Sodródva

Amistad soundtrack




Számtalan ilyen élményem volt már.

Egy történet, amely magával ragad, mint ahogy a múltra emlékezve elmerengsz...

Csak arra eszmélek, hogy libabőrös vagyok talpamtól a fejem búbjáig, és a szemem megtelik könnyel.


És fáj.


Ott, ahol "nincs minek fájnia".


Emlékezés...?


Hajdan megélt, Müller Péter szavaival "hajdan megfájt" tapasztalások...?


Néha el-elgondolkodom...

Illetve... Inkább el-elbizonytalanodom.


Ilyenkor - mikor van időm végre megállni igazán.

Mikor magam vagyok.




Talán az őrület.


Talán az kérdőjelez meg mindent újra, meg újra.




Mint a hajó, mely rádöbbent, minden útja hiábavaló...

Hiszen ő nem jut általa előbbre.


Mulandó emberek koptatják, jönnek, mennek - minden út csak az éppenkori szeszélyeik szerint való...

Szaladgálnak fel, s alá a világóceán tengerein...


De mi végre...?





A világ, s az óceán nem változik - csak a hajó kopik....


Csak a hajó kopik...