Ön becsül. És?

Nos. Gyorsjelentés.

Miközben mentorom az önbecsülésem fejlesztéséről, és az önmagamba vetett hitről beszél és erre emlékeztet, "baráti" vonalról megkapom, hogy egy agresszív szemétláda vagyok.

Fasza!
Jelszavam az önbecsülés!


Igazán zsír dolog, hogy megteszel mindent, amit tudsz - a legértékesebből adsz, amid van (idő), majd megkapod, hogy szar vagy, mert nem csinálod elég jól...

Hát köszi.
Mindenesetre.

A Tizedik Év - avagy "Hinni akarok..."

Idén 10. éve dolgozom a cégemnél.
A munkatársaim jófejek, a főnököm megértő. Sokszor csinálunk közös civil programokat is - inkább vagyunk barátok már, mint egyszerűen munkatársak.
A munkám elsősorban szellemi munka, másodsorban adminisztratív. Szeretem csinálni, mert a szellemi része kreativitást igényel, és mert értelmes, kedves emberekkel hoz össze, mint ügyfelekkel. Közülük is több barátom került már ki.Szeretem azért is, mert hosszútávon is van értelme. Mármint, lehetőséget ad olyan pozitív hatást gyakorolni emberek, családok életére, amit talán csak az orvosok tudnak. Vagy talán a jó tanárok még.
Szeretem azért is, mert olyan tudást sajátíthattam el, amit sehol másutt. Egyszerre tanulhatok kommunikációs vonalon, fejleszthetem a tárgyalástechnikai készségemet, és képezhetem magam szakismeretekben.
A munkaköröm összetett. Egyszerre vagyok egyszerű munkatárs és középvezető, alkalmazott és vállalkozó, megbízott és tulajdonos is.
Adminisztrációs feladatok mellett tárgyalásokat vezetek, új ügyfeleket szerzek a cégemnek azáltal, hogy önmagamat adom, tréningeket szervezek és néha tartok is már, hogy amit tudok, megosszam a "fiatalabb" munkatársakkal.
Van egy álmom, és a cégem lehetőséget ad rá, hogy megvalósítsam azt. Szabadon dolgozhatok, a munkámba nem szólnak bele. Kiteljesedhetem.
Ma elég erős kontrasztot kaptam reggel.
Korán keltem, korán indultam munkába. Korábban, mint szoktam - úgy 3 órával.
Együtt a többiekkel. A többiekkel, akik minden reggel ekkor indulnak. Minden reggel felkelnek, felöltöznek, kijönnek a reggeli szürkületbe, a hidegbe, és elindulnak munkába. Rat Racing - mondja az angol (nemrég volt szerencsém R.T. Kiyosaki Cashflow oktatójátékával játszani) - mi csak "mókuskeréknek" hívjuk.

Elnéztem a reggeli tömeget. Sok-sok ember, akik elindulnak, hogy beálljanak egy pultba, beüljenek egy utcai bódéba, felvegyék a munkaruhát, és odaálljanak a gép mellé, vagy rendet rakjanak mások után, felsöpörjék a folyosót, felvegyék a rendelést... És a következő 8-10-12 órát kemény munkával töltsék.
Felkeltem, korán, és elindultam, együtt velük.
Engem az iroda várt. Ma idebenn reggelizem. Főzök egy kávét. Nem lépek be a fészbukra, mert elvinné egy csomó időm. Délelőtt valamikor beugrom egyik ügyfelünk ügyét intézni a bankba, aztán feldolgozom a másik ügyfelünktől kapott infókat, és stratégiát készítek számára a következő évekre.
De előbb még leírom ezt az élményt.
Ahogy bejöttem a hidegről a melegbe - az iroda még üres, én vagyok az első. Rutinszerűen melegítem a tejet a kávéhoz, sajtkrémes szendvicset készítek, és közben ez jár a fejemben.
Tíz éve dolgozom a cégnél, és ilyen a reggel nekem. (Jó, adjunk hozzá 2-3 órát, de...)
Míg sokan már a munkájuk fölé görnyednek.

Mindannyian választunk.
Én azt választottam, hogy hinni fogok magamban. Hinni fogok az álmomban, hinni fogok egy jobbá tehető világban, hinni fogok az emberekben. Hinni a munkatársaimban, hinni a vezetőimben, hinni abban, hogy "Isten szeret Téged!"...

Az élet nem habos torta, Pelikán elvtárs! Az Út nem mindig könnyű. Nekem sem.
Ám mi választhatjuk meg az irányt, amerre tartunk.
Mi választhatjuk meg az életet, amit élünk.
Mi választhatjuk meg a hatást, amit gyakorlunk magunkra és a környezetünkre.

Tür-elem

Türelem.


Sosem hittem, hogy gondom volna a türelemmel.

Most sorban hozza az élet a példákat, hogy bizony, nem vagyok (elég) türelmes.


Nem is volna ezzel baj.
Csakhogy baromira nem is akarok türelmesebb lenni. Mármint...
Nincs meg az érzés. Hogy én akarok türelmesebb lenni.

Úgy érzem, hogy az emberek csesszék meg, és vegyék már fel a fordulatszámot.
Hadd ne nekem kelljen mindig várnom mindenkire...

Valahol persze érzem, hogy ez pökhendi, suttyó hozzáállás.



Sok konfliktusom adódik a türelmetlenségből mostanában.
A munkatársammal, Katával, a lánnyal, aki a "barátnőm" - vagyis lehetne az is...


Öregszem...?

Egyszerűen nehezemre esik - pontosabban nem megy - észrevenni, mikor valaki nem azért mond valamit, mert úgy gondolja, hanem csak mert stresszel, vagy indulatos, stb.

Mindent készpénznek veszek, és úgy értem, ahogy mondja.
Persze normális esetben azért mondunk valamit, mert úgy is gondoljuk - nem...?

Na hát az emberek nem. Nem azért mondják, vagyis nem normálisak.

Mindig mondtam, hogy itt mindenki hülye, csak én vagyok helikopter...