Elengedés...

"...Amíg bosszúvágyad őrzöd, addig nincs megbocsátás. Amíg meg nem bocsátasz, gyűlölsz.
Bármi történt, nem volt rossz szándékom. És ha fel mered vállalni az érzéseid, ezt a szemedbe is kimondom.

Sokáig én is azt hittem, hogy "visszabántani" elégedettséget okoz. Csak nálam ehhez türelmetlenség is társult. Azonnal tettem, indulatból, "visszakézből".

Ma már belátom, hogy semmit sem segített, semmit sem javított, sőt. Szégyellem magam érte.

Mert felismertem, hogy amikor negatív energiáknak adok otthont magamban, akkor éppen szembe köpöm magam, vagy ha úgy tetszik a Teremtést, Istent, az anyámat, aki jóra nevelt, és szeretetre - stb.

Nem tett sem elégedetté, sem nyugodttá.
Elvitte a feszültséget, a haragot, a gyűlöletet, de maga mögött hagyta a szégyent. Nem látja senki - de én érzem. Mindig, mikor magammal vagyok. Én tudom. És tudom azt is, hogy el kell számolnom vele egyszer.
Olyan, mint egy lemoshatatlan folt.

Ezek miatt fohászkodom bocsánatért.

Mert megtanultam, hogy minden ütés, minden bántó szó ilyen "véraláfutást" hagy a lelkeken. Amit évekig, vagy akár életen keresztül visel a másik. És meghatározhatja az életét, az útját, a napjait...

Rombolni rajta pedig nincs jogom.

Böjte Csaba testvért idézve - "Bármit tettek is ellened mások, az nem jogosít fel rá, hogy letérj a szeretet ösvényéről!"

Ezért viaskodom magammal.

Hogy ne térjek le...

Hogy ne kövessem el a klasszikus hibát...

Újra..."