Út Lélektől Lélekig, avagy "hol a Lélek, mikor megbeszéljük a bevásárlólistát?"

Elgondolkodtam.

Az életemen, a hétköznapjaimon, az életem szereplőin.

...

Vicces!

A dolgom, hogy meghallgassam mások gondolatait, és megosszam velük az enyémeket. Úgy hogy a kettő szintézise segítse őket "jobban dönteni".

És most azon gondolkodom - az írás kapcsán - hogy egyáltalán van-e még bárki a világon, akinek kell, hogy mondjak bármit...?

Ha valamit mondok, mit számít az az én életemben, hogy valaki máshol, kilométerek ezreire akár, egy másik életben megérti-e, amint ki akarok fejezni...?

Én magam döntöm el, hogy kinek a megértése számít...

Viszont, ha csak egy ember megértése számít, akkor a mondanivalóm csak Neki szól valójában...

Akkor tulajdonképpen csak Vele beszélgetek - s akkor világ elé tárni, ami Neki szól...?

Mintha másnak mondanám, hogy "Szeretlek".

...


Az utóbbi időben keveset olvastam, és azt hiszem, ez nem jó!


De azt is észre veszem, hogy kevesebbet gondolkodtam-

Ez egyfelől szintén nem jó - olyan, mintha aludnék, mint mikor beleéled magad egy filmbe, és egészen elfelejted, hogy csak egy film...

Másfelől arra utal, hogy többet cselekszem - ami pedig ugye jó, hiszen a cselekedeteink vezetnek tapasztaláshoz, és végül is ezért vagyunk itt.


Ha megkérdeznék, miért élem bele magam a filmbe, ha tudom, hogy "csak egy film", azt mondanám, "azért, mert élvezem!"

Mert egy szereplője ennek a filmnek kedves számomra. A film lehetőséget ad rá, hogy együtt legyünk, hogy meghallgassam...


Hogyan különíthetjük el, hogy valamit csak játszunk, mert az is a szerepünkhöz tartozik, vagy valóban megéljük a történéseket - tudatos szereplőként, "jelen vagyunk" a pillanatokban, és kedvünk szerint alakítjuk a történetet...?

Például az a felem, amelyik ilyesmin töpreng, hol volt ez elmúlt évben...?

Hol van a pörgős hétköznapok, a bevásárlás, a munka forgatagában...?

Hol a Lélek, mikor megbeszéljük a bevásárlólistát...?



Egy év.

Nem gondoltam volna, hogy "ez lesz belőle".

Amikor három milliméter távolság áthághatatlan határ volt, és a Létezés egy sátornyi buborékra szűkült, a csodálkozás és végtelen öröm mindenségberobbanó pillanatába sűrítve.


Jelentős döntés volt.

Ma már látom. :)