Ébredések - sokadik rész

Megváltoztam.

Olvasva korábbi önmagam gondolatait, olyan éles különbséget érzek... Mintha más ember volnék...

"Eltűntek a rácsok". Persze még itt élek ebben a testben, de - mint a kisgyerek - arcomat a rácshoz nyomva nézek ki a vasrudak között, s így mintha nem is lennének... :)

Sőt. Talán mondhatom, hogy megbékéltem. Elfogadtam az életem. Nem börtönként, otthonként tekintek már e testre. És adományként erre az életre, mellyel megajándékozott Isten.

Az útra, amit bejárhatok, a leckékre, melyeket megtanulhatok, hogy fejlettebb lélekké válhassak.

Azt hiszem, "felnőttem" hozzá, hogy elfogadjam, minden külső személy mellékszereplő, s mint ilyen, jön és megy.
Még akkor is, ha olykor nem esik jól, hogyha mennek.

Bár... Azt is elfogadtam, hogy ki kell nyújtanunk a kezünket, ha akarunk valamit az Élettől...

Csak... Ezt még gyakorolnom kell.


Kicsit szokatlan még az élmény, hogy tudatossá váltam, és működni látom a szabad akaratot.

Hogy érzem, lehetőségem van alakítani az életem. Nem csak sodródni...


Furcsa ez, mint a részleges felébredés. Tudatos vagyok valamiről, de újra és újra "még jobban felébredek", és akkor olyan, mintha előtte még nem ébredtem volna fel teljesen. Szerintem érted.


Most a cselekvést választom. ;)