...amit magamnak kell leginkább megtanulnom...

Perfect day





"Azt tanítod legjobban, amit magadnak kell leginkább megtanulnod."



Megint felismertem, hogy bőven ezelőtt valakinek már megfogalmaztam a frankót - hogy szeretni valakit erőfeszítés, és nem érdemes arra várnunk, hogy "majd készen kapunk" egy tökéletest...


Figyelmes lettem rá, hogy fennakadok, dohogok magamban dolgok miatt, amik bennem nincsenek rendben, amikkel én nem vagyok kibékülve.

Ő nem akad fenn rajtuk, mert neki nem okoznak zavart.

Egyrészt hibáztathatom, hogy miért ilyen, és miért nem tesz erőfeszítést rá, hogy változzon...

Vagy nézhetem, hogy én miért nem változom...?

A szeretet az elfogadásban, és a szolgálattevésben nyilvánul meg. Mindkettő energiabefektetést igényel.



És én pontosan azon bosszankodtam, hogy miért nem erőlködik, hogy változzon...

Ugyanazt tettem, amit ő is - dohogtam, hogy mért nem valaki olyan, akivel ilyen súrlódások nincsenek...

Elfeledkeztem róla, hogy súrlódások mindig vannak.

Mindig.

Csak egyszer ezek, máshol meg azok...




Ha engem zavar valami, hát miért nem teszek a zavar megszüntetéséért...? Miért várom, hogy ő tegyen érte, holott nem is érzi a zavart - nyilván...?!

Miért vagyok lusta tenni a nyugalmamért? Miért vagyok lusta újra-és-újra tenni érte...?
Miért...?


Valahol talán ez is egó...

"Mi az, hogy folyton én csináljam meg, én tegyem el, én menjek érte...?!"

Tudnunk kell feladni az egót...

A kérdés, hogy létezik-e, van-e határa a szeretetben az egó feladásának?



Vagy elérhető az egó tökéletes feladása...?

Esetleg a valódi szeretet ismérve, hogy észrevesszük a másik változásra/cselekvésre tett erőfeszítését, és minket is cselekvésre ösztönöz, hogy ne kelljen maximálisan feladnia az egóját...?

Hogy ne kelljen szeretetből szolgálattevő helyett végképp szolgává válnia...? Feladnia magát, a "büszkeségét"...?



...