Ismét a kivándorlókról olvastam.
És megint csak elgondolkoztam - vajon tényleg ez a megoldás...?
Vajon azok, akik elhagyják az országot (becslések szerint 1,5-1,8%-a a nemzetnek) - vajon igazuk van, és reálisan látják a világot, vagy csupán "ők a gyengék, akik a könnyebb utat választották"...?
Persze most biztosan felhördül mindenki, aki érintett - én felhördülnék.
De...
A kérdésen ez nem változtat.
És nem az a kérdés, hogy hogyan nyugtassuk meg a lelkiismeretünket, vagy hogyan tűnjünk fel jó színben a saját magunk- és mások szemében.
Hanem, hogy valóban nálunk van akkora kaki, és "odakint", "nyugaton", külföldön napfényesebb a világ...?
Boldogság.
Persze, végeredményben mind ezt keressük.
"Mi kell a boldogsághoz...? Hát, hogy nyugodt életem legyen, legyen otthonom, legyen családom, biztos munkám..."
Ez kell. Itt is, ott is - a többség szerint.
Mi az, ami "ott" könnyebben megvan ezekből?
Talán a munka.
Az lehet.
Hiszen a művelt, úri angol el nem vállalna olyan lealacsonyító melót, mint egy szolgáé - pincérkedést, vagy útjavítást, stb...
Addig legalábbis, míg van olcsó bevándorló munkaerő, akikkel "el lehet végeztetni a piszkos munkát", addig biztos nem.
Így pár diplomával, vagy hazai sikerek szakmai tapasztalatainak hátrahagyásával el lehet menni olyasmit csinálni, ami érdekes módon itthon nem szerepelt a megpályázott munkakörök között.
Persze, a pénz...
A pénz a lényeg...
"Otthon."
Itthon ez saját kéglit jelent, talán kerttel.
Kint...? Esélytelen. Saját semmiképp.
Érdekes, hogy itthon szóba sem jöhetett, hogy életünk végéig albérletben lakjunk...
Család?
Ez talán ugyanazt jelenti.
Gyerekek, akik felnőnek az általam kialakított közvetlen, és a tágabb társadalmi környezetben. Az első még csak-csak rendben lehet, hiszen a pénz sokat számít - de vajon milyen lehet felnőni idegenként valahol...?
Ahol sosem leszel igazán otthon - ezt mindig éreztetni fogják....
Ahol csak bevándorló vagy. Aki pincérnek jó, de honfitársnak soha.
Ahol a politikai félelem-gerjesztés Veled, a bevándorlóval szemben épp olyan élesen megy, mint otthon a kisebbséggel szemben...
Itt Te vagy a kisebbség...
Boldogság...
Miért van, hogy akinek "sok pénze van", mégsem mind boldog...?
Mért romlanak el az ő házasságaik is, miért élnek át generációs válságokat a gyermeknevelésben, miért fordulnak depresszióba...?
Hiszen van nekik az, ami "nekünk nincs": pénzük...
"A pénz nem boldogít!" - így szól a régi szállóige.
"Dehogy nem!" - mondta nemrég barátnőm.
Dehogynem? - gondoltam én.
Érdekes.
Amikor volt elég, boldogabb voltam...? - teszem fel magamnak a kérdést.
Inkább mondanám, hogy nem volt időm ezen töprengeni. Vagy robotoltam, mint egy hülye - hiszen kell a lóvé -, vagy berúgtam, buliztam, bármit-csináltam - hogy ne kelljen észrevennem, hogy nincs meg, amit kerestem...
Hogy magányos vagyok továbbra is, hogy a múltkori buli bár jó volt, de elmúlt, és most pont olyan kedvetlen vagyok, mint előtte...
El lehet menni síelni - pl. Ha van pénzed.
Vagy tengerhez, stb.
De tedd a szívedre a kezed, és kérdezd meg magadtól, képzeld el, hogy leülsz kicsit egyedül a hegytetőn, csöndben, vagy a parton - hallgatod a tenger zúgását, gyönyörködsz a tájban...
És mit érzel közben...?
Vigyázz!
Az öröm és a boldogság sem ugyanaz!
És a boldogságnak is van ezernyi árnyalata, fajtája.
Ezt kerested?
Ez elég? Most tökéletes?
Igen, most tényleg nem kell nézned a csomagolások árcímkéit!
Csak mész a szupermarketben, leveszed a polcról a sajtot, beteszed a kosárba a többi mellé, és beállsz a sorba a kasszához.
És az arcod...?
Nem kellene mosolyban fürödnie?
Hiszen most boldog vagy...
Félreértés ne essék!
Mindenki arra keresi a boldogulást, amerre szeretné.
Ám érdemes elgondolkodni, hogy valóban máshol kell-e keresnünk...
Illetve, hogy valóban odakint kell-e keresnünk...?
Jómagam rádöbbentem, hogy "kell" egy irány. Egy cél, amiért dolgozhatom.
Kell, hogy érezzem, hasznos vagyok, hogy segíthessek, hogy valakinek szüksége legyen rám.
És mikor körülnéztem, rájöttem, hogy ilyen emberekkel tele van a hazám is, hogy ha hasznos akarok lenni, akkor otthon szívesebben vagyok hasznos.
Hogy az embereken - az emberi kapcsolataimon múlik a magasabb szintű boldogságom.
Nem a sítalpaimon, vagy a tengerpart homokján...
(Az írás ihletője a HetiVálasz c. folyóirat 2013.03.28-i számában megjelent - Londonfalva c. írás.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)