Azt hiszem - a magam számára legalábbis mindenképp - fontos felismerésre jutottam, míg "papírra vetettem".



" A szégyenről (videó)

Talán épp e videó kapcsán, de az alábbi párbeszéd játszódott le köztünk a fejemben:

"...M: És mi van ha tévedsz? Ha nem is vagyok olyan, amilyennek szeretnél...?
I: Ha tévedek? Mi történik valójában akkor, mikor tévedek...? Te más leszel-e, megváltozol-e tőle...?
M: Nem...
I: Pontosan! Nem azért tévedek, mert Te más vagy! Vagyis - ezt összekötve azzal, amit Osho is ír, hogy a szeretet tesz boldoggá, és a szeretet csak tőlünk függ, "az emberek csak ürügyet szolgáltatnak hozzá"...

Ez azt jelenti, hogyha képes vagyok - márpedig annak érzem magam - rá, hogy azt eldöntsem, "szeretnélek szeretni", és emellett képes vagyok figyelni, valóban figyelni, vagy tanulni valóban figyelni - azaz látni azt, aki valójában vagy ahelyett, hogy egy hamis képet alakítanék ki...

Akkor Téged szeretlek. És ha változik a képem Rólad a jobb megismeréssel, akkor annál pontosabban fogom érezni, hogy miért Téged szeretlek..."


Nem kell félned attól, hogy tévedek! Nem kell félned attól, hogy >szégyent< kell érezned majd magad miatt!

Többé senki előtt nem kell szégyenkezned magad miatt, mert végre eljött a pillanat, mikor felismerted, hogy Te úgy vagy Te, ahogy!

Isten teremtett ilyennek, és ki bírálhatná felül joggal Őt...?!

Azért vagy olyan, amilyen, mert Ő azt gondolta, "ilyennek szeretlek, ilyennek teremtelek. Rád így van szükségem, hogy a létezéseddel adjak a többi tanulni vágyónak, akiket szintén szeretek.
 Veled fejezem ki a szeretetemet irántuk."

És velünk többiekkel, akikkel az út során találkozol - velünk fejezi ki a szeretetét Irántad! Tudod, hogy a találkozások nem véletlenek, tudod, hogy a céljuk a tanulás, a fejlődés segítése. Ezért ismered fel, hogy képes vagy szeretni azokat is, akik fájdalmat okoznak - hiszen felismered, hogy mindez Érted van... "Érted haragszom, dehogy is ellened...!"

Azt mondod, ne haragudjak...

Hogyan haragudhatnék azért, mert olyan vagy, amilyennek Isten szerint éppen ebben a pillanatban (amikor velem találkoznod kellett, vagy nekem Veled) lenned kell, hogy a legpozitívabb hatással lehess a fejlődésemre...???

Hogyan haragudhatnék azért, mert elhoztad az ajándékot az életembe, amit Isten bízott Rád...????

Csakis hálás lehetek, ha nem vagyok végre vak...!

Nem haragudhatok, és nem gyűlölhetek azért, mert megtörténik, amire vállalkoztam...

Emlékszel a Hazatérésre...?

Hálás vagyok azért, hogy elvállaltad ezt a szerepet az életemben...

Annyira szeretném viszonozni valahogy...! Segíteni Neked a továbblépésben... Kimondhatatlanul...

I believe in You

..."

Pazarlunk...? - avagy "semmit, ami olyan boldoggá tenne..."

Furcsa.

A nagy okosok mind azt tanítják, hogy először meg kell tanulnunk egésznek lenni, meg kell békélnünk magunkkal, hogy szeretni tudjunk, hogy el tudjunk fogadni másokat.

Én most azt érzem - talán nem ezzel "ellentétben", hanem inkább emellett, vagy mindezek megvalósítása után -, hogy elpazarolt minden idő, amit nem szeretettel töltünk...


Vagy talán itt, a tér-időben nem is lehet szeretni - csak tanulni szeretni...?


Talán mindenki, akinek sikerül megvalósítani, rövid úton távozik is e világ térségeiről...? Megtér Istenhez, vagy a fejlődés következő szintjére lép...?

Vajon az általunk ismert világ egy hatalmas iskola, materializálódott oktatók nélkül...?

Tele csetlő-botló diákokkal, mint a Legyek Urában...?


A környezet szabályoz, személyiségeinknél fogva szükségszerü, hogy A B-től tanul, B C-től, C A-tól...?


Mind, aki szembe jön, csak próbál...?

Valójában még nem tud szeretni senki sem...?



A Bhagavad Gíta szerint, vannak, akik már képesek, elnyerték a továbblépés jogát, de ők a visszatérést választják, amely ugyan fájdalmakkal jár - de segíteni akarnak...


Én vajon tudok szeretni...?


Vagy csak az egóm akar tetszelegni a tükör előtt, hízelgő-hiú gondolatokkal...?


Lehet, hogy nem tudom, mi is a szeretet...?

Vagy a szeretet annyiféle, mint mi lelkek...?




Megint a kérdőjelek...

Üldöznek...?


És a válaszok...?



Itt van két ember (és még pár milliárd...), akik noha boldogak is lehetnének - megkereshetnék egymásban azt, amit elérni vágynak, ehelyett hátat fordítva alszanak 20 centire egymástól...


Bízhatnának egymásban, segíthetnék egymást - ehelyett megbántódnak, szarul érzik magukat, és haragszanak.

Nem egymásra - a világra, önmagukra, a hülyeségükre...

Tudják, mégsem változik semmi...




Hányan vagyunk, akik egyedül alszunk el ma este...?


És ugyan miért...?

Mert egyedül aludni jobb..??

Ugyan! Ezt Te is tudod, hogy kamu...! Viccnek is rossz.

Akkor...?


Ember, belegondoltál már, hogy ha azt érzed, hogy valakivel együtt lenni jobb lenne, akkor ugyan miért nem vagy együtt valakivel...??


Persze lehet szeretni, mint a nagy guruk, de kezdetben, míg csak tapogatózunk, míg csak gyakoroljuk, addig jól jön egy edzőpartner...!

Guru vagy már...?

De szeretni azt akarsz azért, ugye...?!


Akkor...???

Akkor miért nem választasz edzőpartnert...?

Kényelmetlen...?

Levegőt venni kényelmes...?

Izommunka kell hozzá...!

Csak már hozzászoktál...


Szeretni is ilyen...


Munka kell hozzá... Elfogadás, sőt cselekvés... Odafigyelés és változás, sőt bizalom...!


De ha meg lehetnél szeretet nélkül, ha jól lennél nélküle, akkor most boldog lennél!

Akkor nem keresnél valamit...!

Valamit keresel évek-évtizedek óta...


Tudod, hogy a szeretet boldoggá tesz (amikor Te szeretsz), de hát az ugye kényelmetlen...

Keresel valami kényelmesebbet, "biztonságosabbat".

Nem is gondolsz rá inkább, mert akkor be kéne ismerned, hogy évtizedek óta nem találsz semmit, ami olyan boldoggá tudna tenni, mint a szeretet...!


Nem lehet, hogy stratégiát kellene változtatnunk...?

Neked és nekem...?



Nem lehet, hogy a semmi keresése helyett inkább edzőpartnert kéne választanunk, és behozni a lemaradást...?

Az elvesztegetett éveket...?



Belátni, hogy nincs más út, csak a szeretet...

És végre felvállalni, hogy kukák vagyunk hozzá, hogy még csak nebulók...

Te is, én is...


Tisztelni a tanulnivágyást a másikban, és nem számonkérni a hibákat...



Tanulni.

Alázattal, odaadással, hittel...


Kitartással...

Mondod elégszer...?

Szakad a hó odakint.


Szép látvány!

Ma, ahogy gyalogoltam az úton - mert persze villamos csak az ellenkező irányban közlekedik ma -, sokat mentem bokáig érő hóban.

Azután, ahogy beljebb értem a városba, egyre több, hólapátos emberrel találkoztam. (Lehet, hogy közben "reggelebb lett", és egyre többen indultak neki az újabb hétnek.)

Mindenkinek megköszöntem, hogy lapátol. Hangosan.

Furcsa érzés volt egyszerre, ilyen sokszor kimondani, hogy köszönöm...


El is gondolkodtatott, hogy ez valószínűleg intő jel, hogy nem mondom elégszer...

Bizalom

"A bizalom olyan, mint a fény.
Csak akkor létezik, ha megosztod.
Ha magadba temeted, szertefoszlik - minél jobban őriznéd-rejtenéd, minél görcsösebben ragaszkodsz hozzá, annál biztosabban foszlik szét a sötétben."

Csak az ostobák vitatkoznak, mint néha én...

"Két választásod van: boldog, vagy szomorú akarsz-e lenni ma...?"



Azt kérdezte tőlem egy hang - "megtettél-e minden tőled telhetőt...?!"


Azt hiszem, nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy igen.


Megtettem mindent, amire most, ebben a pillanatban képes vagyok.

Elfogadtalak annyira, amennyire csak tudtalak, szerettelek annyira, amennyire tőlem telt, adtam, amennyi csak tőlem telt...

Ha nem volt elég, hogy újra tavaszt hozzon az életedbe, sajnálom...

Megpróbáltam.

Én hálás vagyok érte, hogy megpróbálhattam!

Remélem, hogy találkozol majd nálam tapasztaltabb, bölcsebb, jobb emberrel, aki képes lesz visszaadni neked a tavaszt, mert tudom, hogy Te is megérdemled...!

Az élet nem áll meg.

Nem vár ránk.

Ha valami nem klappol, akkor még nincs itt a valódi ideje.

És csak az ostobák, vitatkoznak az Élettel - mint néha én....



"A megbocsájtás annyi, hogy kimondod fennhangon, hogy "megbocsátok Neked mindazért, ami történt, vagy nem történt"..."

Az elengedés is ennyi - "engedem, hogy legyen úgy, ahogy lennie kell - elfogadom, hogy vezessenek az úton, mikor magam elvesztem az irányt. Menj, ha menned kell! Elfogadom, hogy a szereped az életemben ez volt, és hálás vagyok mindazért, amire Te tanítottál...!"...


Hálás vagyok Neked.

És köszönöm...

Mondd, Uram...

"I believe in You"



"Mondd Uram, ..."


Miért érzem úgy, hogy valójában minden kérdésre tudjuk a választ...?

"Miért adsz olyan nehéz feladatokat Nekem...?" - "Mert szeretlek."


Fel sem teszem, és már tudom a választ.


De ettől nem lesz könnyebb.


"Akiket a legnehezebb szeretni, azoknak van a legnagyobb szükségük a szeretetre."


Mindig azt hittem, hogy ez azokra vonatkozik, akiknek a szeretetemre lehet szüksége...



Ma szembesültem vele, hogy talán engem olyan nehéz szeretni....